Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-05 / 236. szám, szombat
Diplomás földművelők az NDK-ban A traktortól a képviselőházig Kettős ünnepet ülnek ezekben a napokban: a Schwerini Kerületi Gépállomás dolgozói: a első német szocialista állam megalakulása és saját munkahelyük megalakulása 25. évfordulóját ünnepük. Aki ma a Német Demokratikus Köztársaságban a mezőgazdaság negyedszázados fejlődésének eredményeit kutatja, annak önkéntelenül eszébe jut Illyés Gyula magyar író néhány mondata: „Törvényszerűség az is, hogy a földműveseknek ott van legjobb dolguk, ahol az ipari munkások dolga is jól megy. Nemcsak sorsuk, munkájuk is mindjobban összekapcsolódik. Mert mennyivel van kevesebb köze a földhöz annak a kéznek, amely az ekét megkovácsolja, mint annak, amely az ekét a talajba nyomja, főleg akkor, ha egy traktorra szerelt fogantyú által? Hol lesz más célú a két mozdulat, amely közül az egyik a gyárban zsákba tölti a műtrágyát, a másik pedig ugyanabból a zsákból a szántóra szórja?“ A Német Demokratikus Köztársaságban huszonöt esztendő alatt valóra vált mindaz, amit Engels az Anti-Diihrlngben az Ipar és a mezőgazdaság testvériesüléséről, mint létfontosságú szükségességről programként jelölt ki. Ezt bizonyítja többek között a schwerini példa. Kiégett falak és kiégett lelkek között kellett megtenni a szocializmusba vezető út első szakaszát és ennek az útnak minden centimétere szilárd helytállást, minden akadályon győzni tudó akaraterőt, a közösségért és az eszméért minden áldozatot vállalő magatartást követelt a német kommunistáktól. Huszonöt évvel ezelőtt — 1949 márciusában alakult meg a Schwerini Kerületi Gépállomás (MAS). 1949. áprilisában a Szovjetunió, az NSZEP kérésére 1000 traktort, 540 tehergépkocsit, 200 tarlóhántó ekét, kultivátort és tárcsás boronát szállított a fiatal német állam mezőgazdasági üzemeinek. EzEGYÜTT, EGYMÁSÉRT Harcosok emlékei. Hősök, hőstettek, Történészeik a Szlovák Nemzeti Felkelésről Emlék 1949 bői: Margarete Miiller traktorvezető (jobbról a má sodik). Jobbról a harmadik: Heinz Semrau. egyedül volt a mozgalom csúcstartója, utána már egyre többen követték a példáját és a szerény kezdet valóban tömegmozgalommá terebélyesedett. „Hol vannak a jérjlak?" — énekli híres és megrázó dalában a mai 50—60 évesek ifjúkorának híres művésznője, Marlene Dietrich. Ma már csak dal, de akkor véres valóság volt a kérdési Hol vannak a férfiak? Értelmetlen rossz halált haltak egy értelmetlen, gonosz háborúban! De a föld és a gép emberi munkát, igyekezetei, emberi verejtéket követelt. Ezért fogta meg a traktor kormánykerekét Margarete M ü l- l e r, ezért dolgozott a schwerini kerület termelőszövetkezeteinek földjein ugyanolyan becsületesen, keményen, mint férfitársai. Életének további alakulását nem ismerem, csak azt tudom, hogy Margarete Mül- ler ma az NSZEP KB Politikai Bizottságának a póttagja, képviselő, és a kotelowi állami mezőgazdasági tömörülés elnöke. És amikor Heinz Semrau, a Munka Hőse, a váilalatigazgató és Margarete Müller a legfelsőbb pártszerv tagja néha találkoznak, bizonyosan felidézik a múltat és talán egy kicsit a szívük is belesajdul az emlékidéHeinz Semrau a gépállomás ipari tanulóival zel az ország gépállomásainak traktor-parkja összesen 7180 darab volt. A múlt év végén az NDK-ban 143 000 traktor, 11 900 kombájn és 10 200 burgonyaeke szerepelt a mezőgazdasági szervezetek leltárában. A gépparknak több mint egyharmada szovjet gyártmány Heinz Semrau, a Schwerini Kerületi Gépállomás igazgatója, 1946-ban érkezett a kerületi székhely közelében fekvő Wickendorfba. Az első „Közösben“ dolgozott, mint állatgondozó és a gépállomás megalakulása után, mint traktoros. Egy öreg Lanz—Bulldog gépen szántotta a barázdákat és amikor 1949. tavaszán felülhetett az új szovjet traktor bakjára, már az első nap túlteljesítette a napi 3,6 hektáros normát. Heinz Semrau a Szovjetunióban, mint hadifogoly tanulta az antifasiz- must, ott tanulta meg a szocializmus erkölcsi normáit és 1949-ben a saját hazájában jelesre vizsgázottl Országos mozgalmat indított el: 2 hektárt 155 perc alatti Tizennégy napig zésbe, mert közben eltelt huszonöt év és hajukba ezüst foltokat festett a múló idő. De nemcsak dolgozni kellett, hanem tanulni is! Tanulni: a szocializmus igéit, az egyetlen igazi humanizmust. Tanulni kellett kinek-kinek saját szakmáját. Tanulni kellett, mert a szocialista államot nem ösztönösen kell építeni, hanem tudatosan és egyre több, egyre sokoldalúbb tudással. Ma már a Német Demokratikus Köztársaság mezőgazdaságban kb. 10 ezer főiskolát végzett diplomás mezőgazdász dolgozik, több mint 30 ezer dolgozó érettségizett a szakiskolákban, több mint 50 ezer szerezte meg a mesterlevelet és több mint félmillió mezőgazdasági dolgozó végezte el a szakmunkásképzőt. Szinte tréfásan hangzik, hogy a schwerini kerület mezőgazdaság üzemeiben a géplakatosok akkor keresik a legtöbbet, ha egész nap pihennek. Miért? Azért mert nem a javítások száma határozza meg a fizetésük és a nyereségrészesedésük Összegét, hanem a gépek üzemképessége. Minél kevesebb az üzemzavar, minél rövidebb ideig „áll“ a gép, annál nagyobb a karbantartók jövedelme. Ez is Heinz Semrau újítása és közel negyedszázados tapasztalat igazolja, hogy okos, célszerű újítás volt- Heinz Semrau a termelő, alkotó nyugtalanság típusa. Huszonöt év alatt tizenkétszer költözködött, mert úgy kívánta a munka, az ország érdeke. Három évig a moszkvai pártfőiskolán tanult, utána pedig a gépállomások főosztályát vezette a berlini minisztériumban. Sajál bevallása szerint ez volt élete egyik legnehezebb időszaka, mert a munka odakötötte az íróasztalhoz, mert nem gyönyörködhetett ú szántóföld engedelmesen omló göröngyeinek látványában. A kerületben lakók többsége még fiatal ember, a múltat csak könyvből és a „rögtörő első nemzedék“ elbeszéléseiből ismeri. Nem harcolt a változásokért, megszilárdult hagyományok folytatója. A fiatalok számára már természetes, hogy a kerület mezőgazdasági üzemeiben dolgozók 70,8 százalékának szakmai képesítése van, hogy a gépállomás 1000 traktorral és 150 kombájnnal rendelkezik, hogy a termelőszövetkezetek dolgozói nyugdíjat kapnak, hogy az állam 1000 márka szülési segélyt folyósít, vagy hogy az óvodás gyermek szülei mindössze napi 1-40 márkával járulnak hozzá a költségekhez, vagyis a valódi költségeknek nem egészen 13 százalékával és a költségeknek több mint 87 százalékát ugyancsak az állam fizeti. De ugyanakkor a fiatalok tudják, hogy nem lehet megállni, hogy fejlődni kell, tanulni kell, még többet kell tudni, még jobban kell dolgozni! Olyan országos példák lebegnek előttük mint Hermann Siebernek, a mechelrodai termelőszövetkezet elnökének a példája, akit 50 éves korában „magna cum laude" avattak a mezőgazdasági tudományok doktorává. Vagy mint Heinz Semrau példája, aki szüntelenül járja a kerület mezőgazdasági üzemeit, meglátja a legkisebb hibát, fogyatékosságot is, minden dolgozót személyesen ismer, minden probléma megoldását kötelességének tartja. Miért? — Naponta tenni kell valamit az országért, a társadalomért, naponta tenni kell valamit a szocializmusért! És naponta tenni kell valamit azokért, akik a kenyeret termelik, tenni kell valamit az új szocialista faluért. Szépíteni kell, tökéletesíteni kell, hogy a fiatalok szép és jé otthont találjanak, hogy ne vágyódjanak, ne meneküljenek a városba. Nem elég a gépállomást vezetn', nem elég gondoskodni a gépek karbantartásáról, fegyelmezett bevetéséről — együtt kell élni a faluval, mert a város és a falu is egyaránt — a Német Demokratikus Köztársaság! Piros fények lobbannak a szocialista Német Demokratikus Köztársaság felett — a kommunista jövő fényei! P. GY. A jelentős évfordulók mindig bő lehetőséget nyújtanak a visszaemlékezésekre: arra, hogy újra vissznpergessiik a történelmi eseményeket, tanuljunk belőlük, s magunkévá tegyük a a haladó eszméket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek szocialista jelenünk formálásához. Ilyen évforduló a Szlovák Nemzeti Felkelés is. A Madách Lap -és Könyvkiadó ebből az alkalomból jelentette meg a közelmúltban az Együtt, egymásért című, ízléses kivitelű dokumentum-, cikk- és tanulmánygyűjteményt. A könyv előszavában Balázs Béla, a kötet összeállítója többek között így ír: „A felkelés irodalma állandóan bővül. Mi e szerény gyűjteményt azzal a reménnyel bocsátjuk útjára, hogy egy újabb hasonló vállalkozás még teljesebb képet nyújt majd a magyar—szlovák összefogásról, az együtt, egymás békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért vívott harcról." A Harcosok emlékei, a Hősök hőstettek és a Történészek a Szlovák Nemzeti Felkelésről című fejezetekre oszló kötetben Viliam Plevza: A nagy örökség című írása a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét méltatja. Megállapítja, hogy a felkelés a szlovák nép történelmének eddigi legnagyobb arányú forradalmi lépése volt a jog- fosztottság és az erőszak ellen az új életért. Ennek a harcnak egyetlen tömegbázison álló, szervezett antifasiszta politikai vezető erejét a Jkommunista párt jelentette. A kommunisták foglaltak el döntő pozíciókat a felkelés idején a mélyreható politikai, szociális és egyéb változások végrehajtásában is. A felkelés hagyatéka további fejlesztésének elsősorban az a célja, hogy: „alkotó módon tovább fejlesszük a csehek és a szlovákok és a köztársaságban élő nemzetiségek egymás közötti viszonya lenini rendezésének — a Szlovák Nemzeti Felkelés által megfogalmazott és államjogi téren a csehszlovák szocialista föderációval adott lenini rendezésének — alapvető jellemvonásait. S tegyük ezt egy magasabb fokon és szerves összhangban a fejlett szocialista társadalom építésének nagyszabású céljaival." A gyűjtemény Harcosok emlékei című fejezetében Alekszej Aszmolov az együtt vívott harc emlékeit idézi, majd a magyar nemzetiségű antifasiszták és szabadságharcosok, az egykori partizánok vallanakKardos Éva: Hazatérés, Kun Imre: Szlovákia hegyeiben, Keleti Ferenc: Emlékezés a szlovák partizánharcokra című írása a felkelés egy egy momentumát, lényeges jellemzőit tárja az olvasó elé. A személyes élmények ihlette vallomások értékét növeli, hogy érezni bennük azt a felelősséget, amelyet a szlovák nép szabadságáért, függetlensége kivívásáért tanúsítottak. Figyelmet érdemel e fejezetben Nógrádi Sándor: Szlovák földön című visszaemlékezése is, amelből mély internacionalista érzés és a partizánharcok résztvevőinek bátor helytállása cseng ki. Fábry József írása a Petőfi Sándor-par- tizánosztag szlovákiai harcosaira emlékezik. Az érdekes visz- szaemlékezés vázolja, hogy milyen körülmények között jutottak a felkelés területére, milyen nehéz és felelősségteljes feladatokat hajtottak végre, amíg partizánosztaguk egyesült a Vlagyimireszcu román hadosztály egységeivel, amely a felszabadító szovjet hadsereg oldalán küzdött. A Hősök, hőstettek című fejezetben a harcosok tettei elevenednek meg, akik a közös ellenség, a fasizmus ellen vívták csatájukat a békéért, a szabadságért, a népek felszabadításáért. E fejezetben külösösen értékes a Fegyveres akciók című dokumentum, amely a Pető- fi-partizánosztag harcairól nyújt áttekintést, és közli az egység hadműveleti naplóját. Igényes a Tóth József című írás is, amely a bátor bányász hősies helytállásával és a nemes szívű harcos életének hősies pillanataival ismertet meg. Tóth Józsefet a fasiszták Rožňava (Rozsnyó) főterén akasztották fel. A harminc évvel ezelőtt lezajlott eseményeket megelevenítő írás így összegezi mondanivalóját: „Tóth József meghalt, de a zászló, melyre felesküdött, mégsem hullt porba. A zászlót ma ezrek, milliók őrzik, viszik diadalra." E fejezetben többek között még Ad- ler Károlyról, Brüll Zoltánról, Belényi Lajosról, Pataki Pálról, a Petőfi-partizánbrigád tizedeséről, Ladislav Barna alezredesről, az I. csehszlovák hadsereg tagjáról olvashatunk. Az említettek fegyveresen küzdöttek a szlovák nép és más népek szabadságáért. A harcosokról szóló portrékat Jloják Dezső, Szarka István, Rudy Sándor, Pét- rik József, Tőzsér Lajos, Vilcsek Géza, Szabó Béla, Szánló György, Hajdú András, és Böj- tös János írta. A gyűjtemény utolsó fejezetében történészek vallanak a Szlovák Nemzeti Felkelésről. Miroslav Kropilák a forradalmi múltunk értékelésében bekövetkezett pozitív tendenciát vázolja. Sas Andor cikke arra ad tömör feleletet, hogy milyen kapcsolatban álltak a magyar antifasiszták a Szlovák Nemzeti Felkeléssel. Pintér István: A magyar antifasiszták a csehszlovákiai partizánharcokban című tanulmánya elemzi, hogy hol harcoltak a magyarok, és kiemeli, hogy a felkelés a Szlovákiával határos magyar területek lakossága körében is nagy rokonszenvet váltott ki. A felkelés eseményei a határ menti területeken meggyorsították az ellenállási mozgalmat. Az Együtt, egymásért című gyűjtemény hasznos kiadvány. A szlovákiai magyar irodalom vonatkozásában úttörő jellegű. Egyben gazdagítja az antifasiszta és a felszabadító mozgalmakról szóló egyetemes irodalmat is. Kár, hogy a kötet nem közli a hősök, harcosok fényképét. A fiatalabb nemzedék és bizonyára mindenki szívesen ismerné meg fényképről Is azokat, akik a szabadságért harcoltak és hősiesen helytálltak. SZITÁSI FERENC Hétköznap Dunaszerdahelyen 1974. X. 5. (Tóthpál Gyula felvétele)
