Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-13 / 138. szám, csütörtök
Világ proletárját, egyesüljetek1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. június 71 CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 138. szám Ára SO fillér VÁLTOZÁSOK ÍRTA: ALOJZ KUSALÍK, AZ SZSZK IPARÜGYI MINISZTERE Szlovákia vegyi- és közszükségleti Iparának kutatási-fejlesztési bázisa viszonylag fiatal. Ennek ellenére már figyelemreméltó eredményeket értek el. Például a Műszál Kutatóintézet a polipropilén-szál gyártásával kapcsolatos állami kutatási feladatok keretében megoldotta a gyártási problémákat. Termelését a bratislavai Dimitrov Vegyigyárban 1971-ben megkezdték és a tervezett kapacitással összehasonlítva a mai kapacitás közel 10 százalékkal nagyobb. E termelési feladat megoldásával kb. 5 millió dollár devizamegtakarítást értek el. Az intézetben megoldott más kutatómunkák eredményeit — így pl. a poliamid- szálak szálasításának és modifikációjának új módszereit is — már realizálják, és ez hasznot jelent az egész népgazdaságnak. Ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel, hogy hazánk a KGST keretében céltudatosan törekszik a polipropilén-szálak szakosított gyártására, ami lehetővé teszi a beruházási eszközök hatékonyabb kihasználását, a jobb termelésgazdálkodást és a munkaerő-megtakarítást a szocialista országokban. További jő példaként említhető a bratislavai Állami Faipari Kutatóintézet munkája. Az intézet eredményesen oldotta meg a kéreglemezek gyártására szolgáló technológiát és berendezéseket és ez lehetővé tette, hogy kéreghulladékból állítsuk elő a szigetelő lemezeket. Ezzel a módszerrel Vlkoš u Kyjovaban évente 600 000 négyzetméter lemezt gyártanak. És tételesen mutathatunk rá az intézet által elvégzett olyan további feladatokra is, mint pl. a száraz farostlemez-gyártás, az ammóniákos idomformálás technológiájának és gépesítésének a kifejlesztése stb. Ezek a konkrét példák mutatják, hogyan teljesítik az SZSZK Iparügyi Minisztériumának keretében a CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozatait. Jő eredményeket érnek el a vegyi és közszükségleti Ipari ágazat többi Intézetében is. Az Agrokémiai Technológiai Kutató- intézet tudósai a gyomirtószerek gyártása új haladó technológiájának megoldásán dolgoznak. A gyártás realizálását beiktatták a bratislavai Dimitrov Vegyi Üzemek AGRO II. építkezési komplexumába, valamint a Sarai Duslo nemzeti vállalat termelési terveibe. Ez az ipar jelentős segítsége mezőgazdaságunknak és hozzájárul, hogy pártunk törekvésével összhangban növeljük A mezőgazdasági termelés hatékonyságát. A gumi—vegyészeti és a műanyagdúsítási területen a kooperáció magasabb formáját, a kutatás és a termelés együttműködését választottuk, amikor a Szovjetunióval szakosítási és együttműködési egyezményt kötöttünk a kutatási tevékenység és a termelési program célszerű megosztásáról. Ez lehetővé teszi a megoldásokon dolgozó kapacitások összpontosítását, valamint azt, hogy a termelést nagy kapacitású egységekbe koncentráljuk. És így sorolhatnánk tovább azokat az eredményeket, amelyeket a tárcák kutató és fejlesztési intézetei különösen az utóbbi években elértek. A tudományos-műszaki haladás annál hatékonyabb, minél szervezettebben kötődik a termelési tervhez, a gyártmányok körforgásához, a fogyasztáshoz, a beruházásokhoz és a munkához. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a tudományos-műszaki fejlesztési terv Időbenileg és tárgyilag is szoros kapcsolatban áll a hosszú távú tervek, a további ötéves és éves tervek feladataival. Ha elemezzük a tudomány és a termelés bonyolult kapcsolatának minden részét, láthatjuk, hogy jelenleg a leggyengébb pont a tudományos eredmények gyakorlati megvalósítása, alkalmazásának gyorsasága a tömeges termelésben. Itt mutatkozik meg, hogy még jelentős az egyensúlyhiány a kutatás és a fejlesztés, valamint a termelésben kialakított feltételek között. Ez az egyensúlyhiány gátolja igen gyakran a termékmegújítási folyamat gyorsabb kibontakoztatását és ez az oka annak, hogy a kutatás számos jó eredményét befagyasztják. Másrészt hangsúlyozni kell, hogy általában eredményesen sikerül megvalósítani a kutatás-fejlesztés-termelés ciklust a textiliparban, éspedig a vasalás és a rögzítőtechnika területén. A trenčíni Ruhagyár Gépesítési Intézetének dokumentációja alapján már négyféle korszerű szerkezetű vasalőgépet gyártanak és ezeket az egész csehszlovákiai ruhaiparban alkalmazzák. 1975-ig a Strojodev üzemben közel 1000 ilyen vasalógépet gyártanak. Egyidejűleg meg kell teremteni a magas műszaki színvonalat biztosító feltételeket a többi ágazatban is, beleszámítva az olyan berendezések importját, amelyeket nem iktattak a hazai termelési programba. Ha az SZSZK Iparügyi Minisztériumában következetesen akarjuk teljesíteni a pártunk által kijelölt feladatokat, akkor a saját gépipari kapacitásunk keretében kell megoldani a vegyi- és közszükségleti ipar szükségleteinek legalább részleges kielégítését, beleszámítva a saját kutatási bázisunkon kifejlesztett néhány prototípus gyártását. A CSKP KB és az SZLKP KB májusi tanácskozásainak értelmében maximális mértékben egybe kell hangolni a termelés és az értékesítés távlati koncepcióját a tudomány és a technika fejlődésének irányaival. Arra törekszünk, hogy az eredményekhez a saját tudományos-kutató kapacitásunk, de más tárcák kapacitása is optimális mértékben járuljanak hozzá. Egyidejűleg mérlegeljük azokat a lehetőségeket, amelyek a KGST-tagállamai- val való tudományos-műszaki együttműködésből erednek, valamint azt a lehetőséget, hogy a még fennmaradó feladatokat megfelelő licenciák vásárlásával teljesítsük. Tudjuk, hogy ezzel kapcsolatban mindenekelőt a saját tárcánk területén kell tisztázni a problémákat. Elsősorban olyan együttműködést kell elérni Intézeteink és a termelővállalatok között, hogy közös felelősséget érezzenek egyrészt a hatékony kutatásért, másrészt a kutatási eredmények mielőbbi megvalósításáért. Igényesek leszünk önmagunk iránt, de megköveteljük az együttműködést a gépipari vállalatokban dolgozó elvtársaktól is. Az elmúlt év végén a tárca keretében felmértük a tudományos dolgozók Jelenlegi állományát, valamint a távlat ilyen Irányú Igényelt. A felmérés eredménye alapján megállapítható, hogy (Folytatás a 2. oldalon) A mezőgazdaságban elért sikerek a CSKP politikájának eredményességét igazoljak JÄN JANÍK elvtárs beszéde a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának ünnepi ülésén A Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Szlovákiai Központi Bizottsága tegnap Bratisiavában plenáris ülést tartott és megvitatta az idei nyári mezőgazdasági munkák politikai- szervezési előkészítését. A szlovákiai mezőgazdasági dolgozók ebben az évben 608 ezer 50(1 hektárról takarítják be a gabonát és 2 630 700 tonna gabonát kell tárolni — ismertette beszámolójában ONDREJ HOLEC, a központi bizottság elnöke. Az aratásban jelentős szerepe lesz a szocialista munkaver. senynek, amelyet úgy kell irányítani, hogy a mezőgazdasági dolgozók idejekorán teljesítsék és túlteljesítsék az állami felvásárlási tervet és emellett betartsák az egészségügyi és munkabiztonsági intézkedéseket. Délután ünnepi üléssel folytatódott a tanácskozás, amelyen részt vettek az egységes földművesszövetkezetek alapító tag. jai és érdemes dolgozói is. Jelen volt JÁN JANIK, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, JÚLIUS HANUS, az SZSZK kormányának alelnöke, a szlovák kormány tagjai, valamint a politikai és a közélet további személyiségei. Ünnepi beszédet JÁN JANIK elvtárs mondott. Janik elvtárs beszédének elején Csehszlovákia Kommunista Pártjának harcaival foglalkozott, amely már a burzsoá Csehszlovákiában arra törekedett, hogy a dolgozó parasztság követeléseit együtt kezeljék az általános politikai problémákkal ős a munkásosztály követeléseivel. A CSKP már megalakulásától fogva követelte az összes nagybirtokok, állami és egyházi birtokok térítés nélküli kisajátítását, s ezek átadását a földnélküli mezőgazdasági dolgozók és a kisparasztok kezébe. így a párt vezetésével a ki- zsákmányolók elleni harcban alakult ki és szilárdult meg a harcos munkás-paraszt szövetség. Ezerkilencszáznegyvennyolc februárjában végleg eldőlt, hogy a dolgozó nép kezébe kerül a hatalom nálunk, s ugyanakkor eldőlt az is, hogy a föld azé, aki megműveli. A mezőgazdaság szocializálásának kezdetén jelentős szerepet játszott a CSKP történelmi IX. kongresszusa, amely kitűzte a szocializmus építésének fő irányvonalát. Ezzel összefüggésben Janik elvtárs idézte Gottwald elvtárs szavait: „Meg kell nyernünk a szocializmus számára a falut, a kis- és középparasztot és el kell szigetelnünk a falusi gazdagot... A munkások és a dolgozó parasztok tömegeinek tömbje, szövetsége elkerülhetetlen a falunak a szocializmusba való átmenetéhez ... Mert úgy áll a A nemzetek közötti megértésért Megkezdődött a XI. nemzetközi televíziós fesztivál (Tudósítónktól) — Tizenegyedszer nyitották meg Prágában a nemzetközi tv-fesztivált, amelynek jelszava: „A nemze. tek közötti megértésért egymás kultúrájának megismeréséért“. A fesztivál minden évben ugyanazt a nemes eszmét akarja kifejezni, ezért jelszava nem változik, csupán színhelyét helyezték át a Valdštejn palotából a prágai Vigadó sokkal tágasabb, kényelmesebb termeibe. A képernyőket a Smetana- teremben állították fel, ahol a közelmúltban a Prágai Tavasz zenei fesztivál közönsége hallgatta esténként a világ legne/Folytatás a 2. oldalon) kérdés: nem lesz nálunk szocializmus a falu szocialista átalakulása nélkül.“ Az elmúlt negyedszázad folyamán sohasem látott dinamikus fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság Szlovákiában — mondotta Janik elvtárs. — A mezőgazdasági össztermelés 1949 óta a múlt év végéig több mint megkétszereződött, és az egy hektár megművelt földterületre számított termelési értékek lényegében megközelítették a Cseh Szocialista Köztársaságban elért termelési értékek szintjét. Szlovákiában ma már magasak a búza, a cukorrépa és más kultúrnövények terméshozamai. Ugyancsak jó az álathasznosság is, például a fejési átlag. A mezőgazdasági termékek piaci termelése a négyszeresére emelkedett Szlovákiában. Úgyhogy Szlovákia ma már egyharmadát nyújtja az országos árutermelésnek. Megnövekedett a munkatermelékenység. Ma fele annyi munkaerővel a mezőgazdasági termelés terjedelmének kétszeresét érjük el. A mezőgazdaságban elért ezek a sikerek, a CSKP politikájának eredményességét igazolják. A párt teljesítette ígéretét, amelyet a IX. kongresz- szuson tett a parasztságnak. Janik elvtárs beszédének további részében összehasonlította szocialista mezőgazdaságunkat a fejlett ipari államok mezőgazdaságával, megállapítva, hogy számos alapvető mutató tekintetőben egyenrangúak vagyunk ezekkel. Mezőgazdaságunk szilárd támasza és dinamikus része az egész népgazdaságnak, s az élelmiszerbehozatal csökkentése mellett egyre nagyobb mértékben biztosít, ja az ország jobb élelmiszerellátását. „Pártunk — mondotta janik elvtárs — nagy sikernek tartja, hogy a mezőgazdasági dolgozók ma gyakorlatilag elérik a többi gazdasági ágazatban dolgozók átlagbérének szintjét. Jelentősen előre haladtunk, ami a város és a falu élet- és kulturális feltételei közötti különbségek kiegyenlítését, a falu művelődési szintjének jelentős emelését illeti. A szövetkezeti parasztság az 1968—69-es válságos években a mezőgazdaság(Folytatás a 2. oldalon) Nixon Kairóban Salzburg — Szerdán reggel különrepülőgépen Salzburgból Kairóba utazott Nixon elnök és kísérete. Az amerikai államfő a következő hét nap során öt közel-keleti államba látogat el. Elsőként Egyiptomot keresi fel, majd ezután Szaúd-ArábiáJja és Szíriába utazik, s izraeli vendégeskedése után Jordániában fejezi be körútját. Szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Kairóba érkezett Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. Nixont, Kissinger külügyminiszter és az amerikai küldöttség többi tagját Anvar Szadat elnök fogadta. Az amerikai elnöki gép megérkezésekor 21 ágyúlövés dördült el üdvözletül. A repülőtéren és környékén példátlanul szigorú biztonsági Intézkedéseket léptettek életbe. Nixon az ausztriai Salzburgból érkezett Közel-keleti kőrútján ellátogat Izraelbe, Szíriába, Szaúd-Arábiába és Jor* dániába is. Megnyílt az AESZ csúcsértekezlete Mogadishu — Szerda délután megkezdődött az Afrikai Egy- sógszervezet állam- és kormányfőinek értekezlete a Szomáliái fővárosban. A konferenciát közép-európai idő szerint délután 3 órakor nyitotta meg Gowon tábornok, nigériai elnök, az afrikai államfők közgyűlésének tavalyi elnöke. Az afrikai csúcstalálkozó fontosabb témái a következők: Portugália tengerentúli területeinek politikai jövője, a közel- keleti helyzet, a Kelet- és Nyu- gat-Afrikát sújtó, és az aszály által kirobbantott súlyos gazdasági helyzet. Megvitatják majd Nzo Ekangaki főtitkár utódlásának kérdését is. A Nambiai Népi Szervezet kidolgozta a fegyveres harc fokozásának programját, s ezit a dokumentumot az Afrikai Egységszervezet Mogadishuban ülésező miniszteri tanácsának ülése elé terjesztette. A dokumentum rámutat, hogy a jelenlegi körülmények közepette „egyetlen hathatós eszköz a fegyveres harc, hogy kiűzzük az országból a dél-afrikai megszállókat, s biztosítsuk a nambiai nép szabadságát és függetlenségét. Egyetértésben a NATO vezetőségével, amelynek „célja, hogy a Dél-afrikai Köztársaságot közvetlen katonai védelme alá vonja“, a pretőrial hatóságok bűnös agressziós cselekményeket hajtanak végre a független afrikai államok ellen, hogy megtörjék a népek elszántságát, amely arra irányul, hogy kivívják a fajüldöző re- zsimek elnyomása alól történő teljes felszabadulásukat. Ilyen feltételek közepette csak a fegyveres népi harc további fokozása hozhatja meg a fajüldöző rezsim és a reakció feletti végső győzelmet — hangoztatja a dokumentum.