Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

ehet, hogy igaza volt, amikor azt mond­ta: „Ne írjon arról, hogy valaha Fe­ketebalogról gyalog jártam a breznói polgári iskolába. Naponta hét-nyolc ki­lométert ... A mai fiatalság ezt aligha hiszi el!4 Mivel valóban távolt volt a polgári iskola, Jolán, a kitűnő tanuló az éjszakákat is Brez- nóban töltötte. Nem internátusbán, nem ismerősöknél, hanem gazdag családoknál, ahol „házitanítója“ volt osztálytársainak. Egykét koronát is megkeresett, így megvolt a kosztja, és nem kelleti naponta csak­nem két órát gyalogolnia haza, szülőfalujába. Hiába, apja ugyan az erdei vasútnál dolgozott, csakhogy bét gyerek volt otthon ... A SZEGÉNYEKNEK CSAIK SZENVEDNIÜK KELL...? Egyszer, amikor hazajött az iskolából, megkérdezte az édesanyját: — Miért járnak a munkások gyerekei mezítláb és gyakran éhesen? Igaz az, ahogy a tisztelendő úr a múltkor a hittanórán mondta, hogy mindig voltak és mindig is lesznek szegények? De azért amit itt a földön szenvednek, megjutalmazza őket az úristen a másvilágon, hogy ott majd üdvöziilnek. Igaz ez, anyuka? A kíváncsi kislány azonban nem kapott megnyug­tató választ az édesanyjától. S így aztán elhatá­rozta, hogy ha valaha alkalma nyílik rá, hogy har­coljon a dolgoknak ilyetén rendje ellen, ő is azok­nak az oldalára áll, akik harcolni akarnak a szebb és igazságosabb életért. S bizonyos furcsa ösztönnel továbbra is szorgalmasan lapozgatta az egészségügyi könyveket, a csonttörésekről, műtéti beavatkozások­ról és főképp az elsősegélynyújtásról szóló külön­böző füzeteket. Amikor a fasizmus veszélyeztetni kezdte., a köz­társaságot, talán Jolán volt a legjobb hallgatója a szervezett légoltalmi tanfolyamoknak A breznói ka­tonai orvos érdeklődéssel figyelte mozdulatait, ami­kor a „sebesültet“ ápolta. Amikor készen volt a kötözéssel, figyelmeztette a tanfolyam többi rész­vevőjét: — Tökéletes munka. Kitűnő, jolánka! Akkor még aligha sejtette valaki, hogy csakhamar eljön az idő, amikor a feketebalogi és hroneci lá­nyok, asszonyok nemcsak gyakorlat céljából fognak sebesülteket kötözni. E forró nyár végén Makovník Jolán csatlakozott azokhoz, akik elhatározták, hogy harcba szállnak a' fasiszta megszállókkal, de azok­kal is, akik könyörtelenül kizsákmányolták a sze­gény embert. NEMCSAK GÉPPUSiKATÜZBESNI ... .,,A szlávok szabadságáért“ partizánosztag egységei „jpindenijU harcoltak a hitleristák. sokszoros lú/ereje ellen; Levačánál és Kežmaj’Oiknál, a Vág völgyében,. Liptovský Hrádoknál meg Svit védelmében is.. Szep­tember elején a partizánok -Itt megállították a né­metek előnyomulását. De aztán a fasiszták erősítést kaptak. Heves géppuskatűz után a németek ..akna­vetőkkel és ágyúkkal is lőni kezdték a partizánok állásait. Emil Kristek, az osztag parancsnoka pa­rancsot adott a visszavonulásra. Jolán más ápolónőkkel együtt saját élete veszé­lyeztetésével ápolta a sebesült harcosokat. Lučivná és Mengusfatva lakóinak segítségével sikerült biz­tonságba helyezni a sebesülteket. Később, amikor a partizánok megtámadták a Liptovský Hrádoktól nem messze levő mokradi fasiszta repülőteret, Jolán ma­ga is megsebesült. De saját maga kötözte be erősen vérző lábsebét. Később a Zvolen, Banská Štiavnica és Dobrá Niva körüli harcokban nem egy sebesült partizán életét mentette meg. Amikor .tíz évvel ezelőtt, a Szlovák Nemzeti Fel­kelés kitörésének évfordulóján találkoztak az egy­kori partizánosztag tagjai, odalépett hozzá egy fér­fi, és azt mondta: — Köszöntöm elvtársnő, hogy akkor segített raj­tam. Megmentette az életemet. Ugye, maga Jolán, a mi egykori ápolónőnk? ö csak mosolygott, bólintott a fejével, ós csak ennyit mondott: — Nem jár érte köszönet, barátom. Csak köteles­ségemet teljesítettem. Csakhogy Jolán, az ápolónő igen derekasan meg­állta helyét akkor is, amikor már röpködtek a go­lyók a harcban ... A GESTAPO FOGSÁGÁBAN biztosa ís kezességet vállalt érte —, a fasiszták elengedték. De naponta jelentkeznie kellett a köz­ségi katonai parancsnokságon. AZ ÁPOLÓNŐ TOVÁBB HARCOL Igaz, ezúttal már nem a fasiszták, hanem inkább az alkohol, az emberek közömbössége, önzése ellen. Ezek ellen a csúnya jelenségek ellen különösen az­óta küzd minden ereje megfeszítésével, hogy meg­szerezte a szülésznői oklevelet. A megszülető em­berért való harc, a szó szoros értelmében véve, éle­te tartalma lett. Már csak azért is, mert húsz évvel ezelőtt szülőföldjén nem volt mindenütt magától értetődő, hogy a kismama a kórházban szüljön. Az alatt a 17 év alatt, amit Polomkán töltött mint szülésznő, nemegyszer forró pillanatokat is át­élt. Egyszer éjszaka megzörgette az ablakát egy tü­relmetlen férj: — Bábaasszony, jöjjön gyorsan, mert... Egy pillanat alatt felöltözött, és odakint szemére vetette a férfinak: ÉVEK, ÉLETEK- — Ha már délután jelentkeztek ’ a fájdalmak, ki kellett volna hívnia a mentőket, nem pedig hagyni, hogy az asszony szenvedjen. Micsoda férfi maija? • Na . igen, Igen, -csakhogy már senki sem volt a nemzeti biz-ottságoli, ahonna-n telefonálni 'lehetett volna. így há! mondtam az asszonynak, hogy bírja ki reggelig — mentegetőzött a cigány férfi. Jolán, a szülésznő mindig szívesen emlékezik ezek­re az időkre: — Amikor megérkeztünk a kunyhóba, a 23 éves cigány asszony nemsokára megszülte nyolcadik gye­rekét, szépen fejlett fiúcskát. Igaz, akkor már voltak ikrei is. Előfordult az is, hogy nagy szégyenkezve beállí­tott hozzá valamelyik apa vagy anya, hogy „bábu­asszony, kérem, mondja már meg, mikor született a gyerekünk. Bizony nem jelentettük be akkor az anyakönyvvezetőnek, aztán lassan már iskolába kéne menni a gyereknek ...“ Igaz, voltak figyelmes szülők is, akik valami szép emléket adtak a szülésznőnek. Hálájuk jelé­ül. A mai napig őriz egy fából faragott baglyot, egy szép, népviseletbe öltöztetett bábut, meg egy szép, hímzett képet, amin két hosszú lábú gólya lát­ható. — Ez a szakmám jelképe — mutatja a háziasszony a Polomkában kapott gólyás képet. a mi szlovák Ápolónőnk így hívták a Garam menti Hronec községből jött ápolónőt, Makovník Jolánt (férje után Schmidtnét), éspedig Chomutovban, ahol hét évig dolgozott az egykori Mannesmann és Poldí Acélgyár üzemi ren­delőjében. Ez akkor volt, amikor férje — aki a spanyol polgárháborúban a nemzetközi brigádban harcolt, a második világháborúban pedig egyike volt azoknak a derék csehszlovák repülőknek, akik Angliából felszállva, fasiszta területeket bombáztak — Csehországban szolgált. —> Talán életem legszebb éveit töltöttem ott. Igen jól éreztük magunkat Eszak-Csehországban. Most is sok barátunk van ott. Szívesen emlékszem dr. Búd- lovskýra, M. Brožovára, a ren<delő akkori takarító­nőjére és K. Polívkovára, akikkel jó barátságba ke­rültem. Azóta is levelezünk, — mondja a háziasszony. Bizonyítékul elővesz egy dobozból, amely teli van családi fényképekkel és levelekkel, egy képeslapot. A lapon Jaroslav Polívka, Jolán asszony barátnőjének férje ezt írja: „Szívélyes üdvözlet a mi szlovák ápo­lónőnknek — és tovább — feleségem már megtanult galuskát főzni.14 A háziasszony nevet: — Eo tanítottam meg juhtúrós galuskát főzni. Ami­kor meghívtuk őket a férjem születésnapjára vagy az e-nyúmre, nemegyszer mondták Polívkáék, hogy ne süssek tortát, hanem inkább főzzek galuskát. Fiunk, František is Chomutovban született. Á breznói hídelemgyárban dolgozik mint üzemi villanyszerelő, s barátaink meg ismerőseink csak Fandának hívják. Megtudtuk még, hogy a háziasszony mindennap le­si a postást: levelet vár chomutovi barátaitól, s az­tán személyesen is üdvözli majd őket. Megállapod­tak, hogy szabadságukat az ő szlovák ápolónőjüknél töltik Hronecen, (Banská Bystrica-i járás). Már több mint negyedszázada tart ez a barátság. És ezért an­nak a szólásmondásnak, hogv az idő s a távolság mindent feledtet, nem kell mindig igaznak lennie, MÉG MINDIG ÖRÜL, HA GYEREKSÍRÄST HALL Igen, de csak ha olyan gyerek sír, amelyik éppen a világra jön. És a nyugdíjas szülésznő (sajnos ma már özvegy J, a volt partizán ápolónő ezt nem is tit­kolja: — Nem tudom,, miért, de mindig kimondhatatlanul örülök, ha egy éppen születő csecsemő sírását hal­lom. A szülés egyenesen fellelkesít. Ha szomorú va­gyok, üzenek Breznóba, hogy szolgálni akarok. Ki­mondhatatlanul örülök, amikor kismamához visz a mentőautó, vagy ha a szülőteremben meglátok egy síró csecsemőt.“ Ez az- okos és még mindig friss asszony egy esi* nos kertes családi házban él a falu szélén. A szem’ közti oldalon elég meredek domboldal — nyáron teleszórva virággal. De az ő kertjében is sok a virág: rózsa, •• pünkösdi rózsa,, dália meg muskátli. Szep­temberben, amikor. volt kolléganői eljönnek, hogy gratuláljanak a névnapján, egyetlen üres váza sincs az egész házba?*, Tudja, mennyire örülök ezeknek a látogatásoknak? Örülök, hogy a breznói ápolónők még mindig kolléganőjüknek tartanak. Igaz, mini már mondottarp., időnként bejárok kisegíteni a szü­lészetre. Még mindig, vonz . a csecsemősirás.. De a na­gyobb gyerekek, sírását,, már nem szívesen hallom. Az .mindig valami rQsaza,t jelez. ■ • • {•„.*< j> Ez így igaz. Nemrégen is a kis Mirko — egy’ hfe- lyes kis cigánygyerek, dolgos szülők gyereke — egy darabig sírt, amíg Jolán asszony nem kötözte be csúnya sebét. A gyerek megbotlott, és az udvaron beleesett valami éles tárgyba. Az arcán és a kezén sebesült meg. A gyereknek nem is kellett elárulnia barátainak, hogy ki kötötte be sebeit. Tudták jól, hogy Jolán néni volt az. Ha valaki az utcán meg­vágja magát, vagy más módon megsérül, csak hozzá fut. Ha azonban fölmeunének télen, valamikor ja­nuárban a Hronec mellett emelkedő behavazott domb­ra, biztosan ott találnák Jolán nénit, síléccel a lábán, mint önkéntes síoktatót. És nyáron? Gyakran kijár az erdőbe gombát szedni — szárítja meg savanyítja is. Ha gyetvaiakkal találkozik fönn a hegyekben, valahol egy fűvel benőtt földkunyhónál, mindig em­legeti nekik azokat a harminc évvel ezelőtti nehéz éveket. Nos, ilyen Schmidtné, Makovník Jolán, Hro- necről. Arra a kérdésre, hogy minek örül ma a legjobban, nem titkolt örömmel mondotta: — Annak, hogy ma vagy holnap már biztosan hal­lani fogom a saját unokám sírását. Már ruhácskát is kötöttem néki. Azt kívánom, hogy sohase kelljen átélnie azt, amit nagyanyja és nagyapja átéltek. De hiszen éppen ezért harcoltunk á felkelésben. bAtori jános Aljas ember lehetett, aki júdáspénzért feljelentette Jolánt. A felkelés átmeneti leverése után a podbre- zovái vasgyár üzemi rendelőintézetében dolgozott. Innen hurcolták el a Gestapo ügynökei Banská Byst- ricába. Ismeretes, hogy akkortájt az ottani börtönből nemigen került ki ember élve. A komor épületből teherautókon hordták ki őket a közeli Kremničkába és Nemeckába. Csak a felszabadulás után derült ki, hogy a fasiszták több mint 1600 embert gyilkoltak le csak ezen a két helyen ... — Igazán szerencsém volt. Nem titkoltam, hogy sebesült felkelőket ápoltam. Az egészségügyi dolgo­zók, vöröskeresztes ápolónők a genfi egyezmény ér­telmében kötelesek mindenütt és mindenkin segíte­ni — tekintet nélkül nemzetiségükre vagy politikai hovatartozásukra. Csak emberi és erkölcsi kötelessé­gemet teljesítettem. így válaszolt a fasiszta nyomozók kíváncsi kérdé­seire! Csak attól félt, hogy a rendelőben álló nagy hűtőszekrényben a fasiszták megtalálják a partizá­nok számára elkészített két feldarabolt disznót, a néhány láda gyógyszert és szappant, a kötszert és a meleg alsóruhát. A legbiztosabban a rendelőben lehetett ezeket a dolgokat Összegyűjteni, rniv‘e.1 Pod- brezóvah' és Hronecen,' Valamint' a környező falvak­ban a fasľszták figyeltek mindenkit, aki csak egy kicsit is szimpatizált a felkelőkkel. Innen ažtiťán egy darabon mentőautóval szállították tóVább áz. élel­miszert, gyógyszert és kötszert, m'ájd megbízható összekötők vitték tovább, friss hírekkel együtt, a Pofaria környékén épített földkunyhókba. Mivel sem­mit sem sikerült rábizonyítani, s a vasgyári munká­sok is kérték, hogy engedjék szabadon — a község L Magas-Tátrában Miroslav Vodéra fe lvétel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom