Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-30 / 178. szám, kedd
Harmi inc nap a Hajd úságban Látogatóban a Hajdúböszörményi Nemzetközi Müvésztelepen Ha november végén, december elején kiskabátban járhatunk s dél felé a nap is előbújik a fellegek mögül, azt szoktuk mondani: lesz ennek még böjtje, mert a kutya nem eszi meg a telet. így igaz, mert ami késik, előbb-utóbb bekövetkezik. Mit mondhatunk azonban az idei nyárról? Július közepe van, a Hajdú-expressz több, mint két órája száguld a nyári forróságáról híres Hortobágy felé, tágas tér, a Petőfi által megénekelt síkság tárul elénk, de melegnek se híre, se hamva. Más magyarázat híján arra a következtetésre jutunk: változott ama „kutya" étvágya, s a tél helyett a nyárba harapott. És úgy tűnik, meg is ette! De tréfán innen és túl szokatlanul hűvös volt az idő Debrecenben s ami még meglepőbb: Hajdúböszörményben is. A vonaton Plugor Sándor romániai festőművésszel és feleségével találkozunk. Két hete úton vannak s ők is az időjárásra panaszkodnak. Plugor Sándor a legújabb rézkarcairól beszél, szó esik Illyés Gyuláról s arra leszünk figyelmesek, hogy tulajdonképpen meg is érkeztünk. Hajdúböszörmény ... Nemcsak az időjárás változott itt a korábbi nyarakhoz viszonyítva, hanem a város központja és az itt élő emberek szociális helyzete, gondolkodásmódja is. Új áruház, egy üzletekkel teletűzdelt, amolyan kis Váci utca, három és négy emeletes korszerű csókolóznak. Szeretik, becsülik egymást és egymás művészetét is. Az alapszabályzat hivatalosan kimondja: „A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep lehetőséget nyújt az alkotásra, az eszmecserére, a találkozásra, a képzőművészen élet és a közeli s távolabbi tájak jobb megismerésére. Elősegíti a szocialista államok képzőművészeinek és képzőművészeti kultúrájának a találkozását, kapcsolatainak fokozott elmélyítését." Ezek nemcsak szavak, mindez régen örvendetes gyakorlat már. Romániai, jugoszláviai, csehszlovákiai, lengyelországi, NDK-beli és magyarországi művészek hozzák el ide évente alkotásaikat, hazájuk tájainak egyegy darabját, szemináriumokon, egyéb összejöveteleken tájékoztatják egymást: mi újság odahaza vagy a nagyvilágban, amerre az elmúlt időszakban jártak. És természetesen alkotnak is. Müveikből augusztus első hetében kiállítást rendeznek. Nagy esemény lesz ez, melyen zsűriznek és hivatalosan is rangsorolják az alkotásokat. Érdekes megfigyelni, hogyan dolgoznak a művészek. Vannak, akik az ihletettség lázában, gyors mozdulatokkal fél óra alatt elkészítenek egy portrét, tájképet, mások viszont apránként, nagy műgonddal, a kagyló gyöngytermeléséhez hasonlóan hosszú ideig vajúdva viszik a papírra, vászonra, rostlemezre annak a tengernyi élménynek egy-egy mozzanatát, melyet az ezerarcú Hajdúság Paulovics László: OLASZ EMLÉK lakóházak feledtetik az egykori álmos mezővárost, ahol valaha talán az órák is megálltak, olyan nagy volt a mozdulatlanság. Az idén — csakúgy, mint tavaly — az Óvónőképző Intézet adott szállást a művésztelepnek. Míg Madarász Gyula festőművész vadonatúj Wartburgja jobbra-balra kanyarog a hol szűkebb, hol szélesebb utcákon, egyre nő bennem a szorongás: hogyan fogadnak majd, kerül-e tető a fejem fölé több, mint 400 kilométerre az otthonomtól? Nem vagyok festő, se szobrász, az újságírói kíváncsiság hozott Böszörményre. Szerencsére felesleges volt az aggodalom, mert Székelyhídi Ágoston, a művésztelep vezetője igazi magyar vendégszeretettel fogadott. A Hajdúságban ismét hebizonyosodott, hogy kicsi a világ. Kivel találkozom a vacsoránál? A mi kedves Bácskái Bélánkkal, „Gömörország“ festőjével. — Mit csinálsz itt?- — Ezt inkább én kérdezhetném tőled — mondta tréfásan —, bár ti újságírók mindenhol otthon vagytok. — Tetszik a táj? Csodálatos — mondja Bácskái Béla. Gyere fel a szobámba, mutatok néhány „skiccet“. Pár perc múlva mar lapozzuk a vázlatfüzetét. Jellegzetes böszörményi motívumok félreismerhetetlen bacskaias húzásokkal. „Berzsenyi utca. Dorogi utca" betűzgetem a rajzok alá Irt szövegeket. ‘ — Ebből talán egy nagyobb akvarellt, abból meg olajat készítek — mondja. De néhányat meghagyok a mostani formájában, mert vannak közöttük rajzos kompozíciók, melyek így „natúrban“ is jók. A művésztelep olyan, mint egy nagy család. Ha új kolléga érkezik, kezet ráznak, összevalósággal tálcán kínál a finom, és a hétköznapi ember előtt rejtve maradó motívumokat meglátó művésznek. Ez utóbbiak közé tartozik a kitűnő romániai festőművész és díszlettervező, Paulovics László. „Hajdúböszörményi emlék“ című kompozícióját egyszerűen nem tudtam letenni. Részleteiben, de főleg egészében any- nyira visszaadja Böszörmény hangulatát, hogy a szemlélő el is feledkezik arról, hogy egy műteremmé előléptetett lakószobában áll és egy rajzot néz. Megelevenednek a stilizált figurák, vendégvárón kinyílnak a töppedt házak kapui. — A Hajdúsági Múzeumnak ajándékozom ezt a rajzot — mondja. Majd bánatos pillantásomat elkapva mosolyogva hozzáteszi: Készítek még ilyen képet, hiszen egy hónapig 1tt leszünk. Fotókat, prospektusokat mutat. Az utóbbiakból derül ki, hogy volt már egyéni kiállítása Nagybányán, Szatmárban, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Bukarestben, Szalontán, Sepsiszen'györgyön, Kézd i vásárhel yen, Temesváron és Aradon. De a művészet kedvelői láthatták a művelt Santiago de Chilében, Rio de Janeiro- ban, Prágában, Ljublanában, Krakkóban, Helsingörben (Dánia), Barcelonában és Olaszországban. A lengyelek nagyon kedvesek. Nem hoztak magukkal eredeti művészi alkotásokat, itt a telepen rajzolják vagy festik meg „névjegykártyájukat“. Egyikük korán reggel elutazott. Bényi Árpád festőművész meg- hatottan újságolja: „Micsoda figyelmesség, mennyi kedvesség, finomság. Képzeld el, amikor a feleségem reggel kinyitja az ajtót, egy szál gyönyörű rózsát talál a kilincsen ..Megtörll „behom ál yosodott“ szem üvegét, majd hozzáteszi: „Remélem, találkozunk még...“ Ha igaz, hogy minden út Rómába, akkor kétszeresen igaz, hogy a művésztelepen minden művész útja Bényi Árpád földszinti, műtermébe ve zet. Alapító tag. Több, mint egy évtizeddel ezelőtt Berecz Andrással, Bíró Ferenccel, Lajossal és Lászlóval, Égerházi Imrével, Fekete Borhálával, Madarász Gyulával, Maghy Zoltánnal, Papi Lajossal, Pál Gyulával, Szilágyi Fjekkel, Szlávik Lajossal, Valkovics Zoltánnal, Velényi Rudolf fal és Zilahy Györggyel a megyei, járási és helyi hatóságok hatékony támogatásával ők hozták tető alá a telepet. Bényi Árpád kitűnő festő. Mindig tart raktáron néhány szellemes bemondást s ami még ennél is fontosabb: jobbnál jobb festményt, vázlatot. Örök rejtély, hogy mikor dolgozik. Hol itt, hol ott bukkan fel, tanácsol, útbaigazít, ha kell, higgadt megfontoltsággal csitlít, kávét főz, gyakorló édesapa, figyelmes férj. Úgy tűnik, korántsem tréfa, ha valakire azt mondják: Ennek az embernek több élete van! így lehet ezzel valahogy ő Is ...! Torok Sándor jugoszláviai • festőművészt megtréfálta a tor ka. Belázasodott. Paradox helyzet állt elő: ő, aki a mozgásáb- rázolás művésze, mozdulatlanságra van kárhoztatva. Reméljük, Torok Sándornak azóta sikerült felülkerekednie a rakoncé t lan kod ő torkán... A Hajdú-Bihari Napló ez év július 12-én az első oldalon négyhasábos címmel újságolta: „Megnyitották a XI. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepet“. Tehát több, mint egy évtizede találkoznak nyaranta a képzőművészek Ha jdúböszörményben. Székelyliidi Ágoston, a művész- telep vezetője ezt az időszakot tömören ígv jellemezte. — Az 1964 és 1966-os évek között megindult a város történelmi, néprajzi, képzőművészeti és szellemi hagyományainak a feltárása. Több képzőművész és művészettörténész járt a városban, tanulmányok, cikkek, riportok, rádió és televízióhír- adások foglalkoztak az Itteni képzőművészet múltjával és jelenével. Megértek tehát a feltételek a képzőművészeti találkozók gyökeres átalakításához. A megyei tanács és a Népművelési Intézet megértőnek és segítőkésznek bizonyult. Közös megegyezés alapján 1965-ben kidolgozták a nyári müvészte- lep terveit. Először 1969 ben jártak városunkban romániai és csehszlovákiai művészek, akkor még személyes baráti meghívás keretében. A következő nyáron már hat romániai és szlovákiai festőt, illetve szobrászt láttunk vendégül. 1971 nyarán a szövetség hivatalos nemzetközi kapcsolatai, meghívásai révén hat szocialista ország kilenc művésze dolgozott együtt a hazai alkotókkal. Egy évvel ké sőbb a Szovjetunióból 4, az NDK-ból 2, Lengyelországból 1, Csehszlovákiából 2, Romániából 4 és Jugoszláviából 2 művész érkezett hozzánk. A telepnek — melyet akkor már hivatalosan is nemzetközinek nevezhettünk — 37 tagja volt s ebből 15-en külföldről érkeztek. A telepen dolgozó művészek az együttlét 30 napján nemcsak alkotnak. Közös kirándulásokra járnak, művészeti előadásokon vesznek részt, filmeket tekinte nek meg. Július második hetében a Tallini Akadémiai Nőikar és a Koppenhágai Akadémiai Vegyeskar adott hangversenyt, írókkal, filmesztétákkal, valamint a környék üzemeiben dolgozó szocialista brigádok tagjaival találkoznak. És mindenekelőtt dolgoznak, mert au gusztus 4-én a Városi Művelődési Központ nagytermében megren deze 11 zárók iáll í táson bizonyítaniuk kell. Kíváncsian várjuk, kik kapják meg az idén a Káplár Miklós díjakat? Amikor elbúcsúztam Bácskái Bélától, ló munkát kívántam neki. Képviselje sikeresen a szlovákiai festőművészeket és természetesen a díjkiosztás napján szurkolunk neki! KOMLÚSI LAJOS □ O0DG0DOOOÖDOODSD- Ű J FILMEKÁRTATLAN GYILKOSOK (magyar) Antikriml az Ártatlan gyilkosok, amelyet Maár Gyula és Zimre Péter írt, Várkonyi Zoltán rendezett. A történet játékosan kezdődik: a neves hor- rorfilmréndezőt egy este felkeresi két fiatalember, hogy szerzőtársnak ajánlkozzék fel. Elmesélnek egy storyt... s reggelre valaki megöli a rendezőt. Hogyan próbálja meg kivágni magát a két fiú a szorult helyzetből? szolgál, biztonsággal válogatja a fordulatokat és ötletesen bonyolítja a cselekményt, mely a látszat és a valóság kísérteties ellentmondásaira, helycseréire épül. A film sítlusa, hangvétellé ironikus, könnyed. Érdekes és úttörő kísérletnek tekinthetjük a filmet; bár elüt a szokványos krimiktől, ennek ellenére mégsem tartjuk egyértelműen sikeres alkotásnak. A rendező ugyanis a témábau Mensáros László az Ártatlan egyik főszerepében. Szellemes és eredeti alapötletre épül fel a film, mely arról szól, mitől ártatlanok a történet gyilkosai, s miért gyilkosok, ha egyszer ártatlanok. (Bűnügyi történetről lévén szó, a legnagyobb fokú tapintatlanság lenne, ha elmesélnénk a cselekményt, vagy felfednénk az alkotók kártyáit.) Várkonyi szemmel láthatóan élvezettel kezeli a témát, az izgalomkeltés újszerű és intellektuálisabb formáival kísérletezve, újabb meg újabb meglepetésekkel Ö ÉS Ö gyilkosok című magyar film rejlő lehetőségeket nem aknázta ki, s ezáltal elsikkadt a lényeg: az ártatlanok gyilkossá válásának a drámája. Parádés a film szereposztása: Mensáros László, Huszti Péter, Tahi Tóth László, Su- nyovszky Szilvia, öze Lajos, Kozák András, Benkő Gyula; a kiváló színészek nem találtak rá az általuk megformált figura „ízére“, ez azonban nem az ő számlájukra írható, Inkább a nem eléggé tisztázott rendezői koncepcióval magyarázható. (olasz) Az utóbbi években többször is láthattunk egy-egy témára, esetleg egy-egy szereplőre összpontosított rövid novellákból vagy epizódokból álló filmet. Leginkább az olaszok, olykor a franciák készítettek ilyen szórakoztató szkeccseket — ki- sebb-nagyob bsikerrel. Egyetlen céljuk tulajdonképpen a szórakoztatás, a novella csak ürügyként szolgál arra, hogy valamely népszerű színésznő, vagy színészpár bebizonyítsa, milyen sokoldalú, színes művészegyéniség. Most Mario Monicelli, Albérlő Sordi és Vittorio de Sica kirándult a könnyebb műfaj területére. Egy téma — három változatban; pikáns, erotikus történetek, melyekben egy-egy házas- illetve szereim espár-típus Amit látunk, az jutalom játéknak is felfogható; Monica Vit- tin és Alberto Sordin kívül ugyanis a többi szereplő csak partner. Azért vannak, s tesznek meg mindent, hogy a két népszerű színészegyéniség a legkülönfélébb helyzetekben, a legszínesebb árnyalatokban még hangsúlyozottabban érvényesüljön. A novellafűzér valamennyi darabja tehát amolyan színészi ujjgyakorlatnak született. Az alkotók inkább szórakoztatni kívántak s csak némileg, az adott szituációkon belül szatiri- zálni, bizonyos általánosabb emberi magatartásokat akartak Ironizálni. Céljukat elérték, mert Móni* ca Vitti és Alberto Sordi ismét emlékezetes marad. Humoruk, gazdag, árnyalt jellomábjelenet az Ö és ó cimíi olasz filmből (jobbra Monica Vilii). jelenik meg. A szerzők nem a mondanivaló hangsúlyozására törekedtek. Dramaturgiai ösztön/ő jiik elsősorban a színészi lehetőségek megteremtése volt. rázoló képességük, szatirikus érzékük, az egyes történetekhez illő tökéletes stílusváltásaik biztosítják a könnyed film sikerét. —ym~ Oj tévéjátékok a képernyőn A következő hónapokban számos magyar szerző műve kerül a budapesti televízió képerén vő jéro. Ezek között elsősorban Bródy Sándor A medikus című drámájának adaptációja érdemel figyelmet. Sarka- di Imre Hannibál-drámája töredékként maradt fenn kéziratban. Most Siklós Olga dolgozta át a tévé számára az eddig sehol meg nem jelentetett művet, amely a háború és u béke kérdéseit boncolgatja mához szóló aktuális tanulságokkal. Szendrey Júlia életét kíséri végig a Szeptember végén című mü. Hubay Miklós Római karnevál címmel írt tv-játékot. Reményét vesztett fiatal lányról szól Rákosy Gergely Tigrisug rás című tv-játéka. 1974. VII. 30.
