Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-10 / 240. szám, csütörtök
HANOI SZlliKSNAPlAN A történetírás mindent leegyszerűsít. Törvényszerűen, és tényszerűen. A lexikonokba aligha kerül több adat Hanoi címszava mellé október 10-el kapcsolatban, mint az, hogy 1954. október 10-től, az 1954 júniusában aláírt genfi egyezmény indokínai béke fővárosa. Megőrizve mindazt, amit történelméből megőrizni érdemes, de elfeledve mindazt, ami a történelem lomtárába kívánkozik. Születésnapjára készül a VDK fővárosa. Az első békés születésnapra. Vele együtt ünnepel Csehszlovák segítséggel épülő golyóscsapágy gyár Hanoiban alapján Hanoi ismét a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosa. Ismét és végérvényesen. Másfél évezredes történelmének legszebb fejezetét kezdve meg a több mint félmilliós város. A VDK szülővárosa. Mert elsősorban így emlegetik Vietnamban, hiszen 1945. szeptember 2-án, az Augusztusi Forradalom győaz ország, a VDK népei, s velük ünnepelnek Délen, a felszabadított területek dolgozód, harcosai, a Quang Tri-tői Ca Mau-ig húzódó, nagy kiterjedésű és napról napra erősödő felszabadított országrész milliói. .És velük ünnepel a világ békeszerető emberisége, elsősorban a szocialista államok dolgozóinak százmilliói. Örömmel Függő hadiiud Duong Giang falunál zelmét követően Hanoiban kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Itt, a Vö- rös-folyó deltájában, mintegy száz kilométerre a Dél-kínai- tengertől, ahol végződik és kezdődik a Dél-Kínába induló Jünnan vasút. Hanoi egykor — az évszázad első évtizedeiben — Francia Indokína fővárosa volt. Ma az és munkával, lelkesedéssel és anyagi segítséggel. Proletár-internacionalista elkötelezettséggel. Hogy terveikhez igazodhasson a holnap, miként már ahhoz igazodik a jelen is. Hanoi születésnapját Csehszlovákia népmilliói is az elvtársi segítség sokoldalú megnyilvánulásával segítik. Ezt igazolja többek között az a felvétel is, amelyet © sorok szerzője a VNA hírügynökség segítségével ad közre arról a golyóscsapágy gyárról, amelyet Hanoiban csehszlovák segítséggel építenek fel, s adnak át részleges termelésre a főváros születésnapján. A felvétel 1974 májusában készült az acélszerkezetes, monolit vasbetonvázra épülő gyártócsarnok egy részéről. Az épület tetőszintjén — vietnami szokás szerint — a VDK állami zászlaja leng. De beszéljenek tovább a képek Vietnam békés hétköznapjairól. Arról a roppant méretű harcról, amelyet a VDK népe a háború ütötte sebek végleges eltüntetéséért vív. Nemrégiben riportot közöltünk hidak és vasutak újjáépítéséről. Felvételünk most az ősi hídépítészet egy napjainkban „feltámasztott“ alkotásáról, a Duong Giang falunál felépített függő-hadihídról tudósít. Ezt a hetven méter fesztávolságú hidat hat hónap alatt építették fel a lebombázott acélszerkezetű híd forgalmának ideiglenes átvállalására. Következő felvételünkön a Quang Ninh tartománybelí hőerőmű építkezéséről örökített meg egy pillanatot. A hőerőmű a Szov jetunió segítségével épült újjá. A párizsi egyezmény aláírását követő nyolc hónap alatt az energiatermelés már elérte az eredeti kapacitás 60 százalékát, s 1974 végére a tervek szerint már teljes kapacitásával a VDK villamosén erg i a t é r- vének szolgálatába áll. De nemcsak a régi, a lebombázott létesítményeket építik újjá. A Bac Thai tartománybeli COC Mountain-bán a földgyaluk egy új, könnyűipari üzem építéséhez készítik elő a talajt. A Quang Tri tartománybeli Cam Chinh község iskoláját is megnyitották. A rizsszalmate- tős, földszintes épület előtti kapu mementó. Lövedékhüvelyekből készítették a felszabadító hadsereg harcosai. Szemléltető oktatás eszközének. Hogy békében se feledjék el a felszabadított területek fiataljai: évtizedeken át tartó — és ma sem mindenütt szünetelő — súlyos harcok árán nyithatta meg kapuit ez az iskola is. A felszabadított területek, vietnami szóhasználattal a Szabadság Zóna fiataljainak új életét bizonyítja a Ca Mau-i iskolások szünidei kirándulása Hőerőmű Quang Ninh tartományban is a Dél-kínai-tengernél. Ott, ahová nem is olyan régen még a hatodik amerikai flotta ágyúinak halált hordó „üzenetei“ csapódtak be. Hanoi születésnapjára készül. Vele együtt készül az ünnepre, a békés alkotómunka ezerféle örömével Vietnam népe. Északon és Délen, a felszabadított területeken egyaránt. Sőt, a zónahatáron túl is erre a dolgos ünnepre készülésre figyelnek titkon az emberek. Mert Hanoi a VDK és a déli Szabad Zóna élete, valósága a PÉLDA minden becsületes vietnami embernek. A szabadság nyújtotta lehetőségek szép példája egész Délkel et-Ázsiában. A VNA hírügynökség képeinek felhasználásával írta é* összeállította: KÄTAY ANTAt ■ Földgyaluk egyengetik a talajt egy új üzem építéséhez ki ELNÖK Vége volt már a nyárnak, amikor Vrbovkara (Varbóra) látogattam. Déltájt a helyi vendéglő ablak melletti asztalánál beszélgettünk Julius Bielik elvtárssal, aki már 25 éve elnöke a helyi nemzeti bizottságnak. Az iskolaudvarból kirajzó gyermekek némelyike fagylaltért ugrott be a vendéglő épületébe, s amikor mellettünk elhaladtak, tisztességtudóan köszöntek: „Práci česť!“ Az elnök mosolyogva fogadta a gyermekek köszöntését, aztán így fűzte tovább beszélgetésünk fonalát: — Ha tudnád, mennyi megjegyzés kísérte ennek a vendéglőnek az építését! Hogy ki látott már faluban vendéglőt! Meg fagylaltgyártó automatát! S ma? Alig múlt el a dél, s a fagylalt már ugyancsak megfogyott. Ma már hány adagot adtál el Ferkó? František Talpaš, a Jednota fiatal, nyúlánk, fehérköpenyes vezetője készségesen válaszolt: — Több mint háromszáz porciót, Gyula bácsi! És maguknak még mit hozhatok? Van hűtött kofola, gyümölcslé, pep- si-cola, esetleg sörrel is szolgálhatok. Mi tetszene Gyula bá-- csinak? Az alkalmi riportert meglepik ezek a közvetlen szavak, ez a nagy figyelmesség. Vajon miből ered? A vendéglő vezetője talán az elnök rokonságához tartozik? Nem. Amint megtudtam, ez a tekintély azokból az aprő, mindennapi tettekből fakad, amelyekkel embertársainkat segítjük. A frissítőket felszolgáló fehér köpenyes fiatalember akkor 15 éves lehetett. Istállótrágyával megrakott, nehéz kosarat cipelt a mezei útról a hegyoldalban művelt szőlőbe. A gyenge testalkatú fiú alig tett néhány lépést, elesett, a kosár tartalma a földre szóródott. Szigorú apjától már-már verést kapott a fiú, az elnök azonban véletlenül éppen arra járt és közbeszólt: — Tudja-e bátyám, hogy a törvény ellen cselekszik? Ha most följelenteném, saját fiatalkorú gyermekének sanyargatásáért meg is büntetnék. Hiszen ez a súly még egy öszvérnek is sok, nem egy embernek! — Ez bizony nehéz munka elnök úr, az igaz. De ha nincs más lehetőség! Tizenkétéves koromban én is így hordtam a trágyát az apámmal, az apám meg a nagyapámmal. Egy kicsit jobban megraktam a gyereknek, az is igaz, hiszen olyan soványka. Dehát éppen ez a baj; mi lesz így belőle? Munkásnak sem mehet, hiszen a téglát meg a maltert sem bírná hordani. Esze ugyan lenne, talán tanulhatna, de akkor ki segítene megművelni azt a csekély földecskét? — lamentált a munkában megtört apa. — Na látja, legfőbb ideje, hogy maga is aláírja azt a belépési nyilatkozatot a szövetkezetbe! A gyerek meg kitanulhatna valami szakmát- Mit szólnál Ferkó a pincér-, vagy a szakácsmesterséghez? A gyerek zavarában csak a vállán rándított egyet, de röviddel e konfliktus után a lu- éenecí Raj szakiskolájában egy- gyel több lett a szorgalmas tanulók száma. S ma? A Jednota Modrý Kameň-i (kékkőij vezetőségében tudják, hogy Vrbov- kán egy tehetséges üzemvezetőjük és szakácsuk is van egy személyben. Amikor elhagytuk a vendéglő épületét, az elnök szinte csak magának mondta: „Azt az esetet a szőlőben talán soha nem felejtem el. És látod, hogyan végződött?“ Bár szombati nap volt, az elnök mégsem állhatott csupán az újságíró rendelkezésére. Hazasietett átöltözni, mert még egy házasságkötés is volt a délutáni programban. Amikor az ünnepélyes szertartás befejeződött, a násznép nótázva vonult végig a falun a megterített asztalhoz. Csupán az egyik örömapa tért vissza az „emen- vé“ irodájába. Valami fontos intéznivalóra hivatkozott. — Csakhogy ma az elnök elvtársnak látogatója van a szerkesztőségből — magyarázta az ünneplőbe öltözött embernek az anyakönyvvezető. ■— Annál jobb, legalább ő is hallja, amit mondani akarok — azzal fordult egyet, s rövidesen demizsonnal a kezében tért vissza az irodába. — Bocsássanak meg, de ez a mai nap ritka örömünnep a számomra, ilyenkor egy pohár bor mellett az ember is Jobban kitárulkozik — mondotta, s máris töltötte az aranyló nedűt a poharakba. — Tudja, elnök úr, ma itt az alkalom, hogy néhány őszinte szót szóljak. Az imént eskette össze a lányomat a vömmel. Én annyira meghatódtam, hogy még a könnyek is kicsordultak a szememből. Ám én az asz- szonnyal együtt — most már megmondhatom magának — akkor is sírtam, amikor ez a lány megszületett. Akkor írtuk alá a belépési nyilatkozatot a szövetkezetbe, s a keresztelőt mindjárt másnap tartottuk. Hát azon a keresztelőn ilyen bolond beszéd is elhangzott: együnk, igyunk, sógor és koma, mert ki tudja, ülhetünk-e még ilyen terített asztal mellett. A keresztelőt még bőséges lakomával ünnepeltük, de vajon lesz-e miből lagzit tartani? Bizony, így lamentáltunk mi akkori S ma? A lányom vadonatúj Skoda gépkocsit és 50 000 koronás betétkönyvet kap nászajándékba. Maga jól tudja, hogy ezzel az autóval nem én vagyok az egyedüli, hiszen legalább ötven autó van a faluban a volt magángazdák kezén. S a lakodalom? Nyolcvan vendéget hívtunk meg, de ha ötször annyian lennének, az sem okozna különösebb gondot. Pedig csak egyszerű szövetkezeti tag vagyok. Magának volt akkor igaza, elnök úr! Milyen jó, hogy akkor annyi türelme és kitartása volt a mi meggyőzésünkhöz. őszintén megmondom, én már azon a hét hektáron soha többé nem akarnék egyénileg gazdálkodni. Aztán, ha valamivel a múltban megbántottam volna, bocsásson meg. E monológ után az örömapa újból megtöltötte csillogó riz- linggel a poharakat, s az új pár egészségére koccintottunk. Amikor a boldog apa becsukta maga mögött az ajtót, az elnök így jellemezte őt: „Elég jómódú földműves volt annak idején, s a belépésnél bizony erősen ingadozott. De magad is hallhattad, mennyire megváltozott. Ha azonban írnál róla, a nevét ne említsd. Nagyon jól ismerem, eléggé érzékeny természetű. Egyébként minden volt gazda így gondolkozik a faluban. Csakhogy akkor ez nem volt ilyen könnyű és egyszerű“ — tűnődött el Bielik elvtárs. A kommunisták Vrbovkán is késő éjszakákba nyúló meggyőző munkát végeztek a gazdák körében, magyarázták a CSKP politikájának helyességét, a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás eredményeit. Ebben a munkában Bielik elvtárs mellett mások is részt vettek, például az idős Kanyó elvtárs, Csóri Mihály tanító, Bagdai, Dá- nóci, Petrák, Talpaš elvtárs. — Bizony, mozgalmas napok voltak azok! — emlékezik vissza az elnök a régi időkre. — Talán tizenötször Is jártam például az idősebb Kelemen György gazdánál. Mindig szívesen meghallgatott, bort, kolbászt is tett az asztalra, s helyeslőén bólogatott: helyes, hogy a nagybirtokokat felparcellázták, s az is helyes, hogy megnyirbálták a kulákok és a különböző spekulánsok szárnyait. Okos politikát csinálnak a kommunisták, de legalább a parasztokat hagynák békében. Mert mire jó az a szövetkezet? Mi értelme van az összeszántás- nak és a közös gazdálkodásnak? Az a föld akkor sem fog többet teremni, ha lovak helyett majd traktorok szántják! Amikor azonban néhány évvel ezelőtt 35 mázsa búzánk 1974. X. 10.
