Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-02 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó

céltudatos

Jvd ÜÜ LKJ Liu lAj

A CSSZBSZ dunaszerdahely i járási bizottsága a közelmúltban megtartott járási konferenciáján értékelte a szövetség munkáját és kitűzte a« elkövetkező időszak feladatait. Sághy hajon elvtársat, a CSSZBSZ járási bizottságának titkárát arra kértük, tájékoztasson bennünket a szövetség tevékenységéről, rél kitűzéseiről.

— A járási konferencia magasra értékelte az utóbbi két évben elért eredményeket — kezdi a beszélgetést Sághy elvtárs. A szövetség munkája tervszerűbbé vált. Az egyes akciókat céltudatosan tervezzük, s ez lényegesen növelte szövetségünk befolyását és népszerűségét a dolgozók körében.

Propagációs tevékenységünk során a Szovjétunió békepolitikájának u népszerűsítésére, a szovjet gazdaság, kultúra, a tudomány és technika nagyarányú fejlődésének a bemutatására helyeztük a hangsúlyt. Vetélke dőket és versenyeket rendeztünk „KI tud többet a Szovjetunióról?“ címmel, csehszlovák—szovjet barátsági békeünnepélyeket szerveztünk, találkozásokat és beszélgetéseket bonyolítottunk le a járásunkba érkező szovjet turistákkal. Alapszervezeteinkben 1188 előadás hangzott e), melyeken 108 554 polgár vett részt. Örömmel állapíthattuk meg. hogy megnövekedett járásunk dolgozóinak az érdeklődése a . szovjet valóság iránt. Rendkívül hasznos és gyümölcsöző együttműködés

alakult ki a szovjet mezőgazdasági kutatóintézetekkel és szakemberekkel, akiknek előadásai mindig- nagy érdeklődésre tartanak számot. A csehszlovák—szovjet barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés ismertetésére is nagy súlyt helyeztünk. Megelégedéssel nyugtázhattuk, hogy dolgozóink tudatosítják a Szovjetunió hatalmas szerepét a világbéke megőrzésében, a népek függetlenségéért és szabadságáért vívott harcában. A csehszlovák-szovjet barátsági szerződés

30. évfordulója alkalmából alapszer- vezeteink 209 előadást rendeztek, amelyeken több mint 30 ezer polgártársunk vett részt. Szövetségünk VII. kongresszusa határozatainak a szellemében akipszervezeteink több gondot fordítanak e rendezvények előkészítésére. Nagyot léptünk előre a különböző találkozók, baráti beszélgetések és tapasztalatcserék szervezése terén is. Az elmúlt időszakban 80 ilyen találkozót rendeztünk, alapszervezeteink több alkalommal látták vendégül a hazánkban állomásozó szovjet alakulatok képviselőit. Igyekeztünk megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy tovább bővüljenek közvetlen kapcsolataink a szovjet emberekkel. Ma járásunkban több száz azoknak a száma, akik éppen az ilyen találkozókon kötött ismeretség révén leveleznek és tartanak fenn állandó kapcsolatot szovjet barátaikkal. Mindezt

kedvezően befolyásolja az a tény is, hogy a CSSZBSZ járási bizottságának a szervezésében évente mintegy 150 személy látogat el a Szovjetunióba. „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ címmel 24 iskolában tartottunk vetélkedőket, amelyekbe több mint 8000 tanuló kapcsolódott be. A tanulóifjúság kö rében nagy népszerűségnek örvendtek ezek a rendezvények. Nem véletlen tehát, hogy sorozatosan alakultak meg az „ifjú szovjet barátok klubjai“, amelyek valóban rendszeres tevékenységet fejtenek ki. A járási bizottság szervezésében immár hagyományosan megrendezzük a csehszlovák—szovjet barátsági békeünnepélyeket Calovón I Nagymegyeren), Fe'.sőpatonyban, Ja- hodnán (Eperjesen), és Dunaszerda- helyen.

A CSSZBSZ VII. kongresszusa többek között felhívta a figyelmet a szemléltető agitáció fontosságára — folytatja beszámolóját Sághy elvtárs. A legaktívabb munkát ebben a vonatkozásban a jnb, a Juhocukor, a kórház és a számítóközpont dunaszerda- helyi alapszervezeteiben, valamint a járás iskoláiban végzik. A jnb kulturális szakosztálya az agitációs központok rendelkezésére bocsáfotta az „így élnek balasovi barátaink“ c. fo- todokumemációs anyagot, amelyet járásunkban szinte mindenütt kiállítanak. Az elmúlt két évben 126 könyvkiállítást rendeztünk orosz és szovjet klasszikusok müveiből, amelyeket árusítással kötöttünk egybe. A SZISZ járási bizottságával karöltve kiállítást rendeztünk, amelyen a szovjet barátaikkal levelező tagjaink mutatták be leveleiket, emléktárgyaikat.

Arra törekszünk — hangsúlyozta Sághy elvtárs, hogy kulturális vonatkozásban is betöltse szövetségünk az összekötőkapocs szerepét. Nos, ez az igyekezetünk szintén sikeresnek bizonyult. Két év leforgása alatt 197 kulturális rendezvényt valósítottunk meg, melyen járásunk 36 394 polgára vett részt. Üzbekisztáni, grúz, lett, litván, kazahsztáni és moszkvai művészek léptek fel járásunkban közösen az Ifjú Szívek, a bratislavai Üj Színpad és a Hviezdoslav Színház művészeivel. Szövetségünk járási bizottsága, a Csehszlovák—Szovjet Barátság Háza és a szovjet konzulátus segítségével filmeket biztosít alapszervezeteinknek. Több alapszervezetünk szervezett közös színházlátogatást Bratislavába, amelyet a Lenin Múzeum és a Slavín meglátogatásával kötöttek egybe. Ebben az évben elsősorban „Az SZNF nyomában“ címmel szervezünk csoportos kirándulásokat.

Szövetségünk nagy gondot fordít az orosz nyelvtanfolyamok megszervezésére. örvendetes tény — mutat rá Sághy elvtárs —, hogy elsősorban az ifjúság tanúsít fokozott érdeklődést az orosz nyelv iránt. Kapcsolataink fejlődése a szocialista világrendszeren belül megköveteli, hogy az orosz nyelv elsajátítására fontos politikai feladatként tekintsünk. A szövetség járási bizottsága mellett orosz nyelvi szakbizottságot alakítottunk, mely a különböző fokozatú tanfolyamok vezetésére elegendő és jól képzett pedagógust tud biztosítani. Ugyanakkor ebben a vonatkozásban még sokat kell tennünk. Az eltelt két év alatt mindössze nyolc orosz nyelvtanfolyam indult járásunk üzemeiben. Az érdekköri szférában más a helyzet. Több iskolában alakult meg „az orosz nyelv barátainak a köre“, illetve klubja. Jelenleg 15 kör működik 438 tanuló részvételével. A jövőben az üzemekben és az intézményekben is számolunk létrehozásukkal. A tanulóifjúság körében immár hagyományosan megrendezzük a Puskin emlékversenyt, és a „barátaink dallamai“ elnevezésű dalversenyt. A Puskin emlékversenyen a járás összes iskolája képviseltetre magát 3519 tanuló bevonásával. A fiatal énekesek és zenészek részére harmadszor rendeztük meg a szovjet népdalok és könnyűzene fesztiválját.

A szovjet nép élete közelebbi megismerésének fontos eszköze a sajtó. Ezen a téren szintén kielégítő a helyzet, hiszen 5000 példányban fizetnek elő tagjaink eredeti szovjet sajtótermékre.

Politikai szervező munkánk hatékonyságának a fokozásával jelentős eredményeket értünk el a tagsági alap fejlesztése terén. Míg a két évvel ezelőtt megtartott járási konferenciánk idején 96 alapszervezetünk volt 5500 taggal, az azóta eltelt Időszakban az alapszervezetek száma 120-ra emelkedett, míg szövetségünk tagjainak a száma megközelíti a 9000- et. Célunk, hogy a járás lakosságának 15 százalékát bevonjuk a CSSZBSZ munkájába. Ehhez elegendő „tartalékkal“ rendelkezünk. Egyes községekben — Dobrohošť (Doborgaz). Báč (Bacsfa), Bodíky (Bodák), Hubice (Gomba) — még nem működik a községi alapszervezet, mint ahogy mindeddig néhány üzemben sem alakult meg. Az elkövetkező időszakban ezeken a helyeken is feltétlenül számolunk az alapszervezetek létrehozásával.

SVÍNGER ISTVÁN!

M

ajdnem harmincéves volt, amikor férjhez ment. Aztán évekig várta vágyakozva, hogy gyermeke szülessen. Evedig járt az orvosokhoz — hiába. Végül már remélni sem merte, hogy valaki egyszer úgy szólítja „anyuka“. A remény egyre kisebb, vgyre halványabb lángját a szálló évek pernyéje fojtogatta. És kilenc év múlva megtört a csoda: fia született. Az volt élete legboldogabb pillanata, de zavartalan boldogsága csak egy évig tartott. Akkor tudta meg a szörnyű igazságot: a gyermeke elmebeteg Hét év telt el azóta. A fiú szellemileg fejletlenebb. mint a vele egyidősek, csak néhány szót tud kiejteni, de az édesanya rajongó szeretető nem csökkent, számára a fiú ma is és örökre a várva várt gyermek.

Az édesanyák sem egyformák. Az egyik befelé forduló boldog mosollyal hordja szíve azatt az új életet, a másik számára a gyermek csak felesleges teher. Akadnak gyermekek, akikhez az élet nagyon kegyetlen Janko Bodor, történetünk hőse. sokat tudna erről beszélni.

Házasságon kívül született és ráadásul súlyosan beteg volt. Születése után megoperálták. Az orvosok minden tőlük telhetőt elkövettek, de akkor még kicsi volt az Idő, 1948-at mutatott a naptár, az orvostudomány sokat nem tudott abból, amit ma már tud. Nem tudták elérni a kívánt javulást. Az anya közömbösen fogadta a hírt, a fiát látni sem akarta, hiszen házasságon kívül született. Beadta a Rimavská Sobota-i gyermekgondozóba, néhányszor meglátogatta, aztán nem törődött vele.

Eldobta őt az anyja, terhére volt a nevelőknek, hiszen folyton pelenkázni kellett. Nem csoda, hogy csendes, zárkózott gyermekké serdült. Aztán megszületett a diagnózis: Janko Bodor keveset beszél, pe- lerikázni kell. szellemileg elmaradott, tehát gyengeelméjű ...

1953-ban került a szellemileg fogyatékos gyermekek intézetébe Slatinkára, ahol apácák foglalkoztak vele, sok jóindulattal, de természetesen saját világnézetük szellemében. Megtanították imádkozni, templomba járni, de nem tanult meg írni és olvasni, mert valamilyen előírás, szabály tiltotta, hogy megtanítsák.

Az anyja teljesen megfeledkezett róla, egyetlen egyszer sem látogatta meg. Pedig a szegény gyermek, jóllehet soha nem érezte az anyai szeretet melegét, ösztönösen vonzódott az édesanyjához. Amikor távoznia kellett Slatinkáról, elutazott az anyjához, kérte, hogy vegye magához, kertész szeretne lenni... Két nap múlva érkezett vissza az intézetbe és csak annyit mondott:

— Kídobottl

Néhány hét múlva találkozott az anyjával utoljára. A bíróság előtt, ahol az asszony hivatalosan Is eltaszította magától a gyermekét. így lett Janko az állam gyermeke.

Slatinkáról Haličra került, oainan pedig a süketnéma gyermekek lučeneci szakipari tanintézetébe. Szakmát akart tanulni, de valami szabály, valami előírás ezt is megakadályozta. A normális hallóképességű fiú nem tanulhat a süketnémák között.

Néhány ember — különösen egy tanító — Ondrej Ma tuš ka — szeretett volna segíteni az élettől vert fiún, szerette volna másik iskolában elhelyezni, mert

bár Jankó analfabéta volt, de tanítható. Azonban a jóakarat nem tudta áttörni a bürokrácia betonfalát.

Jankót ismét megoperálták és ami nem sikerült

1948-ban, ez sikerült 1966-ban. Janko állapota jelentősen javult.

Ekkor 19 esztendős volt. Tövises út állt mögötte, lelkét, tudatát az emberi közömbösség és sok értelmetlen előírás tépte, nyomorította. A tövises út végére ért, de ez az út is zsákutcába torkollt. Hogyan tovább, hová, merre? írni, olvasni nem tudott, szakmát nem tanult. Ki tudja, mi lett volna a sorsa, ha az egyik újság nem foglalkozik Janko Bodor tragédiájával? A két megrázó riport hatására az oktatásügyi minisztérium beutalta Jankót a süketnémák kremnicai szakijiari iskolájába. Szabó akart lenni.

Lázas szorgalommal tanult és végre rámosolygott a szerencse, mert olyan tanítói voltak, mint Imrich Schmidtberger és Olympia Jedličková, akik szabad idejükben, önzetlenül tanították Imi, olvasni, tanítottak minüurra, amit úgy hívunk, hogy alapfokú műveltség. Végtelenül türelmesek voltak, pedig Janko csak nehezen szokta meg a rendszeres tanulást, emellett néha hirtelen és érzékeny volt. A műhelyben Emil Zobek foglalkozott vele. Úgy emlékszik, hogy a fiú nem tartozott a legjobbak, de a legrosszabbak közé sem. Csak a nehéz természete okozott sok gondot.

Nos — a múlt hordalékát nem lehet könnyen eltávolítani az emberi tudatból. Túlságosan sokáig élt szellemileg fejletlen gyennekek között. Ügyesebb, okosabb volt, mint a többiek, tehát többnek érezte magát. Ez a felsőbbrendűségi érzés még ma is jellemző vonása. Kremnicán sem tudott beleilleszkedni a közösségbe, társait szidalmazta, árulkodott rájuk* nevelőként gyámkodott felettük... a slatinka! évek sem múltak el nyomtalanul.

Orvosi vélemény szerint szellemi képességei normálisak, de kétségtelenül érezhetők bizonyos rendellenességek. Ezek egyrészt született hajlamokból erednek, másrészt a kulturális és intellektuális ösztönzés hiányának a következményei. Tehát közvetve hozzájárultak a negatívumok kialakításához azok is> akiknek az előírás fontosabb, mint az emberi érzés.

Jankóval a hozzátartozói sem törődtek. Van három testvére, anyja, apja, de lučeneci keresztanyján ki* vül egyik sem kíváncsi a sorsa alakulására. Az apjáról csak annyit tud, hogy Košicén dolgozik a vas* útnál. Az anyja állítólag már negyedszer ment férjhez.

— Többé látni sem akarom — mondja.

Idegeneket őriz a szívében, olyan embereket, akikhez nem fűzi vérrokonság, de akik megértették megkínzott lelkét. Ünnepekre sok képeslapot küld, a legtöbbet Kremnicára, többek között egy kislánynak is, akivel összebarátkozott.

A múlt évben befejezte a tanulást, kilépett az életbe Először a trencíni ruhagyárban dolgozott, onnan került a ružomberoki V. I. Lenin Textilgyárba. Felnőtt ember, aki megállja helyét az életben. Havi keresete néha több mint kétezer korona. Keresetét okosan beosztja, takarékoskodik, szépen öltözködik és arra is jut, hogy kedvenc szórakozására — a fényképezésre áldozzon. Több mint ötezer koronáért vásárolt fényképezőgépet. Elégedett.

Ezekben a napokban az egyik bratislavai kórház műtőjében újra megoperálják és az orvosok azt remélik, hogy ez a műtét teljes sikerrel jár. Sajnos, a lelkét, tudatát ért sebeket nem lehet műtéttel eltávolítani. Sok ember járult hozzá ahhoz, hogy megállhassa helyét az életben, hogy a társadalom éi'tékes tagja legyen, de Ružomberokban sem oldódott még fel a zárkózottsága. Társtalan. Reméljük, hogy az idő begyógyítja a sebeket.

Janko Bodor hosszú évekig járt az elvarázsolt körben. A tragikus út kezdetén az anyja állt, aki eldobta a gyermekét. Aztán jöttek azok, akik az előírásokra hivatkoztak. Szerencsére akadtak olyanok, akik csak a saját lelkiismeretűkre hallgattak. Ezek mentették meg Janko Bodort. DUŠAN KI.EIMAN

1974.

VI. 2.

6