Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-12 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

KIÉRDEMELTE A BIZALMAT.'

7_

a falu sportszervezetének & „tulajdonát" képezte: Mi „sústytból“ készítettük annak idején labdáinkat. Persze, csak akkor, ha akadt hozzá megfelelő harisnyaszár. Ma a nyárasdi srácok „igazi“ focival vívják csatáikat. Ahogy elnéztem őket, mosolyogtam. Mert a „csúfnevek“, a falu régi nyelve megmaradt. Ügy tűnik, hogy mindörökre megmarad. Tósnyárasd jobbágyfalu volt a középkorban. Ma ugyanez a Nyárasd „a nyárfák alatt“ virágzó falu.

így azután egyetlen választási programon keresztül aligha mérhető le a fejlődés üteme. Nem mérhető le pedig azért, mert érezni, tudni 'kell, honnan indult a falu közössége, milyen célokat tűzött maga elé, és mit tett azok megvalósítása érdekében. A tárgyilagos olvasó e cikk szerzőjének felróhatja, hogy a szubjektív tényezők, a fejlődés konkrétumainak rovására, túlsúlyba kerültek. Kétségtelen azonban, hogy társadalmi-politikai és gazdasági vonatkozásban valóban az „egyszerű“ emberé a szó, aki ha kellett, megfogta az eke szarvát, majd felült a traktorra, és kombájnt vezetett.

Martin Lehoczky, a pártszervezet elnöke és Heves Sándor, a nemzeti bizottság elnöke alig palástolható büszkeséggel magyarázza, hogy a faluban napközi otthont létesítettek. Sok harcba, vitába, munkába került, amíg ez a napközi otthon működni kezdett. Jelentősége vitathatatlan. Nemhiába alkotta — többek között ez is — a nemzeti bizottság és a pártszervezet programjának jelentős részét. Egy kis faluban valóban komoly erőkifejtést igényel, míg „összehoznak“ egy napközi otthont. Helyiség, munkaerő kérdése csupán — mondaná valaki —, persze, mögötte látni kell az emberek önzetlen tenni- akarását, igyekezetét és ügyszeretetét.

Erről beszélgettünk hát. És még valamiről ... Amikor Molnár Pista bácsi Schiller „Ármány és szerelem“ című drámájában vállalta az egyik főszerepet. A szövegpróbák hosszú téli éjszakába nyúltak. Aztán megtartották a bemutatót.

Csupán az « tény, hogy erre a bemutatóra sor került, és a szereplők „betéve“ tudták a szöveget, megmutatja, milyen erő van a nyárasdi emberekben. És bár paradoxonként hangzik, de tény, hogy a falu múltja szorosan összefügg jelenével és holnapjával is.

Az elfogadott választási program sikerének titka is a múltban rejlik. Abban az akaratban, amely összefügg a kulturális rendezvények, előadások és egyéb akciók megrendezésével, megszervezésével. Nem áll módunkban részletesen ismertetni a szóban forgó választási programot.

A tárgyilagos látogató, aki a falu utcáit végig- jária — és új utcáit is —, amelyekről nyilván nem tudja pontosan, mióta épültek, feltétlenül megállapítja: itt valami új, egészen más született.

Alkalmam nyílott rá, hogy néhány családot meglátogassak. A baráti beszélgetéseket arra is kihasználtam, hogy alaposan „körülnézzek“. A lakásban, az udvaron, a kertben és mindenütt.

De maradjunk a kerteknél. Régi diáktársam panaszkodva mutogatta almafáit — mind jonatán —, mert nem képes megbirkózni a lisztharmattal. Szép, középmagas törzsű almafák. A lisztharmat valóban csúnya „munkát végzett“ rajtuk. De emlékezzünk csakl . .. Néhány évtizeddel ezelőtt vadkörte és vadalma után kutattunk a tóparti erdőben. Ma abban a faluban középtörzsű jonatánfákról szedik le a termést.

Az összefüggés világos. Bár az ilyen részletkérdések nem kerülnek be a választási programba, mégis szerves részét alkotják. Szerves részét annak a folyamatnak, amely jelentős mértékben járul hozzá falvaink, városaink gyors ütemű fejlődéséhez.

Minderre példaként hozhatjuk fel Tósnyáras- dot, ahol „a nyárfák alatt“ valóban új élet, új világ született. És ennek az állításnak hitelességét a szemtanú is bizonyíthatja.

BALOGH P. IMRE

Nagyablakos, újjáépített iskolában tanulnak a nyárasdi gyerekeit

mot benne, és nem is lett okosabb tőle. A szó most hónapok után támadt fel emlékezetében, s hirtelen világosságot gyújtott koponyájában. A gyerek az iskolában a gyakorlat fontosságával mentegeti értetlenségét és esetleges hanyatlásait, otthon meg folyton az elméletről és a tudományról beszél. Föltekintett. Még mindig ott látta íia arcán az értetlen fölényeskedést, mely valami furcsa fájdalommal vegyült el. És az idős Csathó István ebben az arckifejezésben ismerte föl a most születő értelmiségi beteges hangulatváltásait, vélt el- nyomottságát.

Körülnézett a szoba négy falán, a sima bútorokon, mintha valami vigasztaló nyomot keresett volna, s közben a rég eltávozott asszonyra gondolt. Míg élt, minden valahogy más volt. Szelídebb, lágyabb. Az asztalterítő és a függönyök csipkéi mindig mosolyogtak, és mindig ifjú házaskorát juttatták eszébe, bár másfél évtizeddel esküvőjük után vette őket az asszony. Az új ház falai és a szoba sarkai egy meghitt, barátságos otthont határoltak el a külvilág hűvösétől és határtalanságától. Azóta, hogy az asszony elment, minden csak sima volt, és minden szögletes volt. Az ő szögletességét és ridegségét vette át a ház minden zuga, és csak azt árasztotta.

Arra gondolt, hogy a fiúval együtt csakhamar kimennek a konyhába, s a terítetten asztal mellett hideg kolbászt és kenyeret esznek vacsorára. Nem

tányérról, és nem késsel, meg villával, csak az éles kis konyhakéseket veszik ©lő, mert úgy kényelmesebb. Szinte előre látta a kések villogó sima élét. Azok is saját megszokott ridegségüket tükrözik majd a meny- nyezet alól aláhulló villanyfényben.

Ó, igen: a szövetkezettel

együtt tekintéllyé nőtte ki magát, de valahogy rideg tekintéllyé. Míg élt az asszony, mindent elsimított, barátságosabbá tett, még őt magát is. Amióta elment, ez a gyerek az ő ridegségével és tekintélyével viaskodva nőtt és hanyatlott, s még tanulmányaiban is legföljebb átlagos szintre vitte.

Hirtelen rettenetes tehernek érezte azt a tekintélyt, mely ránehezedett a vállára, agyonnyomja a saját életét és a fia életét, mert nincs benne más, csak súly és ridegség — és magány. Hirtelen fölállt a karosszékből, meleg, mélységes indulattal odalépett a fiához, aki ott ült szemben vele, és hátrasimította rakoncátlanul ágaskodó haját.

— Tudod-e, fiam, mi az a gyakorlat? A tudomány legőszintébb megbecsülése. Mert igaz, hogy teremtettünk munkafegyelmet, de nem teremtettünk gépeket. Műtrágyáztunk, de nem mi gyártottuk a műtrágyát. Vetettünk jó magot, de azt a kutatók és a magnemesí- tők teremtették elő. A gyakorlati sikerekhez kellett a fegyelem és az önfegyelem. Azért vagyunk olyan számítgatók és ridegek.

Egy pillanatra elakadt.

— És a kiút? Nem tudom. Talán a magadfajták és a veled egykorúak vagytok a kiút. Én mindig azt szerettem volna, ha a legkeményebb kéz, a legkérgesebb tenyér is gondolkodna.

Hirtelen furcsa tehetetlenség rohanta meg, és elakasztotta a szavát. Már nem tudott, nem is tudott volna többet mondani fia megnyugtatására, mégis váratlan jókedvre derülve fölnevetett:

— Gyerünk vacsorázni.

És aztán mindketten ott ültek a konyhában. Nem a szokott terítetlen asztalnál, mert idősebb Csathó István hófehér .abrosszal takarta be meztelenségét. így egészen olyan volt, mint az asszony életében. Mikor ezzel is megvolt, az ünnepi étkezésekhez használatos tányérokat vette elő. A tányérok mellé kést és villát tett.

Falatozás közben elnézte a fiát. Csak most vette észre, hogy nem csak őt formázza. Sokat megőrzött anyja szelíd, lágy vonalú arcvonásaiból is. Már nyomát se látta rajta az éretlen és ízetlen fölényeskedésnek. Az érett és felnőtt férfiak szokása szerint, szótlanul látott neki az étkezésnek.

A fehér abrosz és a teríték olykor megtündökölt az aláom- ló villanyfényben, mintha mosolygott volna. És ebben a mosolyban jelen volt valaki harmadik, aki régen eltávozott közülük.

Eltávozott, s mégis itt volt közöttük. Az ő asszonya és a fiú édesanyja.

Az ilyen községekről, mint Strážne (Örösl szokták mondani, hogy az isten háta mögött van Máskülönben parányi kis falu a Bodrogközben, a csehszlovák—magyar határon, tele a kis falvakra jellemző gondokkal, bajokkal. De ez még a legkevésbé sem indokolná, hogy foglalkozzunk vele. Az viszont már ritka, hogy e község élén egy asszony áll, s nem is akármilyen asszony. Megérdemelné, hogy az asszonyt nagy kezdőbetűvel írjuk. Mert bár társadalmunk egyik alapelve a női egyenjogúság gyakorlati alkalmazása, azért kevés asszonyt találunk e felelősségteljes beosztásban, s még kevesebbet, aki olyan részt vállal a társadalmi problémák megoldásából, mint ö, Juhász Jánosné.

Juhász Jánosné a legutóbbi választáskor került a község élére, s ma már a mintegy H00 lakó közül aligha vonja valaki kétségbe, hogy jól választott. Lelkiismeretesen, pontosan végzi munkáját. Pedig mennyi gond, mennyi baj van egy falu ügyelnek intézésével, és ki törődik egy ilyen isten háta mögötti kis községgel. Ha juttatásokról, beruházásról, utakról, középítkezésről, közművesítésről, általában fejlesztésről van szó, mindig az utolsó helyen említik. Természetesen, meglátszik ez a község társadalmi és kulturális életén. Itt még ma is a lakodalom a legnagyobb és jóformán az egyetlen jelentősebb „társadalmi esemény“.

Ezt kapta „hozományul“ a választáskor az ú| elnökasszony. Gondnak, bajnak nem is kevés. Mintha nem lenne otthon épp elég gondja a két kislánnyal, a háztartással. Más már megfutamodott volna a problémák elől, de őt nem olyan fából faragták. Bár fiatal, mindössze harminchat éves, a politikai- szervező munkában gazdag tapasztalatai vannak. Az érettségi után alig 18 éves korában a járási nemzeti bizottságra került, és bekapcsolódott a pártmunkába is. Jó iskola volt ez a fiatal, minden iránt fogékony leánynak. Ebben az időben alakultak, illetve erősödtek meg az első földművesszövetkezetek, erre az időre esnek a párt országépítő munkájának első sikerei. Erre ma is büszke, hogy már akkor is ott küzdött az első vonalban. A fiatal leány együtt nőtt. érett a párttal, a fiatal szocialista társadalommal.

A területi átszervezés után hazakerült szülőfalujába a hnb-re. Az őrösi hnb munkája azonban a legutóbbi választásig sok kívánnivalót hagyott maga után. A funkcionáriusok túl hamar és túl könnyen „feladták a játszmát“. Abban a tévhitben éltek, hogy egy községben, „amellyel a kutya sem törődik“, hiábavaló minden igyekezet. Elhanyagolták a közügyeket, az üzlet, az iskola, az utak, és általában minden, ami hozzátartozik egy község normális életéhez, siralmas állapotban volt.

Nyáron porfészek, tavasszal és ősszel sárlészek volt Őrös. Ami még rosszabb, a maradiság az emberek felfogására is rányomta bélyegét. Ma is mihdössze két főiskolát végzett ember van a községben, az egyik éppen a hnb elnöknő férje.

Juhász Jánosnénak jóformán az alapoktól kellett kezdeni a falu építését. Csak bámulatos energiájának köszönhető, hogy igyekezete sikerrel jár. A választás óta megoldották a közvilágítás problémáját, részben portalanították az utakat, autóbusz-várótermet építettek, a hnb épületét két helyiséggel bővítették. Az egyikben fodrász- és borbélyműhelyt nyitottak, a másikban a könyvtárt helyezték el. Rövidesen felépül az üzletház, az iskola és az óvoda. A szövetkezet udvarát felszántották és parkosították, ugyancsak rendbe hozták a hnb környékét. Általában mindenütt meglátszik, hogy asszony keze van a dologban.

Lassan megélénkült a tömegszervezetek munkája. Különösen a nőszövetség és a Vöröskereszit tagjai támogatják az elnökasszony munkáját. Tavaly megalakult a SZISZ-szervezert: is, éá hosszú évek után a fiatalok körében is van némi mozgolódás. Juhászné indítványára minden télen varró- és főzőtanfolyamot szerveznek. Hasznos időtöltés ez az egykori őrösi unalmas estékhez képest.

Az eredményekkel Juhász Jánosné megnyerte az emberek bizalmát. Pedig ez nem volt könnyű, mert az előző tisztség- viselők hanyagsága miatt az emberek bizalmatlanokká váltak. Szeretet és tisztelet övezi a faluban, és erre e tisztségben felettébb nagy szükség van.

A tisztelet azonban főleg azért illeti, mert a közügyek intézése mellett a család, a háztartás vezetését sem hanyagolja el. Férje, Juhász János mérnök a Veľký Kamenec-i (Nagy- kövesd) szövetkezet elnöke. Meglehetősen elfoglalt ember. Jóformán csak hálni jár haza. Jó időbeosztásra, sok türelemre és megértésre van szüksége egy asszonynak ahhoz, hogy e körülmények közölt a két kislánnyal is foglalkozhassék. Nyilván sikerült is egy megfelelő életrendet kialakítania, mert a Juhász lányok az iskola legjobb tanulói közé tartoznak, sőt az idősebbik, Ilonka még zongorázni is tanul. Hogy a család a legszebb harmóniában él, az kétségkívül a megértő férj és e nagyszerű asszony érdeme.

A dolgozó nőről tréfásan — bár fele sem tréfa — azt szokták mondani, hogy a munka után várja őket a második műszak, a bevásárlás, a gyerekek gondozása, a főzés, mosás, takarítás. Juhász Jánosnét viszont gyakran még éjszaka is felkeresik az emberek ügyes-bajos dolgaikkal. Bebizonyította, kiérdemelte a bizalmat, melyet választói előlegeztek számára.

Az elnökasszony — jobbról — egyik készséges segítőtársa Hornyuk Ilona, a szövetkezet könyvelője, az ifjúsági szervezel igyik lelkes tagja.

(A szerző felvétele)