Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-04 / 80. szám, csütörtök
25 év munkája a szebb Bratislaváért A Bratislavai Építőipari Vállalat megalapítására az építőipar átszervezésének keretében, 1949. február 15-én került sor. Az eltelt 25 év alatt a vállalat dolgozói több mint 2 milliárd 700 millió korona értékű munkát végeztek az SZSZK fővárosában. Újjáépítettek számos nevezetes épületet, s jelentős mérbádogos, lakatos és üvegező műhelyeket létesítettek. A vállalat központi mészoltó és habarcskeverő üzeméből saját szállítóeszközeikkel hordják szét a kötőanyagokat. A központi raktárt az Ondavská utcai objektumokban helyezték el, ugyanPsak itt kapott helyet a központi fűttsek javítására és Bratislavai városkép tékben hozzájárultak a város lakásalapjának karbantartásához és fejlesztéséhez. A lakások karbantartásánál például 1960-ban 30 millió koronás teljesítményt értek el, s ez az ösz- szeg 1973-ban 60 millió koronára növekedett. A lakásalap korszerűsítése és javítása mellett különösen értékes az a munka, amit a történelmi nevezetességű épületek és a középületek felújításánál végeztek. Ezek közé tartozik az SZNT Október-téri épülete, az Apponyi palota, a Városi Múzeum és az Óvárosháza, az Egyetemi Könyvtár és a Matica Slovenská épülete, a Hviezdoslav Színház és az Új Színpad, az Academia Istropolitana épülete stb. Csupán a Szlovák Nemzeti Színház operaházának felújítása és melléképületének felépítése 109 millió koronába került. A történelmi jelentőségű épületek felújításával kapcsolatos munkákat a város több helyén jelenleg is folytatják. A vállalat keretében különleges önálló részleget alakítottak ki, melynek dolgozói a külföldi Csehszlovák képviseleti épületek és a bratislavai konzulátusok épületeinek karbantartását végzik. Már több mint 11 éve sikeresen teljesítik a Külügyminisztérium és a Kereskedelmi Minisztérium megrendeléseit, amiért több elismerő oklevélben részesültek. A vállalat az anyagi-technikai alap fejlesztésében is jelentős munkát végzett. A város területi felosztása szerint komplex építőipari üzemeket, korszerű Szállítási-gépesítési részleget, Tóthpál Gyula felvétele építésére szakosított szerelőműhely. Jelenleg a műszaki fejlesztési a poros és megerőltető kézi munkák, például a vésések gépesítésére irányítják. Az országos racionalizálási program keretében megszervezik az építőanyagok emelőtargoncákkal és hidraulikus rakodókkal történő mozgatását. Egy központi betonkeverő megépítését is tervezik, s a betont úgyszintén saját szállítóeszközeikkel fogják széthordani. A vállalat gazdasági vezetősége a párt- és szakszervezeti szervekkel együttműködve növekvő mértékben gondoskodik a dolgozókról, különösen a fiatalokról, a jövő építőmunkásairól. Ez különösen az elszállásolásban, az étkeztetésben, az üdülések szervezésében, az egészség- és munkavédelemben nyilvánul meg. A gondoskodás eredményeként állandóan csökken a munkabalesetek száma, s az ilyen okokból előforduló hiányzás. A vállalat saját szakmunkástanulói számára 300 férőhelyes korszerű tanulóotthont épített. A vállalati szaktanintézetben évente 350 fiatal szakmunkást képeznek ki saját szükségletükre, további 100 szakmunkást pedig más vállalatok számára. A szaktanintézet növendékei brigádmunkák keretében rendszeresen részt vállalnak a városfejlesztési és -szépí- tési akciókból. Példás munkájukat az illetékes szervek „Bratislava város fejlesztéséért“ emlékérem bronz és ezüst fokozatával jutalmazták. MIKULÁŠ MAŤAŠEJE Több mint 200 hazai vállalat vesz részt az idei vegyipari kiállításon A több mint 200 csehszlovák Vállalat és intézet közül, amelyek bejelentették, hogy részt vesznek az Incheba nemzetközi vegyipari kiállítás hatodik évfolyamán, számosán új gyártmányokkal, vagy tudományos kutatómunkájuk legújabb eredményeivel mutatkoznak be. A papír- és cellulózipar prágai fejlesztési és racionalizálási intézete például egy automatikus berendezést állít ki alumínium lemezekből rétegezett fedőanyag gyártására. Ezenkívül folyadékok és gázok szűrésére szolgáló speciális szűrőpapírokat is kiállít. A Szlovák Tudományos Akadémia Elektrotechnikai Intézetének elektrofizikai téren dolgozó kutató központja egyebeken kívül rendkívüli vezetőképességű szalagmintákkal mutatkozik- be, amelyeknek gyártása iránt nagy érdeklődés mutatkozik a KGST valameny- nyi tagállamában. A termelővállalatok közül a bratislava Kablo vállalat a színes tévé-adás sugárzásához szükséges kábellel, a novákyi Wilhelm Pieck Vegyipari Művek többfajta padlófedőanyaggal és PVC-ből készült különböző pasztákkal jelentkezik. METROPOLISA DUNA PARTJÁN Bratislava fejlődéséről a fel- szabadulás előtti évtizedekben nem nagyon lehetett beszélni, hiszen az ősi város hosszú időkön keresztül alig változtatta jellegét, régen kialakult arculatát. A város dinamikus fejlődése természetes módon a felszabadulás utáni években kezdődött meg. Az elmúlt huszonkilenc esztendő folyamán bekövetkezett változások ma többet jelentenek a fejlődés szembeötlő szimptómáinál s a leghitelesebben igazolják, hogy az 1945. április negyedikén rügyet fakasztó szabadság a város történelmének legjelentősebb napja volt. A főváros mai lakója példátlan átalakulási folyamat szemtanúja és részese. A város régi arculatára emlékező idősebbek tudnak csak igazán különbséget tenni a múlt és jelen között. Az öregek emlékeivel összehasonlított mai városkép csak legfőbb jellemzőiben azonos a hajdanival. A régi épületek mai képe a felszabadulás őla érvényesülő gondos karbantartás és műemlékvédelmi tendencia révén maradhatott meg. Az igazi változást azonban mégis a gyökerestül új létesítmények jellemzik, amelyek csakis a gyökerestül új társadalmi feltételek között jöhettek létre. Szlovákia fővárosa ma teljes joggal sorolható Európa legintenzívebben fejlődő városainak sorába. A szerteágazó fejlődés minden tünete ezt igazolja. ★ ★ ★ Bratislava fejlődésének legfontosabb szakaszát napjainkban az ötödik ötéves terv folyamatában éljük. E rendkívüli fontosságú tervidőszak rész- eredményeinek évi mutatói azt igazolják, hogy a terveket a gazdasági fejlesztés szinte valamennyi területén teljesítik és túlteljesítik. A választási program, illetve az ötéves terv célkitűzései szerint e tervidőszak folyamán Bratislavában közel ötmilliárd koronás beruházást kell lakásépítésre fordítani. E hatalmas összegből öt év alatt összesen 24 271 lakásegységet kell fel- • építeni. Az eddig felépült lakások száma a lakásprobléma ellenére is lefegyverzően magas. A fel- szabadulás óta 1973 végéig Bratislavában összesen 59 594 lakásegység épült fel. Rendkívül rövid idő alatt, olyan óriási lakótelepek nőttek ki a földből, mint Ostredky, Štrkovec, Trávniky, Pošeň, Záluhy, Kútiky. Ha a város terveire tekintünk, a nevek tovább sorolhatók s a lakótelepek névsora még ennél is hosszabb. Az építőipari kapacitások az elkövetkező évek folyamán is a lakásépítésre fordítják erejük nem kis részét. Biztosra vehető, hogy Szlovákia fejlődő fővárosának lakás- problémája az elkövetkező évek folyamán megoldódik. Nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy az elmúlt évtizedek alatt a főváros lakosságának csaknem kétharmada a városba költözőkből alakult ki s hogy számuk tavaly is több volt nyolcezernél. A félmilliós nagyváros perspektívája nem esik messzire napjainktól. Úľudjuk, hogy a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb eszköze a munkaerőbázis s a rohamosan fejlődő Brati- slavának erre természetes módon nagy szüksége van. A szabadság huszonkilenc esztendeje alatt fővárosunk az ipar, a kultúra, az iskola- és egészségügy modern országos központjává nőtte fel magát. A százesztendős hagyományokkal rendelkező bratislavai vegyipar tulajdonképpen az utóbbi évek ben érte el európai rangját. A Dimitrov Vegyiművek termékei világszerte ismertek. A tizenegy esztendeje üzemelő több mint ötezer dolgozót foglalkoztató Siovnaft eddig közel ötven millió tonna szovjet kőolajat dolgozott fel. A további ipari nagyüzemek számát ugyancsak hosszan sorolhatnánk. Bratisla va rangos vegyiparának egyik komoly megnyilvánulása, hogy az utóbbi években egyre több európai és tengerentúli ország itt, az INCHEBÄN sorakoztatja fel termékeit. A város kulturális életének számadatai óriási jelentőségű pozitívumokat, igazi szocialista kulturális életet igazolnak. Itt vannak Szlovákia legfontosabb kulturális intézményei s itt zajlanak az olyan nemzetközi jelentőségű kulturális események, mint a Bratislavai Zenei Ünnepségek vagy a gyermek- könyv-illusztrációk rangos nemzetközi bienáléja. A város kulturális orientációja a színházak, hangversenytermek, mozik, könyvtárak, képtárak, múzeumok aktív tevékenységével és céltudatos nevelőmunkájával az igazi szocialista kultúrához vezette el a lakosságot. És tudjuk, Bratislava az egyetemek városa lett. A Komenský egyetemen, a Szlovák Műszaki Főiskolán, a Közgazdasági Főiskolán, a Képzőművészeti és Színművészeti Főiskolán diákok tízezrei tanulnak. Hazaiak és külföldiek egyaránt. Fővárosunknak számos közép- és szak- középiskoláján ugyancsak tízezrek készülnek az életre. Bratislava így a fiatalok városának is a lég jogosabban nevezhető, s tudjuk, a város jövőjének záloga ez az ifjúság. A város egészségügyi intézA Szlovák Nemzeti Színház épülete tavaly új köntöst kapott. Bratislava bővülő kereskedelmi hálózatának egyik jelentős központja — a Prior áruház menyei is országos s nem egy esetben nemzetközi jelentőségű munkát végeznek. A tudományos intézmények és kutató- intézetek munkájának eredményei rendszeresen túllépik hazánk és a kontinens határait s világszerte jó hírnevet biztosítanak Bratislavának. Szlovákia fővárosa lakosságának életszínvonala rendszeresen emelkedik. A dolgozók átlagbérének évi emelkedése tavaly már az öt százalékot is meghaladta s ezzel egyenes arányban emelkedik a bratislavaiak bankbetéte is. Az egy főre eső bankbetét összege meghaladja az ötezer koronát. Az életszínvonal adatait leghitelesebben až 1970-es népszámlálás eredményei dokumentálják. Televízió, hűtőszekrény, már akkor a háztartások több mint hetven százalékában természetes kelléknek számított. Autó minden negyedik családban volt. 1970-ben közel tízezer fővárosi lakos vallhatta magát kerttulajdonos- nak. A kiskereskedelmi áruforgalom állandó és lendületes emelkedése szintén hitelesen bizonyítja hazánk lakossága s köztük a bratislavaiak magas életszínvonalát. A város él, fejlődik, erősödik. A szabadságban eltelt huszonkilenc esztendő a város fennállásának csupán kis töredéke — mégis a legfontosabb és legtörténelmibb szakasza. E huszonkilenc szabad esztendő olyan példátlan időszak, mely mindent gyökerestül megváltoztatott. A kenyér ízét, a munka és pihenés örömét, az emberek arcát, gondolkodását alakította át, az életet. Bratislava megkétszereződött lakossága szereti otthonát, hazáját, városát, s nem kis áldozatok árán tudott és tud tenni azért, hogy városa szebb és modernebb legyen. A „Bratislavaiak a köztársaságért és Bratislaváért“ elnevezésű mozgalom a város ötéves terven belüli fejlődésének egyik jelentős tényezője igazolja azt az önzetlen segíteni akarást és tényleges segítséget, amelynek eddigi eredményei a város krónikájába végérvényesen belekerültek. A mozgalomba csaknem háromszáz üzem, intézmény, szervezet és iskola kapcsolódott be s tett hosszú lejáratú szocialista kötelezettségvállalást. Azért hogy szebb és gazdagabb legyen, hogy továb virágozzék. A város lakossága igyekszik magáévá tenni a XIV. párt- kongresszus, valamint a tavaly májusban lezajlott városi pártkonferencia azon határozatait, amelyek a város kiemelt fejlesztését irányozzák elő. A választási program teljesítésében országos példát mutat. Bratislava hazánk népgazdaságának egyik legjelentősebb központjává, több mint háromszázezer ember boldog otthonává fejlődött. A huszonkilenc évvel ezelőtt ránkköszöntött szabadság a város első igazi tavasza volt.-kszl-