Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-19 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
L ondon. Ha kiejtjük Nagy-Britannia fővárosának a nevét, önkéntelenül a Tower-hídra, a British Museumra, a Westminster-apátságra gondolunk. Az ipari szakemberek a Londonban gyártott szerszámgépekre és elektromosgépekre gondolnak, a motorosok a dagenhami Ford üzemre. De kinek jutna eszébe a kérdés: vajon vannak-e Londonban hajléktalanok, kik azok és hogyan tengetik életüket? Az egyik angol jótékonysági szervezet a közelmúltban tanulmányozta a londoni lakásviszonyokat és az erről készített jelentés megdöbbentő. Mary és Mike: fiatal házaspár, három apró gyermekük van. Peckham negyedben laknak, egy négyszer három méter nagyságú szobában. Berendezés: egy kétszemélyes ágy, két gyermekágy, egy szekrény, két asztal és két szék. Az egyetlen mellékhelyiséget a ház lakói — 25 személy — közösen használják, a konyha két elektromos főzőlapján négy család főz. Az épület tele van egérrel. A hatóságok szerint ez a házaspár nem hajléktalan. A következő jegyzőkönyvet egy családfő diktálta, Hackney londoni munkásnegyedben: „Hatan lakunk egyetlen szobában. A ház minden percben összedőlhet. Négy gyermekünk egyetlen díványon alszik. Három már iskolába jár, és a tanítók neheztelnek, amiért a kicsik az órák alatt elalszanak. A lakás falait és mennyezetét penész borítja, a nedvesség kibírhatatlan, és az egereket nappal sem lehet elűzni.“ A hatóságok szerint ez a család sem hajléktalan. "" Az angol főváros Tower Hamlets negyedében háromgyermekes család életveszélyesen nedves lakásban lakik. Tizenegy év óta mint „különösen sürgős eset“ szerepelnek a lakásvárományosok jegyzékében. Egyik gyermekük 21 hónapos korában meghalt, és az orvos véleménye szerint csoda, hogy ilyen körülmények között a többiek életben maradtak. Mindezek ellenére — ez a család sem számít hajléktalannak. Akinek tető van a feje fölött, az nem hajléktalan. A lakások minősége mellékes, túlzsúfoltsága nem indokolja nagyobb lakás kiutalását, mert — vigasztalják meg az igénylőket az illetékes hatóságok — „Nagy-Britanniában mintegy 400 ezer ember különösen zsúfolt, további 1,7 millió pedig nagyon zsúfolt lakásban lakik“. Newcastle északi iparvárosban egy házaspár hat gyermekével lakik egyetlen szobában. Bir- rriinghamban egy özvegyasszony öt gyermekével tengeti létét egyetlen nagyon kis szobában. Manchester: egy család két apró gyermekkel egy romházban lakik. Az emeleti részeket a hatóság lakhatatlannak minősítette, mert több meny- nyezet beszakadt. A tűzhely nem működik, az ételt nyílt lángon főzik meg és úgy melegítik a vizet is. Elektromos merülőforralót sem használnak, mert az áramvezeték is rossz. Viszont a zik, vagy jelentőségét vesztette az idők folyamán. A városnéző autóbuszok utasainak nem mutatják meg London, Newcastle, Liverpool vagy Birmingham nyomornegyedeit, és ezek képe az utazási irodák merített papirosra nyomott prospektusairól is hiányzik. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy az angol fővárosban ugrásszerűen emelkedik a bűncselekmények száma, és az sem, hogy egyre többen menekülnek — éppen a slum-ök, a nyomornegyedek és a nyomortanyák lakói — az „önpusztító belső emigrációba“ — a kábítószeres má mórba. Különösen a fiatalok narkomániája döbbentő méretű. Nagyon megfontolt és felmérések kel alátámasztott becslések szerint a 24 évnél fiatalabb korcsoportok 300 ezer tagja szív marihuánát, és több mint 500 ezer tanuló és diák ismerkedett meg a kábítószerek hatásával. Akadnak bátor emberek, akik — egyéb megoldást nem találva — elszánják magukat arra, hogy öröklakást vásárolnak. De megmaradnak a szán déknál, mert csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Sőt — ma már a vállalkozók között a jólét, az üzleti siker mércéje az, hogy kinek hány lakása van, hány lakást tud bérbeadni, továbbadni, vagy egyszerűen üresen hagyni, hiszen a lakás ma — az infláció korában — a legbiztosabb befektetés, ami jelentős nyereséggel kecsegtet. Aki becsülete? munkával keresi a kenyerét, az aligha engedheti meg magának az öröklakás fé nyűzését. Nem tudja ezt a tervét még bankhitel segítségével sem megvalósítani, mert a kamatláb 11 °/o, és a munkanélküliség veszélye latens fe nyegetés. Olcsó bérű és emberhez méltó lakások építésére tehát nincs pénz sem Londonban, sem az egész szigetországban. Viszont — mutat rá az angol saj tó — az angol—francia együttműködéssel épülő Concorde típusú hangsebességű repülőgép gyártásához Anglia eddig több mint 100 millió fonttal járult hozzá, és a British Airways néhány nappal ezelőtt tudtára adta a kormánynak, hogy csak ak kor vesz öt Concorde-t, ha mindegyikhez 26 millió font állami támogatást kap! Beavatottak tudni vélik, hogy erre lesz pénz, jóllehet még a laikn sok Is tudják, hogy a Concorde sorozatgyártása csak ráfizetéses lehet. A nép egyre hangosabban követeli, hogy a kormány csökkentse a fegyverkezési költségeket, és az így megtakarított összeget fordítsa lakások, iskolák és kórházak építésére. Azonban a jelek szerint a kormány hallóképessége rossz, nem hallja a nép kívánságát: a most véget ért 'költségvetési évben 3 milliárd 365 millió fontot költött fegyverkezésre, és mindössze 3 millió fontot 700 új, alacsony bérű, városi lakóház építésére. Nagy-Britanniában évente 200 000 lakás válik lakhatatlanná! De még a lakható bérházak is elavultak az egész országban, de különösen Londonban. Elavult a csatornarendszer, a vízvezeték-hálózat, a falak málladoznak, és a City-től néhány kilométernyire — ahová már nem jut el a városnéző londoni autóbusz — szörnyű súllyal nehezedik az emberek lelkére a nyomor és a reménytelenség. (P. GY.) „kulisszatitkait“, soha nem látta a nyomornegyedeket, a „slum“-öket. Az angol fővárosban jelenleg 100 000 parlagon heverő telek van. Kiválóan alkalmasak lakóházak építésére, de hiába, mert a telekspekulánsok további áremelkedésre számítanak. Egyidejűleg mintegy 200 ezer család keres lakást, közülük igen sok már több mint tíz óv óta. A hivatalos statisztika szerint Londonban több mint egymillió ember él szükséglakásokban. A riasztó helyzet elsődleges oka az, hogy nagyon kevés a viszonylag olcsó bérű lakás. A közel kétmillió romos ház javítása nagyon lassú, a mai ütemben legalább húsz évig tart. További ötmillió lakásban kellene elvégezni nélkülözhetetlen, égetően sürgős javításokat, ez a számítások szerint, legalább 30 évig tart. A további igen súlyos ok a lakbérek szüntelen emelkedése. Óvatos becslések szerint Angliában a következő négy év alatt legalább ötmillió család lakbére megkétszereződik. A híres „City“ fejlődik, szépül, de e „paradicsomi világgal“ élesen állnak szembe az úgynevezett peremnegyedek, a szegénység és a bűnözés egyre növekvő és egyre nyomasztóbb városvidékei. A demográfusok, a humán ökológusok egyre hangsúlyozottabban hívják fel a figyelmet arra, hogy ilyen körülmények között nő a „gyökértelen“ népréteg, gyorsabb ütemben és nagyobb méretekben alakul ki a kriminális szubkultúra, a nyomornegyedek lakói közül egyre többen prostituálódnak, válnak alkoholistává, bűnözővé. Egyre több közöttük a belsőleg és külsőleg is bizonytalan egzisztencia, akiknek gyakran a „mikroközössége“, a családja is hiánylakbér felemészti jövedelmüknek közel egyhar- madát. De ez a három család sem hajléktalan. Ugyanis — a hatóságok véleménye szerint — csak az a hajléktalan, akinek nincs lakása, vagyis „csak“ az a 25 ezer ember, aki éjszaka valahol meghúzódik — többnyire a 19. században épült men- heli/eken és szegényházakban. A városnéző autóbuszokban a bájos idegenvezetőnő több nyelven hívja fel a külföldiek figyelmét a nevezetességekre ...“ a város kedvező vízi és szárazföldi út kereszteződésénél jött létre, ezért fejlődött olyan gyors ütemben ... lakóinak száma már a XVIII. század közepén 600 ezer volt... London a fekete és a fehér bors egyik legfontosabb importkikötője... ez itt a belváros ... jobbra az a hatalmas épület a Centre Point...“ A „Centre Point“-ban egy háromszobás lakás jelenlegi értéke 30 000 font Itt talán álljunk meg egy pillanatra! Ez a Centre Point híres, vagy inkább hírhedt épület. 1964-ben építtette a multimilliomos Harry Hyams. A toronyházban többek között több háromszobás lakás áll üresen. Jelenlegi értékük egyenként 30 ezer font. Az egész épület üres. Értéke azonban a telekspekulációk következtében állandóan emelkedik. 1972-ben 25 millió, 1973 novemberében már kb 80 millió fontot ért. Walker miniszter akkor jelentette ki: mindent elkövet azért, hogy ilyen épületek ne állhassanak üresen, hanem a köz javát szolgálják. Azonban Camden városnegyed tanácsa csak 1974 elején tudta elérni, hogy egy bizottság foglalkozzon a Centre Point rendelkezési jogának kérdéseivel. Hyams be sem várta a bizottság döntését, hanem közölte, hogy a lakásokat bérbeadta egy ügynökségnek, amely egy későbbi időpontban népesíti be lakókkal a házat, tehát az ingatlan a „köz javát“ szolgálja. Ezt természetesen az idegenvezetőnő nem közli az utasokkal, talán nem is ismeri a Centre Point Szükséglakás Liverpoolban A londoni nyomornegyed egy részlete
