Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-16 / 114. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. május 16. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 114. szám Ára 50. fillér Walter Scheel az NSZK új elnöke Öt új SPD-miniszter a kormányban felvétel az ülésteremből. BEFEJEZŐDÖTT a CSKP Központi Bizottságának ülése A prágai vér Ulászló termében Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülése tegnap a CSKP KB Elnökségének a csehszlovák népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztése kérdéseiről szóló jelentése megvitatásával folytatódott. A délelőtti tanácskozást Lubomir Štrougal elv- társ, a CSKP KB Elnökségének tagja nyitotta meg és vezette. Az észak-morvaországi párt- szervezetnek a műszaki értelmiséggel kapcsolatos munkája formáiról és módszere’röl Miroslav Mainula elvtárs beszélt. A Kelet-szlovákiai Vasmű fejlődésével kapcsolatos tapasztalatokról Emil Rigó elvtárs számolt be. Ladislav Adamec fi'v- társ felszólalásában arról beszélt, hogy a komplex szocialista racionalizálás milyen eredményekkel jár az anyagi költségek csökkentése terén, jan Főjük elvtárs felszólalásában hangsúlyozta a társadalomtudományok jelentőségét a társadalom irányítása és fejlődése szempontjából. Gejza Šlapka elvtárs kiemelte, m’lyen jelentősége van annak, hogy a tudományos-kutató intézeteket racionálisan szakosítva kiemelt feladatokkal bízzuk meg. Jind- ŕich Zahradnik elvtárs rámutatott az árpolitikában a munka racionalizálása és a bérezés terén mutatkozó néhány problémára a tudományos-műszaki fejlődés új feladataival kapcsolatban. A čelákovicei szerszámgépgyárban folyó műszaki fejlesztésről és a komplex szocialista racionalizálásról beszélt felszólalásában josef Binhát elvtárs. A vegyipar műszaki fejlesztéséről számolt be ján Malis elvtárs. Josef Havlič- ka elvtárs felszólalásában azokkal a lehetőségekkel foglalkozott, amelyekkel a tudományos-műszaki fejlesztésben az újítómozgalom rendelkezik. Vladimír Meduna elvtárs beszámolt arról, hogyan járulnak hozzá az új tudományos-műszaki ismeretek a tervezési előkészítés meggyorsításához az építőiparban. Az ülést a délután folyamán Vasil Bifak elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. A vitában felszólalt ezután Miroslav Bauer elvtárs, aki a külszíni szénfejtéssel kapcsolatos legújabb műszaki ismeretekről számolt be. A tudományos-műszaki fejlesztés egyik döntő tényezőjére — az információs rendszerek színvonalára — hívta fel a figyelmet Pavol Pavlík elvtárs. Rudolf PeSka elvtárs a hazai tudományos- technikai fejlődés és a szocialista gazdasági integráció szoros összefüggésére mutatott rá. josef Havlín elvtárs arról beszélt, milyen mértékben veszik ki a felsőoktatási 'intézmények részüket az oktatási-nevelési folyamatból és a tudományos kutatómunkából. A központi bizottság értékelte, miként teljesítik a CSKP XIV. kongresszusa határozatait a tudományos műszaki fejlesztés területén, és kitűzte a fő feladatokat a tudomány és a technika hatásának, valamint a gazdaságfejlesztés hatékonyságának növelésére az ötödik ötéves tervidőszak utolsó másfél esztendejében és a hatod k ötéves terv előkészítésével kapcsolatban. A CSKP Központi Bizottsága jóváhagyta: — a központi bizottság határozatát a tudományos-műszaki fejlesztés feladatainak fokozására a csehszlovák népgazdaság hatékonyságának fokozásában. —■ Csehszlovákia Kommunista Pártjának költségvetését, — a CSKP KB Elnökségének és titkárságának tevékenységéről szóló jelentést a CSKP KB megelőző ülésétől eltelt időszakra vonatkozóan. A CSKP Központi Bizottsága tudomásul vette: — a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának tevékenységéről szóló jelentést. A zárszót Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára tartotta. Értékelte az ülés jelentőségét, amely felelősen és alkotó módon feldolgozza a ma (CSTK) — Az Állami Szanatórium vezetősége és az orvosi konzílium közli, hogy Lud- vík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök egészségi állapota továbbra is nagyon súlyos, a légző- és vérkeringési szervek intenzív gyógykezelést követelnek. A jelentést aláírták: dr. Vladimír Balaš professzor, dr. Ján kulcsszerepet játszó tudományos-műszaki fejlődés kérdéseit. Hangsúlyozta, hogy minden feltételünk megvan a felgyorsított műszaki fejlesztéshez — megvan az anyagi bázisunk, fejlett munkásosztállyal, nagy számú értelmiséggel rendelkezünk. Valamennyi kérdés megoldásáról kritikai igényességgel kell hozzáfognunk, nagy felelősségtudattal, megfelelőképpen kell felhasználnunk a rendelkezésünkre álló erőforrásokat és szüntelenül fel kell tárnunk a tartalékokat. Kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy a párt központi bizottságának ülése és az itt hozott határozatok új ösztönzést adnak a kezdeményezés kibontakoztatásának és az egész pártot és társadalmat azoknak a feladatoknak teljesítése irányába fogják vezetni, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa tűzött ki, és ahogy azokat most a CSKP Központi Bizottsága applikálta. Husák elvtárs egyebek között foglalkozott a pártinunka kérdéseivel is. Megállapította, hogy sikeresen halad előre a politikai munka tökéletesítésének folyamata, hogy növekszik a CSKP tekintélye a dolgozó tömegek között, és fokozódik a párttagság vonzóereje. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hugy növekszik az új tagjelöltek száma, hogy erősödik a párt munkásmagva. Hangsúlyozta, hogy a kommunistákra az új tagjelöltek felvételével kapcsolatban még igen fontos és igényes feladat vár — a fiatal tagjelöltekből szilárd, elvhü és kemény ötvözetű kommunistákat kell nevelniük. Csehszlovákia Kommunista Pártjának ülése az Internacio- nálé hangjaival ért véget. Dobiáš professzor, dr. josef Hódéi főorvos, dr Jindrich Kar- pišek professzor, dr. Vítézslav Nekvinda, dr. Vladimír Pacovs- ký professzor, dr. Josef Smeta- na professzor, dr. Vlastimil Ví- šek professzor, dr. Josef Vymazal professzor, dr. Jirí Widiins- ký docens és dr. Pavel Pudlák docens, a prágai Állami Szanatórium igazgatója. fíonn —■ A bonni Beethoven- csarnokban a szövetségi válasz- tógyülés az elkövetkező öt esztendőre megválasztotta a Német Szövetségi Köztársaság új államelnökét. Erre a tisztségre két jelölt pályázott: Walter Scheel ügyvezető kancellár és az ellenzéki Richard von Weizsäcker (CDU). A választótestületnek 103G tagja van, 518-an a szövetségi gyűlés tagjai (beleszámítva u jelen esetben szavazati joggal rendelkező nyugat berlini képviselőket) és ugyanilyen számú választó az egyes tartományokat képviseli. A CDU/CSU-nak 501 szavazásra jogosult küldötte van, a koalíciónak 535 (SPD: 471, FDP: 84J. Az elnökké választáshoz abszolút többség szükséges, azaz 519 szavazat. A nyugatnémet jobboldal az egy hete tartó kormányválságot kihasználva nyomást gyakorolt a koalíció tagjaira is, hogy ne adják Scheélre szavazatukat, hanem legalább tartózkodjanak. A kormánytáborban átlói is tartottak, hogy a baloldali szociáldemokrata képviselők egy csoportja megtagadja bizalmát Scheeltől, hogy így fejezze ki elégedetlenségét egyes haladó miniszterek kibuktatása miatt. Sikerült azonban az egységet helyreállítani, miután az SPD vezetői — köztük Willy Brandt pártelnök — nyomatékosan figyelmeztettek arra, hogy minden egyes Scheeltől megvont szavazat csak a jobboldali Weizsäcker győzelmi esélyeit erősíti. A szövetségi választógyűlés 530 szavazattal a nyugatnémet kormánykoalíció jelöltjét, Wal tér Scheelt választotta mey az NSZK új elnökévé. Ellenfele, a kereszténydemokrata Richard van Weizsäcker 498 szavazatot kapott. Öten tartózkodtak a szavazástól. A szavazástól tartózkodók vegyesen, a koalíció és az ellenzék küldöttei közül kerültek ki. Walter Scheel, aki az NSZK negyedik államelnöke, a megbízást elfogadta és rövid nyilatkozatban köszönte meg az irányában megnyilvánult bizalmat. Scheel, az NSZK új köztársaMoszkva — Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke beszédet mondott azon a vacsorán, amelyet a szovjet kormány adott Ab- dusszalam Dzsullud líbiai miniszterelnök, a forradalmi parancsnokság tagja tiszteletére. „Dzsalludot, a Líbiai Arab Köz társaság miniszterelnökeként első ízben fogadjuk Moszkva bán, és ebben a látogatásban, a megkezdett tárgyalásokban, a szovjet—líbiai kapcsolatok kedvező fejlődésének bizonyítékát látjuk. A szovjet kormány, országunk népe üdvözli ezt a fejlődést. A szovjet kormányfő emlékeztetett arra, hogy Dzsallud látogatásának küszöbén kijelentette: „Líbiában a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat baráti kapcsolatoknak tekintik." A szovjet kormányfő kifejezte azt a véleményét, hogy le hetőség van a szovjet —líbiai kapcsolatok kiszélesítésére. „Mi készek vagyunk olyan megállapodásra, amely szilárdabb, tiiiTósubb jellc&oL ad sági elnöke 1919-ben született, Soliugenban. 1953 óta az FDP bonni szövetségi gyűlésének képviselője. 1968 óta az FDP elnöke. A szövetségi kormány bán 1961—1966 között gazda- ságiigyi miniszterként tevékenykedett, 1966 óta az NSZK külügyminisztere. Walter Scheel államelnökké történt megválasztása után Nyugut-Németországbun a soron- kövelkező belpolitikai esemény Helmut Schmidt kancellárrá választása és az új kormány megalakulása lesz. A szövetségi gyűlés csütörtökön ül össze a kancellár megválasztására és az űj kormányfő még ma délután leteszi a hivatali esküt. Az új kormány pénteken mutatkozik be a parlamentben és délben hangzik el Helmut Schmidt kormánynyilatkozata. Az új kormány összetétele bizonyosfokú jobbra! olódást jeleni. A távozó Walter Scheel helyét a külügyminisztérium élén az eddigi belügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher veszi át. Az. FDP-böl Friderichs gazdaságügyi és Erii földművelésügyi miniszter megtartja tárcáját, míg a belügyminiszteri posztot — szívós koalíciós alkudozás után — a baloldali szabad demokrata Maihofer professzor kapta meg az SPD jelöltjével, a konzervatív Vogellal szemben. Az FDP ezt azzal honorálta, hogy beleegyezett egy szociáldemokrata kormányszóvivő kinevezéséhez, Klaus Bölling személyében. Egész sor változás történt a kormány szociáldemokrata tagjainak körében: öt új SPD-miniszter vonul be Helmut Schmidt kabinetjébe, közülük egy számít baloldalinak /Matt- hoefer), négy viszont — bár valamennyien hosszú szakszervezeti múlttal rendelkeznek — az SPD jobbszárnyát képviselik. A baloldaliak közül csak Eppler gazdaságügyi együttműködési miniszternek sikerült megőrizni helyét, viszont távoznia kellett a jobboldal által szüntelenül támadott Ehmkének és Egon Bohrnak, akinek különleges miniszteri funkcióját „racionalizálták“. együttműködésünknek“ — hangsúlyozta a szovjet kormányfő. Abdusszalam Dzsallud beszédében rámutatott, hogy „különös szükség van“ az arab- szovjet barátság elmélyítésére és fejlesztésére. ,,A Szovjetunióhoz fűződő barátság, amelyet Egyiptom elhunyt elnöke, Gamal Abdel Nasszer alapozott meg, igen fontos gyümölcsöket termett, egyebek között lehetővé tette az arab népek számára, hogy megteremtsék modern fegyveres erőiket. A Szovjetunióban és az arab világban minden ember érdekelt abban, hogy barátságunk és együttműködésünk fenn maradjon, új erőre kapjon, a reakciós imperialista körök olyan Irányú kísérleteivel szemben, hogy visszaszerezzék pozícióikat az arab világban“ — mondotta Dzsal- lud. A Kremlben tegnap megkezdődtek a tárgyalások Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, és Abdusszalam Dzsallud líbiai miniszterelnök között. Közlemény o kisfasági elnök egészségi áHupoiáról Szovjet-líbiai ntegtaéiesek