Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-01 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

A CSTK FELVÉTELE Minden évben elérkezik az a nap, amikor az iskolák felocsúdnak a vakáció nyugalmából. Az utcák, terek vi­dám diákok zsivajától hangosak. S valahogy ma ismét érdekesebb a villamoson, autóbuszon és vonaton utaz­ni: már nem olyan egyhangú itt minden, hiszen újra itt vannak az iskolába igyekvő fiatalok, akik kifogyhatott» nők a mókás történetekben, a kelleténél valamivel harsányabb vitákban. A tanévnyitón megbocsájtjuk nekik, hogy kissé hangosabban üdvözlik egymást az osztálytársak és más haverok Kicsit mi is megfiatalo­dunk, s érezzük, hogy a szívünk mélyén valahol egy kicsit diákok maradtunk, s ma — minek is tagad­nánk — nekünk is kissé hevesebben ver a szívünk. Az ember egyik legszebb és legősibb tulajdonsága, hogy sokáig nem tud egy helyben topogni, nem elégítik ki a már elsajátított ismeretek, s az elért eredmények. Az ember mindig jobbat, többet akar. Ezért is kezd újra és újra tanulni, igyekszik egyre magasabb szinten lábat vetni, s minél többet megtudni a természet, a vi­lágrendszer, s az életünk bonyolult törvényszerűségei­ről és összefüggéseiről. Ez az ősi tulajdonság hatja át — habár talán még sokszor nem is tudatosítják — az iskolába igyekvő diákokat is, akik arra készülnek, hogy kellő tudással felvértezve egyszer majd átvegyék tőlünk a stafétabotot, s a fejlődés „légy különb, mint apád volt" elve szerint nálunknál nagyobb tudással, a mostaninál korszerűbb eszközökkel sikerrel álljanak helyt társadalmi életünk valamennyi szakaszán, foly­tassák elődeik épitömunkáját szocialista társadalmi rendszerünk és hazánk valamennyi polgárának szebb jövője érdekében. Mindez röpke pillanat alatt villan föl bennünk, mi­közben szinte önkéntelenül megállunk az iskola előtti téren, avagy az iskolaudvaron, s ragyogó szemmel fi­gyeljük a gyülekező diákokat. Nézzük a megszeppent kis elsősöket, akik először jöt­tek ide az épület elé, s most néha talán kissé pitye- regve nézegetik a tanító nénit, aki majd írni, olvasni és számolni tanítja őket Eszünkbe jut a mi gyermek korunk. Emlékszünk rá, mi is így álltunk itt egykor, s az tán néhány nap múlva semmi pénzért sem maradtunk volna ki az iskolából. Büszkén mutogattuk szüléinknek és az ismerősöknek, hogy ezeket a betűket mi írtuk, ezeket a fákat pedig mi rajzoltuk Boldog, szép napok voltak ... Ott, a sor túlsó oldalán komolyabb tekintetű gimna­zisták álldogálnak. Kerek mondatokban mondják el a nyári brigád tapasztalatait. Sokan közülük felkeresték a Felkelés emlékezetes helyeit, könyvet olvastak, filmet láttak a partizánok hősi harcairól. Ezen kívül sokat utaztak is. Egymás után hangzanak el a földrajzi nevek: MagasTátra, Prága, Dél-Csehország, Kelet-Szlová­kia, bolgár tengerpart, Picunda, Balaton, Jugoszlávia és más ismert helyek. Beszélgetés közben sűrűn tekin getnek a mellettük állók felé. Vajon ott van-e az a kislány, vagy az a fiú, s elpirul-e, ha észreveszik, hogy sokatmondó tekintettel figyelik öt. Ebben a zajos vidámságban alig tűnik föl a negye­dikes gimnazisták komoly, szinte kimért viselkedése. Ök utoljára jöttek ide tanévnyitóra, már most is fel­nőtteknek érzik magukat, s ennek megfelelően visel­kednek. Ismét elmondjak magukban, hogy az idén kü­lönösen igyekezni kell, mert csak valóbon megalapo­zott tudással lehet sikerrel helytállni az egyetemi és fő'skolai felvételiken és máshol. Itt vannak a szaktanintézetek növendékei is. Az utób­bi hónapokban a különböző párt- és oktatásügyi szer­vek, valamint a tömegtájékoztatási eszközök sokat foglalkoztak velük. A tudományos-technikai forradalom korában egyre nagyobb szükség van szaktudásukra, kö­vetkezésképpen egyre többet kell tudniuk, vagyis ta­nulniuk. Azt akarjuk elérni, hogy ők is kiváló emberi tulajdonságokkal és sokoldalú műveltséggel rendelkező szakemberekké váljanak. A zsivaj, a hangoskodós most mintha egy kissé alábbhagyna. Igen, megjöttek a pedagógusok Most is olyanok, mint amikor két hónappal ezelőtt elbúcsúztak. Mosolygósak, minden tanulóhoz van egy egy jó szavuk. Néhány perc alatt feloldják azoknak a tanulóknak az idegenkedését és feszültségét is, akik hatodikosok, avagy elsős gimnazisták lettek, tehát számukra új kol­lektívába, környezetbe kerültek. Sokat olvastunk és hallottunk arról, hogy a pedagó­gusok az idei vakáció során is aktívan pihentek. Kü­lönböző továbbképző tanfolyamokon, szemináriumokon és más rendezvényeken vettek részt, ahol a korszerű oktatás új módszereivel ismerkedtek meg, s tájékozód­tak a szakterületükön észlelhető, jelentős előrehaladás­ról. A pedagógusok tudatosítják, hogy az idei tanév igényes feladatokat ró rájuk. Tovább kell növelni az oktató-nevelő munka eszmei hatékonyságát. A közelmúltban elfogadott pártdokumentumok is hangsúlyozzák, hogy korszerűbben, vonzóbban és élet­szerűbben kell oktatni minden egyes tantárgyat. For­dítsunk megkülönböztetett figyelmet a reál-tantárgyak, s ezen belül a matematika oktatására. A pedagógusok többsége ma már arra törekszik, hogy ne adathalmazo­kat „tápláljanak" a tanulókba, hanem megtanítsák őket a tudásukat alkotó módon felhasználni, vagyis gondol­kodni, s a felmerülő problémákat, nehézségeket sker- rel megoldani. Közben az igazgató társaságában megérkeztek a vendégek is. Elhangzanak az ünnepi beszédek, s aztán mindenki a kitárt iskolakapuk felé igyekszik Alig tud­juk megállni, hogy mi ne tartsunk a diákokkal, mert milyen jó lenne újra tanulni, mókázni, tiszta szívvel ál­modozni, szerelmesnek lenni. Milyen jó lenne még egy­szer izgulni a felelés előtt, izgatottan várni a dolgozat eredményét. Akár még egy szekundába is beleegyez­nénk . .. Persze, mindez csupán nosztalgia. Egy perc és már újra felnőttként szemléljük a diákokat. Jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy a szünet alatt kicsinosították az épületet. Szebbek lettek az osztályok és a további he­lyiségek. Aztán hirtelen megszólal a csengő. Mi pedig csen­des léptekkel megyünk tovább. Megkezdődött a tanítás. SZILVÄSSY JÓZSEF Bratislava, 1974. szeptember 1. VII. évfolyam, 35j |zdm Ära 1 korona SZI.OVÄKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPÍLAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom