Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-21 / 145. szám, péntek
írta: ÖLLÉ GYULA, az SZLKP dunaszerdahelyi járási bizottságának titkára Forradalmi tény volt Az idén ünnepeljük mezőgazdaságunk szocialista átépítésének negyedszázados évfordulóját. A nevezetesebb évfordulók, jubileumok — márpedig most ilyenről van szó — többnyire alkalmat adnak az elgondolkozásra, a latolgatásra, emlékek idézésére. Élve tehát a szokás hatalmával, megpróbálunk valamit visszalopni a múltból; felidézni a kérdéses negyedszázad néhány jelentősebb mozzanatát. Az csak természetes, hogy — amennyire ez lehetséges — megmaradva járásunk határai között. Mielőtt a dolgok sűrűjébe vágnánk, ha mindjárt csak néhány mondat erejéig is — szükséges visszakanyarodnunk pártunk IX. kongresszusához. Ezen a kongresszuson a mezőgazdaság szocialista átépítésének szükségszerűsége a párt egyik alapvető fontosságú programjaként szerepelt. Gottwald elvtárs előadói beszédében leszögezte, hogy a mezőgazdaság szocialista átépítése nélkül nincs és nem is lehet szocializmus. Az átépítés, átszervezés alfája és ómegája — természetesen figyelembe véve a mi sajátosságainkat — a lenini szövetkezetesítési terv néven ismert dokumentum volt. Az elmélet helyességét bizonyító gyakorlati példákat a szovjet mezőgazdaság, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás szolgáltatta. Mezőgazdaságunk szocialista átépítése olyan forradalmi tény volt, amely nálunk is éles, a maga nemében igen bonyolult osztályharc közepette zajlott le. Minden egyes szövetkezet megalakításáért nehéz csatát kellett vívni. Ennek a forradalmi átalakulási folyamatnak az élére a párt állt, harcba szólítva a munkásosztály legöntudatosabbja- it, a nemzeti bizottságok tisztségviselőit, hogy jó szóval, érvekkel, a meggyőző szó erejével állítsák a kis- és a középparasztokat a szövetkezeti gondolat pártjára. Akik részt vettünk ebben a munkában, nagyon jól tudtuk, mennyire nagy fába vágtuk a fejszénket: a szó szoros értelmében egy világot kellett megváltoztatnunk, évszázados hagyományokkal, szokásokkal, gondolkodással kellett szembehelyezkednünk; fel kellett oldanunk azt a görcsös ragaszkodást a kis „földecs- kémhez“, amely a létért folytatott küzdelemben az életet és az élet érteimét jelentette. Itt szeretnénk megjegyezni, mennyire igaz az az állítás, hogy az emberek gondolkodását az élet- és a munkakörnyezet milyen döntő mértékben befolyásolja és formálja. Azokból a kis- és középparasztokból, akiknek annak idején önmaguk gondolkodásmódjával, lelkivilágával is viaskodniuk kellett, akik esetenként viszolyogva, kevés meggyőződéssel választották a felkínált utat, idővel jó vezetők, jó szakemberek, öntudatos kommunisták, meggyő- ződéses agitátorai, szószólói, védelmezői lettek a szocialista nagyüzemi gazdálkodásnak, a dolgozó ember világának. Mezőgazdaságunk szocialista átépítésének történelmi szükségszerűsége és jelentősége, leszűkítve járásunkra, még jobban kidomborodik. Miért? Azért, mert nálunk a lakosság jövedelmének döntő része a mezőgazdaságból eredt és némi változással, ered ma is. A mezőgazdaság nálunk meghatározó tényező. A mezőgazdaság eredményeitől függ közvetve vagy közvetlenül a járás lakossága életszínvonalának alakulása. Ma már szinte közhelynek tűnik, ha azt mondjuk: a fáradságot, a rengeteg lemondást, az áldozatkészséget igénylő forradalmi munka nem volt hiábavaló. Pedig ez az igazság. Az eltelt negyedszázad ezt cáfolhatatlanul bizonyítja. Járni tanul a gyerek A szövetkezetek megalakításával azonban — akármilyen óriási feladatnak számított is — csak annyit értünk el, hogy világra jött az újszülött. Bizony még meg kellett tanulnia talpra állni, és a maga lábán járni. Hogy mit jelentett a jó politikai és szervező munka, azt azoknak a szövetkezeteknek a példája mutatja, amelyekben a gazdasági megerősödés folyamata a leggyorsabban játszódott le. Ezek a szövetkezetek kivétel nélköl azok voltak, amelyekben következetesen érvényesült a párt vezető szerepe, az osztályérdekek figyelembevétele, ahol a szakmai ismeretek gyors elsajátítását is a politikai munka egyik speciális ágazatának, a hétköznapok forradalmi tevékenysége szerves részének tekintették. Egyre világosabban bebizonyosodott az is, hogy a mezőgazdaságban a forradalmi átalakulás a szövetkezetek megalakulásával nem ért véget. A szövetkezeti gondolat győzelemre vitelének harcát jóformán mindennap — a termelés, az emberi tudat formálásában, a tudományos világnézet fokozatos kialakításában — újra és újra meg kellett vívnunk. Az eltelt huszonöt esztendő már elegendő távlat a tárgyilagos értékeléshez. A mérlegvonás eredményei alapján viszont egyöntetűen és minden kétséget kizáróan kimondhatjuk: a pártnak, munkásosztályunknak a szocialista társadalom építésében egyik legnagyszerűbb fegyverténye volt a falu szocialista átépítésének gyakorlati megvalósítása. Viszonylag rövid idő alatt egy új osztály lépett a szocialista építés történelmének színpadára: a szövetkezeti parasztság osztálya, amely szövetségesével, a munkásosztállyal vállvetve egyre nagyobb részi kér a jövő építéséből. Minőségi változások A hatvanas évek elejére esik az az időszak, amelyet járásunkban egy új fejlődési szakasz kezdeteként tartunk számon. Szocialista mezőgazdaságunkban egyre erőteljesebben jelentkeztek a dinamikus fejlődés jelei. Ez az előretörés ulyan dinamikus volt, hogy még az 1965-ös nevezetes árvízkatasztrófa sem tudta tartósan visszavetni, éppúgy nem ukozott megtorpanást az 1968— 69 es esztendő sem, amikor is a jobboldali megfontolt támadássorozatok a szocialista szövetkezeti mezőgazdálkodás egyik alappillére, a munkás-paraszt szövetség ellen irányultak. Parasztságunk kiállta a próbát. A fogadatlan prókátorok tanácsát elutasította, munkájával a népgazdaságban stabilizációs tényezővé vált. A hatvanas évek elején elindult intenzív fejlődés egész mezőgazdasági termelésünket átfogó új koncepció kidolgozását sürgette. A hosszú távú koncepciós terv egy mondatba sűrítve a következő vezérgondolatot tartotta szem előtt: a termelőerők nagyarányú fejlesztésével a lehető legjobb eredményeket elérni. Ez így nagyon egyszerűnek és általánosnak tűnik. A hozzávezető út azonban már annál bonyolultabb, sokrétűbb, felöleli a földalap védelmének, termőképessége fokozásának egész programját, a szemes termények és takarmányfélék hektárhozamai növelésének útját, ütemét, szoros összhangban az állattenyésztés elé tűzött feladatokból eredő igényekkel. Felvázolja a gépesítés, a kemizáció stb. tervszerű fejlesztését, az üzemszervezés korszerűsítését, a káderképzést és még sok egyebet. Mindezeket együttvéve magunk között „intenzifikációs programnak“ neveztük el. Ennek a programnak első tíz esztendeje 1963-tól 1973-ig tartott. Az eltelt első évtized eredményei ismeretesek. Járási méretben a termelés volumenje a kétszeresére emelkedett. A szemes terményekből az emelkedés 213 százalékos volt. Ez konkrét számokban kifejezve közel 88 00D tonna szeiuestermény-többletet jelent. A hííseladás indexe több mint tizenkét és fél ezer tonnával emelkedett, a tejé megközelítőleg 33 millió literrel, a tojásé 27 millió darabbal. Ez az átütő siker gyökeres változást eredményezett mezőgazdasági üzemeink termelési műszaki ellátottságában és színvonalában, kedvezően befolyásolta a mezőgazda ságban dolgozók életszínvonalának alakulását, élet- és munkakörnyezetüket. Hogy még világosabb legyen: a tudó mányos-technikai haladás eredményeinek következetes alkalmazásával gyökeresen megváltozott járásunkban a mezőgazdasági munka jellege. A szövetkezeti parasztembert egyre több, fizikailag megerőltető munkától szabaditól ta meg a gép. A mai csallóközi paraszt- ember már sem munka-, sem élet- vagy kulturális feltételeit véve alapul, nem hasonlítható ahhoz a húsz huszonöt év előtti kaszás-kapás parasztemberhez, akinek, akármennyit is dolgozott, csak szűkösen mérték a javakat. A XIV. kongresszus szellemében járásunk mezőgazdasága további fejlődésének szempontjából rendkívüli je lentőségű pártunk XIV. kongresszusának, valamint a CSKP KB 1972 áprilisában lezajlott plenáris ülésének a határozata. Mindkét határozat a termelés intenzitásának és hatékonyságának növelését, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak még következetesebb gyakorlati megvalósítását, az anyagi-műszaki bázis átépítését és korszerűsítését, valamint a termelés szakosítása, a kooperáció és az integráció nyújtotta lehetőségek minél jobb és következetesebb kihasználását lűzte ki mérvadó irányvonalként. Az áprilisi plenáris ülés határozata célul tűzte ki, hogy az ötödik ötéves terv végéig a mezőgazdasági bruttó termelést 15, az árutermelés térfogatát pedig 21 százalékkal kell növelni, ami esztendőnként 3, illetve 4,25 százalékos növekedésnek felel meg. Mint ismeretes, járásunk a fejlődés ütemét mindkét mutatóban jóval túlszárnyalta. A bruttó termelésben a feltételezett 6 százalék helyet! 14,8, az árutermelésben 8,5 százalék helyett 21,2 százalékos gyarapodást ért el. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy az említett két alapvető feladatban két esztendő alatt elértük az ötéves terv végére előirányzott növekedést. Ez az óriási politikai és gazdasági siker nem szült önelégültséget, nem vezetett lazításhoz, az ütem csökkentéséhez. Ellenkezőleg. Az 1973-as terveket úgy állítottuk össze, hogy azok összhangban legyenek a lehetőségekkel. Mit jelentett ez? Azt, hogy 1972- höz mérten a tehénállományt illetően további 700 tehén beállítását terveztük. Szemes terményekből az előző évekhez mérten további 836 tonnás, a húseladás terén 500 tonnás, a tej- eladás területén pedig 3,5 millió literes gyarapodásra számítottunk. Mielőtt azonban ezt a merész tervet jóváhagyásra a járási pártkonferencia elé terjesztettük volna, a szakemberek véle menyét Is kikértük. így szinte biztosra mentünk. Hogy különösebb hibát nem követtünk el a számításoknál, az már bebizonyosodott. A gyakorlati élet mondott rá igent. Ami a búzatermesztést illeti, az 1973-as esztendő további nagy jelentőségű győzelem éve. A tervezett 45 mázsás hektáronkénti járási átlagot 507 kilóval szárnyaltuk túl. Ami eddig — nem csak nálunk, de a kör nyező országokban is — távoli vágy álom volt, egyszerre kézzelfogható valóság lett: búzából hektáronként ölven mázsát meghaladó járási átlagtermés! értünk el. A gabonatermesztésben nálunk kiala kult helyzetet — a múlt esztendőben elért eredmények alapján — a legjobban talán úgy jellemezhetnénk, ha azt mondjuk: járásunkban létrejöttek a rendelkezésünkre álló vetőmag poten ciális lehetőségei kihasználásának feltételei, az agrotechnikának, a keniizá- ciónak és a gépesítésnek nlyan optimális összhangja, amely búzából 50 mázsán felöli, árpából 44 mázsás já rási átlaghektárliozamot eredményezett. Egyébként a múlt évben bebizonyosodott az is, hogy a termelés egyes elemeinek szüntelen javításával az elért szint tovább emelhető, ahogyan azt az élenjáró mezőgazdasági üzemeink példái is bizonyítják. Mérlegvonás negyedszázad távlatából Hármas egység Az eddig elmondottakból is kiviláglik: ma már nagy teljesítőképességű termelőbázissal, a további gyors fejlődés feltételeivel rendelkező mező- gazdaságunk van, olyan, amely reális alap, garancia a távlati terveinkben előirányzott feladatok teljesítésére. Az irányító párt- és állami szerveknek, a pártalapszervezeteknek szívós, céltudatos munkával olyan légkört sikerült kialakítaniuk, amelyben a társadalmi, az üzemi és az egyéni érdek harmonikus egységet alkot. Fontos, úgy is, mondhatnánk, döntő jelentőségű tényezőként kell 'megemlítenünk azt a folyamatot, amelyet ma a tudományos-technikai haladás címszó alatt tartunk számon. Miről is van szó? A járás politikai és gazdasági vezetésében állandósult egy nézetbeli felfogás, nevezetesen az, hogy az utóbbi években a tudomány a legaktívabb termelőerővé lépett elő, vívmányainak gyurs, szakszerű és következetes felhasználása döntő jelentőségű a tervezett gazdasági feladatok teljesítésének üteme és volumenje szempontjából. Ezért a járási pártbizottság nagy súlyt helyez arra, hogy járásunk mezőgazdasági üzemei tartós kapcsolatokat teremtsenek a tudományos intézményekkel, hogy így a tudományos információk rendszeres beáramlása biztosított legyen, de ami még fonto sabb, hogy mezőgazdasági üzemeink a tudományos kutatómunka által létrehozott újnak ne csak gyors felhasználói, gyakorlati realizálói legyenek, hanem ők maguk is igényekkel lépjenek fel a szóban forgó intézmények kel szemben. Mindigis nagy gondot fordítottunk arra, hogy fejlesztési problémáink megoldásában a tudományos dolgozók véleményének elsődleges helyet juttassunk. Példának említhetnénk itt a lucernatermesztéssel, a nitratációval, az új növényfajták, növényvédelmi módszerek, tárolási és tartósítási eljárások bevezetésével járó problémák, vagy a gépesítési koncepciók megoldását stb. Valamennyi esetben kikértük a szakemberek véleményét és mindent elkövettünk, hogy elképzeléseinket tudományosan is jónak, elfogadhatónak minősített alapokra építsük. Ami pedig a jövőt illeti: távlati fejlesztési terveink megvalósításában az elkövetkező években is főszerep jut a tudományos-technikai fejlesztésben elért vívmányok gyakorlati alkalmazásának. Hosszú távú tervünk szerint 1980-ig, vagyis a hatodik ötéves terv végéig búzából 55, árpából 46, kukoricából 60 mázsás hektáronkénti járási átlagot tervezünk. Az állattenyésztésben szintén nagy feladatok állnak előttünk. Hogy csak néhány példát említsünk: az egy hektárra jutó hústermelést 412 kilóban, a lejét 1040 literben, a tojásét 75 híján ezer darabban szabtuk meg. És ami szintén nem lényegtelen, a kitűzött feladatokat a munkaerők 25 százalékos csökkentésével akarjuk megvalósítani. Hogy miben bízunk? Nem hiszünk csodákban, ám annál inkább bízunk a szocialista nagyüzemi gazdálkodás, a termelés tervszerű szakosítása és koncentrálása nyújtotta lehetőségekben, a gépesítésben a kemizáció- ban, a korszerű növényvédelemben. Abban, hogy belátható ’dőn belül a pillanatnyilag gyengébben gazdálkodó szövetkezeteink is felsorakoz- ik az élenjárók mellé, a szövetkezeti tagok öntudatos elkötelezettséggel párosuló jó munkájában, amely egyre több új értéket hoz létre. Ebben van a mi bizodalmunk, ez az a szilárd alap, amelyre építhetünk, amelynek birtokában bizakodással nézhetünk a jövőbe. Számunkra a jövő — és ezt nem megszokásból fogalmazzuk így — a lehetőségek kimeríthetetlen kűtfor- rását jelenti.
