Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-28 / 124. szám, kedd

ÚJ FILMEK VIHAROS TENGER (cseh—szovjet) Sikeres együttműködés — így jellemezhetnénk a barrandoví és a bakul stúdió együttes vál­lalkozásában készült Viharos tenger című filmet, mely egy cseh származású vöröskatoná­nak, Jan Vaceknak állít emlé­ket. Polgárháborús kalandfilm, cselekménye Bakuban, nem sokkal a forradalom után ját­szódik. Eldar Kulijev rendező mozgalmas, fordulatos filmje bepillantást enged a kor sajá­tos légkörébe, a forradalom győzelmének nehézségeibe. A drámai konfliktus a helyi men- sevikek és eszerek, valamint a szovjet hatalmat képviselő Jan Vaeek és társa, Alibaba kö­zött robban ki. A cseh szárma Viharos tenger azonban több a szokványos kalandfilmeknél; jóllehet nem nélkülözi a műfaj sajátos kellékeit, a hangsúly a film politikai-erkölcsi mondani­valóján, a történelemből kira­gadott autentikus eseményeken van. A cél, persze nem a törté­nelmi események hiteles re­konstruálása, vagy a hős rész­letes jellemábrázolása. A szov­jet közép-ázsiai köztársaságok stúdióiban készült akciófilmek sajátos műfajt képviselnek: a történelmi valóság elemei sti­lizáltál! jelennek meg a film­vásznon s ez a módszer a ren­dező számára lehetővé leszi, hogy a hőst szinte emberfeletti erővel, képességekkel ruházza fel. Csak az ilyen heroizált Jelenet a Viharos tenger című cseh—Szovjet koprodukeiós film hői; előtérben Alois Svehlík — Jan Vacek szerepében. zású vöröskatonát és társát fontos feladattal bízzák meg szerezzék vissza a fehérek ke­zébe került dokumentumokat és gondoskodjanak bajtársaik el­szállításáról. Az alapötlet a rendező számára lehetővé tette, hogy nyomon kövesse, miként állítja helyre Vacek a szovjet­hatalom tekintélyét, felszámol­va a brit támogatást élvező bandilizmust. Izgalmas üldözések, tömeg­verekedések, hajszák — a mű­faj szokványelemei sem hiá­nyoznak a jellegzetes akció­filmből. A rendező feszült je­lenetekkel, izgalmas cselek­mény-bonyolítással mindvégig leköti a nézők érdeklődését. A egyén veheti fel a harcot a túl­erővel, s vállalhatja a veszélye­ket. Egyértelmű kiállása, a vég­ső győzelembe vetett hite, for­radalmi magatartása a közpon­ti figurát igazi pozitív hőssé avatja. A kaland- és akciófil­meknek ez a sajátos szovjet vál­tozata összetéveszthetetlen a kommersz-produkciókkal. A Viharos tenger jó szórako­zást nyújt az izgalmas történe­teket kedvelő nézőknek. Kopro­dukcióról lóvén szó, mi sem természetesebb, minthogy a szereplőgárda is szovjet és ha­zai művészekből áll. A főszere­pet Alois Svehlík játssza, aki Gaszan Mammedovoal (Aliba­ba ) bizonyára megnyeri a né­zők rokonszenvét. Arthur Hailey nagysikerű re­génye sem kerülhette el a si- kerköayvek sorsát: George Seaton rendezésében film ké­szült belőle. Nem kellett nagy matematikai tudás ahhoz, hogy a filmesek kiszámítsák: ha a bestsellerből filmet csinálnak, az csakis kasszasiker lehet. S hogy nem tévedtek, azt a kö­zönségsiker mindennél jobban bizonyítja. A regény írója érti a mester­ségét, tudja, mi kell az olvasó­nak. A regény s a belőle ké­szült film egy nemzetközi re­pülőteret mutat be, az alkotó Filmvilág □ Bibi Andersson, az Érin­tés és több más Ingmar Berg- inan-film hősnője, A svéd asz- szony című szovjet—svéd film címszereplője ezúttal Jean Piat, neves francia színész oldalán forgatja a La rivale című fil­met, amelyet Sergio Gobbi ren­dez. Bibi Andersson először ját­szik francia filmben. □ A vágyak teljesülnek cí­mű Kaverin-regényből film ké­szült. Rendezője Sz. Druzsnyi- na. A film amelynek egyik fő­szerepét Innokentyij Szmoktu- novszkij alakítja, most került a szovjet közönség elé. □ Az utolsó játszma címmel Marton László tévéjátékot for­gat. A Napóleonról szóló alko­tásból fordulatos, szellemes, romantikus és izgalmas kaiand- fiimet szeretne készíteni. A főbb szerepeket Lukács Sándor, Sir Kati, Öze Lajos, Tomanek Nándor, Tordy Géza és So- mogyvárí Rudolf játssza. kinyitja előttünk azokat az aj­tókat is, melyek egyébként a haladók előtt zárva vannak, s így felfedi a hatalmas „légi ki­kötők“ működését és bemutat­ja a személyzet munkáját. A filmben — akárcsak a regény­ben — szüntelenül történik va­lami, az alkotó figyelmünket mindig képes valamivel leköt­ni, nem hagyja lankadni érdek­lődésünket A film elején a né­zők elé tárja az alkalmazottak, a személyzet életét, munkáját, megismerkedünk a repülőtér igazgatójával, a titkárnőjével, a szuperszonikus gép pilótájával, a légikisasszonyokkal. A repü­lőtéren zajló élet, a légkör hi­teles érzékeltetése, a kemény munkát igénylő üzemeltetés be­mutatása azonban bármennyire is érdekes, bizonyára nem len­ne elegendő ahhoz, hogy mind­végig lekösse a nézők érdeklő­dését. A rendező azonban tö­kéletes biztonsággal, nagy ru­tinnal adagolja a feszültséget, a látványosságot, az izgalmat. A cselekményt olyan „epizó­dokkal“ fűszerezi, mint a repü­lőgép fedélzetén lejátszódó drá­ma, melynek során egy áraok- íutó fel akarja robbantani a gépet. Izgalomban, feszültségben, öt leiben nincs hiány ebben a panoramatikus filmben. Igazi szuperprodukció: gazdag kiállí­tású, látványos, humoros, pazar jelenetekkel és egy sereg film­sztárral. A rendező fő célja a szórakoztatás. Ebben a törek­vésében olyan neves színészek segítik munkáját, mint Búrt I.ancaster, Dean Martin, jean Seberg, Jacqueline Bisset, Geor­ge Kennedy és mások. ~-ym — A REPÜLŐTÉR _________________________________(amerikai) MI ÓTA VAN BETEGSÉG A FÖLDÖN? Az ősá Hatóknak, az ősembernek és a történe­lem előtti embernek a betegségeiről szóló mun­kák, amelyek első ízben mintegy egy évtized­del ezelőtt láttak napvilágot, egy új tudomány­ágnak, a paleopatológiának vagy magyarul — az ősbelegségek tanának megalapozását jelen­tették. Olyan tudományét, amellyel nemcsak az orvosok, hanem az ősállattan és az embertan szakemberei is foglalkoznak. Nemcsak a szakemberekben, hanem a laiku­sokban is bizonyára felötlött már a kérdés: va­jon mióta van betegség a Földön, s voltak e betegségokozó baktériumok az ősvilágban? Minderre az ősállatok betegségeivel foglalkozó ósólelbúvár adhat választ. Ha pedig azt kér­dezzük, hogy a fogszuvasodás vagy a köszvény már az ősembert is bántotta-e, akkor az orvos és az embertan szakembere felel igennel vagy nemmel. Az orvostudomány régóta figyelmez­tet arra, hogy a fogszuvasodás az emberi ci­vilizációval együtt terjed, és sok száz ősemberi fogat kell megvizsgálni, mire egy-egy szuvas fogra akadunk. Azt azonban még az orvosok közül is kevesen tudják — írja egyik szakcikké­ben Tasnádí Kubacska András ismert magyar tudós —, hogy a fogszuvasodás betegségének kezdete messze visszanyúlik a földtörténeti múltba, a sok millió éves ösvilágok ködös ho­mályába, mert már 70—80 millió évvel eze­lőtt is éltek olyan ősállatok, amelyeknek foga­in nagy, szuvas üregek éktelenkedtek. A fogszuvasodás azonban, ha a folyamat fáj­dalmas is, még nem halálos baj. Sokkai vesze­delmesebb nála — emberre és állatra -egya­ránt — a tuberkulózis. Mit tud erről az ősbe­tegségek tudománya? Vannak leletek, amelyek azt bizonyítják, hogy a tuberkulózis az ókor emberét, a történelem előtti embert, sőt az ős- állatokat is megtámadta, és súlyos elváltozá­sukat hagyott hátra a csontjaikon. A vizsgálatok szerint a kőszénkorszaktól kezd ve, tehát mintegy 300 millió éve vannak bizo­nyos nyomaink kórokozó baktériumok tevékeny­ségéről. Az őshüllők, az óriás termetű sár­kánykígyók csontjain csonthártyagyulladás és csontvelőgyulladás súlyos eseteit észlelték a ku­tatók, és Amerikában találtak egy dinosaurus- csontvázat, amelynek medencecsontjában genv- nyes csonlelhalásos folyamat kövctkeztélíen többliteres üreg keletkezett. Kétségtelein, hogy az ember a betegség egy részét az ősállatok birodalmából hozta magá­val. A betegségek őstörténetét tehát az ősem­ber betegségeinek ismeretein túl tovább kell kutatnunk a földtörténeti múltban élt állato­kon. Annak ugyanis, aki az ősállatok betegsé­geivel foglalkozik, elvitathatatlan előnye, hogy egy-ögy betegség lefolyását, keletkezését és gyó­gyulását, főként azonban hatását sok esetben végigtanulmányozhat ja nemcsak az egyeden, ha­nem a fajon, sőt az egymás nyomába lépő fajok törzsfejlődésében is. Ezek tanulmányozása pedig megerősíti a tudósokat abban a tudatban, hogy az állatfajok és -fajták, valamint az emberi nem egyedeinek természetes gyógyulása azonos utakat követ. Az ősállatok betegségeinek ősi megnyilvánu­lási módjai lényegükben már magukon viselik az egyes betegségeknek mindazokat a főbb sa­játosságait, amelyeket napjaink beteg élőlényei­nek tanulmányozása révén már ismerünk. Még a legegyszerűbb élőlényeknek, például a kihalt egysejtű állatoknak a betegségeit is ismerjük. Vázaikon gyógyult töréseknek, repedéseknek, a váz kiegészülésének, fejlődési rendellenességé­nek nyomai látszanak. De lágy részük betegsé­geinek nyomai is megmaradtak a szilárd vázré­szeken. Táplálkozásuk zavaraival, a környezet hőmérsékletének megváltozásával kapcsolatos betegség pusztító hatása, az öregedéssel járó alakváltozások, torzulások mind-mind leolvasha­tók a parányi mészpáncélokról. Vajon miért fontos ezeket tudnunk? Hiszen az apró, legtöbbször csak néhány milliméteres állatkának a betegsége vajmi keveset mondhat orvosainknak. Nem egészen így van! Ezeknek a kicsiny állatoknak egyetlen sejtből álló tes­tét ugyanaz az élőanyag: a plazma alkotja, mint amilyen élő sejtek tömegéből épül fel a soksejtű állatoknak vagy akár magának az embernek a teste. Nos, ennek az élő anyagnak, a plazmának évszázmilliókkal ezelőtti betegsé­geiről tudósítanak bennünket az egysejtű kihalt állatkák maradványai, s egyúttal az első be- tegségfajtáknak még ma is felismerhető és meg­különböztethető alaptípusairól tanúskodnak. Más előnye is van az ilyen ősállati marad­ványok vizsgálatának. A leletek nagy száma révén lehetővé válik a statisztikai értékelés. A szakembernek olykor módja van rá, hogy egyetlen állatfajnak egyszerre több ezer egye- dét vizsgálja meg s a beteg példányokat ki­válogassa közülük. Ilyenkor a ritkább betegségfajták is előkerül­nek. Az alacsonyabb rendű állatokon — pél­dául a tengeri sünökön, a tengeri liliomon, a kagylókon és a csigákon — élősködő állatok, rendszerint férgek is élnek. Hatalmas dagana­tokat, torz kinövéseket okoznak, sőt a gazda­állatot is elpusztíthatják. Jellemző, hogy ezek az élősdiek évszázmilliókon át megmaradtak, s utódaik ugyanúgy élősködnek ma is a tengeri csigákon meg a kagylókon, a rákokon vagy a tengeri sünökön. Ismerünk ősvilági legyeket, bögölyöket, szú­nyogokat, kullancsokat, rühátkákat és bolhá­kat. Legtöbbjüket a borostyánkő, vagyis az ős­fenyők gyantája őrizte meg. A borostyánkőben talált bolha legalább 50 millió éves. Rovar­evő emlősállatokon élősködőit. Különösen érde­kes, hogy már abban az időben minden szer. ve, például a szúrásra és vérszívásra átalakult szájrészei, hatalmas ugrólábai ugyanolyan fej- lettek voltak, mint ma is élő utódaiké. Az orvost — érthető módon — elsősorban a magasabb rendű gerinces állatoknak, az em­lősöknek a betegségei érdeklik. A szakiroda- lomban is ezekről található a legtöbb adat. A test lágy részei ugyan a kövesedés alatt el­pusztultak, de a szilárd vázrészek, a csontok jól megőrizték számos betegség nyomát. Tud­nunk kell ugyanis, hogy a csontok gyakran nyújtanak felvilágosítást a lágy részek beteg­ségeiről is. Különösen azokon a helyeken, ahol az izmok tapadnak, továbbá az ízületekben. Beteg ősállati csontokról először 1774 ben számoltak be. Azóta gyűltek az adatok a szak­irodalomban, de csak 1923-ban jelent meg egy olyan összefoglalás, amely áttekintést adott « gerinces ősállatok betegségeiről. Ez a munka azonban elsősorban az amerikai múzeumok le­leteit ismerteti. A magyar kutatók egy évti­zeddel ezelőtt — egybegyűjtve a hatalmas ha­zai beteg ősállati csontanyagot — összefoglal­ták mindazt, amit az ösvilági betegségekről tu­dunk. A szakemberek ma különösen jól ismerik az ősállatok csonttöréseit. A legrégibb ismert csonttöréseket 150—200 millió évvel ezelőtt élt őshüllők maradványain lelték. Bár ezeknek az őshüllőknek a csontszövetei különböztek az emlősállatokétól, mégis a csontheg képződés, a csonthártyagyulladás ugyanúgy zajlott le ak­kor is, mint ma. Sok súlyos kimenetelű állkapcsi gennyesedé® nyomait is ismerjük. Ez a betegség gyakori volt a barlangi medvéken. Ezek nagyon hosszú élet­kort értek meg, fogaik rágófelülete nagymér­tékben lekopott, a fogbéliiregek megnyíltak és gyakran fertőződött a fogmeder. A kihalt ősállatok maradványain gyakoriak a gerinc csontjainak és ízületeinek megbetege­dései. Számos olyan példa ismeretes, amely a gerincbetegségek legsúlyosabb eseteit tárja elénk. A sok ezer ősmaradványon végzett vizsgála­tokat először az ősállattan szakemberei végez­ték. Később egyre több alkalommal kapcsolód tak e munkába orvosok is. A kutatás mindjob­ban elmélyült és kiszélesedett, mind többen foglalkoztak részletkérdésekkel. A tudomány végül is eljutott odáig, hogy a kóresetek egy­szerű leírásán kívül kutatni kezdte: hogyan vi­selkedett az egész élő szervezet betegség ese­tén. De a szakemberek hamarosan rájöttek ar­ra, hogy ez sem elég. Vizsgálni kezdték hát egy-egy korszak teljes ál lat közösségének beteg­ségeit. Az egyed betegségének vizsgálata mel­lett teliét itt is megjelent a „közösség“ egész­ségügyének vizsgálata. Foglalkozni kezdtek a környezet hatásaival: a hőhatással, a fényha­tással, a táplálékváltozással, majd rátértek az öröklődés kérdésére, az éghajlatváltozás rend­kívüli hatásaira, a fertőző betegségeknek — l>éldául — a tuberkulózisnak — felléptére. El­kezdtek foglalkozni az egyed és az egész faj vagy állatcsoport degenerálódásának kérdésé­vel, az agyalapi mirigy növekedésének és túl­zott működésének eredményeképpen jelentkező óriásnövésekkel és végső fokon a faj kipusz­tulásával. Az ősbetegségek tudományának az ösáUatok betegségeivel foglalkozó ága ma is ezeket tart­ja a legfontosabb vizsgálati feladatoknak. Hoz­zá kell tennünk, hogy ma inár nem az ősélet- búvároké a döntő szó, hanem — helyesen az orvosoké. A legutóbbi évtizedekben külö­nösképpen sok szó esik az ösbetegségek tudo­mányának az ember betegségeit kutató ágáról is, amely.— érthető módon — leginkább érde­kel bennünket. A NAPKITÖRÉSEK KORA! FELISMERÉSE Napkitörések esetén nagyon magas hőmér­sékletű plazmatömeg emelkedik ki a Nap foto­szféra nevű rétegéből, és „felszáll“ azokba a külső rétegekbe, amelyeket kissé megtévesztő kifejezéssel a Nap „légkörének“ szoktak ne­vezni. Ott ez a plazmamennyiség felrobban, és a viszonylag kis területen olyan mennyiségű sugárzó energia keletkezik, amely megközelí­ti az egész napkorong normális energiasugár­zását. A Földön a szétrobbanás utáni nagy energia­sugárzást könnyen lehet észlelni. De most el­járást dolgoztak ki az ezt megelőző állapot fellépésének kinyomozására is. Ennek gyakor­lati jelentősége abban van, hogy Időben fel le­het készülni a napkitörés nyomán bekövetkező földi jelenségekre, mint amilyenek például a rádióvételi zavarok. Űrhajózás szempontjából is jelentős az előrejelzés: napkitörés idején megnő a sugárveszély, tehát nem tanácsos em­bereket juttatni a világűrbe. A napkitörést megelőző folyamat felismerése a Nap rádiósugárzásának a megfigyelésén alap­szik. Kiderült ugyanis, hogy a rövidebb hul­lámhosszú rádiósugárzás viselkedése arról ad hírt, mi játszódik le a Nap felszínéhez köze­lebb eső rétegekben, a hosszabb hullámok pe­dig arról tájékoztatnak, ami a nagyobb ma­gasságban levő rétegekben megy végbe. Az új napkitörés-figyelő módszer ezen az alapon ab­ból áll, hogy rádiótávcsővel négy megfelelően megválasztott hullámlartományban állandóan mérik a Napból jövő rádiósugárzást. (dj)

Next

/
Oldalképek
Tartalom