Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-10 / 8. szám, péntek
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1975. január HL PÉNTEK BRATISLAVA # XXVIII. ÉVFOLYAM 8. szám m Ára 50 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! IGÉNYES FELADATOK Az utóbbi illőben párt- és állami szerveink, valamint tömeg - tájékoztatási eszközeink is aránylag gyakran foglalkoznak a népművelők munkájával és az előttük álló igényes feladatokkal. Nem véletlen ez a megkülönböztetett figyelem. A hatvanas évek derekán felbukkanó helytelen és rendkívül káros nézetek felszámolása után — amikor lebecsülték, sőt egyesek idejét múltnak, fölöslegesnek tartották a népművelők munkáját — ma már szocialista népművelésünk társadalmi értékrendszerünkben újra funkciójának és jelentőségének megfelelő helyre került. Pártunk XIV. kongresszusainak határozata többek között hang súlyozza, hogy szocialista népművelésünk legfontosabb feladata aktívan közreműködni az állampolgárok sokoldalú, harmonikus fejlődésében. Más szóval a kulturális és népművelő dolgozók elsősorban az emberek szocialista tudatának megszilárdításában s a szocialista életstílus széles körű meghonosításában tehetnek és tesznek sokat. Ehhez az igényes munkához természetesen meg felelő feltételek is kellenek. Az SZSZK Művelődésügyi Miniszlé riuma 1972-ben hagyta jóvá a népművelők és más kulturális dolgozók továbbképzésének rendszerét, melynek alapján évről évre növekszik a sokoldalúan képzett, s a korszerű módszerek iránt is fogékony szakemberek száma. Az eltelt két esztendő során 770 népművelő és más kulturális dolgozó végezte el a továbbképző tanfolyamot. Napjainkban egyre nagyobb szükség van a kellő elméleti és gyakorlati tudással felvértezett népművelőkre, mert a tudományos-technikai forradalom térhódításának időszakában állandóan növekednek az igények az emberek műveltségé vei, politikai és szakmai képzettségével, nem utolsósorban a mind több szabad idő ésszerű kihasználásával szemben. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az eredményes munká hoz megfelelő feltételek is szükségesek. A népművelők tevékenységének fokozódó társadalmi megbecsülése többek között a nö vekvő, anyagi támogatásban s a kulturális létesítményekről való gondoskodásban is megnyilvánul. A néhány nappal ezelőtt közzétett adatok birtokában elmondhatjuk, hogy Szlovákiaiján az elmúlt esztendőben nagy mértékben megjavultak a kulturális és népművelői munka feltételei. Ma Szlovákiában már 2345 művelődési ház, avagy üzemi klub működik. Különböző típusú népkönyvtárainkból jelenleg 2232 van, amelyekben 17 millió 732 ezer kötet könyv található. A mozik száma 1031. Az érdeklődők 71 múzeumiba látogathatnak el és 81 emlékszobát tekinthetnek meg. Ugyancsak számokkal is bizonyítható, hogy ezekben a létesítményekben aránylag sokrétű munka folyik. Szlovákiában ma a különböző öntevékeny művészeti csoportok és szakkörök száma csaknem eléri a nyolcezret, örvendetes, hogy Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein elsősorban a járási és helyi szervek gondoskodása, valamint a földművesszövetkezetek megerősödése révén is egyre több, új, korszerűen fölszerelt művelődési ház, vagy szövetkezeti klub épült. Népművelőinkre az elkövetkező hónapokban rendkívül fontos munka vár. írásunk elején már említett permanens feladatok megoldásával párhuzamosan tevékeny részt vállalnak majd hazánk felszabadulása 30. évfordulójának méltó megünneplésében. Ezekben a napokban már aprólékosan kidolgozták a különböző rendezvények terveit, sőt néhány helyen — elsősorban a keleti országrészben — már megkezdődtek az emlékünnepségek. A jubileum kapcsán a népművelőknek, a párt- és állami szervek illetékeseivel karöltve, elsősorban arra kell törekedniük, hogy mindenhol valóban tartalmas és vonzó rendezvényeket szervezzenek. A különböző kulturális műsorokban és más rendezvényeken közreműködő, vagy nézőként jelenlevő emberek, elsősorban a fiatalok, érezzék és értsék, hogy olyan évfordulóra emlékezünk, amely nagy véráldozatok után valóban mérföldkövet jelentett országunk és népeink történelmében. Az öntevékeny művészeti csoportok műsorát, s a különböző kiállítások anyagát az évforduló jelentőségének megfelelő gondossággal kell megválasztani, hogy valóban az értelem és az érzelem hangján szóljon a mai emberhez. E felelősségteljes munkához az országos kulturális intézmények, közöttük is elsősorban a Népművelési Intézet komoly módszertani és egyéb segítséget nyújt. Az intézet nemzetiségi osztálya is például több műsorfüzetet, módszertani segédanyagot adott és ad ki, s különböző tanfolyamokat, valamint szemináriumokat szervezett a magyar és ukrán nemzetiségű népműve'ők számára. Az ő tevékenységük csak akkor lesz sikeres, ha a járási és helyi szervek, s intézmények illetékesei is hasonló felelősséggel irányítják az öntevékeny művészeti csoportok és szakkörök munkáját. Ha az írásunkban feltüntetett adatokra gondolunk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a népműve'ők munkája a dolgozók nagy tömegeinek életét és életszemléletét befolyásolja. Most, amikor a jelentős jubileum méltó megünneplésére készülünk, fokozott figyele nmei kísérjük és még nagyobb mértékben támogatjuk a nénmiive ők munkáját, hiszen ók is nagy mértékben hozzájárulnak a jubileumi ünnepségek sikeréhez, s ezzel együtt kultúrpolitikai célkitűzéseink megvalósításához. Nemzetközi művészeti sereoszemle (CSTK) — Knrlovy Varyban január 7-től 9-ig közös tanácskozást tartottak a Német Demokratikus Köztársaság, a Len gyei Népköztársaság, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság művelődésügyi minisztériumaiKIÁLLÍTÁS A PRÁGAI lenin mimmm Andrej Barcák miniszter hazatért Párizsból (CSTK ) - Andrej Baréák, a CSSZSZK külkereskedelmi minisztere tegnap tért vissza Párizsból, ahová Norbert Segard francia külkereskedelmi állam titkár hívta meg. Párizsban január 6-tól 8-ig igen eredményes megbeszéléseket tartott. A kölcsönös gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővítésével és elmélyítésével összefüggő kérdéseken kívül megvitatták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Francia Köztársaság új távlati gazdasági egyezményei megkötésének lehetőségeit is. Mindkét fél érdeklődést tanúsított a termelési kooperáció elmélyítése iránt. Prágában a Kuzynéi repülőtéren Andrej Baröák miniszter fogadásán jelen volt André Mattéi, a Francia Köztársaság csehszlovákiai nagykövete is. Lubomir Strougal fogadta Iván lljevet (CSTK) — Lubomir Strougal, a szövetségi kormány elnöke tegnap Prágában fogadta Iván lljevet, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának alel- nökét, az Állami Tervbizottság elnökét, aki részt vesz a CSSZSZK és a BNK 1976—1980. évi népgazdasági tervei koordinálásáról folytatott tanácskozáson. A fogadáson részt vett Vác- lav Hüla, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke és Atanasz Dimitrov, a BNK csehszlovákiai nagykövete. A KGST tagállamok szocialista integrációjának kereifj'jau az Eszak-csehországi Üveggyárat az ipari kvarcüveg és a különféle szemüvegek üvegének gyártására szakosították. A svori üzem például táblákban gyártja a napszemüveg üvegét, amelyet az NDK-ba és Lengyelországba visz ki. Felvételünkön: Anna Mén* hortová munka közben. [Felvétel: O. Holan — CSTK) (CSTK) — A prágai Lenin Múzeumban tegnap nyílt meg az a kiállítás, amit Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a prágai Vlagyimir Iljics Lenin Múzeum rendezett az 1905—1907. évi első orosz forradalom 70. évfordulója alkalmából. A megnyitón, amelyen részt vettek a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének valamint a szovjet fegyveres erők középső hadseregcsoportjának a képviselői is, VasiF Bejda, a CSKP KB osztályvezetője mondott beszédet — Éppen ma 70 éve, hogy Oroszországban megkezdődött az első burzsoá demokratikus forradalom — mondotta Bejda elvtárs. — Az orosz proletariátus egységes történelmi erőként lépett fel, hogy megdönt- se a kapitalizmust és kiharcolja az új, társadalmi szempontból igazságos, szocialista rendet. Megkezdődött az egész világon a rendkívüli mélyreható politikai változások és forradalmi harcok új szakasza. Az első orosz forradalom révén a világ forradalmi mozgalmának központja Oroszország lett. Ezektől a történelmi jelentőségű percektől kezdve az orosz proletariátus lett a világ forradalmi proletariátusának az élcsapata. A kiállításon 230 fénykép és tárgyi dokumentum szemlélteti, hogyan fejlődött és valósult meg Lenin elmélete a szocialista forradalomról. A kiállítás értékes anyagai az eredeti (Folytatás a 2. oldalonj Köztársasági Érdemrend Peter Colotka elvtársnak Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a CSKP KB Elnöksége tag jainak és póttagjainak, a CSKP KB Központi Revíziós és Ellenőrző Bizottsága elnökének és a CSKP KB Titkársága tagjainak jelenlétében tegnap a prágai Hrzán-palotában jókívánságait fejezte ki Peter Colotka elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a szövetségi kormány alelnökének, a szlovák kormány elnökének 50. születésnapja alkalmából. Gustáv Husák elvtárs üdvözlő beszédében kiemelte Peter Colatka elvtárs sokéves aktív tevékenységét a párt- és közéleti funkciókban. Nagyra értékelte a szocialista társadalom építésében elért érdemeit és sok sikert kívánt a jubilánsnak további munkájában. Gustáv Husák elvtárs ezután átnyújt írttá Peter Colotka elvtársnak a Köztársasági Érdemrendet. Dr. Peter Cololka 1925. ja nuár 10-én szüleien Sedliacká Dubovd községben, munkáscsaládban. A szegény árvái környe zetben nőtt fel, s már gyermekkora óta segített szüleinek a megélhetés biztosításában. 1946 bán a Dolny Kubini gimnáziumban kitüntetéssel érettségizett. A felszabadított köztársaságban az új szociális és politikai feltételek lehetővé tették számára, hogy tanulmányait tiratislavában, a Komért sky Egyetem Jogi Karán végez ze. 1950-ben, főiskolai tanulmányainak befejezése után a Ka- mensky Egyetem Jogi Karán volt tanársegéd, majd kandiád tus, a polgári és családjog tanszék vezetője és docense. 1957-től 1959-ig a kar dékánja, 1959 tői 1961 ig pedig a Ko- mensky Egyetem prorektora volt. A nemzeti-demokratikus fór radalom időszaka főleg főiskolui tanulmányainak idején meggyorsította politikai érlelődénél. 1947 márciusában belépeti a kommunista pártba. Ifjúsági funkcionáriusként és főiskolai tanárként rendkívül igyekezetei fejtett ki az ifjú nemzedék eszmei-politikai arcélének formálásában. Tagja volt a CSKP KB ideológiai és jogi bizottságának és 1963 bán a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője, és az SZNT igazságügyi megbízottja lett. 1969 óta az CSKP KB Elnökségének és az SZLKP KB Elnökségének tagja. 1968-ban kinevezték a CSSZSZK kormányának alelnökévé, 1969. január 1 tói 1969. május 4 ig a Szövetségi Gyűlés elnöke, 1969. május 4-től az SZSZK kormányának elnöke és a CSSZSZK kormányának alelnöke. 1971- ben megválasztották az SZNT képviselőjévé és a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának képviselőjévé. A szocialista építésben kifejtett áldozatkész munkájáért magas állami kitüntetésekben részesült. nak képviselői, a szocialista országok művészeti érdektevékenysége seregszemléjének előkészítéséről. A seregszemlére május 5-től 10 ig kerül sor, Csehszlovákiában, az NDK-ban és a Lengyel Népköztársaságban egyszerre.