Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-01 / 102. szám, szerda
TOLUL ES TETTEL LACO NOVOMESKÝ ÉLETMŰVÉRŐL A munka ünnepén olyan szlovák költő kapott magas állami kitüntetést, aki különösen megérdemli, hogy számon tartsuk életművét: európai színvonalú költészetét, publicisztikai és más Jellegű munkásságát. Kitérőktől, megha- sonlásoktól mentes, szenvedéseket nem nélkülöző életútjában komoly emberi magaslatra Jutott el: úgy vallja magát szlováknak, hogy közben megbecsüli más nemzet fiait és értékeit, s mindig úgy volt következetesen hazafi, hogy sohasem feledkezett meg az internacionál izmus elvéről. Költőként Janko Kráľt tartja példaképének, s egyenes ősének, számos közös vonást fedez fel az életük között. Érzi, hogy közel áll hozzájuk Villon kóborlása, de Sade márki fantáziája, Gribojedov élete és Nezval költészete. Novomeský első ! köteteiben a fiatalos hév és a sajátosan fiatalos témák fbordalok, utazásvügy, szerelem) mellett már ott van és egyre erősödik a szociális és a politikai felismerés, amely egy életre elkötelezi őt a dolgozó tömegekkel, a kisemmizett milliók igaz ügyével. Cselédlányokról, ostravai bányászokról és más munkásról ír magával ragadó, megrázó erejű verseket. Közéleti emberként is egyre aktívabb. 1925-ben lép be Csehszlovákia Kommunista Pártjába, s még ugyanebben az évben a Pravda chudoby, majd a Pravda főszerkesztője lesz. Publicisztikai írásaiban is a marxizmus talaján állt: következetesen védte a munkásosztály és a szegényparasztság érdekeit. Számtalan értékes Írása közül hadd említsük meg legalább a Kosúti fekete pünkösdöt, amelyben kíméletlenül lerántja a leplet a polgárt Csehszlovákia uralkodó rétegeinek népelnyomó politikájáról, s ezzel együtt egyértelműen mutatja be a kosúti tragédia és más tömegmegmozdulás igazi politikai és szociális hátterét. A negyvenes évek elején Ti- so fasiszta rendszere egy időre börtönbe száműzi őt, de sikerül kiszabadulnia, s 1944 augusztusában már Banská Byst- ricán van, ahol részt vesz a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A felszabadulás után a Szlovák Nemzeti Tanács iskolaügyi megbízottja volt. Érdemes megemlíteni, hogy 1949 őszén megjelent a Trenčianska Taplice-i magyar pedagógusképző tanfolyam hallgatói között és nagy hatású beszédet mondott magyar nyelven, amelyben hangsúlyozta, hogy le kell számolni a múlttal: Vessük el, ami szétválasztja a két nemzetet, s becsüljük meg közös múltunk haladó örökségét. Ezzel együtt — hangsúlyozta — biztosítani kell a szocialista szellemű nevelést, mert csak ez lehet a magyarok és a szlovákok közötti jó viszony alapja. Itt említjük meg, hogy a szlovák irodalmárok közül az első között méltatta tárgyilagosan Petőfi Sándor költésze- 4ét, s ez a negyvenes évek végén nemcsak irodalomtörténeti, hanem politikai jelentőségű tett volt. Az ötvenes évek torzulásai Novomeskýt sem hagyták érintetlenül, koholt vádak alapján ő is egy időre börtönbe került. Kommunista meggyőződését, töretlen hitét sem a múlt, sem az ötvenes évek megpróbáltatásai nem tudták megingatni: „Becsaptak álmaid?! / — Mit érsz az ily beszéddel / / Csak a rossz, a rossz az csupa fájdalom. / / S bár velünk így esett, én azt mondhatom: ahol kezdtem rég, most is ott kezdeném el“ Ezekben az években jelenik még két jelentős poómája, a Te- réza Villa, valamint a 30 percnyire a várostól című, amelyek felvillantják és egyúttal összefoglalják a költő és a politikai harcos életútját. Novomeský közéleti emberként is hallatja szavát. 1964- ben jelent meg egy figyelemre méltó tanulmánya, amelyben rámutat, hogy a szlovákság számára a múltban a štúri hagyomány volt a legreálisabb politikai erő, amelyből meríteni lehetett. Novomeský helyesen mutat rá, hogy 1848 bán a nemzeti kérdésben való meg alkuvás végső soron a nemzeti lét alapjait ingatta meg. Ezután így folytatja: „A szlovák nemzet i érdek — ezt bizony ít ja a Felkelés történelmi tudatunk bán — haladásért, a demokrá ciáért vívott harcban dől el, a forradalom, a szocializmus oldalán. Es sohasem független ezektől a törekvésektől, s kiváltképp nincs ellentétben velük.“ Az államdíjas Laco Novomeský életéve] bizonyította, hogy a művészet és a politikai munka nincs ellentétben egymással, sőt összefügg. Ugyanakkor többször hangsú lyozta, hogy a kettőt nem lehet összetéveszteni, hiszen a „művészi alkotás értékelésének szempontja nemcsak az objektív valóság igaz vagy torz ábrázó lása, hanem... annak a kije jezésnek az ereje is, mellyel a művész hat reánk". A gondolatokban, értékekben rendkívül gazdag életmű hozzánk is nagyon közel áll. Ady kérdésével (mikor fogunk már összefogni) és József Attila felismerésével (Rendezni vég re közös dolgainkat) együtt dobbannák a szlovák költő versei és más munkál. Többek között ezért is kell még jobban ismernünk és becsülnünk ezeket az alkotásokat. SZILVÁSSV JÓZSEF MINDIG AZ ÉLVONALBAN Tévedés, nem Ostrava szülötte, bár „jellegzetes“ kiejtéséből erre lehetne következtetni. Sőt, öltözéke — vájársisak, bányászruha — szintén erről árulkodna. Az igazság azonban, hogy a Dukla vidékéről, Vyšný Ko- marnikból származik. Mikuláš Litvák elvtárs ma huszonkét tagú munkacsoportnak „vezényel“. Vájárjai az elsők között kezdték meg a prágai metró alagút jában a munkát, pillanatnyilag éppen a Nemzeti Múzeum mellett, pontosabban alatt, tartanak. Neve nem ismeretlen a szakmában. Számos díszoklevél, kitüntetés, közötte a Munkuér- demrend tulajdonosa. S mint az ismert emberekről általában, róla is kering szűkebb környezetében néhány „anekdota“. Egy ízben állítólag „csú nyán összekapott“ a banya főigazgatójával, amiért a brigádot feltartotta munka közben „Téblábolásért fizetnek bennünket, vagy az elvégzett munkáért? ... Hogy mondta az igazgató elvtárs? ... A munkáért? ... Akkor szíveskedjék várni, amíg feljövünk a tárnából! Jóllehet az igazgatói látogatás a tárna mélyén nem egészen így zajlott le, mégis, a történet lényege jellemző Litvák elvtársra. Csoportja valóban „nem hagyja magát zavartatni“ — sem kirándulókat, sem más kíváncsiskodókat nem fogad munkahelyén, amíg a kijelölt feladatot nem teljesítette. Litvák elvtárs csoportja példaképül szolgál a metró építése során. Ha bármely szakaszon fennakadás mutatkozik, hozzá fordulnak segítségért. A Katonai Építővállalat egész kollektívája büszke rájuk. Teljesítményük, összehasonlítva az indulás időszakával, több mint megkétszereződött. Száz százalék alá soha sem csökkent. Ugyanakkor az új technológia úttörői közé tartoznak, újítási javaslataik közismertek a szakmában. így azután érthető, hogy a munka termelékenységét illetően szintén az élvonalban járnak. Nem okozott számukra fejtörést, amikor a metró építésének legnehezebb szakaszaihoz érkeztek — fejük feleit szinte megállás nélkül dübörögtek a vonatok. Aki csak egy kicsit is ismeri a csoportot, elsősorban munkafegyelmét csodálja. Többen elgondolkoztak már rajta, vajon hol, miből gyökerezik példás fegyelmük. Sőt, néhány örök kétkedő feltette a kérdést: vajon nem vezetett e be Litvák katonai rezsimet munkacsoportjában? Merő tévedés ... Annak ellenére, hogy Litvák elvtárs régi frontharcos, Lud- vík Svoboda hadseregtábornok alakulataival fegyverrel a kezében tette meg az utat Duklától Prágáig, és bátorságáért négyszer kapott kitüntetést, szakaszvezetői rangot ért el, sőt a Katonai Építővállalatban ma is a hadsereget szolgálja tulajdonképpen az uránbányák mélyén (ez a „valódi“ munkahelye) — csoportjában egészen „más“ fegyelmet vezetett be. A g y ű 1 és ek en, me gbes z é lések en senkinek sem kell hangfogót tennie a szájára, viszont a csoport minden tagjának igazodnia kell a közösen elfogadott döntésekhez. Tehát tartania szükséges adott szavát és természetesen — a lépést. Ám kiki tudja, hogy becsületes munkájáért igazságos jutalmat kap. Ezt a csoport vezetője „garantálja“. Litvák elvtárs nem törekszik „minden áron“ népszerűségre. „Rendszerint nem az a jó vezető — szokta mondani — akit mindenki dicsérget. Természetesen örülök, ha azok dicsérnek, akiket helytállásukért, l>e- csületes munkájukért tisztelek. Ám rögvest elgondolkodok — vajon hol követhettem el a hibát — amikor hanyag emberek borulnak a nyakamba ...“ Erős, széles vállú ember Litvák elvtárs, valódi bányász. Hangosan beszél, mint mindenki, aki állandóan zajos környezetben végzi munkáját. És soha sem jár egyedül. „Fiai“ mindé niivé elkísérik, mint ahogyan ő is velük tart mindig. Amikor a fényképezőgép lencséje elé kértük, azonnal akadt valaki, aki „komoly aggodalmát“ fejez te ki, vajon robusztus alakja elfér-e a filmen. Bosszúsan pillantott körül, majd elmosolyodott, hiszen jól ismeri munkatársait. És tudja, hogy a hasonló „ugratások“ mit jelentenek ... Azt, hogy az emberek kiegyensúlyozottak, boldogok, örömmel tölti el őket a jól végzett munka tudata. F. ZDOBINA Apja nyomdok ain halad HARCOLT AZÉRT, AMIT MA ÉPÍT Neun ismertem ennek a partizánközségnek a történetét, forradalmi múltjáról sem volt tudomásom, amikor a felszabadulást követő években először a Vihorlat alatti Vinné községije kerültem. A micha- lovcei vasútállomásról gyalog teltük meg az utat. Egyetlen mezei út vezetett a faluba, de mi az ulal keresztező ösvényt választottuk, így hamarább értünk Vinném Két esztendővel a második világháború után még látszottak a szörnyű‘pusztítás nyomai. Közel kétszáz lakás hevert romokban. A német fasiszták 1944. október 30-án megtorlás címén, felgyújtották a falut, rengeteg embert, köztük sok gyereket elpusztítottak. A fasizmus dühe nem kímélt semmit, sem embert, sem egyéb értéket. Láttam pincéket, amelyekben egész családok égtek benne. Beszélgettem gyerekekkel, akik a fasiszta hordák kegyetlenkedései elől ösztönösen a közeli erdőkbe menekültek s amikor visszatértek, otthonuk helyén csak lerombolt, üszkös falakat találtak. Hogy mi Is történt harminc évvel ezelőtt, illetve már ezt megelőzően ebben a forradalmi múltú községben, azt már megörökítette munkásmozgalmunk története. Már a harmincas évek elején a plagátok, röpiratok jelentek meg a Vinné községben, amelyek a kapitalizmus elleni harcra toboroztak, szervezték a kizsákmányolt munkásokat. Ebből a forradalmi hagyományból, a második világháború idején céltudatos illegális mozgalom bontakozott ki, melynek a Vihorlat alatt egyik jelentős szervezője volt a vinnéi Pavol Boroš elvtárs, a SZLKP mi- ch ilovcei körzetének titkára. Amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót, fokozódott a kommunisták és a haladó erők üldözése, Pavol Boroš elvtárs a hegyekbe távozott. A kommunista párt illegális vezetőségének irányelvei alapján már 1942 márciusában megalakítja a Jánošík nevel viselő első 20 tagú partizáncsoportot, amelynek az egyik erdei szón ég et őh á zba n volt a székhelye. A partizáncsoport vezetőjének a fia, Ján Boroš ebben az időben az összekötő veszedelmekkel teli feladatait teljesítette. Ö hozta édesapjának a hírt: a fejére tízezer korona jutalmat tűztek ki a fasiszták. 1942 áprilisában csendőrök támadtak a Jánošík partizán- csoportra. Ádáz tűzharcot vívtak, sokan megsebesültek, egy csendőr életét partizángolyó oltotta ki. A fassizta vezetők jelentős erőket összpontosítottak a partizáncsoport felszámolására, ami később sikerült is. Pavol Boroš elvtárs nyomtalanul tűnt el a Vihorlat hegységében. A környező hegyekl>en újabb partizánegységek formálódtak, túlnyomórészt szovjet partizánokból. Parancsnokuk A. G. Je- lemjanov-Pugacsev volt. Ez a csoport kapcsolatot tartott és együttműködött az illegális kommunista párt tagjaival Vinil én és környékén. Vinné község lakossága önzetlenül támogatta, segítette a partizánokat. Kenyeret sütöttek, ruhát, cipőt varrtak számukra. Ebben az időben Jastrab, Veža és Kriváň néven alakultak újabb partizáncsoportok. A volt partizánösszekötő, Ján BoroS elvtárs — apja nyomdokain haladva — az egyik egység, a Veža parancsnokaként harcolt a megszállók ellen. 1944. tavaszán eg‘yébként már több mint kétszáz partizán harcolt itt. A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésekor ezek a partizánok és két felbomlott szlovák divízió katonái, — akik csatlakoztak a felkelőkhöz — elfoglalták Vinné községet. Együtt harcoltak a németek ellen. Do a túlerő elől a hegyekbe kényszerültek a felkelők, onnan mértek rajtaütésszerű csapásokat az ellenségre. A több sebből vérző dühödt fasiszta fenevad bosszúra készült. 1944 októberében lángba borította a partizánközséget. Vér és hamu keveredett, amerre a fasiszta csizmák tapostak. A szörnyűségnek a dicső szovjet hadsereg megérkezése vetett véget, Vinné község ekkor kezdte írni szabad életének új krónikáját. A falu leégett, sokan meghaltak, de Pavol Boroš elvtárs- nak és társainak a nevét, az eszmét, a fasiszták nem tudták kitörölni az emberek tudatából. A pártharcos és partizánparancsnok apa nyomdokain haladt tovább fia, Ján Boroš elvtárs, a Vinnéi Efsz elnöke. Az irányítása alatt álló szövetkezet, a szocialista társadalom, teljesen megváltoztatta a Munkaérdemrenddel és a Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Vinné arculatát. A Vihor-^ lát víztároló tőszomszédságában, újjáépült községbe már kitűnő aszfaltozott út vezet. A falu házainak és lakódnak száma csaknem megkétszereződött. Valamikor egyetlen autó sora volt itt, ma százharmincnyolc személygépkocsin járnak a korszerűen berendezett lakásokban élő vinnéi szövetkezeti tagok. Ján Boroš elnökkel irodájában beszélgetünk. Szerény ember, múltjáról, számottevő tisztségeiben kifejtett munkásságáról nem is akar beszólni. Szívesebben tájékoztat közös gazdaságuk fejlődéséről, távlatairól. A szövetkezet helyzetét az utóbbi hét esztendőben elért fejlődés eredményei alapján értékeli az elnök. A bruttó termelés értéke 1967-ben közel 3,3 millió korona volt, tavaly pedig meghaladta a 11,5 millió koronát. Míg 1967 ben 212 ezer liter tejet termeit a szövetkezet, tavaly már 434 ezer litert. Az egy hektárra eső termelés értéke 1967-ben 6433 korona, tavaly már több mint 11,5 ezer korona volt. Ez a néhány számadat is bizonyítja, hogy jó kezekbe került a vinnéi szövetkezet vezetése. Az elnök, Ján Boroš elvtárs és társai, a szövetkezeti tagok, akik három évtizeddel ezelőtt fegyverrel a kezükben vállalták a fasizmus és az elnyomás elleni harcot, annak az eszmének az érdekében dolgoztak tovább, melyből a szocialista építés lehetősége fakadt. KULIK GELLERT Ján Boroš elvtárs, a „Szociális ‘a munka hőse“ a pionírok között. (Felvétel: CSTKJ
