Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-30 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

Mai szovjet ■ költők .. - -W -V ,.v. versei 1974. VI. 30. n ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: CHILE Szemtanú mondta: „Legyenek mind átkozottaki­Miközben a tömeg nézte röhögve, egy férfit az út kövezetén végigvonszoltak, meztelenül, szögesdrótba kötözve. Emlékezzetek - tűrte a tövist az Ember Fia, kínba fúlva... Ezerkilencsžázhetvenharmadik év, kiált, ki reád gondol mai Ember Fiának jaja újra száll, és nem száz, de ezer most a tüske..« Ne gyászoljátok örökre mégsel A golgotái koszorún ma már túltesz szorítok mennyisége. Király László fordítása IĽJA SZELVINSZKIJ: ÉJSZAKAI SZÁNTÁS Sötétben fárosz-had vonul, Aranyos fények imbolygása. Ütjük mesterien simul Tervrajzok feszes vonalára. Amott eltűnnek, s újlón Megjelennek, s merülnek újra. Közelegnek a fordulón, Szemükkel vadul ideszúrva. Úsznak a barázdák felett, Szigorúan megszabott ösvényen, Zúgásuk békésen siet, Mégis hatalmasan, serényen. Sasok és rókák mezején E csillag-nyáj ragyogva reszket - Mintha kelnének éj ölén Viharzó új nagy égitestek Szűz föld, még vízözönt sem ismer, S elönti jóságos elem, Mely szántja fénylőn, feszesen. És ez elem; maga az Ember. Weöres Sándor fordítása IMYIKOLAJ ZABOLOCKIJ: NYÁRI EST Bágyasztó még a fény az esti égen. A csorda: ringó testű sok tehén, Apró pásztorfiúk kíséretében Ballag már messziről a part gyepén. A partnáf csillogó a táj folyója. S ez is szemet vonzó gyönyörűség: A menny a fényes tükröt átkarolja S a boldog frigyben lelkesedve ég. A felhőkből rózsás formák születnek, összeszövődve lengenek kuszán. Majd alakjukat váltva ellebegnek Dél és nyugat felé egymás után. S a víz, amelyre csókot hint az este. Olyan, mint lány, ki félig szendereg. Alig rezzent hullámot még a teste, A csók még nem részegítette meg. A játék még kedvellenségbe ejti S húzódozik, pedig az álmon át Előre érzi s vágyakozva sejti Augusztus nagy tüzét és mámorát. Äprily Lajos fordítása SZAMUEL MARSAK: A KÖLTŐ JEGYZETFÜZETÉBŐL Néha az órák megcsalják szívünk, mintha változatlan világban élnénk, azt az időt mutatják, mely letűnt, s a régi óra szinte visszatér még. Csalárd a nap s az év forgataga, újra megjön a hétnek az a napja, s az a hónap érkezik újra ma, mintha minden megtérne s megmaradna. Tudhatjuk jól, az óra meg nem áll, napok, hónapok vissza sose szállnak, de csal a naptár, az órán a számlap, hogy a szív ne értse: őmaga száll. Orbán Oltó fordítása A polgár megjutalmazza JĹJ jó munkáját, és két ' hétig a Magas-Tátrá- ban tanulmányozza a he­gyeket és a fákat. Az indu­lás percétül tehát Üdülő Polgár (a következőkben ÜPj és az indulás perce na­gyon ünnepélyes, mert ÜP elhatározza, hogy lényt űz, ezért feleségével együtt re- oülőgépen utazik Poprádig. Bratislavában kellemes, ké­nyelmes autóbusz viszi a re­pülőtérig, ahol ÜP ellátja a száját, mert az ajtó önma­gától kinyílik előtte. ÜP na­gyon elégedett az élettel, a repülőtér pazar várócsar­nokával mindaddig, amíg a hangszórón jelszólít ják, hogy sétáljon át a másik terem­be. Akkor ugyanis kiderül, hogy nem váltotta ki az ún. fedélzeti jegyet. Igaz, hogy i menetjegyen elolvashatja, mit kell lennie a zavartalan utazás érdekében, de ÜP ol­vas könyvet, olvas újságot, azonban repülőjegyet nem olvas. Szerencsére a repii lőtér egyik dolgozója na­gyon udvariasan rohan ÜP feleségével, és két perc alatt beszerzi a bilétát. Harmincöt perc múlva ÜP Poprádon kilép a gépmadár­ból, és a repülőtér előtt vá­rakozó autóbusz előtt to­pog, amíg a járgány hoz­za a csomagokat. Közben a csomag nélkül utazók beül­nek az autóbuszba, és ami­kor végre kézben van a cucc, ÜP hátul akar fel­szállni, de a gépkocsivezető ezt ridegen megtiltja. Ezért ÜP kénytelen a csomagokat szuszogva, lihegve végigci­pelni a kocsin. Az üdülő gyönyörű, a Tátra gyönyörű, a szoba gyönyörű. ÜP a nejével együtt azonnal sétára indul, és megállapítja, hogy Lom­níc és Ötálrafiired között a régészek vallatják a tájat, ugyanis a fák közölt öreg kövek, téglák, drótok, vas­darabok hevernek kupacok­ban. Később egy bennszülött megmagyarázza, hogy eze­ket nem az ősember hagyta itt, hanem a karbantartó építőipari dolgozók. A szakszervezeti üdülő étterme is fényűző, és ÜP nagy örömmel és szeretet­tel figyeli, hogy a többi üdü­lő polgárnak is ízlik az élei. Sőt: az egyik üdülő polgár arra a kér­désre, hogy mit óhajt reggelire, teát vugy kávét, azt válaszolja, hogy teát is és kávét is. Visznek neki egy kancsó leát és egy kan­csó kávét. A kávé felét jó­ízűen elfogyasztja, a teát pedig műanyagtartályba töl­ti és felviszi a szobájába. Még sőtebb: egy másik üdülő polgár óvatos, de ha­tározott mozdulattal nyúl át a még üres szomszédos asz­talhoz, és elsajátítja az elő­készített vajat, mézet, egy­két kiflit és egy két szelet kenyeret. A vajat és a mé­zet elcsemcsegi, a kiflit és a kenyeret zsebébe rejti. Csak nem ad ki pénzt kifli­re, ha szakszervezeti beuta­lóval üdülhet a Tátrábanf Bizony, kérem, vannak még takarékos emberekI Például az az üdülő is ta­karékos lehet, aki az illem­helyről elcsórta az egész­ségügyi papirost. Az egész hengert. Az meg különösen takarékos lehet, aki elcsór­ta — az üdülő vasalóját! ÜP először arra gondolt, hogy a villanyvasaló talán hiánycikk, de az üdülő ve­zetője felvilágosította, hogy villanyvasaló korlátlan mennyiségben kapható a szaküzlel ekben, természete­sen pénzért. Aki sajnálja ér­te a pénzt, az — elcsórja a vasalót. A szakszervezeti idülöböl. így illik. Ugyebár? Több üdiílő polgár érke­zett a saját géperejű jármű­vén. Ezek közül egy kettő azt akarta, hogy a többi üdülő is tudjon erről a tényről, és megkiilönböite- tett tisztelettel nézzenek rá. Mivel nem mutatkozhatott be mindenkinek, hogy „Gra- muci Ödön autótulajdonos vagyok“, naponta ebéd után ébresztette fel až üdülők figyelmét. Nehogy elaludja­nak. Egész családjával le­vonult a gépkocsihoz, és a család minden tagja kétszer kinyitotta és becsukta a ko­csi ajtaját. Illetőleg: becsap­ta! Jó erősen. Mert mi kö­ze neki ahhoz, hogy néhá- nyan szundizni szeretnének ebéd után?! Elvégre ő azért kapott szakszervezeti be utalót, hogy üdüljön, és nem azért, hogy tapintatos le- gyen. ÜP különösen másik aj tó­csapkodó szekta tagjait sze­reti. Azokat, akik a szobaaj­tókat csapkodják az üdülő­ben, akik meglendítik az ajtót, és elengedik a kilin­cset. Az nem számít, hogy ezzel az épületet is rongál­ják, mert kérem, a szak- szervezeti üdülő a nép tu­lajdona, és mivel azt ajtó- csapkodók is a néphez tar­toznak, ók a tulajdonos fö­lényével csapkodnak. Per­sze, ha a kisfiúk a hétvégi házban (ami családi magán­tulajdon}, véletlenül becsap­ja az ajtót, akkora pofont kap, hogy harminc percig olyan sebesen forog a saját tengelye körülr mint égy részecskegyorsító. (Nem tu­dom, hogy mit csinál a ré­szecskegyorsító, de úgy ér­zem, hogy forog.) Azok is nagyon kedves emberek, akiic éjfél után térnek vissza az egyes üdü­lőkbe. Lomnicról vagy Ótát- rafiiredről sétálnak átmene­ti otthonukig. Közben éne­kelnek. Nótáznak. Dallanak. Hát istenem, jókedvük van. Hangjuk is van. Igaz, hogy nem énekhang, de könyör­göm, a marhának sincs énekhangja, mégis bőg. Pe­dig nem iszik bort. Ezek az éjfél után daloló üdülök ab­ban különböznek a marhá­tól, hogy csak tekintélyes mennyiségű szeszesital elfo­gyasztása után bőgnek. ÜP kedvenc lapja az Üj Szó. A szakszervezeti üdü­lőkbe ez a lap nem jár. ÜP reggel nyolckor átsétál Ötálrafüredre, ahol a lap- áruda dolgozója közli, hogy az Űj Szó még nem érke­zett meg. Tíz órakor újra átsétál, és megtudja, hogy az Üj Szót már eladták. ÜP szeretné ň/dni, hogy a Pos­ta Hírlapszolgálatánál ki szervezi az Üj Szó terjesz­tését! Mert szeretne valamit a fülébe súgni! ÜP elhatározza, hogy is­mét repülőgépen utazik. Ezért az utazás napján már korán reggel elhelyezi a bőröndöket a repülőtéri cso­magmegőrzőben, utána pe­dig feleségével együtt vá­rosnéző sétára indul Poprá- dón. De megered az eső, te­hát bemenekül a Gerlach Szállodába. Azonban a ká- uéház csak kilenc óráig van nyitva, az éttermet pedig csak délben nyitják ki. Még az szerencse, hogy a szál­loda nyolcadik emeletén van egy nappali bár. A nappali bár nagyon szép. Freskó, intarzia, kis vízmedence, hatalmas abla­kok, a másik teremben fél­homály, hangulatvilágítás. A pincérnő bájosan mosolyog a vendégre. A vendég fagy* lultot kér. Fagylalt nincs. A vendég tejszínhabot kér. Tejszínhab nincs. De ismét­lem: a pincérnő ezt nem ri­degen, barátságtalanul köz­li, hanem bájosan mosolyog­va. Mintha valami nagy örömhírt közölne. így per­sze mindjárt más. ÜP ren- lel egy pohár narancsléi. Jó, langyos a narancslé. Igaz, hogy ÜP hidegen szereti, de mit tehet a poprádi Gerlach Szálló nyolcadik emeletén, délelőtt 11 órakor, amikor a repülőgép csak 15.40 kor indul? Megissza a jó lan­gyos narancslét. Közben ÜP felelsége (óh, kákán is csomót kereső női szemek!) el mély ültén tanul­mányozza az asztalterítőt, majd egyetlen szóban tömö­ríti az elmélyülés tanulsá-. gát: piszkos. ÜP kifejti, hogy nem az asztalterítőt kell nézegetni, hanem a sok szép intarziát meg freskót. A feleség erre szó nélkül kihúz az asztalterítőből egy rozsdás varrótűt. Hogy rnik vannak! Legalább ne lenne rozsdás az a tű! A gép harminckét perc alatt ér Hratislavába. Az utasokkál kozlík, hogy a sebesség óránként 650 ki­lométer, a magasság 4500 méter. A légikisasszony cu­korkát osztogat, de az uta­sok még él sem rágcsálhat­ják, amikor már ismét a be tonon gurul a gépmadár. Üdülő Polgár szinte meg hatott örömmel nézi az al- konyi fényben fürdő város annyira ismert és szeretett házait és tornyait, és arra gondol, hogy Bratísiavából a Tátrába utazni nagyon szép, de megérkezni Bratislavába — a legszebb! PfcTKRF! GYUI.A Bcircsay Jenő: CSENDÉLET KENYÉRKOSÁRRAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom