Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-08 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. IX. 8. BANSKÁ BYSTRICA CÍMERÉVEL d et teremt. Alig fordul elő, hogy meg­óvnák, megfellebbeznék igazságosztá­sát. Különben úgy szoktuk mondani, hogy igazán akkor dolgoznak jól, ha nincs munkájuk. A másik albizottság iskola-, műve­lődés- és szociális ügyekkel foglalko­zik. Két hónapja új elnöke van, Sipos Gyula elvtárs, az állami gazdaság zoo­technik usa. — Mi ennek az albizottságnak # legnagyobb munkasikere? Mondjuk a szociális gondoskodás terén ... Segíteni akarom a válaszadást, ezért újabb kérdést teszek fel: — Mi volt az utóbbi időben különös, szociális eset? Gyors választ kapok: — Három éve nincs. Forgatjuk, lapozgatjuk az albizottság jegyzőkönyveit. Nincs és nincs. Tavaly két Ízben osztottak szét három-három­ezer koronát szociális segély címén. Az idén pedig egy alkalommal 2500 koronát. Ezeket az összegeket azon­ban inkább pótlék, nyugdíjpótlék el­nevezéssel kellene illetni, mert ahogy a jegyzőkönyvek adatait vizsgálgat- juk, kirajzolódik előttünk a való hely­zet: Aki nem kapott szociális segélyt az év első felében, az biztosan kapott később. Olyan nincs, aki rá volna utalva, hogy rendszeresen segélyben részesítsék. Behajtom az Irattartó födelét. Kíván­csiságomat legyőzte a megelégedett­ség. Zsebrevágom noteszomat, ceruzá­mat. — így még jobb. Egy szóf rózsa Űjra a falut járjuk. Nézegetjük a házakat. Az újakat, meg azokat, me­lyeket az utóbbi évtizedben építettek újjá. Megint csábít a statisztikai ösz- szohasonlítás: a századfordulón 101 házat tartottak számon (és milyene­ket!), ma már majdnem 200 házas a falu. És milyen csinos kiskertek pom­páznak, virágzanak a házak előtt! Ész­reveszi vizsgálódó tekintésemet a hnb elnöke, s mikor az ő háza elé érünk, a kiskert rózsatöveinek egyikéről le­vág egy szál rózsát. Férfias esetlenség­gel, de érezhető kedvességgel nyújtja: — Emlékül ... Ebből a kis faluból ... Azután utazunk haza, a főváros felé. Szívfájdítóan gyönyörű az alkonyat! utazás. Amerre a Garamót sejti a szem, most búcsúzik a nap. Ölelésétől elpirul a felhő. A földön még élnek a színek, még zöld a szilvafa lombja, még zöld az árokpart füve. S gondolatban ren­dezgetem a nap emlékeit. Kezembe® egy szál rózsa, és fülemben cseng a a kis falut, életét, jövőjét, legméltóbb módon kifejező mondat: — Hatlovas szekérrel se tudnának innen elvinni! A rózsa néhány nap múlva majd-el­hervad a vázában, de nem- hervad el a hallott szó... mert igaz. HA]DÍJ ANDRÁS A felvételeket Benyák József készítette A Csehszlovák Légiforgalmi Társa- Ságnak ma már hét IL 62-es tí­pusú repülőgépe van. 1969-ben a géppark felújítása is ezekkel a gé­piikkel kezdődött. Jelenleg ezek a leg­nagyobb csehszlovák repülőgépek, amelyek 148—180 utassal teszik meg 950 ó/km es sebességgel leszállás nél­kül a Prága New York közti légjuta . A tapasztalt csehszlovák pilóták, akik már irányították ezeket a gépeket, azt állítják, hogv a Csehszlovák Légiforgal­mi Társaság helyesen döntött, amikor távolsági vonalai részére a Szovjetunió­tól éppen ezeket az IL—62-es típusú repülőgépeket vásárolta. A gépek ma már hetente négyszer repülnek Észak- Amerikába, hetente kétszer Délkel et- Azsiába és Indiába, ezeket használják a legtöbb afrikai és közép-keleti vo­nalon, naponta i »gteszik a prága — moszkvai légiutat, és szükség szerint nemegyszer használja rendkívüli lé­gijáratain a Csehszlovák Légiforgalmi Társaság vagy a Slovair vállalat. A Csehszlovák Légiforgalmi Társa­ság 1969 óta a mai napig fokozatosan 7 IL—62-es típusú gépet vásárolt. Va- lamennyiüket egy-egy nevezetes cseh­szlovák városról nevezték el. Az elsőt a prágaiak, a második gépet Bratislava lakossága keresztelte. Majd Ostrava, Košice, Brno és Pardubice került sor­ra. A legutolsó gép a keresztségbei a Banská Bystrica nevet kapta és ennek a városnak a címerét viseli. A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság ez­zel a „keresztelővel“ üdvözölte a 30. évforduló alkalmából a Szlovák Nem­zeti Felkelést. Egyúttal ilyen módon fejezte ki tiszteletét azon dolgozói iránt, akik részt vettek a felkelésben vagy az ellenállási harcokban. Hiszen az IL—62 es gépek pilótaülésein egy­mást váltják a legtapasztaltabb szlo­vák pilóták — Jozef Rozboril, Štefan Kozáček, vagy Milan Dzurek, aki két­szer is megsebesült a felkelésben, to­vábbá Michal János és Ondrej Kostík, az I. csehszlovák vegyes légi hadosz­tály sikeres pilótája, hogy csak a leg­ismertebbeket soroljuk fel. tf.­Az IL 62-es típusú Iljusin gép az niasbeszálló ajtó jnrfoh oldalán Banská Hyst- riea város címerével. Mégis önéitől Talán nem is volt, nincs Is hatlovas szekér. Emlékezetem szerint hat ökör­rel, vagy két pár lóval húzatták valami­kor a cséplőgépeket- Ötös fogata pedig csak Debrecen városának, meg a híres bábolnai gazdaságnak van, de hát azok inkább ötlovas kocsikat, és nem szekereket húznak. Fekete István elv­társ, az Oj Élet Efsz kiskeszi részlegé­nek vezetője mégis ezt mondja: — Szeretem a mi falunkat. Hatlovas szekérrel se tudnának innen elvinni! Ma mindehki számára természetes a nagy szám. összesítő számsorok példáz­zák egy-egy nagyközség, város fejlő­désének tényét. A riporterek összeszá­molják hány tévéantenna van a házte­tőkön, mennyivel nőtt a könyvtárak olvasóinak, az újságok előfizetőinek száma, hány lakást építettek. Kiskeszi azonban kicsiny falu. A hozzá való ra­gaszkodást ezért csak valami nagy do­log említésével lehet kifejezni: —• Hatlovas szekérrel se tudnának innen elvinni! Pogányvár nevű dűlőjéhez fűződik. A monda szerint a pogány magyarok itt amolyan kisebb várat, váracsot építet­tek és abban hosszú időn át védekeztek a kereszténység térítő munkája ellen. Lehet, hogy így volt. Az oklevelek el­ső ízben annyit említenek a faluról, hogy egy bizonyos István nevű ötvösmester 1248-ban a királytól harmadfél ekényi- földet kapott ajándék gyanánt a falu határában. Jól Ismeri a község múltját és jelenét Cibulya Vidor elvtárs, iskolaigazgató, a hnb elnöke is. Nem részletezi vélemé­nyét a mondára vonatkozólag, csak megemlíti: — Elég nagy probléma községünk­ben a tudományos világnézetre való nevelés. Tavaly alig-alig jelentkeztek vallásoktatásra, az idén pedig .. . És legyint. Egyenes derékkal viszik az asszo­nyok a hátit, a szögletes hátikosarat. Köszöngetnek, nevetgélnek, odaszólnak az arra haladó traktorosnak, benéznek a kanyarban lassan haladó autóba. Ősi szokás szerint a részlegvezetőt úgy kö­szöntik, hogy az üdvözlet mellé oda­mondják a kérdést: Ballagtok lefelé? Igyekeztek? Igyekeztek? Választ persze nem kötelező adni, elég egy-egy fejbó- llntás. A riporter örvend: nyílt és barátsá­gos faluba csöppent. Nincs fölbőlydu- lás, nincs mindent átható indulat. Már régen lezajlott a „nagy esemény“, 1965 óta közösen gazdálkodnak a szalkaiak- kaí. — Külön-külön elaprózódtak a költ­séges beruházások — magyarázza Fe­kete elvtárs, — így a korszerű, nagy teljesítményű gépeket jobban ki tudjuk használni. Az egyesülést megkönnyí­tették a nagyjából hasonló domborzati viszonyok, ugyanaz! termelték, mint mi. No meg a községek csak néhány kilométerre vannak egymástól. Megtoldom a magyarázatát: — Akkor könnyebb a vezetés is . . • Erre előbb hunyorog. — Ahogy vesszük. Nincs csoportve­zetőm. Csnk az állattenyésztés szaka­szán, a Házelmayer Pista bácsi, pedig 780 hektáros ez a részleg. Később inkább a faluról beszél: — Nagyon-nagyon régi. Tudja, vala­mikor úgy írták a nevét, hogy Ke- zew... Dehát nem is a név fontos, ha­nem a létezése. Meg az, hogy a gaz­daságokat egyesítettük, de azért a község közigazgatásilag mégis önállói A monda szerint Egyik legrégibb, legősibb községe a falu a honti tájnak, ha hitelt adhatunk annak a történelmi mondának, mely a Fekete István elvtárs, az Oj ÉLET Efsz kiskeszi részlegvezetője. Kimondatlan is érezni, hogy valami­féle atavisztikus, az ősökre, az ősök nyakasságára, hajthatatlanságára való „visszaélésre“ gondol. Nem részletezi ezt, inkább a község fejlődésére vonat­kozó főbb adatokat ismerteti: ■-r A századfordulón 515 lakosa volt. Jelenleg 680 a lakosok száma. Életké­pes, erős kisközség. Nincs ebben sem­miféle csakazértis hivalkodás. Nehogy azt írja, hogy mi elindultunk a városia­sodás útján, mert mi falu akarunk ma­radni, csak nem a régi értelemben. Szükség és korszerűség A József Attila álmondta „kőház, is­kolák, kutak“ program megvalósítása teszi igazán korszerűvé a falut. Ahogy utcasorát járjuk, a gyarapodó kisköz­ség mindennapos nyüzsgését érdekes­nek, hangulatosnak találjuk, mert vizs­gálódó tekintetünk észreveszi, hogy egy mában formálódó, s talán nem is holiiaputánra, hanem már holnapra kész modern kisközség arculatát mutat­ja- Három hónappal ezelőtt kezdték meg a művelődési ház átépítését. Ha­marosan befejezik. — Óvodát kellene építeni •— mond­ja Cibulya elvtárs, — arra nagy szük­ségünk van. Rábólintok. —- Már elkészítették a tervét — folytatja* — de nem kezdhetünk hozzá az építéséhez, mert a jelenlegi beru­házási feltételek nem kedveznek az ilyen építkezéseknek. Úgy hírlik, hogy minden ilyen építkezést a jövőben csak a 2 akció keretében lehet majd meg­valósítani. Arra kevés ilyen kicsiny faluban a társadalmi munka, no meg más apró dolgokra, a temető rendezé­sére, járdaépítésre, ilyesmire kell. Vitatkozva meg jegyzem, hogy a be­ruházási kötöttségeket országos gaz­dasági célok indokolják: nem adnak teret az építkezések elhúzódására, a felelőtlen túltervezésre. Kérdéssel válaszol: Cibulya Vidor elvtárs, iskolaigazgató, a hnb elnöke. — Nekünk ezek a feltételek meg­kötik a kezünket. A gondjaink növek­szenek, az oktatás korszerűsítése szin­te megoldhatatlan akadályokba ütkö­zik. Mit tegyünk? Kicsit később megjegyzi: — A mi esetünkben a szükség szin­te kényszerít a korszerűségre. Máskü­lönben az oktatáspolitikai és a gazda­sági elv ellentmondásba kerül. Három éve nincs A község hivatalos ügyeit, az anya­könyvezést kivéve, valójában hárman intézik: az elnök, Pszár László elvtárs, a hnb-titkár, és Harvilak Jánosné, a hi­vatalnok. A pénzügyi albizottságon kí­vül két nagyobb létszámú, úgyneve­zett összevont albizottság irányítja a közigazgatási tevékenységet. Egyik a közrendi albizottság. Ennek nagyon „sok“ dolga nincs. A szokásos felada­tokon kívül évente átlag hat-hét ügy­gyei szokott foglalkozni. Ezek, úgy­mond, a szokásos falusi pörök. Okozó­juk legtöbb esetben az alkoholfogyasz­tás. Ennek az albizottságnak a tevé­kenységét nagyon találóan így jellem­zi az elnök elvtárs: — Ha csak tud, igazságot oszt, ren­Ó

Next

/
Oldalképek
Tartalom