Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-18 / 116. szám, szombat

A XXVII. KERÉKPÁROS BÉKEVERSENY SZOZDA ÁTVETTE A VEZETÉST Lipcse—Karl-Marx-Stadt volt a kerékpáros Békeverseny 10. útszakasza, s a versenyzők 141 kilométert tettek meg. A lip­csei rajtnál inár csak 97-en jelentek meg, többen sérülések miatt feladták a küzdelmet. Ahogy ez már lenni szokott, a rajt után egy 16 tagú cso­port szökött meg a mezőnytől, de ezek között csak olyan ke­rékpárosok voltak, akik az egyéni verseny második felében foglalnak helyet, tehát már már nem nagyon szólhatnak be­le az elsőség kérdésébe. Az el­ső részhajrá előtt a „szökevé­nyek“ után eredt a későbbi győztes lengyel Szozda is. A 34. kilométernél levő részhajrát azonban a bolgár Bobekov nyerte Szozda és a jugoszláv Plesko előtt. 80 kilométer után a 17-tagú csoport már több mint 3 perces előnyre tett szert az élmezőny előtt. A 100. kilométeren levő részhajrá sorrendje a követke­ző volt: 1. Labus (csehszlovák), 2. Kreczynski (lengyel), 3. Mar- i|iiette (francia). Már ekkor látszott: a szökevények nem tudják tartani előnyüket, mert az élboly egy percre megközelí­tette őket, így is történt, 20 ki­lométerrel a cél előtt összeol­vadt a mezőny. Ekkor több rob­bantási kísérlet is történt, de senkinek sem sikerült tetemes előnyre szert tennie, Karl- Marx-Stadt utcáin együtt haladt a több mint 40 tagú élmezőny. A stadion előtt a lengyel Szoz­da nagy hajrába kezdett, két társával elhúzott az élbolytól, s a stadionba elsőként a kitű­nő lengyel kerékpáros érkezett, biztosan nyerte meg az útsza­kaszt. A második helyezett Mil- de és az olasz Guarnieri nem tudták veszélyeztetni Szozda el­sőségét. l«y teliét kezdenek valóra válni azok a jóslatok, amelyek Szozda személyében látják a kerékpáros Békeverseny egyik nagy esélyesét. Ugyanis a len­gyel kerékpáros kitűnő hegyi versenyző hírében áll, s a hát­ralevő négy útszakasz, amelyre Csehszlovákia területén kerül sor, Szozdának kedvez majd. Ma pihennek a versenyzők, s holnap Karl-Marx-Stadtból So- kolovba teszik meg a 174 km hosszú útszakaszt.' A 10. útszakasz nem hivata­los eredményei: 1. Szozda 3:25:06, 2. Milde (DNK) 3:25:06, 3. Guarnieri (olasz) 3:25:06, 4. Pikkuus (szovjet), 5. Lihacsov (szovjet), 6. Vasile (román) ...9. Henke (csehszlovák), 10. Matoušek (csehszlovák). Nem hivatalos jelentés sze­rint a lengyel Szozda a 30 má­sodperces időjavítás következté­ben átvette a vezetést az egyéni összetett versenyben. A Békeverseny állása a 9. út­szakasz után: Egyéni verseny 1. Mytnik 23:30:53, 2 Gonschorek (NDK- beli) 23:31:16, 3. Pikkuus (szov­jet) 23:31:17, 4. Szozda 23:31:25, 5. Gorelov (szovjet) 23:31:56, 6. Hartnick (NDK-beli) 23:32:03, 7. Hrazdíra 23:32:16 ...9. Ba- toušek 23:32:41, 10. Martoniőek 23:33:11, 13. Labus 23:33:28, 16. Moravec 23:34:08, 21. Henke (mind csehszlovák) 23:35:11. A csapatverseny állása 9 út­szakasz után: 1. Lengyelország 70:32:39, 2. Szovjetunió 70:34:45, 3. NDK 70:34:53, 4. Csehszlová­kia 70:36:01, ... 12. Magyaror­szág 70:67:40. Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára (középen) és Iforst Sindermann az NDK Minisztertanácsának elnöke (jobbról) gratu­lál Hartincknak, a kerékpáros Békeverseny VIII. útszakasza győz­tesének. HARMADSZOR AZ ŰJ SZÓ NAGYDÜAERT Sima, illetve az šsk košice győzött a sportpuskAban Immár harmadszar kerül sor Banská Bystricán a szerkesz­tőségünk Nagydíjáért kiírt sportlövő versenyre, melynek cél­ja a szocialista internacionalizmus gondulatának propagálása, és a honvédelmi sportok fejlesztésének támogatása. Az első nap a sportpuskások mérték össze erejüket, s az egyéniben a liarinaneci Ondrej Sima szerezte meg fölényesen a győzel­met, a csapatversenyt pedig az ŠSK Košice nyerte. Döntetlent látott az Eden közönsége Slávia—Sparta 1:1 (1:1) A Cseh Labdarúgó Kupa első döntő mérkőzésének házigazdá­ja a Slávia csapata volt, de helyzeti előnyét nem tudta győ­zelemre vallani. A 17. percben Segmüller a hazaiaknak szerezte meg a ve­zetést, de negyedórával később szögletrúgás után Migas jól eltalált lövéssel egyenlített. Egybehangzó vélemények szerint e kupadöntő színvonala felülmúlta a ligatalálkozókét. A visszavágóra május 22-én a Sparta pályáján kerül sor. Lusis az NSZK-ban Janis Lusis, az 1972. évi nyári olimpiai játékok ezüstérmes szovjet gerelyhajílója az NSZK- ba utazott, ahol 14 napig lesz vendége barátjának és legna­gyobb ellenfelének, az olim­piai győztes Klaus Wolferman- nak. Mint ismeretes, Wolfer- ínann tartja a gerelyhajítás vi­lágcsúcsát 94,08 méteres telje­sítménnyel. Jelenleg azonban nincs jó formában, az idény elején csak 81,78 méteres ered­ményt tudott elérni. Most szov­jet barátjával edz majd együtt, aki magával vitte feleségét, Elvira Ozolinát is, a római olimpia aranyérmes gerelyhají- tónőjét. A két nagy ellenfél május 23-án Hannoverben ta­lálkozik egymással Ez idén e sportesemény kü­lönös jelentőséggel bír, hiszen a Szlovák Nemzeti Felkelés 30 éves évfordulója alkalmából Banská Bystricán lebonyolítás­ra kerülő sportesemények közé tartozik A VKU Harmanec funkcionáriusai szerkesztősé­günk vezetőségével közösen ezúttal nemzetközi részvételt igyekezett biztosítani. Meghív­ták a szovjet, lengyel és ma­gyar sportlövőket. Minden ké­szen állt fogadásukra, de saj­nos a közelgő Európa-ba jnok- ságra való tekintettel egymás után kimentették magukat, le­mondták részvételüket. Bebizonyosodott tehát, hogy a május végi, június eleji idő­pont nem megfelelő, s a rende­zők már most úgy határoztak, sporthíradó 0 Az osztrák labdarúgó-baj­nokságot a 29. fordulóval foly­tatták. A táblázat élén az SW Innsbruck csapata áll, amely­nek 43 pontja van, 2. Vöst Linz 42, 3. Rapid Wien 41 ponttal. Az éllovas vendégét, a Simmering csapatát 2:0 arányban győzte le. 0 Eseménydús a súlyemelők műsora. Ennek középpontjában a Veronában május 29-én kez­dődő Európa-bajnokság áll. .1 manőverezések ideje Már csak huszenhat nap ... Huszonhat nap múlva megkezdődik az NSZK- ban a jubiláris X. labdarúgó-világbajnokság. Elérkezett tehát a manőverezések ideje, a 16-os döntő részvevői sorozatban játsszák a mérkőzé­seket. Öreg kontinensünk figyelemé érthetően a tengerentúli válogatottak felé irányul, mert tulajdonképpen nem tudja mi várható ezek­től a csapatoktól. A hírekből, amelyek Európá­ba érkeznek, csak egy dolog látszik világosnak: az európai csapatoknak számolniuk kell a ten­gerentúliak keménységével. URUGUAY „ÍZELÍTŐJE“ Uruguay válogatottja nemrégen Ausztráliá­ban próbálta ki erejét és a két mérkőzésen sok mindent csináltak az uruguayi labdarúgók, csak éppen nem nagyon futballoztak. A legki­sebb kontinensen előbb 0:0-ra játszottak Auszt­rália válogatottjával, majd 2:0-ra kikaptak! A második találkozón a vendégek olyan kemé­nyen, durván játszottak, hogy a rendezők csak nehezen tudták fenntartani a rendet. Az uru­guayi hátvéd Garista beleinenése után hord­ágyon vitték le a pályáról az egyik legjobb ausztrál futballistát, Bartzot. Garistát kiállítot­ta a bíró, de nem akarta elhagyni a játékteret, botrányos jeleneteket rendezett és csak az uru­guayi vezetőség három markos tagja tudta őt az öltözőbe cipelni. Bartzot kórházba szállítot­ták ás sérülése nagyon komoly, fél teste meg­bénult. Ogy tűnik, az uruguayiak játékstílusán a vá­logatott gyatra eredményeket ért el az auszt- változtatni. Pedig a 81 esztendős Porta valami­kor kitűnő csatár volt és ellensége mindenne­mű brutalitásnak. De hát a csapat játékosait nem tehet egyik napról a másikra megnevelni. Egyébként Porta vezetése alatt az uruguayi vá­logatott gyatra eredményeket ért el; az auszt­rálok elleni két mérkőzésen kívül há­rom találkozót játszott, és mindössze Haiti el­len tudott győzni. Igaz, hogy a mérkőzésen nem hogy jövőre szeptemberben bo­nyolítják le ezt a versenyt, s ükkor azután négy, vagy öt or­szág legjobbjai küzdhetnek a szép vándordíjakért, mégpedig Banská Bystrica új, korszerű lő- ierén, mely addigra biztosan felépül. Tegnap még az öreg lőtéren, de megfelelő környezetben, kedvező időjárási viszonyok mellett a kisöbű standard pus­kában 28-an rajtoltak, köztük három sportmester, Mlynárik, Sima és Sitár, valamint több csehszlovák és szlovák váloga­tott. Reggel a tervezett idő­pontban, pontosan 9 órakor Ja­roslav Barochovský alezredes nyitotta meg ünnepélyesen a versenyt, hangsúlyozva annak rendkívüli jelentőségét. A mezőnyt két csoportra osz­tották és úgy álltak, illetve fe­küdlek a lőállásokba, hiszen a sportpuskások összetett verse­nye három számból, a fekvő-, álló- majd pedig térdelő test­helyzetből leadott 20—20 lövés­ből áll. A várakozásnak meg­felelően az esélyesek legjobb tudásuknak megfelelő formá­ban szerepeltek. A múlthoz ha­sonlóan ebben a fegyvernemben is az egyéni versenyen kívül négytagú csapatok is mérkőz­tek egymássá], A résztvevők jól ismerik egymást, hiszen az urszágns versenyeken rendsze­rint találkoznak és így szinte előre elkönyvelték a harnianeci Šima egyéni, valamint a ki­egyensúlyozott ŠSK Košice csa­patának győzelmét. Az első csoportban Ondrej Ši­ma 196-tal kezdett, majd 180 és 186 kört lőtt, s 562 pontos eredménye már a biztos győ­zelmet jelentette számára. Na­gyon jól tartotta magát a ko­šicei Mlynárik és Schwarz, va­lamint Ján Sima is. A második csoportban a gútai Máté Ilona fekvő testhelyzetben kitűnő so­rozatokat lőtt és 194-gyel ebben a számban a második legjobb eredményt érte el. Térdelve és állva azonban gyengébb telje­sítményt nyújtott, s így az ösz- szetettben nem tudott az élen végezni. A csapatversenyben, bár mindenki biztosra vette az ŠSK Košice győzelmét, a VKU első csapatának tagjai nagy harcot vívtak a košiceiekkel és végül elég kis különbséggel szorullak a második helyre. Az Űj Szó Nagydíjának vég­eredménye a kisöbű standard puskában: Egyéniben: 1. Šima Ondrej (VKU) 562, 2. Mlynárik (Košice) 541, 3. Terém (VKU) 536, 4. Si­ma Ján (Košice) 532, 5. Schwiarz (Košice) 526 pont. Csapatban: 1. ŠSK Košice 2117, 2. VKU Harmanec I. 2086, 3. Gúta 2005 pont. (kollár) Irány Ogyessza A csehszlovák labdarúgó válogatott tegnap Prágából a Szov­jetunióba repült, és hétfőn, május 20-án Ogyesszában barátsá­gos mérkőzésen a Szovjetunió egyiitesének vendége lesz. szerepeltek a külföldön működő uruguayi fut­ballisták. A MAGABIZTOS ORMOND Csendben, feltűnés nélkül készülődik a skót válogatott. Csak Ormund edző hallatja hangját, s az elmúlt napokban kijelölte a 40 es keretet. Köztük van az a tizenegy labdarúgó, akik ellenünk játszottak Glasgowban, tehát De­nis Law is, akiről Ormond azt állítja, hogy egyedül csak az o részvétele biztos az NSZK- ba utazó csapatban. Már csak azért is, mert egyéniségével kitűnő csapattá formálja a tizen­egy játékost. Ormond, aki nem nagyon volt kí­váncsi a csoportbeli ellenfelekre, nagy megle­petésre Kairóba utazott, ahol egy hétig figyelte az Afrika Kupa küzdelmét. A skótokkal egy cso­portban szereplő Zaire nyerte el a kupát, de Ormond csalódott az afrikaiakban és ezt nyi­latkozatában sem titkolta: „Számunkra Zaira nem egyenrangú ellenfél...“ A skót sportsajté azonban emlékeztette Or- mondot az olasz válogatott volt edzőjének, Fabrinak nyilatkozatára, aki nyolc évvel ezelőtt hasonló szavakkal illette a Koreai NDK futbal­listáit, azután az olaszok l:0-ra kikaptak... ZAIRE—AFRIKAI LABDARÚGÁS . Akárhogy is végezzen Zaire a világbajnoksá­gon, kétségtelen, hogy ebben az országban játsz- szák a legjobb labdarúgást a fekete földrészen. Zaire megnyerte az Afrika Kupát és a BAK-ot (Bajnokcsapatok Afrika Kupája). A Francé Football, amely Európában minden évben meg­rendezi a legjobb európai labdarúgó címéért kiírt anketot, hasonló akciót rendez Afrikában is. Az elmúlt két évben az afrikai „aranylab­dát“ zairei Bwanga Tshimen nyerte el és mö­götte mindkétszer a testvére, a válogatott ka­pusa, Kazadi Bwanga végzett. Az idén a negye­dik helyet a leggólerősebb zairei futballista, Kakoto Etepe szerezte meg. Tehát ez olyan si­ker, amire szinte nincs példa. (t. v.) Válogatottunk keretében a következő játékosok kaptak he­lyet: Viktor, Vencel, (kapusok), Pivarník, Dobiáš, Ondruš, Vojá- ček, Gogh Rýgel (hátvédek), Bičovský, Panenka, Pekárik, Ku­na (középpályások), B. Veselý, Čermák, Švelilík, Nehoda, Jar- kovský (csatárok). A csehszlovák különítmény vezetője Ludvík Uhlíŕ, a Cseh­szlovák Labdarúgó Szövetség alelnöke. Václav Ježek főedző segítőtársa ezúttal Vladimír Mirka lesz. Trinec—Pov. Bystrica 4:0 (2:0) A II. labdarúgó-liga éllovasa biztosan győzött jozef Marko csapata ellen. Főleg a második félidőben játszott jól a hazai együttes. Góllövők: Špaček, Gőgh, Kuchár és Bodnár (ön­gól). A II. liga állása; 1. Trinec 26 16 5 5 40:19 37 2. Jablonec 26 U 9 6 30:15 31 3. Bardejov 26 9 11 ti 32:25 29 4. Prievidza 26 12 5 9 37:31 29 5. Trenčín 26 .12 4 iu 30:24 28 6. K. N. Mesto 26 9 9 8 35:30 27 7. Hradec 26 10 7 9 28:26 27 8. VŽKG 26 10 6 10 21:24 26 9. Martin 26 12 1 13 36:35 25 10. P. Bystrica 28 9 7 10 25:32 25 11. Kladno 26 8 8 10 27:35 24 12. B. Bystrica 26 9 5 12 20:20 23 13. Pardubice 26 8 7 11 27:31 23 14. NHKG 26 8 6 12 31:37 22 15. Bohumín 26 7 0 13 20:35 20 16. Ostí 26 9 2 15 27:47 20 Uhlíf az útrakelés előtt így nyilatkozott: — Az első félévben ez az utol­só előkészületi mérkőzésünk. A válogatott csapat konszolidálá­sát van hivatva elősegíteni. El­várjuk, hogy fiaink ezúttal job­ban és nagyobb harciszellein- mel játszanak, mint Franciaor­szág ellen. Szovjet barátaink is úgy tekintenek erre az erő­próbára, hogy megfelelő alkal­mat nyújt a csapat összeszok- tátására a közelgő Európa-baj- noki mérkőzések előtt A Szovjetunió—Csehszlovákia mérkőzést svéd játékvezetőhár­mas irányítja. Már bajnokot avatnak az NB I-ben? A magyar labdarúgó NB I- ben vasárnap a szabályok sze­rint minden mérkőzést egy idő­ben, vagyis 17.00 órakor kell kezdeni. Már bajnokavatás is lehetséges. A Ferencváros előtt 3 ponttal vezető Ű. Dózsa, ha legyőzi a Csepelt, ugyanakkor a zöld-fehérek nem nyernek, végleg eldől a versenyfutás a bajnoki címért. A forduló ér­dekessége, hogy a ferencvároii sporttelepet a Vasas elleni ta­lálkozóval avatják föl, a klub létezésének 75. évfordulója al­kalmából. A további párosítás: Újpesti Dózsa — Csepel, Egyet­értés — Dorog, Zalaegerszeg — MTK, Pécs — Bp. Honvéd, Rába ETO — Haladás, Salgó­tarján — Tatabánya, Szeged — Videoton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom