Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-05 / 236. szám, szombat

Az IVDK SS éve A Német Demokratikus Köztársaság október 7-én jelentős qseményröl emlékezik meg — megalakulásának 25. évforduló­járól. A jubileumot nagy vívmányok, a szocialista társadalom építésében elért szép sikerek, valamint az NSZEP Vili. kong­resszusán elfogadott program megvalósításáért folytatott munka jegyében ünneplik. Az NDK létrehozása 1949. októberében tör­ténelmi fordulat kezdetét jelentette a német nép és Európa történetében. Az elmúlt negyedszázad alatt az NDK a Német Szocialista Egységpárt vezetésével, fejlett szocialista társadal­mat építő ország, a szocialista közösség szilárd tagja lett. Az első munkás-paraszt állam német földön való megalapításá­nak döntő előfeltétele az volt, hogy a szovjet hadsereg lever­te a német fasiszta imperializmust és a német népet felsza­badította a hitleri fasizmus alól. 1974. X. 5. Kitartó küzdelem A Némát Demokratikus Köz­társaság népének — szocialis-ta Szövetségeseivel együtt — áldo­zatos és kitartó küzdelmet kel­lett megvívnia országa fennma­radásáért, majd pedig teljes nemzetközi elismertetéséért, s a nemzetközi szervezetekben az Őt megillető hely elfoglalásáért. Ha csak egy pillantást vetünk qiz egykori Németország gazda­sági térképére, láthatjuk, hogy Cz a küzdelem milyen terheket rótt az NDK népére, milyen bo­nyolult és súlyos feladatokat kellett megoldania. A létfontos­ságú nyersanyag- és energiafor­rások jelentős része, például a Szénbányák és a kokszolók 95, Illetve 99 százaléka az NSZK területére jutott. A háború Qkozta sebek begyógyításán kí­vül, úgyszólván a semmiből kel­lett azt az ipart létrehozni, amely ma már a gazdasági fej­lettség tekintetében előkelő he­lyet biztosít az NDK-nak. A munkásosztály és pártja veze­tésével a Német Demokratikus Köztársaság népe szilárd és mo­dern szocialista társadalmat, di­namikus és magas színvonalú gazdaságot épített ki. Az elmúlt ?5 óv alatt az NDK bebizonyí­totta, hogy fejlett ipari állam­ban lehetséges a szocializmus demokratikus úton való elérése, hogy a magasan fejlett ipari állam számára a szocializmus az egyedül megfelelő társadal­mi rendszer. A Német Demokratikus Köz­társaság sikerei elválaszthatat­lanul összefüggnek a szocialista országok közösségével, elsősor­ban a Szovjetunióval folytatott Szoros együttműködésével. Az NDK az elmúlt években fejlett mezőgazdasággal rendelkező, modern ipari állammá vált. A társadalmi termelés 1973 végéig az 1949. évi termeléshez viszo­nyítva több mint hatszorosára nőtt. Az NDK fennállásának 25. évében az előállított nemzeti jövedelem a korábbinak közel hatszorosára növekedett. Ebben az évben az ipari dolgozók 6 hét alatt termelnek annyit, mint amennyi az egész 1949. évi termelés volt. A nemzeti jö­vedelem gyarapodását csaknem kizárólag a munka termelékeny­ségének növelésével érték el, mert a munkaerők száma alig változott. A legsikeresebb szakasz Az NSZEP 1971 júniusában megtartott VIII. kongresszusa az NDK fejlődésének eddigi legsikeresebb szakaszát nyitotta meg. A dolgozók jólétére irá­nyuló programjával lelkes, kez­deményező munkát váltott ki a munkásosztály és valamennyi dolgozó körében s a népgazda­sági tervfeladatok egyre jobb teljesítését eredményezte. Ezért lehetővé tette az addig páratlan méretű szociálpolitikai intézke­dések megvalósítását. Elég rá­mutatni a nagyarányú nyugdíj- emelésekre, a gyermekes csalá­dok, az ifjú házasok támogatá­sára, számos foglalkozási ágban a bérek emelésére stb. A szociálpolitikai program egyik legfontosabb célkitűzése a lakáskérdés megoldása 1990- lg. Ennek érdekében már eddig is sok történt, csupán az 1971— 1973-as években több mint egy­millió személy lakáskörülmé­nyei javultak meg lényegesen. Még az idei évben legalább llö ezer új lakást építenek, illetve korszerűsítenek, ami további 350 000 lakos számára biztosít jobb lakást. Az utóbbi három és fél év alatt a lakosság tiszta jövedel­me 14,4 milliárd márkával emelkedett. A népgazdaság po­zitív fejlődése az idei jubileumi évben tovább folytatódott, s eh­hez nagy mértékben hozzájárult a 25. évforduló tiszteletére ki­bontakoztatott nagyarányú szo­cialista kötelezettségvállalási mozgalom. A szocialista közösség ereje A Szovjetunió vezette szocia­lista közösség ereje, u világ fej­lődésére gyakorolt hatása egy­re növekszik. Ennek köszönhe­tő az is, hogy kudarcba ful­ladt az NDK-val szemben alkal­mazott nyíltan ellenséges poli­tika. Az első német munkás-pa­raszt állam fennállásának 25. évfordulóján teljes diplomáciai elismerésnek örvend. 1973 szep­temberétől egyenjogú tagja az ENSZ-nek s a világszervezet legfontosabb szakosított szerve­zeteinek. Valamennyi világrész több mint 100 állama létesített diplomáciai kapcsolatot az NDK-val. Hazánk és az NDK hagyomá­nyos barátsága és együttműkö­dése részét alkotja a Szovjet­unió vezette szocialista közös­ség országai egyre szorosabb felzárkózottságának. Testvér- pártjaink és államaink kapcso­latainak történetében fontos ha­tárkő volt a CSSZSZK és az NDK párt- és kormányküldött­ségeinek 1971 novemberében Lányban, és 1972 szeptemberé­ben Berlinben lefolyt találko­zója. E tanácskozások eredmé­nyei nagy jelentőségűek orszá­gaink politikai, gazdasági, tu­dományos és kulturális együtt­működésének további fejlődése és megszilárdítása szempontjá­ból. Azóta minden szinten erő­södtek országaink párt- és álla­mi szervei, társadalmi és egyéb szervezetei kölcsönös kapcsola­tai. Egy sor egyezmény és szer­ződés jött létre országos, ága­zati és területi szinten egy­aránt. Országaink együttműködése a külpolitika területén meghalad­ja a kétoldalú kapcsolatok ke­reteit. Hazánk külpolitikája egyik legfontosabb feladatának tekintette az NDK nemzetközi elismerésének támogatását. Ugyanakkor az NDK következe­tes békepolitikájának értelmé­ben támogatta a CSSZSZK azon jogos követeléseit, hogy kezdet­től fogva ismerjék el a mün­cheni diktátum érvénytelensé­gét. A szocialista országok egyeztetett és következetes fel­lépése megnyilvánult az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkájában is. Gyümölcsöző együttműködés Csehszlovákia és az NDK kül­kereskedelmi kapcsolatai terv­szerűen, a megkötött egyezmé­nyek alapján fejlődnek. A gaz­dasági kapcsolatok elmélyítésé­hez és hatékonyságának növelé­séhez nagymértékben hozzájá­rult az 1970—1980-as távlati tervek egyeztetése. A múlt év decemberében Berlinben aláírt, az 1974-es évre vonatkozó áru­forgalmi egyezmény alapján lé­nyegesen megnövekedett az árucsere és a kölcsönös szol­gáltatások. Az NDK és hazánk közötti árucsere 1973-ban az előző évhez viszonyítva mint­egy 15 százalékkal növekedett. A kölcsönös áruszállításokban túlsúlyban vannak a gépek, a berendezések és a racionalizá­lást szolgáló eszközök. Ugyan­akkor a két ország mintegy 40 iparága, vállalata és intézménye folytat szoros együttműködést a közszükségleti ipar területén is. Hazánk és az NDK kölcsönös kapcsolatai az élet minden te­rén sikeresen fejlődnek és gaz­dag gyümölcsöket hoznak nem­csak a két ország népének, ha­nem az egész szocialista közös­ség javára. Ehhez a gyümölcsö­ző együttműködéshez további jelentős hozzájárulás lesz az NDK párt- és kormányküldött­ségének küszöbönálló látogatá­sa hazánkban. PROT1CS JOLÁN FOLYTATÓDIK A VITA AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN SORBAN New York — Georgi Sevel, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitáján annak a véle­ményének adott hangot, hogy a világban végbemenő kedvező változások növelik az országok egymás iránti bizalmát és hoz­zájárulnak a népek közötti köl­csönös megértés kialakulásá­hoz. Ugyanakkor elszigetelik mindazokat, akik a nemzetközi kapcsolatokban a diktátumok és az erőszak eszközeit hasz­nálják. Természetesen, az eny­hülés ellenségei még mindig hallatják szavukat. Idetartoznak a katonai-ipari komplexumok és monopóliumok, az imperia­lista katonai tömbök politikai kalandorai, és hozzájuk csatla­koznak azok a politikusok is, akik álforradalmi jelszavakkal álcázzák valódi szándékaikat. Sevel ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy Peking képvi­selőinek felszólalása bebizonyí­totta: a kínai vezetőség szov- jetellenes rágalomhadjárata, a szuperhatalmakról kiagyalt el­mélete és „forradalminak" mi­nősített felhívásai gyakorlati­lag a katonai konfliktusok fel­szítását, a felszabadítási moz­galmak, valamint a béke és a nemzetközi együttműködés ügyé"<ek aláaknázását célozzák. Allon izraeli külügyminiszter felszólalásában újból leszögez­te: Izrael továbbra sem fogja elismerni a Palesztin Felszaba- ditási Szervezetet és el fog uta­sítani minden olyan ENSZ-hatá- rozatot, amely helyet ad a PFSZ követeléseinek. Allon is­mét megerősítette, hogy Izrael hajlandó területi engedmények­ről tárgyalni, de soha sem fog kompromisszumot kötni biz tonsága rovására. A magyar parlament ülése Budapest — Mint már közöl­tük, a magyar parlament csü­törtökön és pénteken kétnapos ülést tartott. Csütörtököm a magyar országgyűlés elfogadta a külkereskedelmi törvényt, amelyet dr. Bíró József külke­reskedelmi miniszter indokolt meg. A törvény kimondja, hogy a magyar külkereskedelem ál­lami monopólium és az azon alapuló jogi rend sérthetetlen­ségét törvény biztosítja. Tegnap az országgyűlés a ta­nácstörvény végrehajtásáról tár­gyalt. A csütörtöki ülésen felszólalt Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, aki a külkereskedelmi törvénynek a kormány részéről történt indo­kolásán túl foglalkozott a ma­gyar párt- és kormányküldött­ség legutóbbi szovjetunióbeli látogatásának jelentőségével is. Elmondotta, hogy Moszkvában Magyarország és a Szovjetunió mindenre kiterjedő politikai, gazdasági, kulturális és tudo­mányos-műszaki kapcsolatairól tárgyaltak. A küldöttség — mondotta — örömmel és meg­elégedéssel állapította meg, hogy a két ország közötti ke­reskedelmi forgalom, — a meg­állapodások szerint — dinami­kusan növekszik. Megtárgyal­tuk a magyar és a szovjet nép­gazdaság következő ötéves ter­veinek összehangolásában ed­dig végzett munkát, különös te­kintettel a két ország fűtő­anyag- és energiahordozó-tar- talékab"Mk további kiaknázásá­ra, s a legfontosabb gépipari ágazatokban a szakosítás és a kooperáció kiszélesítésére. Tár­gyalásaink új irányokat hatá­roztak meg, új távlatokat nyi­tottak, — hangoztatta Huszár István miniszterelnök-helyettes. MEGKEZDTÉK A JOBBOLDALI LÁZADOK KIHALLGATÁSÁT PORTUGÁLIÁBAN Lisszabon — Portugáliában elfogatási parancsot adtak ki Ahmeida Agaujo, a Liberális Párt főtitkára, Angolában pedig az Angolai Kereszténydemokrata Párt főtitkára ellen. Mindket­tőjüket azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a szeptember 28 i ellenforradalmi államcsíny-kí­sérlet megszervezésében. A de­mokratikus kormány hatóságai körözik Antonio Vueciedo al­ezredest, a Liberális Párt másik vezetőjét is. Mindkettőjüknek az utolsó pillanatban sikerült kereket oldaniuk. Újabb részletek váltak isme­retessé a Haladás Pártjának lisszaboni központi és körzeti székházéban tartott házkutatás eredményeiről. A lefoglalt do­kumentumból egyebek között kiderül, hogy a reakciós poli­tikai szervezet a szeptember 28- ára tervezett jobboldali hata­lomátvételt különböző, politi­kai akciókkal igyekezett előké­szíteni. A szélsőjobboldali szer­vezeten kívül a maoista „forra­dalmi liga“ azokra a törekvé­sekre is épített, amelyek arra Irányultak, hogy ismét sztráj­kot robbantsanak ki. A portugál sajtó megbízható forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Salazar- és Caetano-féle fasiszta titkosrendőrségnek a lisszaboni börtönben fogva tar­tott ügynökei a szélsőjobbolda­li szervezkedés hallatán még a múlt héten „gyors listát“ ál­lítottak össze azokról a kato­nákról és polgári személyek­ről, akiket az adandó pillanat­ban azonnal falhoz akartak ál­lítani. A fegyveres erők mozgalmá­nak katonai nyomozói meg­kezdték azoknak a személyek­nek a kihallgatását, akiket a meghiúsított államcsíny-kísér­letben .való részvételük mialt tartóztattak le. AZ AUSZTRÁLIAI kormány bevándorlási tilalmat rendelt el. Az intézkedést azért léptet­ték életbe, hogy a bevándorlás ne növelje a munkanélkülisé­get. BUMEDIEN algériai elnök üzenetet küldött Waldheim fő­titkárnak, amelyben elítéli egyes országok képviselőinek megnyilatkozását és főleg azok hangnemét a nyersolaj árának emelésével kapcsolatban. NYUGAT-NÉMETORSZÄGBAN felemelik a tej, a vaj és egyéb közszükségleti cikkek árát, mi­vel a kormány támogatja a Kö­zös Piac minisztertanácsának határozatát a mezőgazdasági árak 5 százalékos emelésére vonatkozólag. GERALD FORD amerikai el­nök gazdasági tanácsadóival vi­tatta meg az amerikai gazdaság legsúlyosabb problémái megol­dásának lehetőségeit. Megfigye­lők biztosra veszik, hogy a kor­mány a dolgozókat sújtó Intéz­kedésekkel próbál majd kiutat keresni a válságból. Jó termés a Szovjetunióban Moszkva — Befejezéshez kö­zelednek az őszi betakarítási munkák a Szovjetunióban. A legfrissebb statisztikai adatok szerint már 11,7 millió hektár­ról, vagyis a vetésterület 92 százalékáról betakarították a kenyérgabonát. A szakemberek elégedettek a betakarítási munkák menetével. Becslések szerint az idén Is leg­kevesebb 200 millió tonna lesz a gabonatermés és valószínű­nek tartják, hogy a tavalyi re­kord mögött ez lesz a Szov­jetunió második legnagyobb terméseredménye. Tavaly 222,5 millió tonna gabonát takarítot­tak be a kolhozok és szovho- zok. Rekordtermést, 302 000 tonna tealevelet takarítottak be az idén Grúziában. Ez mintegy 75 ezer tonna készterméknek fe­lel meg. A tea kivételesen munkaigé­nyes növény. Ezért a grúz kol­hozok és szov hozok tea ültetvé­nyeiken állandóan kísérletez­nek kezelésének gépesítésével. A világon először sikerült tea­szedő kombájnt szerkeszteniük, s most azon kísérleteznek, hogy e hagyományosan meleg­égövi növényt fagyállóvá te­gyék. Makariosz üzenete Ciprusra Sikertelen merényletkísérlet Kleridesz ellen New York — Makariosz cip­rusi elnök üzenetet intézett a ciprusi néphez és felszólította, hogy teljes mértékben támogas­sa Kleridesz ügyvezető elnököt, aki az alkotmány értelmében az elnöki teendőket látja el, és akinek helyzete rendkívül sú­lyos és felelősségteljes. Makariosz kijelentette, hogy Kleridesz teljes mértékben élve­zi bizalmát. Ez a támogatás minden ciprusi kötelessége is A perui földrengés szörnyű pusztításának következményei Limá­ban. (CSTK — AP felv.J — mondotta. Ciprusra való visz- szatérésének Időpontját attól tette függővé, hogy mikor vi­tatják meg a ciprusi kérdést az ENSZ közgyűlésének vitá­jában. Nicosia — Kleridesz ügyve­zető elnök megváltoztatta ko­rábbi elhatározását és mégis hivatalban marad. Korábban a lemondás gondolatával foglal­kozott, mert a válság rende­zése céljából a görög és a tö­rök közösség vezetői között fo­lyó tárgyalásokon a török fél kétségbevonta Kleridesz jogát a görögök teljhatalmú képvise­letére. A politikus azonban te­lefonüzenetet kapott Makariosz államfőtől és Waldheim főtit­kártól s mindketten támogatá­sukról biztosították. Egyébként a szigetország parlamentjének rendkívüli ülésén is bizalmat szavaztak Kleridesznek. A ciprusi kormány hivatalo­san bejelentette, hogy csütörtö­kön este sikertelen kísérlet tör­tént Kleridesz ügyvezető el­nök meggyilkolására. A közle­mény szerint ismeretlen tette­sek rálőttek egy rendőrautóra, amely az elnöki hivatalt és Kleridesz lakását összekötő út­vonalat ellenőrizte. A merény­letre néhány perccel az előtt került sor, hogy az ügyvezető elnök napi munkájának végez­tével hazaindult volna. A me­rénylőknek sikerült egérutat nyerniük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom