Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-16 / 219. szám, hétfő

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1974. szeptember 16. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 219. szám Ára 50 fillér Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, a CSKP KB, a CSSZSZK kormánya és a CSSZSZK NFKB küldöttségének vezetője ünnepi beszédét mondja. (Felv.: CSTK) A munkás-poroszt szövetség jegyé&en Az új kenyér ünnepe Prágában A jól végzett muinlka manifesztációja % A párt- és IkörmánY'küldöttséget Gustáv Húsaik elvtárs vezette $ Színpompás felvonulás 4$ Sikereikben gazdag inegyed század A szocialista mezőgazdaság negyedszázados évfordulóját és az Idei gazdag aratást ünnepel­ték szeptember 15-én Prágában a szövetkezeti földművesek küldöttségei, az állami mezőgazda- sági vállalatok, valamint az élelmiszeripar dol­gozói Cseh- és Morvaország minden részéből. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez a mani- fesztácló a mezőgazdasági dolgozók eredményei­nek ünnepi szemléje volt, és láttatta azokat a sikereket, amelyeket a munkásosztállyal, a tudó­sokkal és a technikusokkal közösen, a Szovjet­unióval és a szocialista közösség többi országá­val együttműködve értek el, s bizonyítja, hogy maradéktalanul megvalósítják a párt mezőgaz­dasági politikáját. Az aratóünnep színhelyén, a prágai Letenská mezőn színes képek, zászlók, transzparensek, virágok százai hirdették az ün­nepet, s a Jelenlevőknek több mint 100 allego­rikus jármű mutatta be a mezőgazdasági és az élelmiszeripari technikát. Az aratóünnep valóban kifejezte a központi jelszót: „A szocialista me­zőgazdaság eredményes építésének 25 éve.“ Röviddel 10.00 óra előtt foglalták el helyüket az emelvényen a CSKP KB, a szövetségi kor­mány és Csehszlovákia Nemzeti Frontja Közpon­ti Bizottsága küldöttségének tagjai Gustáv Hu- sóknak, a CSKP KB főtitkárának vezetésével. A küldöttség további tagjai voltak: a CSKP KB El­nökségének tagjai — Ľubomír Strougal, a szö­vetségi kormány elnöke, Alois Inára, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke, Karéi Hoffmann, az SZKT elnöke, Antonín Kapek, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára és fosef Korčák, a CSSZK kormányelnöke, továbbá Jan Baryl és Miroslav Moc, a CSKP KB Titkárságának tagjai, Václav Hájek, a CSKP közep-csehországí kerüle­ti bizottságának vezető titkára, František Ha- mouz, a szövetségi kormány alelnöke, Július Var­ga, a CSKP KB osztályvezetője, Bohuslav Večera, a CSSZSZK és Josef Nágr, a CSSZK mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisztere és más vezető funkcionáriusok. (Folytatás a 2. oldalon) HUSÁK ELVTÁRS BESZED E KÖZÖS KÖZLEMÉNY a Dél-vietnami Köztársaság küldöttségének hivatalos baráti látogatásáról GUSTÁV Tisztelt Elvtársak, kedves Ba­rátaim! összegyűltünk ma Prágában, hazánk fővárosában, a cseh nemzeti aratóünnepen, hogy mint egy héttel ezelőtt Nitrán, megünnepeljük az idei eredmé­nyes aratást, mezőgazdasági dol­gozóink becsületes munkáját, és elkészítsük szocialista mező- gazdaságunk 25 évének büszke mérlegét. Engedjék meg, hogy mindnyá­jukat szeretettel üdvözöljem és tolmácsoljam a szövetkezeti t földműveseknek, az állami gaz­daságok, gépállomások, felvá­sárló szervezetek dolgozóinak, a mezőgazdasági tudomány és kutatás, valamint az élelmiszer- ipar dolgozóinak, mindazoknak, akik részt vesznek népünk élel­mezésének biztosításában Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a szövetsé­gi és a cseh kormány, a Nem­zeti Front Központi Bizottsága őszinte elvtársi üdvözleteit, és köszönetét mondjak önfeláldo­zó munkájukért. A falvainkban végbement for­radalmi változások és a szocia­lista mezőgazdaság jó eredmé­nyei is annak a sokévi küzde­lemnek köszönhetők, amit né­pünk a nemzeti és állami sza­badságért, társadalmunk igaz­ságos rendjéért vívott. Ezért tisztelettel emlékezünk meg a csehszlovák nép nemzeti fel- szabadítási harca betetőzésé­nek 30. évfordulójáról, s ezzel egyidejűleg hazánknak a szov­jet hadsereg által történt fel­szabadítása 30. évfordulójáról. A cseh és a szlovák nép soha nem nyugodott bele a náci megszállásba, és bátor antifa­siszta harcot vívott, amely a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a cseh nép felkelésében tető­zött, s így jelentősen hozzájá­rult szabadságunk kivívásához. A felszabadulás 30. évfordu­lójának ünnepe alkalmat nyújt az elmúlt három évtized büsz­ke mérlegének elkészítésére, szemlélteti az eredményes utat és kifejezi a nemzeti felszaba­dító harc forradalmi hagyatéka iránti hűséget. Ez az ünnep a szocialista hazafiság, a nemze­ti büszkeség, és a proletár in­ternacionalizmus forrása. Ismét rámutatunk, hogy a szovjet nép hősies harca és határtalan ön- feláldozása nélkül nem létezne nemzeti és állami szabadsá­gunk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő szövetség és barátság és a Szovjetunió segítsége tette lehetővé az elmúlt 30 évben né­pünk békés életét és a szocia­lista társadalom eredményes fejlődését Csehszlovákiában. A felszabadulás, valamint a munkásosztály és a dolgozó nép győzelme 1945-ben majd 1948- ban valóra váltotta a dolgozó parasztok évszázados vágyát — a föld azok kezébe került, akik megművelik. Ezzel falvaink szá­mára megnyílt az új, boldog élethez vezető út. Huszonöt évvel ezelőtt arra a kérdésre kellett választ ad­nunk, hogyan egyesíthetjük a százezernyi kisparaszt törpe­gazdaságait korszerű mezőgaz­dasági nagyüzemmé. Csehszlo­vákia Kommunista Pártja IX. kongresszusa kijelölte az utat, amelyen a szövetkezetesítésről szóló lenini eszmék alapján a falvak áttérhetnek a szocializ­musra. (Folytatás a 2. oldalon/ Ludvtk Svoboda hadsereg- tábornoknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnö­kének. a CSSZSZK szövetségi kormányának és Nemzeti Frontja Központi Bizottságának meghívására 1974. szeptember 11—16-án hivatalos baráti látogatáson hazánkban tar­tózkodott a Dél-vietnami Köz­társaság küldöttsége. A kül­döttséget Nguyen Huu Tho. a Dél-vietnami Nemzeti Felsza­badítást Front Központi Bi­zottsága Elnökségének elnöke, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá­nya tanácsadó testületének el­nöke vezette. A küldöttség vezetőjét fo­gadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK NF KB elnöke, aki baráti beszél­getést folytatott a vendéggel. A küldöttség csehszlovákiai tartózkodása alatt edlátogatott Bratislavába, ahol találkozott Ondrej Klokoč-csal, az SZNT elnökével és Peter Colotkával, az SZSZK kormány elnökével, valamint Szlovákia politikai és közéletének más vezető képviselőivel, és részt vett « J. Dimitrov Vegyipari Művek­ben megrendezett csehszlo­vák—vietnami barátság- gyűlé­sen. A tanácskozásokat Ľubomír Štrougal, a szövetségi kor mány elnöke — a köztársasá­gi elnök képviseletében is — és Nguyen Huu Tho, a Dél vietnami Nemzeti Felszabad! tási Front Központi Bizottsá­ga Elnökségének elnöke, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormá nya tanácsadó testületének elnöke vezette. A megbeszéléseket a test­véri barátság és a kölcsönös megértés szívélyes légköre jellemezte. A csehszlovák fél tájékoz­tatta a küldöttséget a szocia­lista építésről Csehszlovákiában és azokról az eredményekről, amelyeket Csehszlovákia népe a CSKP vezetésével, a Szovjet­unióval és a szocialista közös­ség többi országával egyiiltnűí ködve elért. A dél-vietnami fél nagyra értékelte azokat az eredmé­nyeket, amelyeket Csehszlo­vákia dolgozó népe a CSKP vezetésével ért el szocialista vívmányainak megszilárdítá sában, a népgazdaság fejlesz lésében, az élet- és a kultu­rális színvonal emelésében és Csehszlovákia nemzetközi helyzetének megszilárdításá­ban. A dél-vietnami fél beszá­molt a dél-vietnami helyzet­nek a párizsi egyezmény alá­írása óta elért fejlődéséről és a dél-vietnami nép jelenlegi feladatairól. A legliatározot- abban elítélte az Amerikai Egyesült Államokat és a sai- goni ügyvezetést a párizsi egyezmény rendszere-s megsér­téséért, valamint azért, hogy az Egyesült Államok nem haj­landó véget vetni katonai el­kötelezettségének és annak, hogy más formában is be­avatkozzon Dél-Vietnam bel­ügyeibe, a saigoni ügyvitelt pedig azért, hogy folytatja a felszabadított területek barbár bombázását és lövetését, és azokat a hadműveleteket, amelyeknek célja, hogy terü­leteket szakítsanak ki a Dél­vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormánya igazgatása alól, továbbá azért, mert számos bűntettet követ­nek el a lakosság ellen, s ez­által Dél-Vietnamban egyre súlyosabb helyzet alakul ki. A csehszlovák fél nagy ér­deklődéssel és megértéssel hallgatta meg a küldöttség magyarázatát. kifejezte a csehszlovák nép csodálatát az iránt a hősiesség és bátorság iránt, melyet a vietnami nép tanúsított az imperialista ag­resszió ellen, a függetlensé­géért, a szabadságáért és feimkölt nemzeti ideáll jalért vívott harcban. Hangsúlyozta, hogy a háború befejezéséről ós a vietnami béke felújításá­ról megkötött párizsi egyez­ményt a vietnami nép nagy győzelmeként értékeli az im­perialista agresszió ellen, az ország megmentéséért vívott harcban. A csehszlovák fél elítélte az Egyesült Államok támoga­tására támaszkodó saigoni ügyvitelt, amiért szándékosan és rendszeresen megsérti a párizsi egyezményt és a dél- vietnami lakosság demokrati­kus szabadságjogait az ellen­őrzése alatt álló területeken. A csehszlovák fél kifejezte, hogy eltökélt szándéka teljes mértékben támogatni a Dél- vietnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormányának erőfeszítéseit a párizsi egyez­mény szigorú megtartása és következetes teljesítése érde­kében, valamint a Dél-vietna­mi Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya védelmi akcióit a saigoni rendszer ka­tonai aktivitása ellen, és azt a harcot, amelynek célja a békés, független, demokrati­kus, semleges és virágzó Dél- Vietnam építése és az ország fokozatos békés egyesítése. Egyidejűleg kijelentette, hogy a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes kormánya 1974. III. 23-án előterjesztett 6-pon- los javaslatát tartja annak a reális kiindulópontnak, amely megoldhatja Dél-Vietnam je­lenlegi helyzetét és megnyit­hatja az utat a Vietnamról megkötött párizsi egyezmény megvalósításához. A CSSZSZK a proletár inter­nacionalizmus elveinek szelle­mében továbbra is hatékonyan támogatja és segíti a dél-viet­nami népet abban az igazságos küzdelemben, melyet a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítá- si Front és a Dél-vietnami Köz­társaság ideiglenes forradalmi kormánya, a dél-vietnami nép egyedüli törvényes képviselője vezetésével folytat. A csehszlovák fél örömmel veszi tudomásul, hogy nő a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormányának nemzetközi tekintélye, s ezt a kormányt a CSSZSZK a többi testvéri szocialista országgal együtt továbbra is támogatja. Teljes mértékben támogatja a Dél-vietnami Köztársaság jogos követelését, hogy egyenjogú tagként vegyen részt a nemzet­közi szervezetek tevékenységé­ben és a nemzetközi konferen­ciákon. Ho Si Minh elnök, a vietna­mi nép nagy vezére hagyatéká­nak szellemében, és összhang­ban a dél-vietnami nép őszinte óhajával, a dél-vietnami kül­döttség a dél-vietnami nép, a Nemzeti Felszabadítási Front és a dél-vietnami forradalmi kor­mány nevében kifejezte őszinte köszönetét Csehszlovákia Kom­munista Pártjának, a CSSZSZK kormányának, Nei ti Frontjá- (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom