Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
séí csak az lágyította, hogy a léc bal vége elakadt az egyik túlságosan kiálló szék lábában, s az újdonsült osztályvezető majdnem orra bukott benne. Az iroda ajtaja is szűknek bizonyult ennek a rettenetes szerszámnak, fjolika nem tudta, mire vélje ezt a harcias megjelenést és gyorsan elrejtette asztalfiókjába a félig kiolvasott regényt.) Csatlós az íróasztalra csapta a miérő- rudat. Aztán leült. Fene nehéz az élet. Fáradtan lehúnyta szemét, szerette volna tovább vinni ezt a gondolatot, de elnyomta az álom. Elnyúlt a széken, mint egy halott, feje mellére kókadt, s néhány perc múlva halk hortyogás hallatszott az asztal mögül. Valami csattanás zavarta meg. Fölkapta a fejét. Az irodából hangos beszélgetést hallott. Felismerte Jollka hangját. Pillanatok múlva kopogtak az ajtaján. Gyorsan felugrott. Harciasan felemelte mérőrúdját... A vendégeket vezető Jollka ijedten elmenekült. A magasépítő vállalat igazgatója sohasem érti meg, miért feszült hasának egy közönséges mérőléc. A vele tevő titkárt a mai napig is csuklás környékezi, ha erre a jelenetre gondol. Csatlós véreres szeme előtt lassan kirajzolódtak a vendégek arcvonásai, s felismerte az igazgatót, aki az évi tervek megbeszélése miatt jött. Elejtette a mé- rőrudat és ijedten hebegte: — Bo-bocsánat, Ge-gerenda elvtárs, — el-elnézést... a kollégák meg a ... A titkár közben felemelte a lécet és előzékenyen visszaadta. Az igazgatónak hirtelen felcsillant a szeme. — Értem — mondta lelkendezve. — Tökéletesen értem. A munkafegyelem megszilárdítása elsődleges feladat, ön Jól érti az idők szavát, nem kell pirulnia. A testi fenyítés minden időben meghozta a gyümölcsét. így kell ezt, kolléga. A cél szentesíti az eszközt ... — Igen, a szentek vagyis a kollégák ... illetve ... Jolika közben behozta a kávét. Óvatosan közelítette meg az asztalt, majd pánikszerűen kimenekült. Délután háromra megkötötték a szerződést. Búcsúzáskor az igazgató titkolózva megkérdezte, milyen előrehaladást ért el a munkafegyelem terén, s hogy szabadalmaztatja-e az új módszert? Csatlós kitérő választ adott. Az utcán nem tudták mire vélni Csatlós szerelését. A tudatlanabbak mérnöknek gondolták . és közömbösen továbbmentek. Az Ismerősök viszont hosszasan megbámulták. Az autóbuszban megállapította, amit még életében soha, hogy túlságosan sok az ember a földön. Már egy mérőrúdnak sincs helye. S az öreg, csontos kalauz, akit az utasok laposra nyomtak, úgy morog, mintha kutya volna. Hogy-hogy nem fér el ekkora rúd? Mi az, hogy mi az a nyavalya? Az ember azt visz, amit akar. Egy kalauz már mindenbe beleszólhat? Kiderült azonban, hogy az autóbusz meglehetősen alacsony. Csatlós sehogy sem tudta maga mellé állítani. Izgett- mozgott vele, sorra leverte az emberek fejéről a kalapot; hangos szóváltás kerekedett. Csatlós kitartóan védte rúd- ját. Nem egy alkalommal úgy elfajult a ta. Mosolyogva koccintásra emelte poharát. Fogta a botját és odabicegett. • > • Pipi szobája meglehetősen hideg volt, ezért nem sokat teketóriáztak; ágyba dőltek. Sokszor elképzelte már ezt a jelenetet {filmbeli hősöket utánozva), de megvalósítani sohasem tudta. Felesége semmilyen szerelmi játékba nem egyezett bele. Heti két alkalommal ájtatos körülmények között ölelkeztek ... Pipi más. Vele jó. Legalább színésznő lehetne. Ilyen testtel. — Miért nem mentél színésznőnek — kérdezte. — Én? — Te hát, olyan szép vagy. — Nem vagyok. — Te más vagy. Elkapta Pipit, és magához húzta. — Ügyesebb vagy, mint a főnököd — mondta a lány. Mit? ... Hogyan? — Semmi... Csak mondtam. — A főnököm? — Az hát... Az a hájtömeg. Csak szuszog. — Csak szuszog? Csatlóst nagy jókedv fogta el. Vihogott. — Csak szuszog — mondta a lány még egyszer! vita, hogy tettiegességre került sor. Ilyenkor jól jött a mérőrúd. Szülőfalujában hamar híre kelt a rúdnak. Senki sem tudta, miért cipeli naponta oda és vissza. Valami titokzatosságot sejtettek mögötte, ezért illő tisztelettel köszöntötték. Csatlós illedelmesen megemelte mérőrúdját; a kerítések mögött azonban furcsálló mosolyra rándul- tak az arcok. A rúd különösen a gyerekeknek szerzett örömet. Kísérték az utcán és kórusban üvöltötték a maguk költötte verset: „Csatlós Kálmán, csat- lóval mászkál.“ Csatlós néha közéjük ütött, de sohasem talált el egyet sem. Különben egy hétig semmi baj sem volt. Hűségesen cipelte rúdját, elégedett volt. De a következő hét elejének egyik reggelén a rúd keresztbe fordult az autóbusz ajtajában. Csatlós olyan szerencsétlenül botlott meg benne, hogy kibukfencezett az úttestre. Hangos üvöltésére senki sem válaszolt. A kalauz a rúdját is utána dobta. Iszonyú fájdalmat érzett a bokája körül. Mellére szorította hűséges bajtársát, segítségével nehezen feltápászkodott, majd nagy nyögések és fogcsikorgatások közepette a kórház felé vette útját. Végtelenül magányosnak és fáradtnak érezte magát. Még a délelőtt folyamán vastag gipszkötést kapott, amely egészen a térdéig ért. Sokáig ott vesztegelt a váróteremben, várnia kellett, amíg a gipsz kellőképpen megkeményedik. Aztán elengedték. Bal cipőjét a hóna alá vágta és a mérőrúdra támaszkodva, lassan elbicegett a kórházból. Az utcán senki sem vette észre. Nagy fájdalmat érzett. Mintha kalapáccsal verték volna a fejét. Száz méterenként megállt, a kerítéshez dőlt és pihent. Csak nagy keservesen jutott el a borozóig. Ott aztán úgy letelepedett, mintha többé sohasem akarna felkelni. Bablevest és két deci bort rendelt. Aztán még két decit. Az utolsó autóbuszra azért felsegítették. Akkor már nem érzett fájdalmat. Egyáltalán semmit sem érzett. Egy héttel később már bot nélkül is tudott volna járni. De nem járt. Egy nap fogta a mérőrúdját, és elutazott a fővárosba. A kórházban felmutatta céduláját. Aznap kellett Jelentkeznie. A sebészorvos készségesen megkopogtatta a kemény gipszet, s csak annyit kérdezett: hogy van? Aztán még hozzáfűzte, hogy egy hét múlva jöjjön megint. Csatlós mélabúsan elbicegett. A gipsztalp hangosan kopogott a folyosón. A mérőrúd minduntalan beleütközött valamibe. Kínos-keservesen jutott ki az utcára. Fene szűkre építik ezeket az épületeket. Az embernek sehol sincs kényelmes helye. Mindenhol tolakodni, veszekedni kell. Csak az újságárusnál állt meg. Ott mindig megáll. Most is, mint máskor, előbb a titokzatos, a temérdek újság között ülő idős asszonyt vette szemügyre. Irigyelte kényelmét. A nyugalmát. Ingyen jut annyi érdekes újsághoz. Lenne csak osztályvezető. — Kérek egy újságot — mondta savanyúan, és tovább bicegett. A közelebb eső kávéházba ült be. A teremben kevesen voltak. Kávét és sört ittak. Ö is azt rendelt. A középső asztalnál egy fiatal nő üldögélt. Később döbbent rá, hogy ismeri. Pipi volt, akit a minap követett az utcán. Jó lábai vannak. Comjai kivillantak az asztal alól. Cigarettázott. Ide-oda forgatta a fejét. Találkozott a pillantásuk. Csatlós elfordította a fejét., Rögtön hiányérzete támadt. Szép ez a lány, mo-’ rogta. S megint csak őt nézte. Csak késő délután merte megkömyé- keznl. Egy féldeci édeset vitetett az asztalára. Ha elfogadja, átülök... ElfogadHangosan nevettek. A férfi hirtelen megborzongott. L£1' bőrös lett a teste. — Miért van itt ilyen hideg? Te sohasem tüzelsz? — De... néha. Ha valaki hoz fel tüzelőt. — Hiszen most van fönt. — Van. De gyújtós nincs. Én meg nem merek lemenni a pincébe. Félek. Csatlós hivatalnok hirtelen felült. — Azt mondtad, gyújtós kell?... Lesz mindjárt gyújtós. Van késed? — Van. Ott a fiókban. Csatlós sokáig kotorászott az asztalfiókban. Aztán előhúzott egy konyhakést. — Ez jó lesz — mondta. — Gyújtást csinálok. — Miből? — Ebből. Azzal fogta a mérőrúdját, és a konyhakéssel aprítani kezdte. A mérőrúd csakhamar elfogyott. Kabátzsebéből előhúzott egy újságot, begyűrte a kis kályhába, ési alágyújtott. A száraz forgács úgy pattogott, mint a rőzse. Elmerül ten hallgatta. Aztán egy nagyot fújt. A sóhajtással mintha elszállt volna a szorongása is. Az ágy felé fordult, ahol behunyt szemmel Pipi feküdt. Szép ez a lány — állapította meg. Ernestine barátnőm szenvedélyes keresztrejtvényfef- tö. Megvásárolja az összes létező folyóiratot, csupán azért, mert keresztrejtvény van bennük. Én azután elolvashatom a folyóiratokat, de jaj nekem, ha bármelyiket el akarnám sajátítani, mielőtt Ernestine megfejtette volna a keresztrejtvényt! — Szerintem az egész haszontalan dolog, a pénz és az idöpocsékolás miatt — mondtam nemrég szemrehányóan. Ö azonban megharagudott. ~ Pénz és idöpocsékolás — van is neked fogalmad erről! — kiáltotta felháborodottan. — Ha tudnád, mi mindent tanulok meg így! — Ugyan mit? — kérdeztem megvetően. — Tudod te azt, hogy mi a gyorsírási rövidítés? — kérdezte szigorúan. Sajnos, nem tudtam. — Betűjel — magyarázta ujjongva. — Mégis mi az a gyorsírást rövidítés, nem tudnál egy példát mondani? Ernestine vállat vont. — Ez nem fontos. Leckéztető arckifejezéssel folytatta a vizsgát: — És tudsz egy szögfüggvényt mondani? Megint kéni/telen voltam beismerni tudatlanságomat. Ernestine szemlátomást örült. — Szinusz. —• De mi a szögfüggvény? — kíváncsiskodtam. Ernestine lusta kézmozdulattal hessegette el kérdésemet. — Tudod-e, hogy ml a kúpszelet görbéje? Már válaszolni sem mertem. — Parabola! — És mi a kúpszelet? — érdeklődtem félénken. — Ismered a varga szerszámál? — De mi az a varga? — kérdeztem meghökkenve. — Az az ember, akt ruhát varr. — A szerszám fontos! — kiáltotta fanatikusan Ernestine. Ár a neve! ■— De hogyan fest ez a holmi? — Honnan tudfam én ezt? —• válaszolta bosszúsan. Én keresztrejtvényt fejtek, nem pedig idétlen képrejtvényeket. Menjünk tovább. Tudod, hogy hívják a fémmunkákon lévő fekete díszítéseket? Persze, hogy nem tudod. Miellónak! És mi a válasz a kontrára? Megkönnyebbülten lélegeztem fel: — Rekontra. Ernestine szemlátomást meghökkent. — Ugyan, honnan tudod ezt? — Hiszen bridzsezem — magyaráztam. — Ö, ez előfordul a bridzs- nél? — mondta álmélkodva. Elhatároztam, keresztrejtvényt fogok fejtent, mert úgy vélem, hogy tudásomban óriási hézagok vannak, amelyek csak ezen a módon tüntethetők el. Erre pedig az ember sohasem pazarolhat elegendő időt és pénzt. ft. gy. fordítása) rtós tÚSÁGA s SŐÜLÉSE PILLANATKÉP (Könözsi István felvétele)
