Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-17 / 90. szám, szerda
Bohuslav Chňoupek hazatért New Yorkból táviratok /Folytatás az 1. oldalról) Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter nem sokkal New Yorkból való visszatérés© után interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának. • Milyen jelentőséget tulajdonít, miniszter elvtárs, az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ä. ülésszakának és hogyan jellemezné eddigi eredményeit? Az ENSZ-közgyűlés jelenlegi rendkívüli ülésszaka az első rendkívüli ülésszak az ENSZ történetében, amely gazdasági problémákkal foglalkozik. Ez azt bizonyítja, hogy az ENSZ- tagállamok, különösen a fejlődő országok, egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági kérdések ENSZ-ben történő megtárgyalásának. Ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy a világszervezet fő feladata, az ENSZ alapokmányával összhangban, továbbra is törekedni a béke és a nemzetközi biztonság megőrzésére. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán a küldöttek a fejlődő országok kezdeményezésére nyersanyag- és gazdaságfejlesztési problémákról tárgyalnak. Mi támogattuk az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságnak és más el nem kötelezett országoknak az ülésszak összehívására vonatkozó kérelmét, mivel — eltérőleg ©gyes fejlett tőkésállamok azon szándékaitól, hogy ezeket a problémákat a nyersanyag- fogyasztók szűk körében oldják meg — meggyőződésünk, hogy egy ilyen fórumnak valamennyi állam érdekeit szem ©lőtt kell tartania. Csehszlovákia nyersanyagok tekintetében jelentős mértékben behozatalra szorul. Ezért érthetően, más szocialista államokkal együtt érdekünkben áll a nyersanyagokkal kapcsolatos kérdések megtárgyalása. Ez a tény szabta meg és szabja meg magatartásunkat az ENSZ- közgyűlés rendkívüli ülésszakán. A jelenlegi nemzetközi helyzet lehetővé teszi, hogy a fontos nemzetközi problémákat politikai tárgyalásokkal és kölcsönösen elfogadható megállapodásokkal okijuk meg. Ez érvényes a gazdasági kérdésekre és az ©ltérő társadalmi rendszerű államok közötti gazdasági együttműködés fejlesztésére is. Hangsúlyozni kell, hogy éppen a jelenlegi nemzetközi helyzet és a nemzetközi feszültség csökkenésének folyamata lehetővé teszi gazdasági kérdések megoldását is az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának eddigi lefolyását és eredményeit a szocialista államok érdekeinek szempontjából kedvezőnek lehet ítélni. Számos fejlődő ország küldöttsége felszólalásában tárgyilagosan ítélte meg országa gazdasági fejlődésének lehetőségeit. Sokan és határozottan szót emeltek a fejlődő országok nyersanyag- forrásai rablógazdálkodásszerű kihasználásának gyarmatosító és neokolonialista formái ellen. Eddig sohasem tapasztalt mértékben szálltak szembe a fejlődő országok gazdasági függetlenségét akadályozó nemzetközi monopóliumok tevékenységével: A szocialista államok küldöttségei felszólalásaikban felvázolták elképzeléseiket a nyersanyagokkal és a fejlesztéssel összefüggő kérdések megoldásráól, emlékeztettek a KGST fennállásának 25. esztendeje alatt elért eredményekre, arra, hogy a KGST keretében a tagállamok megoldották a gazdasági szintkülönbség ki- egyenlítésének és az egyes országok nópgazdaságfejlesztésé- nek számos problémáját. Rámutattak úgyszintén arra a — Szovjetunió küldöttségének kezdeményezésére elfogadott — határozatra, amely felszólítja a Biztonsági Tanács állandó tagjait, hogy tíz százalékkal csökkentsék katonai kiadásaikat, azzal hogy az így megtakarított összegeknek egy részét a fejlődő országok segélyezésére lehetne fordítani. Hangsúlyozni kell — mondotta Chňoupek külügyminiszter —, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka előtt álló problémák sikeres megoldásának legfontosabb feltétele a tartós világbéke biztosítása. E cél elérésének egyik feltétele éppen a gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködés fejlesztése valamennyi állam között a teljes egyenjogúság, a kölcsönös előnyök alapján, mindenféle diszkrimináció és a más országok beltigyeibe való beavatkozás nélkül. • Miniszter elvtárs, nem sokkul New Yorkból való hazatérése elölt találkozott ame rikai kollégájával, dr. Henry Kissingerrei. Beszélhetne röviden arról, mi volt tárgyalásaik középpontjában? A Kissinger amerikai ktilügy miniszterrel való találkozóval tulajdonképpen lezártuk a kétoldalú találkozók sorozatát különböző országok csaknem tíz külügyminiszterével, amely sorozat a Gromiko elvtárssal való találkozóval kezdődött s a testvéri szocialista országok külügyminisztereivel, a fejlődő országok és a tőkésállamok külügyminisztereivel folytatódott. Kissinger amerikai külügyminiszterrel felhasználtuk az alkalmat arra, hogy megítélhessük kölcsönös kapcsolataink további fejlesztésének kérdéseit, hogy megállapíthassuk mindenekelőtt a jó, stabil fejlődést, amely a közelmúltban olyan jelentés lépésekben nyilvánult meg, mint a konzuli megállapodás aláírása, a vagyonjogi és pénzügyi kérdésekről szóló tárgyalások megindítása, a tudományos-műszaki együttműködési egyezmény és a kulturális egyezmény megkötéséről szóló tárgyalások előkészítése. Ezek mind jelentős lépések, jelentős tárgyalások, amelyek befejező szakaszukhoz közelednek. Egyebek között beszélgettünk arról is, hogy ezeket a dokumentumokat a tárgyalások befejezése után milyen szinten és hol lehetne aláírni, és mi történjék a továbbiakban megvalósításuk után. Mindezeket a találkozókat pozitívan lehet értékelni, mivel további hozzájárulást jelentenek külpolitikánk aktív kezdeményezéseihez. (ČSTKJ — Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Hafez Asszad elnöknek a Szíriai Arab Köztársaság államün- nepe alkalmából. Ebből az alkalomból ugyancsak üdvözlő táviratot küldött Bohuslav Chňoupek, a CSSZBSZ külügyminisztere AbdHl Hali Haddámnak, a Szíriai Arab Köztársaság kormánya alel nőkének, külügyminiszterének. Az elnöki iroda közleménye (ÜSTK) — Tekintettel arra, hogy a nyilvánosság nagy érdeklődést tanúsít a köztársasági elnök egészségi állapota iránt, az elnöki iroda és az állami szanatórium vezetősége közli, hogy Ludvík Svoboda köztársasági elnök ezekben a napokban elhagyta a szanatóriumot és házi gyógykezelésben részesül. Közélet — Dr. Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke tegnap búcsúlátogatáson tagadta Konald Stradtard Scrivenerát Nagy-Britannia csehszlovákiai nagykövetét diplomáciai küldetésének befejezésével kapcsolatban. Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSKP titkára tegnap fogadta |ii'í Götzöt, a Csehszlovák Szocialista Köztársa ság nyugat-németországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköve tét diplomáciai küldetésének meg kezdésével kapcsolatban. — Tegnap érkezett Prágába az SZKP KB pártmunkásköldöttsége, élén Hja Ivanovics Koziovval, az SZKP KB gépipari osztályának vezetőhelyettesével. A szovjet elvtársakat Václav Béžel, a CSKP KB osztályvezetője üdvözölte. — Miloslav Hrűzának, a CSSZSZK külügyminisztere helyettesének vezetésével tegnap csehszlovák küldöttség utazott Bukarestbe, hogy részt vegyen az ENSZ európai gazdasági bizottságának 29. Ülésszakán. — Vlagyimir Vlagyimirovics Mackevics, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete Prágában tegnap látogatást tett a V. I. Lenin Múzeumban. A nagykövet Pavol Hronnak, a múzeum igazgatójának kíséretében megtekintette elsősorban a korabeli dokumentumokat, nagy figyelmet szentelve a Lenin-csarnoknak, ahol 1912- ben V. I. Lenin a hatodik összerósz konferenciát vezette. AZ SZNT BIZOTTSÁGAINAK ÜLÉSE JAVULT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS Az elmúlt három évben Szlovákiában az építőipari üzemek az ötéves tervben előirányzott beruházások 58,5 százalékát realizálták — mondotta Alojz Kusalík, az SZSZK iparügyi minisztere tegnap az SZNT Ipari és építőipari bizottságának ülésén. A tanácskozáson részt vett Herbert Ďurkovič, az SZNT alelnöke, valamint Juraj Buša, az SZSZK fejlesztésügyi és műszaki minisztere. A képviselők megvitatták, miként teljesíti tervfeladatait az ágazat, valamint a lakásalap alakulásáról szóló jelentést. Az elmúlt évben az építőipari üzemek teljesítették tervfeladataikat, s az idén az első negyedévben is kedvező eredményt értek el. Ez jó alapul szolgál az évi terv teljesítésében. Az idén 35 ipari létesítmény építését akarják befejezni. Az ágazatok vezetői elmondták, hogy javult az együttműködés a beruházást realizáló vállalatok között. Az építőipari vállalatok elsősorban az energiatermelést szolgáló létesítmények befejezésére helyezik a fő súlyt. Ugyanakkor biztosítják 27 500 lakás átadását is. Szlovákiában évente 1,35 százalékkal csökken a lakásalap, ami 15 579 lakás elvesztését jelenti. A képviselők véleménye szerint olyan intézkedéseket kell foganatosítani, hogy a csökkenés ne legyen több, mint egy százalék. A városfejlesztési tervek készítésekor fokozottabban figyelembe kell venni a társadalmi érdekeket, és csak a legszükségesebb szanálásokat kell elvégezni. Korszerűsítés — minőségjavítás Az SZNT kereskedelmi, közlekedési és a szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának ülésén Dezider Goga, az SZSZK kereskedelmi minisztere vázolta, hogy miként teljesíti tervfeladatait az ágazat. A bizottság tanácskozásán részt vett Ján Stencl, az SZNT alelnöke. Az elmúlt évben az állami és a szövetkezeti kereskedelmi szervezet teljesítette tervét. Növekedett a kiskereskedelmi forgalom, de a bútor, a szőnyegek ós az egyes építőipari anyagok iránti keresletet még nem tudják teljesen kielégíteni. Az elmúlt évben egész sor új üzletet adtak át és az eladótér 16 000 négyzetméterrel bővült. Néhány városban azonban több üzlethelyiséget lebontottak, mégpedig anélkül, hogy előzőleg gondoskodtak volna új, korszerű üzletek építéséről. A helyi ipar üzemei 101,8 százalékra teljesítették évi tervüket. Emelkedett a lakosságnak nyújtott szolgáltatások színvonala, de nem minden járásban. Még igen sok mosoda és vegytisztító üzem nem végez jó minőségű munkát. A szervezési fogyatékosságokon kívül főként ezzel indokolható, hogy teljesítményük aránylag alacsony. Szükséges, hogy gyorsabb ütemben végezzék a mosodák és a vegytisztító üzelmek korszerűsítését. —cs— Varsóba érkezett a szovjet küldöttség Varsó — Tegnap Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a vezetésével Varsóba érkezett az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácsadó Testületé ülésén. A küldöltség tagjai: Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Konsztanlyin Katusev, az SZKP KB titkára, valamint az SZKP KB főtitkárának két tanácsadója — Konsztantyin Kuszákon, az SZKP KB tagja, és Andrej Alekszandrov, az SZKP Központi Revíziós Bizottságár nak tagja. A küldöttséggel együtt érkezett Varsóba a tanácsadók csoportja is. A szovjet vendégeket a pár lyaudvaron szívélyesen fogadta Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henry Jablonszki, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács elnöke és Pjotr Jaroszeoicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, más pártós állami képviselők, a lengyel hadsereg legfelsőbb parancsnokságának megbízottjai, és a Szovjetunió varsói nagykövetségének dolgozói. AZ ENYHÜLÉS! FOLYAMAT SZELLEMÉBEN Szovjet lapvélemény a Varsói Szerződés tevékenységéről Moszkva — Oleg Sztroganov, az APN sajtóügynökség kommentátora a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének küszöbönálló varsói ülésével kapcsolatban megállapítja: Amikor immár 19 éve valamelyik európai szocialista ország fővárosában évi ülésszakra vagy rendkívüli tanácskozásra összeül a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé, az esemény mindig felkelti a világ közvéleményének feszült figyelmét. Most a testület április közepén Varsóban megtartandó üléséről szóló sajtóközlemények a közvélemény többségében új reményt ébresztenek az enyhülési folyamat további fejlődése iránt. Néhány nyugati személyiség részéről azonban olyan idegesség tapasztalható, amely mint mondani szokás, rossz tanácsadó, amikor állást kell foglalni a nemzetközi biztonságot érintő fontos dokumentumokkal kapcsolatban. A Varsói Szerződés politikai tanácskozás testületének ülésezését pedig rendszerint éppen ilyen fontos okmányok elfogadása jelzi. A testület tagjainak a biztonsági kérdések Iránt tanúsított magatartását nemcsak a saját országaik, és a szocializmus vívmányainak kollektív védelméről, hanem az Európa és az egész világ sorsáról való gondoskodás is jellemzi. A testület üléseinek jelentőségét fokozza, hogy azokon rendszerint részt vesznek a legmagasabb rangú párt és állami vezetők, valamint a testvéri szocialista országok külügyminiszterei és honvédelmi miniszterei is. A szerződés elsőrendű és eb odűzhatatlan célként azt tűzte ki, hogy fenntartsa és szilárdítsa a békét, mindenekelőtt az európai földrészen, ahol a fegyverekkel, egyebek között a nukleáris rakétafegyverekkel való telítettség és a helyzet feszültsége bármely pillanatban bekövetkezhető robbanással fenyeget, — írja a hírmagyarázó. Ennek a szerződésnek a jelentősége, amely a kollektív biztonság reális garanciájának lelkesítő példája, a gyakorlatban már rég túllépte Európa földrajzi határait. Nagyfontosságú a szerződés egy másik vonása is. A Varsói Szerződés szövegének tizenegy cikkelye közül csupán három foglalkozik védelmi jellegű kérdésekkel. A többi rendelkezés a szerződő felek politikai és szervezési intézkedéseire vonatkozik. A szerződő felek a szerződés első cikkelyében kötelezték magukat, hogy a nemzetközi kapcsolatokban tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetéstől, illetve az erőszak alkalmazásától, és a nemzetközi vitákat békés eszközökkel oldják meg. Az izraeli agresszió hátráltatja a békés rendezést Kissinger ismét Közel-Keletre látogat 0 Fahmi Washingtonba utazik New York — Henry Kissinger amerikai külügyminiszter április 25-e körül érkezik Kairóba — közölték egyiptomi ENSZ- körökben. Hozzáfűzték, hogy az amerikai külügyminiszter küszöbönálló közel-keleti kőrútjának első állomása az egyiptomi főváros lesz. Kissinger külügyminiszter New Yorkban átadta Dinitz izraeli nagykövetnek a szíriai— izraeli csapatszétválasztásokra vonatkozó szíriai javaslatokat, amelyeket Sehabi szíriai tábornoktól vett át a múlt héten. Dinitz megbeszélést folytatott az amerikai külügyminiszterrel és kijelentette, hogy a szíriai javaslatok „nem teljesen egyeznek“ a korábbiakkal, következésképp „trágyalási alapul szolgálhatnak“. Kairó — Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter csütörtökön Washingtonba utazik és még ugyanezen a napon találkozik Nixon amerikai elnökkel — adta hírül az Al Ahram. Tel Aviv — Az Izraeli Munkáspárt Központi Bizottsága ülést tartott, hogy döntsön a jelenlegi kormányválság lehetséges megoldásáról. Az AFP francia hírügynökség helyzetelemzése szerint a munkáspárt három lehetőség közül választhat: 1. Az év második felében esedékes újabb választásokig átmenetileg hatalmon tartja a jelenlegi kormányt; 2. a jelenlegi koalíció tagjaiból átmeneti időre új kormányt alakít; 3. nemzeti egységkormányt hoz létre. Az új kormányfő személyéről végzett közvéleménykutatás adatai szerint a szóba jöhető jelöltek között Jichak Rabin, a jelenlegi kormány munkaügyi minisztere vezet. A megkérdezettek 15,8 százaléka őt szeretné látni az új kormány élén. Második helyen — 14 százalékkal — Menahem Begin, a jobboldali Likud-párttömb vezetője áll, őt a szavazatok 9,4 százalékával Pinhasz Szapir pénzügyminiszter és 7,6 százalékkal Jigal Allon miniszterelnök-helyettes követi. Mose Dajan hadügyminiszter 4 százalékot kapott. Damaszkusz — A Hermon- hegységen folytatódnak a harcok a szíriai és az izraeli egységek között és az összetűzések a Golan-fennsík más szektoraira is átterjedtek. A szíriai tüzérség súlyos károkat és veszteségeket okozott az ellenségnek. Az egyiptomi lapok egyöntetűen hangsúlyozták, hogy Egyiptom kész felújítani a harcot Izrael ellen, ha az agresz- szor tovább folytatja katonai műveleteit Szíria és Libanon ellen. Az Al Ahram kiemeli Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter New Yorkban elhangzott nyilatkozatát, amely szerint „az izraeli agresszió folytatódása káros következményeket von maga után a közel-keleti béke esélyeit illetően“. Az Al Akhhar rámutat: „Egyiptom nem fogja engedni, hogy Izrael agressziót kövessen el bármely arab ország ellen“.