Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-17 / 220. szám, kedd
m 1974 IX. 17. 30 ÉVE VOLT AZ SZLKP ÉS A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT EGYESÜLŐ KONGRESSZUSA Az eszmékhez hűek maradtunk — a tanulságból merítünk . „A háború lassan véget ér és ezzel együtt egyre kézzel foghatóbb a dolgozóinknak az a reménye, hogy a társadalom szocialista módon rendeződik. Forradalmi elméletünkhöz hozzá kell adnunk pártunk forradalmi gyakorlatát. A jövőben pártunk hű élharcosa tesz a szocialista követelményeknek és a munkásság terveinek. Emberi igazságos alapokra akarjuk helyezni az emberek közti kapcsolatokat, meg akarjuk szüntetni az embernek ember általi kizsákmányolását, meg akarjuk szabadítani a dolgozókat a fasiszta terrortól, valamint a mai anyagi viszonyoktól való rabszolga függőségtől“ | Karol Smidkének, az SZLKP és a szociáldemokrácia 1944. szeptember 17-én Banská Bystricában megtartott egyesülő kongresszusán elhangzott fnbeszá mólójából). Az emberiség már ősidőktől fogva ismeri az „egységben az erő“ jelszót. Általánosan érvényes, de külön érvényes a forradalmi munkásmozgalom számára. A munkásosztály egyesülése rendkívül jelentős tényként' vonult a történelembe. Munkásosztályunk számára Ilyen esemény volt Szlovákia Kommunista Pártjának és a Szociáldemokrata Pártnak 30 év előtt Banská Bystricán megtartott egyesülő kongresszusa. Történelmi jelentősége több szempontból figyelemre méltó: ezen a kongresszuson számolták fel a munkásosztály több mint negyed évszázados politikai, szervezeti és akciószétfor- gáesoltságát. A munkásosztálynak kommunistákra és szociáldemokratákra való felosztottsága visszaható erőként hatott a burzsoázia elleni osztályharcokban. Az egyesülésre rendkívül nehéz, összetett helyzetben került sor, a fasisztáéi lenes nemzeti felszabadító harc viszonyai között, amelyben az üsztályegység megsokszorozta a nemzeti egységet. Rendkívül fontos volt, hogy az egyesülés a marxizmus—leninizmus ideológiai elvei alapján valósult meg, tehát megtették az első lépést ahhoz, hogy az egységes tudományos-forradalmi elmélet az egységes forradalmi gyakorlattal párosuljon. Karol Šmidke elvtárs az ŠZLKP elnöke, még a kongresz- Szus előtt, 1944. szeptember 9-én a Pravda első számában ezt írta: „Megállapodtunk a Szociáldemokrata Párt vezetőségével, hogy pártjaink egyesülnek és az új párt neve Szlovákia Kommunista Pártja lesz. Szeptember 17-én lesz az egyesülő kongresszus s ezzel végérvényesen felszámoljuk a munkás- és Szocialista mozgalom szétforyácsoltságát. Az egység lehetővé teszi, hogy ma sikeresebb legyen nemzeti felszabadító harcunk, holnap pedig jobban vezessük a dolgozó népet a szocializmushoz vezető új utakon. így tehát a nemzeti szabadság a felszabadulás utáni igazságos szociális rendezéssel — ez volt az egyesülő kongresszus célja. Ezt a célt magába foglalta a kongresszus fő dokumentuma, a határozat, amely többek között megállapítja: „Az egységes szocialista párt, Szlovákia Kommunista Pártja, amely a munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség legszélesebb rétegeinek képviselője, kezdeményezője és szervezője lesz a fasiszta erőszakoskodó elpusztításáért és a dolgozók jobb sorsáért folytatott harcnak. A hatalmas Szovjetunióra fogunk támaszkodni... mindenkit szervezett harcba szólítunk a fasizmus ellen és a szocializmusért!“ így a munkásosztály szervezeti, politikát és ideológiai egyesülésének kezdetén megalapoztuk a felszabadított haza belpolitikai helyzetének igazságos rendezését és külpolitikai irányvonalát. A történelmi igazságnak megfelelően meg ke>]l jegyeznünk, hogy egyesek ellenezték az egyesülést. A szociáldemokrata párt egyes funkcionáriusai, elsősorban azok, akik Beneš bur- zsoá politikai irányvonalát támogatták, ellenezték a kommunistákkal való egyesülést. Az adott viszonyok között hatásuk már nem volt döntő. Olyanok is akadtak — és nemcsak akkoriban, hanem később a fel- szabadulás után is — akik azt állították, hogy az egyesülés elhamarkodott volt. A történelmi gyakorlat bebizonyította, hogy nem volt igazuk. Már maga az a tény, hogy az egyesülő kongresszus a kommunista párt politikájának és a marxizmus— leninizmus ezmélnek győzelmét jelentette, a politikai élet aktivizálását ösztönözte [a kongresszus után egyesülő gyűlések és konferenciák voltak az üzemekben, városokban, falvakon és járásokban s nem egész egy hónap múlva Podbrezován az üzemi tanácsok is egyesültek), jelentősen hozzájárult a fasizmus elleni harc megszilárdításához. Már ez a tény is rámutat, milyen értelmetlenek voltak az elhamarkodottságára vonatkozó nézetek és kiemeli a kongresszus nagy történelmi jelentőségét, aláhúzza az SZLKP vezetőinek — Karol Šmidke, Gustáv Husák és Ladislav No- vomeský elvtársak magasfokú politikai fejlettségét, A történelmi szempontból jelentős eseményeket rendszerint nemcsak aszerint értékelik, mit jelentettek az adott időszakban, a társadalmi fejlődés adott fokán, hanem aszerint is, mit jelentenek a mának, milyen tanulságot meríthetünk belőlük. Ha ilyen szempontból mérlegeljük a 30 év előtti egyesülő kongresszus jelentőségét, több olyan tényezőbe akadhatunk rá, amelyek ma is időszerűek. Elsősorban a leglénye gesebbről, az egységről van szó. Általánosságban azt mond juk, Jiogy az egységben rejlik az erő, az egység jelenti a sikerek alapját, s így le kell szögeznünk, hogy az egyesülő kongresszus határozatainak megvalósítása és a történelmi gyakorlat megerősítette ezt az általános igazságot. Ebből az a tanúság adódik, hogy a munkásosztály és az egész szocia lista társadalom egységét gon dosan védelmeznünk és szilárdítanunk kell. Továbbá arról van szó, mi az( egység alapja. A történelmi gyakorlat bebizo nyitotta, hogy a marxizmus— leninizmus elvein alapuló egység megbonthatatlan és alapul szolgál a további sikerekhez. így tehát az egyesülő kongresszusnak ma is érvényes alapelve a marxizmus—leniniz mus tisztaságának védelme, a marxizmus—leninizmus állandó szem előtt tartása s az általa kialakított egység megszilárdí tása. Ugyancsak fontos, hogy a kongresszus mire irányította a nép nemzeti felszabadító harcát, valamint a szocializmusér! folytatott küzdelmet: a testvéri Szovjetunió megsegítésére. Tör ténelmi tapasztalatunk azt bi zonyítja, hogy ez helyes volt. A Szovjetunióval való testvéri ség és egység megszilárdítása — ez az egyesülő kongresszus további hagyatékaHűek maradtunk és továbbra is hűek leszünk az egyesülő kongresszusnak azon alapelveihez, amelyek forradalmi mozgalmunk jelentős határkövévé tették a 30 év előtti ese ményt. Kommunista pártunk a nemzeti szabadságért folytatott harcba vezette népünket és ma ezt a nemzeti szabadságot teljes mértékben kivívtuk. Az egyesülő kongresszus harcra szólított a szocializmusért, amely ma már valóság nálunk. Nemzeteink és a szovjet nép őszinte, forró, testvéri kapcsolata megbonthatatlan, egyre mélyebb és szilárdabb. A mun kásosztály egysége, melyet a 30 év előtti egyesülő kongresz- szus alapozott meg, kibővült, minőségileg magasabbfokú lett — egész szocialista társadalmunk politikai, erkölcsi egységévé fejlődött. Mindezt Csehszlovákia Kommunista Pártjának, társadalmunk vezető ere jenek, következetes marxista— leninista és proletár internacionalista politikája tette lehetővé. Nem árultuk el azokat az eszméket, amelyek alapján munkásosztályunk a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső napjaiban egyesült, az SZLKP és a szociáldemokrácia egyesülő kongresszusának történelmi jelentőségét értékeljük, haladó hagyatékát teljesítjük és tanulságot merítünk belőle. JOZEF BÁNI Késedelem nélkül végzik az őszi munkákat A szeszélyes időjárás miatt 'elhúzódott aratás után mezőgazdasági dolgozóink szünet és pihenés nélkül láttak az őszi munkáknak. Az őszi betakarítás, a szántás és a vetés egyébként sem igénytelen feladat, s így ráadásul a rendes munka elvégzése mellett még az idővel is meg kellett küzdeni. Ezúttal a földeken dolgozókat az időjárás segítette, s ezért sikerült a lemaradást úgyszólván teljes mértékben behozni. Ezt láttuk, tapasztaltuk a Horný Bar-i (FelbáriJ Egységes F öldművesszövetkezetben, ahol valóságos „őszi“ nagyüzem fogadott. Mint azt Világi Ferenc agronómus elmondta, jelenleg a szövetkezetben az őszi munkák jegyében egyszerre legkevesebb nyolcféle munka folyik. A legfontosabb és legsürgősebb munkák egyike a magágy előkészítése. Búzát ezúttal 350 hektáron fognak vetni, 300 hektáron már előkészítették a talqjt. — Az idén árpából 67,5 búzából 66,3 mázsás átlaghozamot értünk el. A szép eredmények egyben köteleznek is, hogy e terméshozamokat jövőre is elérjük. Beszélgetésünk folyamán kétszer is „megzavartak.“ Folyik a 150 hektár kukorica silózása, két silókombájn, 6 traktor ós 2 lánctalpas dolgozik e munkáknál. Itt történi valami fennakadás. Gyors intézkedés, egy telefon és folytathatják a munkát. Az egyik traktoros is jelentkezett, elvégezte a kapott feladatot. Újabbat kap, akad teendő bőven. — jól halad az istállótrágya kihordása is — folytatta Világi Ferenc. — A mintegy 180 hektárnyi terület két harmadát már megtrágyáztuk és a munkát tovább folytatjuk. Két kombájn a maglucernát csépeli, három traktorunk pedig a nálunk maradt gabonát szállítja a felvü- .sárló központiba. Nemcsak a szövetkezet hatá rában, hanem a javítóműhelyben is megsokszorozott erővel dolgoznak. A tervek szerint szeptember 22-én megkezdik a répa szedését, összesen 130 hektár cukorrépájuk van, ami nek betakarításához két betakarító gépsoruk áll rendelkezésre. A magra termesztett ku korica begyűjtése az idén — ami a technikai feltételeket illeti — a tavalyinál könnyebb lesz, mivel a begyűjtési munkákba a két SZK—4-es kombájnon kívül az új NIVA is bekapcsolódik. — Kitűnő gép, sokat várunk tőle — mondta az agronómus. — Már az aratás idején is jól vizsgázott. A gépnek is köszönhetjük, hogy a vele dolgo zó kombájnosaink 215 hektár termését aratták le, s ezzel a járás második legjobb kombáj- nos-kettőse lettek. Jegri) A Motokov vállalói többek között a Zetor Crystall 8011 típusú traktorral és az N 901 Spec. típusú utánfutóval szerepel. Ezeket a Brandysi Gépgyárban és a Senica nad Haná i Öntőműben gyártották. Jubileumi vásár A tizenhatos ugyan nem kerek szám, a XVI. Brnői Nemzetközi Gépipari Vásár mégis sokszorosan jubileumi. Az idei rendezvények ugyanis ünnepélyes kereteket kölcsönöz a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa megalakulásának 25. évfordulója, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója, s nem utolsó sorban az a körülmény, hogy ebben az évben a csehszlovák mezőgazdaság szociális la építésének jubileumi 25. évébe léptünk. Az ünnepélyesség azonban nemcsak a keretekben nyilvánul meg, hanem a vásár tartalmi felépítésében is kifejezésre jut. A látogatók megilletődve szemlélik a D pavilonban a szocialista államok közösen gyártott számítógépeit, a B pavilonban az automatikus és numerikus vezérlésű szerszámgé- gekkel, a mezőgazdasági gépek nemzet közi munkamegosztásban gyártott tarka sokaságát, a különböző bánya- és kohóipar, energetikai és építőipari gépeket és berendezéseket, az eme- lődaruk, útépítő gépek és szállítóeszközök számos új példányát, az elmés szerkezetű tex I ill pari gépeket, az egészségügyi berendezéseket és a többi gépcsodát, s önkéntelenül is a bmói őszi vásárok jelszavára gondolnak: lám, ez a technika valóban a békét és a haladást szolgálja! A kiállítás legfiatalabb pavilonja, a korszerű és tágas B pavilon erre a jubileumi vásárra valóságos kibernetikai palotává változott. A szocialista államok Egységes Számítástechnikai Rendszeréhez tartozó számítógépekkel, s azok periférikus berendezéseivel működés közben ismerkedhetnek meg a látogatók. A fiatalok, a jövő számítástechnikai szakemberei sokáig elidőznek egy-egy berendezés előtt, mert ritkán adódik rá alkalom, hogy közelebbről is szemügyre vehessék e bonyolult gépek alapegységeit. A mezőgazdasági gépek idei bemutatója a jubileumi évfordulóhoz méltón szintén lenyűgöző látványt nyújt. A vásár látogatói a Zetor traktorok népes családjában a legújabb négy- kerék-meighajtású 8ü és 120 lóerős traktorok mellett a Z—25- ös traktort, a szövetkezeti közös gazdálkodás érdemdús veteránját is megtekinthették. A Zetor traktorok őse kedves emlékként hat a nemzetközi együttműködésben gyártott gépek korszerű változatai mellett. A mezőgazdasági gépek között osztatlan sikert aratott a Nyiva SZKK—5-ös kombájn ts, melynek kezelője az érdeklődők előtt hol jobbra, hol pedig balra billentette az egész gépet, miközben a vágóasztal megőrizte eredeti helyzetét. Ez a hegyvidéki típusú kombájn az idei aratásban a Sobotistei Efsz domboldalain már sikerrel bemutatkozott. Különleges felépítése lehetővé teszi, hogy a gép cséplő szerkezete és irányító fülkéje állandóan függőleges helyzetben maradjon, miközben a vágószerkezet ós a gép alváza oldalra billentve kopírozza a talajt. A hegyvidéki mezőgazdasági üzemek vezetői legszívesebben máris magukkal vinnék ezt a nagyszerű gépet. Azonban a többi gépipari szakágazatban is akadnak újdonságok, amelyek a vásár aranyérmeiért folyó versenybe is jogos reményekkel indultak. Az aranyéremért folyó verseny eredményeinek kihirdetése után a vásár még nem zárul, hiszem csütörtökig még számos szakmai értekezletre és fontos kereskedelmi tárgyalásra kerül sor, hogy a jubileumi vásár ebben a tekintetben is eredményesen zárhassa kapuit. f—aij A HízónGigant típusú gyűjtő-cséplőgép a lengyel kiállítási anyag részét képezi, Óránkénti teljesítménye eléri a 2—3 hektárt. (Felvételek: Telefoto — ČSTK)'