Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-18 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

ke. úgyhogy csupa z útkaparók is meg- sapkájuk alól, kőik se fogadta a kö- ■tak az útra, nehogy , avagy a fél tizen- a Zaleská utcabeliek ott a Fordulóban, o 3 akadjon. Csörgede- id alatt? A gyerekek lostak ott mindig: mi y brekeg benne, pi- icska kis szerkezet?

éka elkezdett brekeg- itte, valami áramfej- írerer, mi lehet ez a

a asszonynak a kocs- Még a fájós lábáról ozott, sürgött-forgott sgyszerre akarta vol- zolgálni. Bekapcsolta te az asztalokat és 3S poharakat. És már lágosat vagy barnát, i hatalmas habsöveg- jödröcskével a köze- \ió köteles volt észre- ni.

— Hogyhogy mi? — akárki szóba ereszkedem így velem.

Gyakran odaült hozzám Mruškovič úr is, az öreg szabó, aki minden áldott nap részeg volt, A mesterségével keveset törődött, rendszerint csak akkor jutott az eszébe, amikor már egy fillérje se volt. Ilyenkor fogta a kis bőröndjét, amelyben a vagyonát tartotta: az ollókat, a cérnákat, a centimétert, a varrótűket, a gombostűket, egyszóval mindazt, amire egy szabónak szüksége van; házról házra járt, és ahol varrógépet talált, egy vagy két hétre ott ragadt. A régi kabátokat kifordította, a nadrágokat megrövidítette, már csak Ilyen alantasabb munkákat végzett. Ha aztán keresett valamit, megint ivásnak adta a fejét. Reggeltől estig a kocsmában ült, sőt gyakran még záróra után se volt kedve elmenni. A kocsmáros- néval megértették egymást, de ha el kellett hagynia az ivót, mindig összekaptak, még kint az utcán is üvöltözött: — Ti kontárok! Két balkezesek! Szlopáljátok csak meg magatok azt a hitvány kocsiskonyakotokat. Rohadjon le a beletek, nőjön golyvátok tőle. Piáljatok csak, hogy gyorsabban degenerálódjatok. Vigyen el az ördög benneteket!

Néha rugdalni kezdte a bezárt ajtói! — Nyissátok ki! Halljátok? Hol a kis bőröndöm? Még a bőröndömet is elloptátok. Tolvajok! Erre tanítottalak benneteket? A kocsmában piálnak és közben -azt .hiszik, hogy a mennyországba kerülnek. — És újra rugdalni kezdte az ajtót. ■

Kiment hozzá a házigazdám: — Lacko, Lacko, micsoda dolog ez? — igyekezett elhúzni az ajtóból.

— Üssetek agyonl Teperjetek a földre és tapossatok meg!

— Lacko, Lackói Ki akarna téged megtaposni?

—■ Mindnyájan lapossatok meg! Istenem, istenem! Imriško, hadd aludjak ma éjszaka nálad!

— Lacko!

— Csak ma éjszaka, Imriško. Holnap úgyis világgá megyek, hej, de megyek... — elkezdett dalolni.

Veronka asszony felsörpörte a padlót, ki- ürítgette a hamutartókat, majd a poharakat kezdte mosogatni. Mi Margitéval tele szemétkosár cigarettavéget, gyufaszálat, hamut és mindenféle papírdarabkát vittünk ki a szemétdombra. Aztán visszamentünk a kocsmába. Veronka asszony közben elrakta a poharakat a polcokra, letörölgette az asztalokat, s éppen a papírpénzt szedegette ki a fiókból. Utána eloltotta a lámpákat, bezárta az ajtókat; az udvaron fogta a biciklijét és elindult előttünk.

— Hány óra lehet? — kérdeztem.

— Talán már tizenegy is van — találgatta Margita.

— Tizenegy? Mj lenne, ha még sétálnánk egyet az éjszakában? Nincs kedved?

— Nincs.

— Most jut eszembe, hogy eddig még sohasem sétáltál velem.

— No és?

— Már fáradt vagy?

— Nem vagyok fáradt.

— Arra gondoltam, hogy egy kicsit elbeszélgethetnénk. Mindennap csak fecsegünk ösz- szevissza, komoly dologra meg soha nem jut időnk.

— A komoly dolgokra; amikor állandóan csak idegesítesz. ' .

— Hidd el, nem szándékosan teszem.

— De idegesítesz. Miért neveted ki mindig apámat?

— Én? Margita, magad is tudod, hogy ez nem igaz.

— Igenis igaz. Utálatos vagy, sőt néha még az utálatosnál is utálatosabb.

— Haragszol rám?

— Eléggé.

— Ha elköltöznék tőletek, nem sajnálnál?

—- Nem tudom.

— Nem tudod? Fz azt jelenti, hogy egy kicsit mégiscsak törődsz velem.

— Lehet, hogy ezt csak te hiszed.

— Mit?

— Hát azt, hogy fontos vagy nekem.

— Akkor hát elköltözöm. Különben is már eíég régen lakom nálatok. Keresek Bratisla- vában albérletet, és aztán... Majd meglátom.

Már otr jártunk a kertjük alatt. Margita kinyitotta a kiskaput, beengedett maga mellett, és talán azt várta, hogy még mondok neki valamit. Eleinte' akartam is, de aztán úgy láttam, hogy az egész fölösleges. Mit magyaráz- gassak neki? Lehet, hogy meg sem érdemli, hogy így legyeskedjek körülötte.

A földszinten égett a lámpa. Macko úr beszélgetett a szabóval. Üveg mellett üldögéltek és lassacskán iszogattak.

Margiténak jó éjszakát kívántam, és felmentem a szobámba.

Odaálltam a nyitott ablakba és bámultam a kertbe. Magamon, Margitén, V.eronka asszonyon és ezen a két öregen gondolkodtam. Másokat nem is nagyon ismerek itt a faluban. Igaz, itt-ott összeakadok ezael-azzal, de barátaim nincsenek. Még az sincs, akivel úgy igazán elbeszélgethetnék. Különben jól érzem magam Vrbinkán: Veronka asszony törődik velem, de Margita fütyül rám. Tulajdonképpen már éppen ideje, hogy szedjem a sátorfámat.

Bebújtam az ágyba, de sokáig nem tudtam «ílaludni. Azok ott kelten lent vitatkoznak valamiről, itt ott elkaptam egy-egy szavukat, bár nem figyeltem a. beszélgetésüket.

— Mit tudod te — mondta éppen ä házigazdám. — Én Halmosról származom, te meg Halmoson talán soha életedben nem voltál. Méghogy Halmos Trnava mellett van? Ördögöt van Halmos Trnava mellett. Halmos csak a trnavai út mentén van. Én Halmoson minden embert ismerek, mert ott születtem. Volt Halmoson egy fiú, és az a fiú én voltam. Érted? Ahból a legeslegszegényebb fiúcskából lett aztán a legjobb pék. Az első szobában volt a pékműhely, a műhely mögött pedig a raktár. Ozimák járogatott hozzám meg a megboldogult Kukumbert jegyző. Az neked nem volt úri ember? Minden reggel bejött az üzletbe, és azt mondta a feleségemnek: Hiába, én már csak a földimtől tudok vásárolni.

—■ Kicsoda? Kukumberg.

— ő hát, Kukumberg. De miért mondja mindenki, hogy Halmos Trnava mellett van, amikor csak a trnavai út mentén van?

Aztán már nem értettem, hogy miről beszélnek, talán el is szenderedlem. Hirtelen valaki megzörgette az ajtómat.

— Mi történik? — ültem fel az ágyban.

— Apám nagyon rosszul van — futott hozzám Margita. — Anyuska autóért szaladt, apát kórházba kell szállítanunk. — Levetette magát mellém az ágyra és jajveszékelni kezdett.

— Ne sírj, Margita! — simogattam meg az arcát. Aztán kibújtam a dunyha alól és elkezdtem öltözködni.

Margita belefúrta a fejét a párnába és tovább sírt.

— Gyere! — segítettem neki felállni.

Lementünk. Macko úr a heverőn feküdt fehéren, akár a fal. Nehezen, és nagyon rendellenesen szedte a levegőt. Beszédbe akartam vele elegyedni, de képtelen volt egyetlen szót is szólni.

A szabó ült az üres üveg mellett és magyarázott: — Én aztán igazán nem ócsároltam a kiflijeit. Engem itt Vrbinkán minden ember ismer; soha senkit nem bántottam, és össze se vesztem soha senkivel. Tehetek én róla, hogy így dühbe gurult? Ö hozta fel a kifliket, én csak mindenre bólintottam neki. Egyszer csak hanyatt vágta magát, és Így kezdett lélegezni. Imriško, legyen eszed! De nem hallgatott rám. Pedig én igazán nem becsméreltem a kiflijeit. Bizony nem becsméreltem. Én nem tudom, miért kezdett hirtelen így lélegezni. Engem szólnak majd meg az emberek, pedig Imriškónak egy rossz szól se szóltam. Hiszen én nem szoktam kiflit enni. Felöntök a garatra, de a kifli soha eszembe se jut. Imriško, hiszen én nem bántottam a te kiflijeidet. — A kabátja zsebéből zsebkendőt húzott elő, és törölgetni kezdte vele a könnyeit.

Az ablakon át nappali világosság szűrődött a szobába,

MATU LA |ANOS fordítása

ihattam. Nem? És It- >,gy kempingtáboros ci- belém a konyakot.

I lehervad, mintha ne- 3k takarták volna el

3t.

... kilengett - mon- sak ... hány darab szóim? — méltatlankodik Még egy tízesem se. álénak néz is a...

potyázhatott is. ásom - vigyorog ha- 3 a kislegény. - A bolondja vagyok. Pláíülök kissé, mert a ;k hangzott a kisle- jóakaratú semmitmonmeg:

n az a szép tánc, de >sabb, mint a rádióban

"'gsen helyesel.

„J’..ni - Pláne, ha

jmber. Van itt egy fiú, irály". Ö volt a rekor- órás volt a rekordja, Item. De most már én tartom, csaknem zat vadultam egyfoly- sak vizet se ittam köz*

ilt? Tvisztverseny?

.. nem hivatalos, csak s verseny. Maszek ver- a. De attól még relit is akartam ebből kitöpreng, még a homlo- lörzsöli a szutykos gu- i toppant is, úgy meg-. ^zatalál elvesztett fo3zó! - rikkantja, oda mentem levegőzni málnát kértem, jeges tem a szemügyre a tetőit még, semmi fölhaj- >ípr ögy se. Hanem az- fdett zörgetni a zene- muszáj volt kiszúrnom

valakit. Fekete volt, akkoro konttyal, hogy csaknem beleferdült a nyaka, és idősebb is nálam. Éppen öt évvel idő sebb, amint megtudtam később. Társa sággal volt, de partner nélkül, és mindene mozgott, amikor az asztolnál egyedül maradt.

A kislegény elmélázik, majd felcsillan a szeme, és büszkén, kivetett mellel folytatja:- Haláli sikerünk volt! Halálil Az semmi, hogy szóláztunk, s hogy az egész presszó megtapsolt bennünket a végén. De a nő, Baba, tudja, mit mondott?- Mit?- Aranylábad van, gyere dz asztalunkhoz, Szöszi.- És maga ment, persze.- Nehezen. Nem szeretem a potyát, csak egy tizes van velem, mondtam. De a nő addig huzigált, addig vacakolt, hogy muszáj volt mennem ... Soproni volt a társasága, Sopron megyei, és csudára tudott inni. És ... heccelődni is, hogy ilyen pályás, meg olyan szüzike vagyok. Mert én nem ittam, nem és nem, megkeresem én a magamét, hozzám senki se legyen nóbel. Csak később, záróra után és kettesben Babóval.- Hol?

A kislegény ismét fintort vág, és csúnya, alamuszni mosollyal mondja:.- Nála, a sátrában és egész hajnalig. Ezt kaptam tőle mutatja a szutykos, bumfordi babát. - Emlékbe. Mivelhogy ő is Baba. Muris, mi?- Állati muris - mondom.- Hát még az milyen muris, amit én feleltem nekil - kacag, és dörzsöli meg a babával ezúttal a pisze, mulatságos orrát a kislegény.- Mit felelt neki?- Hogy ... muris ez a baba, muris, de az még murisabb lenne, a szezon vicce, ha tőlem viszont egy igazi babát vinne haza. Szintén emlékbe.

És mulat, nevet, hahotázik a kislegény. Majd megszeppen, elhallgat, 's csak bámul, pillogat azzal az ártatlan nefelejcsszemével, s nyilván hülyének gondol, süket és régesrég lerobbant vén szivarnak, amiért hallgatok és olyan a képem, mintha kőbe haraptam volna

Almási Róbert illusztrációja