Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-04 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

Az útépítéshez szükséges anyagot jelükön szállítják az indiai dolgozó nők fény, hogy itt minden az utca szeme láttára zajlik le. Szabó, cipész, asztalos, kőfaragó, sőt gyakran a fogorvos is műhelye, illetve rendelője előtt végzi munkáját. A borbélyoknak legtöbb esetben még üz­letük sincs, az utcára szorulnak, s keleti flegmával végzik munkájukat, míg mellettük, előttük és közöt­tük egy egész népvándorlás vonul el. Pillanatfelvétel az utcai közlekedésről Maga az úttest is örökké hömpölygő, beláthatatlan, színes lavina. Gyalogosok, kerékpárosok és motor- kerékpárosok megszámlálhatatlan sokasága, gyalo­gosok, kerékpárok és motorkerékpárok által vonta­tott -riksák, lovasfogatok, gépkocsik, autóbuszok, te­hergépkocsik, traktorok, ormótlan, nagy teherszállító ökörfogatok és méltóságosan imbolygó tevék agyon­rakva áruval, vég nélküli sorokban követik egymást. Európai ember számára, talán kissé hihetetlenül hang­zik, de való l^az, hogy India nagyvárosaiban leg­gyakoribb közlekedési eszköz még ma is a riksa. Persze, nem kell mindjárt gyalogosok által vontatott riksára gondolnunk. Bár itt-ott még ezekből is látha­tunk néhányat (inkább azonban már csak mint ku­riózumot), gyakoribbak a kerékpárokra, vagy még inkább motorkerékpárokra szerelt riksák. A jövő ter­mészetesen a motorkerékpáros riksáké, mert a moto- rizálás Indiában is megállíthatatlan f lyamat. Igaz, a felemelt olajárak a közelmúltban rendkívül érzé­kenyen érintették India külkereskedelmi mérlegét, mivel a jelenlegi évi 23 millió tonnás olajszükség­letének mintegy kétharmadát importból jedezi. A Szovjetunió baráti táraogatása azonban ezen a te­rületen is lehetővé teszi a megoldást. India ugyanis elég gazdag olajforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy fokozatosan önellátóvá váljék. Egy nemrégiben szü­letett megállapodás értelmében a Szovjetunió jelen­tősen segíti Indiát az olajtermelés meggyorsításában és növelésében, valamint új olajkészletek feltárásá­ban. Az erről szóló jegyzőkönyvet még ez év elején aláírták Új-Delhiben. Egy öttagú szovjet szakértői cso­port már meg is érkezett ezért Indiába, s ezzel párhu­zamosan a Szovjetunió meggyorsította az olajipari berendezések szállítását is. Ez az egyszerű, kiraga­dott példa is mindennél jobban bizonyítja a Szovjet­unió lettekben megnyilvánuló, következetes külpoli­tikáját. Persze, az utcáról alkotott képünk nem volna tel­jes, ha megfeledkeznénk a főleg reggeli és esti órák­ban felbukkanó tehén-, teve- és kecskecsordákról, melyek tovább nehezítik az amúgy is áttekinthetet­lennek látszó utcai forgalmat. S természetesen sehol nem hiányzik a szent tehén, amely bárhol fölbukkau * eléggé prózaian éppen áthalad, vagy ha neki úgy tetszik, megáll, esetleg lefekszik az úttest közepén. nem járnak — mert sajnos, de ma még ez is elő­fordul — megtanítja őket, legalábbis a legszüksége­sebb kifejezések elsajátítására, maga az élet. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Indiának jelenleg egyik legnagyobb problémája a családtervezés, illetve születésszabályozás megvalósítása. Az igazsághoz tar­tozik, hogy történtek ugyan e téren megfelelő intéz­kedések, a kérdés eredményes megoldása azonban még sok türelmes, kitartó, elsősorban nevelő jellegű munkát kíván. A legnagyobb nehézséget a megcson­tosodott életszemlélet, a hagyományokhoz való, sok esetben túlzott ragaszkodás, s nem utolsósorban a hindu vallás doktrínái okozzák. Itt jegyezzük meg, hogy India lakosságának mintegy 83,5 százaléka a hindu vallásfelekezethez tartozik. Éppen Új-Delhiben való tartózkodásunk idején vetítették Indiában — legalábbis a reklám szerint — az elßö ilyen jellegű, tudományosan megalapozott, nevelő célzatú filmet. Lehet, hogy a jég mégis megtörik... Néhány szó egy másik problémáról Azt hiszem szólnunk kell még röviden India egyik, elég gyakran emlegetett kérdéséről, a koldusok és általában a koldulás problémájáról. Saját tapasztala­taim alapján állíthatom, hogy a külföldiek ezt a kérdést is eltúlozzák, vagy legalábbis az e téren szer­zett információik enyhén szólva felületesek. Nagy részük van ebben a különböző útleírásoknak, beszá­molóknak, melyek bizonyos esetekben (tisztelet a kivételnek) szenzációként kezelik ezt a kérdést. Nem mintha nem találkozna az ember — főleg mű­emlékek, szállodák, de gyakran az utcán is — kol­dusokkal, ezek azonban többnyire valamilyen komo­lyabb testi fogyatékossággal rendelkező egyének. Sajnos, a múlt kizsákmányoló, gyarmati öröksége következtében az állam még nem tart ott, hogy mind annyiukról gondoskodni tudna. A kérdés igazságos és elfogulatlan megítéléséi megnehezíti az a körülmény, hogy nagyon sok a kü­lönféle utcai árus, mutatványos, vagy valamilyen módon a külföldinek segíteni, szolgáltatást nyújtani akaró hazai (például felajánlja, hogy segít beszerezni valamilyen árut, megmutat nevezetes épületet, mű­emléket stb.), akik persze, ha a külföldi kötélnek áll, elvárnak, sőt követelnek bizonyos ellenszolgálta­tást, miközben éppen úgy, mint a koldusok, baksist emlegetnek. Ezen túlmenően a hazaiak nagy része, legalábbis nézetem szerint, a régi gyarmati idők maradványaként minden külföldiben gazdag egyént lát, s vele szemben ennek megfelelően Is viselke­dik. Szeretném azonban újból leszögezni, teszi mind­ezt tisztelettudóan és mértéktartóan. * KOHÁN ISTVÁN Ä nagyváros nappali forgatagában Amint arról már sző volt, lényegében mindén in­diai nagyváros két részre, az ó- és újvárosra (régeb­ben európai és bennszülött negyedre) osztható. Az óvárosrészt szűk utcák, bazársorok, .sikátorok alkot­ják, úgyszólván egyetlen fa, vagy virág, tenyérnyi zöld felület nélkül. Ezzel szemben az új városrész nagy kiterjedésű, kertszerűen ápolt terület, fasorok­kal szegélyezett, kitűnő utakkal, nagy kiterjedésű parkokkal, nagy, füves térségekkel, ahr>l többnyire impozáns, villaszerű Rakások, kórházak, iskolák, köz­épületek találhatók. Itt vertikális tagoltságról alig beszélhetünk, az épületek zöme földszintes, vagy csak egy-kétemeletes. Kivételt csupán a legutóbbi években felépített új városnegyedek képeznek, melyek a mo­dern építészet és urbanizáció valóban kiváló alko­tásai. A lakosság zöme azonban ma még túlnyomórészt a regi városrészben lakik, meglehetősen egészségte­len körüimények közölt. Sajnos, a hosszan tarló gyar­mati uralom átkos maradványait nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. Leírhatatlan és a maga káprázatos forgatagában sžinte szédítő az a kép, ami itt az embert a nappali órákban fogadja. Össze­keveredik itt Ázsia minden színe és illata, gazdát cserél csaknem minden áruja, fő utcája a Chandni Chowk (Ezüst utca) két és fél kilométer hosszú su­gárút, egyenesen szeli ketté a városrészt. Ez a város­rész kereskedelmi életének a központja, irodákkal, éttermekkel, boltokkal, műhelyekkel. Az épületek ut­cára néző részeit csaknem mindvégig boltok, műhe­lyek képezik, előttük állványokon, asztalokon, polco­kon újabb üzletsor, s akinek még ezekre sem telik, az a földre terített gyékényen vagy papírdarabon kí­nálja áruját. Árulnak, javítanak és készítenek itt minden elképzelhetőt, s a lehető legnagyobb össze­visszaságban. Persze, nem hiányoznak a boltokról, műhelyekről a reklámszöveggel tarkított cégtáblák sem. Soha nem felejtem el, amit az egyik, alig 2—3 méter széles javítóműhely tábláján olvastam: „Az évszázad motorkerékpár-javítóműhelye“. Lehet, hogy mindez a felületes szemlélőben vegyes érzelmeket vált ki, egyet azonban el kell ismernünk: itt minden elképzelhető áru beszerezhető, a megrendelt szolgál­tatásokat maradéktalanul és pontosan elvégzik. A leg­érdekesebb, és számunkra a legszokatlanabb az a Ilyenkor persze a legnagyobb tiszteletlenség lenné zavarni, s a járművezetők inkább széles ívben kike­rülik. Az sem megy ritkaságszámba, hogy éppen kedve támad egy kis zöldségre, s ilyenkor nekimegy bármelyik zöldségárus készletének. (A tárgyilagos­ság kedvéért elárulom, hogy az e téren szerzett in­formációink azért kissé túlzottak: nem egy zöldség­árust láttam indiai tartózkodásom alatt, amint a zöld­ségét dézsmálni készülő szent tehenet botjával szi­gorúan rendreutasította, bár ellenkező eseteknek is voltam tanúja.) S az utcai közlekedésnek ebben a bábeli zűrzavarában szinte kivételnek .számít egy-egy közlekedési baleset. A járművezetők rendkívüli nyu­galma, megértése és emberi magatartása (no, és nem utolsósorban a szesztilalom) talán a legjobban bevall recept a kérdés megoldására. India reménysége és legnagyobb problémája ... Természetesen nem hiányzik az utcáról a sok-sok gyermek sem, akiknek nagy része az utca forgatagá­ban kénytelen megkeresni mindennapiját. Többségük valamiféle szolgáltatással (mint például cipőtisztító, víz-, frissítő ital-, vagy gyümölcsárus) foglalkozik, vagy éppen szülei, hozzátartozói műhelyében, üzle­tében foglalatoskodik. Soha nem felejtem el a-zt a megható jelenetet, amikor egy alig ö—7 éves kisfiú Új-Delhi főterén a Connaught Plac.e-n azzal iparko­dott meggyőzni, hogy az egész városban ő tisztítja legolcsóbban (mindössze fél rúpiáért) és legszebben a cipőket. Természetesen nem tudtam ellenállni... Egy alkalommal, amikor az egyik műemlék előtt várakoztunk, 10—12 éves iskolás fiúkkal kerültem össze, akik éppen jelvényeket szereltek volna ve­lünk cserélni. Rövid beszélgetés után egészen össze­barátkoztunk, s amolyan rögtönzött szociológiai fel­mérést végeztem közöttük. Egyebek között megtud­tam tőlük, hogy valamennyiüknek 8—10 testvére van, ami egyáltalán nem aggasztja őket, sőt úgy látszott, ennek kifejezetten örülnek. Általában az volt a meg­győződésem, hogy az indiai gyerekek barátságosak, közlékenyek és nagyon tisztességtudóak, becsülete sek. Angolul csaknem valamennyien tűrhetően be­szélnek, mivel az ország minden iskolájában az an­golt második nyelvként tanítják. Ha viszont iskolába Gyakran egészen fiatal fiúk is különféle mutatványo­kul végeznek, mint pl. a képen látható kígyóbüvölök A világ egyik legszebb építészeti remekműre, a Táj Ma­hal Ágra városában A Kanchipurami hindu templom egyik gopurája

Next

/
Oldalképek
Tartalom