Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
Aranyérmes mezőgazdasági technika A brnói nemzetközi gépipari vásárok aranyérmeiért folyó verseny közismerten nagyon igényes. A verseny 11 évfolyama alatl mindössze 353 aranyérmet osztottak s/.ét, az Idén 37 exponá- tum részesült ebben a magas fokú nemzetközi elismerésben. A mezőgazdasági technika progresszív fejlődését bizonyítja, hogy az Idei aranyérmesek között 5 mezőgazda- sági gép is szerepel. A csehszlovák mezőgazdasági gépgyártás a brnói gépipari vásár valamennyi évfolyamán sikerrel szerepelt, s az idei év som volt kivétel, a ö ÖCS önmeghajtású balsoros cukorrépafejelő aranyéremben részesült. Ezt a gépet a CSKP XII. kongresszusának vállalata nevet viselő, Munkaérdemrenddel kitüntetett Agrostroj Jičín tizenöttagú munkakollektívája fejlesztette ki a „Kiváló munkáért“ érdemrenddel kitüntetett Vojtéch Vávra mérnök vezetése mellett. A hatsoros répafejelő lényegesen növeli a munka termelékenységét a cukorrépa nagy táblákról történő betakarításánál. A kényelmes vezetőfülkéből egyetlen ember irányítja a gép munkáját, míg a feleakkora teljesítményt nyújtó háromsoros fejelőknél hasonló teljesítményhez két traktorosra és két gépkezelőre van szükség. A 6 ÖCS gép vágóberendezése megegyezik a háromsoros répa- íejelők vágóberendezésével, ami jelentősen megkönnyíti a pótalkatrészek beszerzését. A gép egy sorban dolgozhat két háromsoros, vagy egy hatsoros kiszántóval. A levágott répafejet a mellette haladó traktoros pótkocsiba szórja. A gép előnyei közé tartozik az alacsonyan elhelyezett súlypont, valamint az alkatrészeknek az eddig gyártott géptípusokkal egységesített rendszere. Az Agrostroj JiCln tavaly hatvan darab 6 ÖCS répafejelőt gyártott, az Idén további 160 darab hagyja el a gyár kapuját. Külföldre eddig csak az NDK-ba szállítottuk, de a Szovjetunió, Magyarország és Lengyelország is érdeklődik a hatsoros répafejelők iránt. Ezek a csehszlovák gépek ugyanis egy gépsorban üzemeltethetők a Szovjetunió, az NDK és Bulgária által közösen kifejlesztett KS 6-os önmeghajtású, hatsoros répakiszán- tóval. A Bmóban kitüntetett 6 ÖCS íejelőgép az idei AGRA '74 mező- gazdasági kiállításon is aranyéremben részesült az NDK-ban. Egy traktor önvallomása A nyugdíjas Zetor 25 váltam. Hosszú sora van annak. Ha megengedik, röviden elmesélem. Fiatalabb és erősebb társaimhoz hasonlóan én is a brnói Zbrojovká- tan születtem, ahol a Zetor 25 családi nevet és a 125—8553 as születési számot kaptam. A gyártási jegyzékben a 7553-as anyakönyvi szám alatt szerepelek. Alig száradt meg rajtam a festék, máris a polabeci helyi földművesszövetkezet felé vitt az utam. Itt nagy szeretettel fogadtak, s rögtön munkába is állítottak. Nagy népszerűség vett körül, hiszen ebben az időben a mezőgazdasági termelés különlegességének számítottam, öregek és fiatalok egyaránt megcsodáltak. Én is lelkesen vállaltam a munkát, az első két év alatt 1500 motorórát dolgoztam le. Az egységes földművesszövetkezetek alapítása kezdetén aztán a Podébrad szomszédságában fekvő Okrínkai Gép- és Traktorállomás lett az állandó munkahelyem. Ekkor az egész környéket bejártam, mindenütt segítettem a különféle mező- gazdasági munkákban. Két évig dolgoztam OkHnkán, ahol további 4500 motorórát teljesítettem. Közben Polabecen is megalakították az eqy séges földművesszövet keze- tet,' korábban itt ugyanis csak gépi szövetkezet működött. Nagy örömömre szolgált, hogy én is visszatérhettem a régi ismerősök közé. Három évig kitartóan segítettem a szorgalmas tagoknak, de a szerkezetem már nem bírta a megerőltető munkát. A végén ők is belátták, hogy hétévi munka uán nekem is alaposabb kezelésre van szükségem, ezért 1955- ben generáljavításba küldtek. A szerelők szinte csodát müveitek velem. Amikor elhagytam a javítóműhelyt, A vásáron szereplő szovjet mezőgazdasági gépek közül az SZKK 5-ös Nyiva hegyvidéki kombájn nyerte el az idei brnói vásár egyik aranyérmét. Ezt a gépet, amely tulajdonképpen az SZK 5-ös kombájn egyik módosított változata, a Taganrogi Szakosított Konstrukciós Intézetben fejlesztették ki. A vásáron bemutatott gép az idei aratásban már nálunk Is szerepelt, s 320 hektárról egyetlen üzemhiba nélkül 12 100 q gabonát csépelt ki. Bár a gyártók műszaki adatai szerint a gép 20 fokig terjedő lejtőkre alkalmas, a hazai kísérletekben még 29 fokos lejtőn is kifogástalan munkát végzett. A vásár további aranyérmével jutalmazták az A 697-es pontos vetőgépet, az NDK-beli VEB Weimar Kombinat gyártmányát. Az A 697-es vetőgép a maga nemében fejlesztési újdonságnak számít. Működési rendszere a mag pneumatikus kidobálásán alapszik. A legkorszerűbb technológiával összhangban 45 cm-es sortávolság mellett tizenkét soros változatban gyártják. 8 km/ó optimális munkasebesség mellett 2,2 ha teljesítményt ér el. A vetőgéphez kalibrált, egycsírájú veetőmagot kell hsaználnl. A Lengyel Népköztársaság mező- gazdasági gépgyártásának magas színvonalát számos gépújdonság bizonyította az idei brnói vásáron. Ezek között a Bizon Gigant gabonakombájn joggal érdemelte ki a brnói vásár egyik aranyérmét. Ezt a hatalmas aratógépet a plocki Fabryka Maszyn Znivnych mező- gazdasági gépgyárban gyártják. A Bizon Gigant a másodpercenkénti 10 kilogrammos teljesítményt is eléri. Próbaüzemelése nálunk is jő eredményekkel zárult. A gyártó vállalat jövőre elkezdi az eddig külföldről szállított alkatrészek licenciában történő gyártását, ami lehetővé teszi a bizonok esetleges csehszlovákiai behozatalát. A kapitalista államok bemutatott mezőgazdasági gépei közül a belga Mélotte cég Roto-Tandem 12-es fejőberendezése kapott aranyérmet. Ezzel a magas fokon automatizált, 10,5 m átmérőjű és 12 férőhelyes berendezéssel egy dolgozó egy óra alatt 100 tehenet tud megfejni. Az elmúlt évben már vásároltunk ettől a cégtől egy Ilyen fejőberendezést, hogy a ml nagyüzemi feltételeink mellett is kivizsgáljuk annak alkalmazhatóságát. JAN DUSÍK Bevallom, nem kis büszkeség töltött el, amikor a brnói őszi vásár látogatói a tőlem fiatalabb, de sok kai erősebb testvéreim mellett sétálgatva, néha rajtam felejtették a sze műket. Talán azon csodálkoztak, hogy hogyan kerültem én erre a megtisztelő helyre, hatvan, nyolcvan és százhúsz lóerős öcséim közé. Még ma is hallom annak az apának a hangját, aki a következőket mondta rólam kíváncsi kisfiának: „Tudod, ezt a huszonöt lóerős traktort ma már nem gyártják, csak azért van itt, hogy összehasonlíthassuk a mai korszerű Zetor traktorokat a régebben gyártott, első típussal. Ez a traktor már csak történelmi emlék.“ Pedig nem is volt az olyan egyszerű, amíg én történelmi emlékké Makrai Miklós felvétele A Lengyelországban gyártott Bizon Gigant gabonakombájn úg y éreztem, mintha teljesen újjászü- lettem volna. Elégedetten pöfögtem a mezőkön, a mezei és az országutakon, egészen 1961-ig. Ekkor arra tettem figyelmes, hogy sokkal erősebb kollégák haladnak el mellettem, akikkel bizony sem a mezei munkákban, sem a szállításokban nem vehettem fel a versenyt. Már elég öregnek és fáradtnak is éreztem magam, de még nem akartam az udvaron felhalmozódott ócskavasak közé kerülni. A nehezebb munkákat a fiatalabbakra és erősebbekre hagytam, hiszen számomra akadt elég feladat a helyi szállításoknál, olykor az NH 100 as rakodót is meghajtottam. Ilyen körülmények között még további tíz évig eldolgozgattam. Néha egy kis takarmányt vittem a teheneknek, s nyáron még a mezőre is kifutottam, ha ebédet kellett vinni az aratóknak. Ha ezt most mind összeszámolom, 25 éves szolgálatom alatt összesen egy generál- és két közepes javítást éltem át, 28 ezer motorórát dolgoztam le, és összesen 98 ezer liter gázolajat fogyasztottam el. Büszke vagyok rá, hogy ezután sem kerültem az ócskavasba. Ugyanis újabb generáljavítást kaptam, de már nem bíztak rám munkát, hanem mint „nyugdíjas Zetor 25“ -öt történelmi munkaeszközként állítanak ki különböző alkalmukkor. Nagyon megtisztelő foglalkozás ez, hiszen technikusaink, valamint munkásaink rátermettségét és ügyességét reprezentálom, ak'k engem további kiöregedett és már nyugdíjazott testvéreimmel együtt a földművesek számára megalkottak, mint a csehszlovák szocialista mezőgazdaság gépesítésének az előhírnökeit. (jdu) A 6 ÖCS hatsoros önmeghajtású répafejelő Az A 697-es pontos vetőgép