Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-12 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
Maln.1p Pista bácsi a „tanító nénivel“ beszélget az iskn’a udvarán I ^erestem, de nem találtam a falumat. Fel- * bomlott a házak, utcák, kertek régi rendje. Sőt, a hajdani nóta sem érvé- nyes már: „ ... tósnyárasdi lányok, jaj de kényesek .. Nem kényesek. Csinosak. jól öltözöttek. És a fiúk, a régi fiúk felett, valljuk be őszintén, bizony kissé eljárt az idő. Viszont a nyárfák ma is sudár magasan büszkélkednek a tó partján. De mi történt a nyárfák alatt . ..? Heves Sándor, a helyi nemzeti bizottság elnöke zavarba jön. Nem tudja, tulajdonképpen mivel Is kezdje. Hiszen annyi minden történt az elmúlt évek során. Amikor e cikk szerzője gyermekéveit élte ebben a faluban, 131 volt a legmagasabb házszém. Ma 273. „Megnőtt“ a falu. A választási programból kiderül, hogy „mindössze“ félmillió koronát fordítanak a falu fejlesztésére a következő esztendőkben. Félmillió korona — országos méretekben — jóllehet, nem nagv összeg. Viszont megmutatja, mennyit gyarapodott, mennyit erősödött ez a falu, amelyről valaha, bizony, elég gyakran megfeledkeztek. Megváltoztatta medrét a „tó“ is. Mert „tónak" hívtuk a patakot, jobban mondva, neveztük ... De hát a falu nyelvétől nem szabadulhat az ember. Megnéztük az iskolát. Azt az iskolát, amelynek szűk, sötét ablakai mögött tanultak valaha a nebulók. Ma korszerűen felszerelt „nagyablakos“ osztályokban nevelkedik az új nemzedék. Persze, a teljes Igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy ez a nemzedék nem csupán az iskola fehérre meszelt falai között készül az életre. A falu, az emberek nevelő hatása szintén döntő tényező. Molnár Pista bácsi, ez a csupa szív ember szintén ezt a nézetet vallja. Rá pedig hallgatnak a fiatalok. Az egykori „nagycsapat“ kapusára, a kulturális rendezvények lelkes szervezőjére, arra az emberre, aki éjt nappallá téve szorgoskodik a falu felemelkedése érdekében. Pista bácsi — mint mindig — most is nagyon sietett. Fontos ügyekben kellett intézkednie. Mégis szakított rá időt, hogy elkísérjen az új iskolába, beszámoljon a patakszabályozási munkákról (mert ez a patak már valóban nem „tó“), bemutassa az iskola fiatal tanítónőjét, akinek szavaiban a falu nyelvének oly jól ismert zamatét fedezem Tel. Martin Lehoczky, a pártszervezet elnöke is elkísért bennünket sétánkon. Nem tartozik a bőbeszédű emberek típusához. A párttagok és a' fiatalok nevelésének kérdéseiről beszélgetünk. - Elmondja, hogy a pártszervezet rendkívül nagy gondot fordít tagjai, valamint a párton kívüliek ideológiai nevelésére. Ami pedig a legürvende- tesebb, hogy a különféle előadások hallgatóságának a nagyobb része fiatal. Tehát tanul, művelődik a falu. Ám nem csupán tanul és művelődik, hanem keményen dolgozik is. Ezt bizonyítják az elért eredmények, mindaz, amit a választási programban lefektettek és megvalósítottak. Mert az a program nem született meg „véletlenül“. Az emberek alkották, a falu vállalta és teljesíti. Becsülettel, kitartással, a hangyaszorgalmú emberek mindennapi munkájával. Esteledik. A falu csendes, olyan, mint régen. A szürkület homályba burkolja mindazt, anai épült, ami új. A köszönést is halkabbra fogják. A „csárda“ sem hangos. Fiatalemberek, Idősebbek kávé és sör mellett üldögélnek. Beszélgetnek. Egyik-másik még megismer. Rám köszön, zavarba jövünk, inkább azért, mert én bizony már alig-alig emlékszem gyermekkori pajtásaimra. Megkérdem tőlük: mi újság, fiúk?... Látod — ez a szokványos válasz —, alig lehet ráismerni a régi falura... Ne csodálkozz hát, ha bennünket is nehezen ismersz fel. A „srácok“ elégedettek. Jól keresnek, a faluban is megtalálják számításukat. Néhányan még emlékszünk az első kombá inra, az első traktorra, amely a faluba érkezett. Sőt, arra az egyetlen futball-labdára is, amely aB3saww—Ea— M inden az elmélet. Ugye? Meg a tudományi — mondta Csathó István, és metsző aüny, ugyanakkor furcsa, érthetetlen fájdalom vegyült a hangjában. Minden fiával folytatott beszélgetése így végződik, ilyen szúró, otromba szóváltással. Nőm bírla tovább elviselni a szobában terjengő sötétséget. Felállt a kényelmes karosszék- ből, és odatapogatózott az ajtó közelében elhelyezett villanykapcsolóhoz. A kattanásra józan, fehér fény árasztotta el a szobát, és erősen kirajzolta mindkettőjük vonásait. Az apa kemény, csontos arcán a hatvanadik éve felé közeledő ember ráncokba futó komorsága és határozottsága tükröződött. Sötét szemében is. A homlokán is. A fiú szinte pontos mása volt apjának, nagyon fiatal mása, de idegen és ismeretlen emberek társaságában sem tagadhatták volna le egymást. Csakhogy ami az Idős apának határozott és kemény vonalú volt, a fia arcában bizonytalan és elmosódó körvonalakat nyert. Ebből a határozatlanságból mesterkélt fölény áradt, és nagyon ízetlen benyomást keltett. A húszegynéhány éves diák mintha ka- maszkorának egykor nagyon is érthető fölényeskedését őrizte volna meg természetében, ami így megkésve már nagyon érthetetlen és ellenszenves volt. — Tudnod kellene a kutatók rés a magnemesítők legújabb eredményeiről — mondta a fiű, és szavának ugyanolyan szúró, iá jó éle volt, mint előbb az apa szavának. Az idős ember már rég megfeledkezett beszélgetésük tárgyáról, csak a köztük eluralkodó feszültség foglalkoztatta. A fiú kijelentése visszatérítette eredeti vitájukhoz: — És miből gondolod, hogy nem tudok róluk? — hangjában elutasító, lesújtó harag feszült, mely hirtelen dühkitöréssel fenyegetett, mégis úrrá lett rajta, s végül csak legyintett: — Négy vagy öt évvel ezelőtt a magnemesítő csak hat- vankilenc mázsa kukoricánál ♦ártott még. Ugyanabban az évben nálunk hetvenkettő termett. A magnemesítő nélkül. Az utolsó szavakat erősen megnyomta, s így éles, gunyo- ros ízt nyertek. Észrevette magát, hogy nem okosan cselekedett. Rövid szünet után már megnyugodva folytatta: — A száztizenhat mázsa kukorica a magnemesítő csúcsteljesítménye, de csak egyetlen kísérleti parcellán. És a többi? öt-hat parcella átlaga alig éri el a hetvenet, és a nagy szántóterületek átlaga még kisebb. Nem gondoltál az évről évre változó csapadék mennyiségével. A talajvíz szintjével. A napfénnyel! A felhő járással! Jövőre befejezed a főiskolát, és úgv teszel, mintha minderről tudomásod se lenne. A fiú apjára tekintett: — Hát igen, ti vagytok a gyakorlati emberek ... Kijelentése úgy hatott, mint egy szándékolt ajkbiggyeszt és. Apjában ismét feltámadt a hirtelen harag, de most Is úrrá lett felette. Végül is aggódó, szomorú pillantást vetett a fiára, aztán ismét leült a knrosszékbe. Könyökét a térdének támasztva, tenyerébe rejtette arcát. Súlyos gond gyötörte a gyerek miatt. Nem tudott eligazodni állapotán. Az utolsó előtti évét végzi. Az egykor színjeles diák tanulmányi eredménye tavaly hirtelen leromlott, és ebben az évben sem következett be javulás. £>dti tikot* • Eleinte arra gondolt, hogy anyja elvesztését sínyli. Az asszony másfél esztendeje halt meg, egy súlyos epeműtét után. öt magát is erősen megviselte a gyász, és a mindmáig nem szűnő fájdalom. Ezért a fián so csodálkozott Bár furcsa fölényeskedése olykor felkeltette gyanakvását, hogy valami mással áll szemben, nemcsak az édesanyja elvesztéséből eredő levertséggel. A minap elvetődött a városba, és összeakadt a fiú egy két tanárával, végül a dékánnal is. Mindannyian csaknem ugyanazt mondták, nem kell annyira szívér« venni az esetet. Igaz, leromlott, de előrejutását semmi nem veszélyezteti. Megállt egy átlagos színvonalon, mert az elméleti tárgyak nem kötik le a figyelmét. Ha elakad, mindig azt bizonygatja, hogy minden a gyakorlat. Jövőre befe>- jezi a főiskolát, és akkor valóban a gyakorlat lesz a fontos. Ebben utóvégre apja a példamutató. — A gyakorlat! A gyakorlati — mondta magában, és megkeseredett a szája íze, ö. Csathó István, a k... 1 szövetkezet elnöke valóban a gyakorlat embere. A szövetkezet átlagon felüli eredményeivel, hektárhozamaival, tejhozamával, takarmány- és hústermelésével már országos hírre tett szert; vele együtt az elnök is. De megadta az árát. Minden ideje idegőrlő munkában telt el. Vállalta a kockázatokat, és az emberekkel szemben tanúsított szigorú bánásmód kockázatát Is. Közben a felesége észrevétlenül sorvadt, míg végül elpusztult, pedig csak egy kis figyelemre. tanácsadásra lett volna szüksége, hogy idejében menjen el az orvoshoz. Legidősebb gyermer ke, Laci, érettségi után országjárásra indult, gyalog és autó* stoppal, s valahol Morvaországban veszett oda a készsé* t ges autótulajdonossal együtt. Egy hirtelen kanyarnál az útmenti szakadékba zuhant a jármű. A gyerek személyazonossági igazolványa elveszett, így csak hónapokkal később értesítették őt annak a végzetes autóstopnak az eredményéről. Igen. Volt saját kocsija is. De a gyereknek nem volt hajtási engedélye Laci könyőr* gött: — Apu, vigyél el bennünket valahová ezen a nyáron! Az egész családot értette, ö ridegen rászólt: — Nem megyek sehová! Nem mehetett, mert a szövetkezet gondja fogva tartotta. Azóta évente egyszer el- lár egy távoli morvaországi faluba. Csak a temetőbe, ahol a fia pihen. És a lánya? Mária egy fővárosi diákinternátusban érzi magát otthon, és a barátnőinél. És a kisebb fiú, István? Az ifjabb Csathó István. Igaza van: ő a gyakorlat embere. Elvégezte ugyan a mezőgazdasági technikumot. Nagyon megkésve, már középkorú férfi korában, és nem mondja, hogy nem vette hasznát, de a szövetkezet már azelőtt is kitűnő eredményeket ért el, s ugyancsak ő volt az elnöke, az egykori részesarató, aki összesen nyolc elemit végzett. A gyakorlat. A gyakorlat?! A fiú tanáraival lefolytatott beszélgetés alig hagyott nyoHeves Sándor, a helyi nemzeti bizottság elnöke Martin Lehoczky, a pártszervezet elnöke 1974. V. 12.
