Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-19 / 273. szám, kedd
Köszöntjuk a szovjet színművészeket Hazánkban szerepei a Moszkvai Szatíra Színház Évről évre visszatérő szép hagyomány, hogy a barátsági hónap keretében valamelyik neves szovjet színtársulat is vendégszerepei hazánkban. Ebben az esztendőben világszerte ismert társulat, a Moszkvai Szatíra Színház látogat el hoz zánk, s mától kezdve három napon át a szlovák főváros kö zönségének mutatkozik he. Szovjet vendégeink jelenlegi repertoárjuk három legérdekesebb előadásával lépnek fel. Ma este Gugol Revizorját láthatjuk, holnap a Figaro házasságát tekinthetjük meg, csütörtökön pedig mai szovjet színmű szerepel a műsoron: Arkagyij Arkanov és Grigorij Gorin A nary ház kis komédiái című víg játéka. Mindhárom előadási a színház művészeti vezetője, rendezte. Az előadások során számos kitűnő színészt láthatunk majd, többek között A. A. Mirinovot, A. A. Svirint, V. K. Vasziljevovát, A. D. Papanovot és másokat. Érdekességként említjük meg, hogy a Figaro házasságának díszleteit V. M. Zajcev, az egyik legismertebb szovjet divattervező készítette. A Moszkvai Szatíra Színház nemrég ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. Ebből Valentin Plufcak, a Moszkvai Szatíra Színház művészeti vezetője az alkalomból nyilatkozott V. Plucek a Lityeraturnaja Gaze- tában, és a társulat célkitűzéseiről többek között a következőket mondta: „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy előadásaink híven tükrözzék elveinket. Sohasem fogjuk megtűrni életűnk negatív jelenségeit, kipellengérezzük azokat, hogy mielőbb eltűnjenek környezetünkből. Műsorpoliti- kánkat az elvszerűség és a sajátos kifejezésmódra való törekvés hatja át. Célunk nemcsak a szórakoztatás, hanem elsősorban a nevelés.“ Az eltelt fél évszázad során a társulat tagjai számtalanszor bebizonyították, hogy céljaik, elgodolásaik tartalmas és von zó előadások formájában valósulnak meg a gyakorlatban. Ebben a színházban vitték sikerre Szaltiknv—Scsedrin, Majakovszkij, Katajev, llf és Petrov, valamint más ismert szerzők alkotásait. Húsz esztendő vei ezelőtt a színház hírnevét Majakovszkij színművének felújított és korszerűen rendezett előadásai öregbítették. Különösen a Gőzfürdő, a Poloska és a Misztérium buffó váltotta ki a szakemberek és a közönség osztatlan elismerését. A Moszkvai Szatíra Színház ma már nemcsak a Szovjetunióban fogalom, hanem azok bán az országokban is, ahol a társulat az elmúlt évek során vendégszerepeit. Ma hazánkban köszöntjük neves szovjet vendégeinket és biztosra vesszük, hogy élményekben gazdag színházi estékben lesz részünk. —y-f AZ ÖTLETTŐL A BALETTCIPŐKIG Hogyan születik egy balettiskola? A hozzám hasonló laikus bizonyára sokáig törné a fejét a válaszon. Hogyan születik egy balettiskola? Elmondja Csunyocska Arpádné, a Rozsnyói Kilencéves Alapiskola tanítónője, aki azon túl, hogy családanya, feleség és háziasszony, bőven kiveszi részét a népművelői, valamint az iskolánkívüli pedagógiai munkából. — Középiskolásokat tanítok és részben az ő körükben, részben pedig a szülőkkel folytatott beszélgetések során tapasztaltam, hogy érdeklődés mutatkozik a balett iránt. Felszólaltam egy CSEMADOK gyűlésen, és javasoltam a balettiskola létrehozását. Terem volt, zongora ts, csak tanárnő kellett. Felmentünk Košicére, és kértük a Balettintézet segítségét. Škoda Istvánné művésznőt javasolták, aki szívesen vállalta a feladatot. Tavaly, október elsején alakult meg az iskola. A művésznő azóta is nagyon lelkiismeretesen vezeti a tanfo- lynmot — minden szombat délután déli tizenkettőtől este hatig. Az eltelt egy év alatt kis tanítványai már többször felléptek és bebizonyították, hogy érdemes volt létrehozni az iskolát. Van egy kezdő és két haladó csoportunk. Ez utóbbiak már a klasszikus lépéseket tanulják. De nem csak gyakorlatban. Az idén mindenki kapott egy kis füzetet, amelybe a lépések nevét írják, mi pedig az osztályzatokat. A haladó csoportok kis táncosai nemsokára megkapják az első balettcipőt. Már előre nagy az öröm. — Milyen csoportokkal foglalkoznak? — Az első csoportban négytől kilenc éves korig, a másik kettőben pedig kilenctől tizenhárom éves korig. A létszám jelenleg ötven, s ebből csak négy fiú. — Jönnek örömmel a gyerekek? — Sőt! Még olyan is van, aki már egy órakor beül, pedig csak négykor kerül sorra a csoportja. Egyébként mindenkit szívesen fölveszünk, de a szülei beleegyezése mellett az orvos engedélyére is szükség van. — És végül még egy kérdés. Milyen cél vezette Önt, és azokat, akik segítettek az iskola létrehozásában? — Semmi esetre sem az, hogy minden gyerekből balettművészt neveljünk, bár egy- kettő biztosan felnő majd, hiszen egyik célunk éppen a tehetségek felkutatása. Aztán megtanulják itt a szép testtartást; esztétikai nevelésben részesülnek, és nem utolsósorban, lehetőség van a gyermeki test: számára oly fontos mozgásra. íme, így született és ma már eredményesen fejlődik egy balettiskola. Egyszerű, ugye? BODNÁR GYULA Ez már majdnem jó [gy színműpályázat eredményéről és eredményességéről A csehszlovákiai magyar líra és próza eredményei már határainkon túl Is ismertek, szá- montartják publicisztikánkat és irodalomkritikánkat — sajnosa drámairodalmunknak nincsen tnég ma sem megfelelő „hátországa“, amely biztosítaná a következetes munkát és a rendszeres eredményeket. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya felismerve ezt a helyzetei, több színműpályázatot is kiírt az elmúlt évek folyamán. Legutóbb 1974. január 1-én az SZNF 30. évfordulójának jegyében hirdetett pályázatot azzal a szándékkal, hogy mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben hozzájáruljon hazai magyar drámairodalmunk fejlődéséhez. A pályázati felhívást; illetve a pályázat feltételeit annak idején közölte az Üj Szó, az Oj Ifjúság, a Hét, a Nő, és a Népművelés, valamint a Csehszlovák Rádió magyar adása. Ezenkívül kb. negyven írónak levélben hívta fel a figyelmét a pályázatra a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya. A pályázat lezárásáig, 1974. szeptember 30-ig kilenc szerző tizenegy műve érkezett a szervező bizottság címére. Az öttagú értékelő bizottság — a koncepció értelmében — október végére készítette el a művek értékelését, amelynek alapján négy művet javasolt díjazásra. A pályázat végső eredménye az értékelő bizottság utolsó ülésén, november 12-én született meg, s a Népművelési Intézet vezetősége november 15-én hagyta jóvá, amelynek értelmében 1. az első dijat nem osztotta ki; 2. a második díjat, s az azzal járó 4000 korona jutalmat — Monoszlóy Évának, Hidak című drámájáért és — Lovicsek Bélának, „Felettünk az ég, alattunk a város“ című kétrészes színmüvéért ítélte oda; 3. harmadik díjjal és az azzal járó 200U koronával szintén két művet (illetve szerzőt) jutái mazutt: — Siposs Jenó: Majoinszeretet (vígjáték két részben) és — Stehlík Béla mérnök: Álruhás királyok (komédia három felvonásban). Az említett műveket természetesen kiadásra javasolja a Szlovák Irodalmi Ügynökség nek (LITA). Továbbá: bár nem díjazta, ugyancsak kiadásra javasolja még Tóth Ernő „Furfangos szerelmesek“ című kél felvonásos vígjátékát. A pályázat végeredményben több tapasztalattal is szolgált. Az a tény, hogy az értékelő bizottság egy munkát sem javasolt első díjra, önmagáért beszél; csakúgy, mint hz, hogy a pályázatra küldött lizenegy alkotás közül mindössze négyet javasolt díjazásra. Határozottan pozitív vonásnak tekinthető viszont az a lény, hogy a pályaművek közül kilenc foglalkozik időszerű társadalmi mondanivalókkal. Ha távlataiban vizsgáljuk a pályázat eredményességét, akkor jóleső érzéssel kell szólnunk arról a lényről, hogy immár évről évre új szerzőkkel gyarapodik a hazai magyar drámairodalom, akik első (vagy legjobb esetben második) munkájukkal már körvonalazzák, hogy az elkövetkezendő években nemcsak - tehetségesnek ígérkező szerzőkről, hanem jelentős drámákról is beszélhetünk majd. KMECZKO MIHÁLY BQaDEJSQDDOCJOaODSa- Ű J FILMEK□ □BDDDDDDDDDDDDQa HARCBAN ELTÖLTÖTT ÉLET A második világháború ma is ihlétője a szovjet filmművészetnek. A témával foglalkozó egyik legújabb alkotás feldolgozásának ritkaságával tűnik ki a hasonló jellegű filmek közül. Témáját tekintve kimondottan nem is háborús film, jóllehet az alkotást számos monumentális csatajelenet szövi át. Talán életrajzfílmnek nevezhetnénk, Inszen a film egy parasztosa Iádból származó ifjú útját kíséri végig, azt, hogyan jutott el a tábornoki rangig, a Szovjetunió Hőse kitüntetés kiérdeineléséig. A kétrészes film — első részét Lóhátun, ágyútűzben címmel a nyáron láthattuk — egy nagy egyéniség életrajzát mondja el. Hőse Tyimofej Sa- povalov, a Nagy Honvédő Háború tábornoka (fiktív hős). Még az első világháború után lett magas rangú tiszt. Az első részben Sapovalovot tekintélyes, rokonszenves külsejű, középkorú férfiként ismertük meg. A rendező emlékképek segítségével jelenítette meg életét, valamint a sorsát, hivatását meghatározó eseményeket: az első világháborút, a forradalmat, az intervenció éveit, Sapovalov megsebesülését, majd tartalékos állományba helyezését. Az első rész az- zul tejeződik be, hogy az ezredes a német fasizmus előretörését látva önként jelentkezett a törzsparancsnokságon, mert úgy érezte, nem maradhat tétlen, nem szemlélheti ölbe tett kézzel az elszabadult poklot. Olyan ember, akinek életcéljává vált a haza védelme. Ismét bevonult. A második részben a Nagy Honvédő Háborúban követhetjük nyomon Sapovalov sorsát. Az alkotó a csatatérre vezeti a nézőt, ahol a film hőse a Vörös Hadsereg egyik parancsnokaként teljesít szolgálatot. Egységeit a fasiszta alakulatok körülzárják; stratégiai képességei, nagy harci tapasztalatai s nem utolsósorban leleményessége révén Sapovalovnak és katonáinak azonban minimális veszteségekkel sikerül kiszabadulniuk az ellenség karmaiból. Ez után Sapovalov katonáival együtt nehezebb, összetettebb ütközetre készül... Jevgenyij Karelov izgalmas, pergő ritmusú, látványos filmjében emberi sors, igazi harcos életforma bontakozik ki előttünk — hatásosan, meggyőzően. A film az eseményeket nem krónikaszerűen, szárazon meséli el; színes képekben elevenednek meg az izgalmas és veszélyes harci ütközetek, a feszült párbeszédek. Mindkét rész szépen, bensőségesen kidolgozott portrét az Sapovalov- ról. Alakjában megmutatja, hogy a hazája szabadságáért vívott nehéz és kegyetlen harcban, az embertelen körülmények között is meg tudta őrizni humanitását, jövőbe vetett hitét. Az alkotó azonban figyel arra, hogy Sapovalov alakja ne váljon egysíkúvá. Jevgenyij Matvejev — Sapovalov szerepében — rokonszenves alakítást nyújt. A ROSSZ JÖ EMBER Az utóbbi hetek legizgalmasabb filmbemutatói között tarthatjuk számon Joszif Hejfic, nálunk is ismert alkotó legújabb művét, A rossz jó enr bért. A film kiváltja a néző aktivitását, a gondolatok tovább- füzésének igényét. A jelentős akció A. P. Csehov Párbaj című müve alapján készült. Hejficről elmondhatjuk, hogy ma már a szovjet filmművészet élő klasszikusa. Nemcsak rajongója Csehov művészeiének, hanem alapos ismerője is. A kutyás hölgy, és a több Csehov-elbeszélés motívumai alapján készült Sz. városban után A rossz jó ember című alkotásában harmadszor Fordult Csehovhoz. (A kutyás hölgy filmváltozata tizennégy évvel ezelőtt sikerrel bejárta az egész világot, és kvalitásait a cannes-i filmfesztiválon díjjal jutalmazták.) A Párbaj című Csehov-elbeszélés fiatal hősét, Lajevszkij hivatalnokot Thomas Mann egykor úgy 'jellemezte, mint „rossz jó embert“, innen ered a filmadaptáció címe. A rendező láthatóan nagy jelentőségei tulajdonít a helyszínnek, a tájaknak, amelyeket Csehov leír. Képein rendkívüli körültekintéssel jeleníti meg ezeket a leírásokat s így megteremti a tájak és a tárgyak drámaiságát. A környezet néha önmagában is nagyszerű eszköz a jellemzéshez — a hangulatokat. lelkiállapotokat, a hősök egymáshoz való sokrétű viszonyát, a pillanat drámaisá- gának kicsengését szolgálják a legapróbb részletek is. Hejfic számára a legnagyobb feladat mégis a csehovi hősök megteremtése volt. És ebben rejlik a nagy rendező művészete. Nem fogalmazza át Cseho- vot, nem gyúrja a maga képére hőseit és mégis úgy állítja elénk őket, hogy azok a nézőben korunk tapasztalataira utaló asszociációkat képesek ébreszteni. Például von Karén (Vlagyimir Viszockij alakítja), aki az „erős ember“ elméletét vállalva kategorikusan kiáll mellett, hogy a gyengéket és a munkaképteleneket meg kell semmisíteni. A filmbeli Lajevszkij (Oleg Dal formálja meg — remekül) jóval fiatalabb az eredetinél s ezzel erősebb hangsúlyt kap lelki nyugtalansága, belső hevessége. Lajevszkij szerelmének, Nagyezs* da Fjodorovának (Ljudmila Makszakova kelti életre) szépsége „átlelkesítettebb“, szellemibb szépség irodalmi ihletőjé* nél. Mindez pedig mai gondolatokkal gazdagítja Hejfic értelmezését, amlynek alapja a hősökben élő remény és az erkölcsi újjászületés vágya. A film olyannak mutatja Csehov hőseit, akik felismerik saját kudarcaikat, de él ben* nük egy más, egy tisztább élét lehetőségének a homályos reménye. —ym~* A barátsági hónap szovjet filmbemutatói között szerepel a Városok és évek című dráma is, mely Konsztantyin Fegyin regénye alapján készült. Alekszandr Zarhi rendező a történelmi freskóban az első világháború egyes eseményeit tárja a nézők elé, azokat a harcokat, melyek Oroszországban forradalomba torkolltak. Németországban pedig a fasizmus kibontakozásához vezettek. Az alkotó és érdekes cselekményt történelmi eseményekkel és éietrajzelemekkel szőtte át. — A képen: a szovjet film egyik jelenete. 1974. XI. lü.
