Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-17 / 90. szám, szerda

ÖT ÉVVEL EZELŐTT KEZDTE MEG TÁRGYALÁSAIT A GSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILISI ÖLESE

Minőségi fordulat a párt és a társadalom feilödésében

A RUDE PRAVO SZERKESZTŐSÉGI CIKKE

A kommunista párt, a nép, a társadalom, az állam életében vannak olyan események, amelyek jelentős határkövet jelentenek. Ilyen volt 1969. április 17-e, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága határozott lépést tett, hogy kibontakoztathassa munkáját, és élére Gustáv Husák elvtársat állította.

Amint A pártnak és a társadalomnak a CSKP XIII. kongresszusa utáni válságos fejlődéséből levont tanulságok hangsúlyozzák, társadalmunk a háború utáni időszakban gyors és bonyolult fejlődésen ment keresztül, melynek során a párt és a munkásosztály elsajátította az irányítás és az uralkodás művészetét, de ebben az időszakban hibák és tragikus tévedések is előfordultak.

A kommunista pártban azonban voltak olyan erők, amelyek őszintén és becsületesen a Iliitek helyrehozásán fáradoztak. Ezért logikusan olyan fejlemények következtek be, amelyek 1968 januárjában csúcsosodtak ki.

,,A januári plenáris ülés eredményei alapvető jelentőségüket tekintve azt a törekvést fejezték ki, hogy megoldják Csehszlovákia Kommunista Pártjának válságát, eltávolítsák a párt és vezetőségének tevékenységéből mindazt, ami akadályozta a pártot abban, hogy fokozott aktivitással biztosítsa a társadalom további fejlődését. A párt és a nép túlnyomó többsége pozitívan fogadta a januári plenáris ülés határozatait.“ („Jelentés a párt tevékenységéről és a társadalom fejlődéséről a XIII. kongresszus óta, és a párt további feladatat“; elhangzott a CSKP XIV. kongresszusán.]

A kommunisták, valamint a társadalom többi becsületes tagjainak többsége őszintén kívánta, hogy a megérett problémákat megoldják, hogy a párt és a társadalom tovább fejlődjön.

A jobboldali opportunisták azonban bűnösen visszaéltek a

tömegek becsületes szándékával, a hazai, majd a külföldi szocialistaellenes elemekkel egyre szorosabban együttműködve hatalmi fordulatot készítettek elő.

A központi bizottság januári ülésén súlyos ellentétes irányzatok nyilvánultak meg. Az egyik oldalon a marxizmus—le- ninizmushoz hű erők álltak, amelyek védelmezték a XIII. kongresszus által kitűzött irányvonal folytatásának szükségszerűségét és „választ kerestek az időszerű kérdésekre, ki akarták küszöbölni a múlt fogyatékosságait és hibáit, mozgósítani akarták az egész pártot a megérett problémáknak megfelelő aktivitására. Amint a további fejlődés bebizonyította, már a januári plenáris ülésen kialakult a jobboldali revizionista csoport, amely a hibák helyrehozásának leple alatt a párt irányvonalának revíziójára, a párt felépítése ideológiai és szervezeti elveinek alá- ásására, a szocialista társadalom politikai struktúrájának megbontására törekedett a kispolgári társadalom érdekeinek megfelelően és egyúttal meg akarta változtatni a CSSZSZK külpolitikai irányzatát (Tanulságok).

A tapasztalatokat mérlegelő dokumentum jól jellemzi az 1968 januárja utáni fejlődést, amely azt bizonyítja, hogy „a jobboldal céltudatos támadást folytatott a szocializmus alapvető értékei és normái ellen, rendszeresen bomlasztotta a pártot és az egész szocialista politikai rendszert. Ezt a széles körű támadást megkönnyítette az a tény, hogy A. Dubček, akiben eleinte a párt és az ország is bízott, fokozatosan elhagyta a marxizmus—leninizmus pozícióit, a jobboldali opportunista és szocialistaellenes erők hatása alá került s végül az ő jelképükké vált. (Tanulságok.)

Az elmúlt évek teljes mértékben megerősítették ennek az elemzésnek tartós érvényességét.

csak nálunk, hanem az egész világon.

A bomlás a társadalom életének valamennyi retületét érintette. A jobboldali opportunisták különösen súlyos károkat okoztak politikai hatalmunk alapjában — a szocialista gazdaságiján. Aláásták a szocialista társadalmi tulajdont, valamint számos olyan értéket, amelyet addig megváltoztathatatlannak és természetesnek tartottak. A becsületes emberek hirtelen a létbizonytalanság érzésével találkoztak.

A jobboldal a dolgozóknak a demokratikus jogok és szabadság elmélyítésére irányuló természetes óhajával visszaélt az ún. „vállalati tanácsok" szervezésével. Ez nagy demagógia és csalás volt, amelynek révén fel akarták számolni a munkás- osztály vezető szerepét és a kommunistákat le akarták váltani a vezető pozíciókból.

A jobboldali opportunisták marxizmusnak kiáltották ki mindazt, ami a marxizmussal teljes ellentétben állt. A „korszerűsítés“ jelszavával megszüntették az iskolákban a marxizmus—leninizmus tanítását, teret nyitottak az idealizmus és a burzsoá ideológia különböző irányzatai előtt. A jobboldali opportunisták kezükben tartották a társadalomtudományi munkahelyeket, kulcsfontosságú pozíciókat foglaltak el a tájékoztatási eszközökben, amelyekből kiszorították az Igazi szocialistákat és marxistákat, és visszautasították a szocializmus ellen irányuló nyílt aknamunkájuk minden bírálatát. Nem voltak jobbak ä viszonyok a kultúrában sern, ahol kétségbe vonták a szocialista művészi alkotás alapvető kritériumait, az osztályszempontot, a pártosságot és a népiességet. Az alkotó szövetségek a revizionista erők bástyái lettek, a későbbiekben pedig nyomást gyakorló apparátus szerepét töltötték be, amely akadályozta a társadalom konszolidálását és a viszonyok rendezését.

Az opportunisták a párt vezetőségében szándékosan meg könnyítették az ellenforradalmi erők fellépését. Dubček, Smr- kovský, Kriegel és a kommunista párt hozzájuk hasonló likvidátorainak elvtelen politikája halálos veszélybe sodorta a társadalmat. Egyre inkább elárulták a párt érdekeit. Felelősségük nem törölhető el, nem szabad megfeledkeznünk arról az árulásról, amelyet elkövettek. 1968 és 1969 tavasza az ő katasztrofális, hazárd politikájuknak időszaka.

A központi bizottság már egy hónappal később májusi ülésén megvitta azt a komplex programot, amely a viszonyok következetes normalizálására és stabilizálására törekedett. A következő időszak feladatait tartalmazó irányelvek célja volt:

— A jobboldal ideológiai és szervezeti legyőzése, a párt egységének felújítása a marxizmus—leninizmus alapján és a szocialistaellenes erők pozícióinak teljes felszámolása a társadalomban;

— a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való internacionalista szövetség felújítása és megszilárdítása és a CSKP tekintélyének visszaállítása a nemzetközi kommunista mozgalomban;

— a szocialista állam szerepének fejlesztése és szerveinek megszilárdítása;

— a Nemzeti Front politikai rendszerében a párt vezető szerepének biztosítása és szocialista jellegének felújítása;

— az infláció megállítása és a népgazdaság fokozatos konszolidálása.

Nehéz munka napjai és hónapjai következtek. Nehéz küzdelem folyt a válság következményei ellen a társadalom valamennyi területén, ugyanakkor a párt egyik legnehezebb harcát folytatta történetében a nép legszélesebb rétegeinek tudatáért. Sok állampolgár eleinte nem ismerte fel a szocialistaellenes erők igazi céljait abban az időben, amikor a leginkább tevékenykedtek, de sokan még akkor sem. amikor a jobboldal feltárta arculatát. Bizonyos időre volt szükség, hogy megértsék az összefüggéseket. A közvélemény differenciálódásának folyamatához a kommunista párt politikája is hozzájárult. 1969 áprilisától következetesen és energikusan lépett fel a jobboldal képviselői és a szocializmus ellenségei ellen, elegendő időt biztosított a dolgozók tömegeinek, azoknak, akiket becsaptak és félrevezettek, hogy tudatosítsák, milyen nagy veszélyt jelentett a szocializmus alapjai számára a jobboldal demagóg politikája.

Nem volt véletlen, hogy úgy mint a párt és az ország minden nehéz pillanatában, a szocializmus és a dolgozó nép igazságos ügye iránti érzések és őszinte viszony fokmérője a Szovjetunió iránti mély, internacionalista viszony volt. A Szovjetunió Iránti viszony a szocializmus és a dolgozók osztályérdekei iránti viszony alapköve volt és marad is.

Kivezetni a pártot és a társadalmat

A bomlás mélysége

A bomlás a közélet és a politikai élet minden területét — a gazdaságot, az ideológiát és a külpolitikát is érintette. „1968 augusztusában Csehszlovákiában kiéleződött az ellenforradalmi helyzet és országunk a polgárháború peremére került. Napirendre került a „ki kivel“ kérdés. Vagy a nemzetközi reakció támogatására támaszkodó ellenforradalom betetőzi pusztító tevékenységét, vagy pedig a szocialista erőknek sikerül visz- szaverniük az ellenforradalmat és megvédeniük a szocializmus ügyét... A CSSZSZK-ban a szocializmus megmentésére irányuló augusztusi internacionalista akció szilárd hátországot alakított ki a csehszlovákiai kommunisták számára, akik ennek a segítségnek köszönhetően teljes mértékben kibontakoztathatták politikai küzdelmüket az elienforradalmár szocialistaellenes és jobboldali opportunista erők ellen és politikai eszközökkel győzték le az ellenforradalmat, amely a szocializmust veszélyeztette.“ (Tanulságok.)

A baloldal internacionalista erői kitartó harcot folytattak.

1968 novemberében a CSKP KB ülésén nagymértékben leszűkült a jobboldali elemek tevékenységi terve. A kiharcolt határozat azt bizonyítja, hogy a marxizmushoz—leninizmushoz hű erők abban a közös akaratban egyesültek, hogy legyőzzék a bomlást és döntő harcot folytassanak a jobboldal ellen. Az

1968-as év eseményei bebizonyították Lenin azon tanításának helyességét — amint ezt a XIV. kongresszus is megállapította —, miszerint bármilyen nagyszámú forradalmi erő —, amennyiben nincs szilárd, elvhű vezetősége, amely fenntartások nélkül a marxizmus—leninizmus pozícióin áll — szétforgácsolt tömeggé válik, amely

nem tud akciókat szervezni, s amely az ellenforradalmi erők támadásai közepette bizonyos feltételek között vereséget szenvedhet. A jobboldal azonban nem adta meg magát. Foggal- körömmel védte pozícióit, manipulált a közvéleménnyel, kétarcú politikát folytatott. A gazdasági nehézségek elmélyültek, ellenőrizetlenül emelkedtek az árak, mozgásba lendült az inflációs spirális. A helyzetet még bonyolultabbá tették a szándékos zavarkeltések.

Egyre fokozódott az ellen- forradalmi erők elszántsága, de ugyanakkor egyre több dolgozó intézkedéseket követelt a köztársaság megbontói ellen. A becsületes kommunisták radikális fordulatot követeltek a párt politikájában. A jobboldali opportunisták olyan messze mentek, hogy uszító kampányokkal szinte fél illegalitásba kényszerítették az igazi marxistákat—leninistákat.

A párt és a társadalom válságát elmélyítette, súlyosabbá és veszélyesebbé tette, hogy a jobboldali és szocialistaellenes erők elszigetelték a köztársaságot igazi barátaitól, és el akarták választani elsősorban a Szovjetuniótól. Olyan ellentéteket akartuk előidézni, amelyek szakításhoz vezettek volna a szocialista szövetségesekkel. A jobboldal egyre nyíltabban megsértette azokat az általánosan érvényes osztály és internacionalista alapelveket és kötelezettségeket, amelyek a Varsói Szerződésben és a KGST- ben való tagságunkból eredtek.

A szocialistaellenes és jobboldali erők egészen szándékosan azzal számoltak: az imperializmus a jobboldal fellépését Csehszlovákiában saját érdekében használja fel, hogy csapást mérjen a szocializmusra neniAz idő megérett. Be kellett következnie a döntő összecsapásnak, amelyben a párt és az ország további sorsáról döntöttek. Ez a történelmi szerep a központi bizottság 1969. április 17-i ülésén valósult meg. Ahhoz, hogy a párt és a társadalom ne vergődjön továbbra is a különféle válságos helyzetek útvesztőiben, le kellett váltani A. Dubčekot a legfelsőbb pártfunkcióból. Azáltal, hogy G. Husák elvtársat a CSKP Központi Bizottsága első titkárává választották, új szakasz nyílt, melynek során az erőviszonyokban végbemenő változások folyamata minőségileg új fokot ért el.

A központi bizottság magvát a marxizmushoz—leninizmushoz és a proletár internacionalizmushoz hű tagok képezték. Rájuk hárult az a fontos feladat, hogy kivezessék a pártot és a társadalmat a politikai válságból, hogy a marxizmus—leninizmus alapján felújítsák az akcióképességet és az ideológiai egységet, csapást mérjenek a pártban a jobboldali opportunizmusra a társadalomban a szocialistaellenes erőkre, és biztosítsák az ország további szocialista fejlődését.

A új pártvezetőség élére Gustáv Husák elvtársat választották, aki a pártban kifejtett egész tevékenységével és életével olyan emberként — kommunistaként vált ismertté, aki minden körülmények között hű maradt a marxizmus— leninizmushoz, a proletár internacionalizmus elveihez, és megbonthatatlan volt viszonya és szeretete a Szovjetunió iránt.

Történelmi szempontból logikus volt, hogy ebben a nehéz időszakban éppen az a szilárd kommunista jött a párt vezetőségébe, aki a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik vezetőjeként védelmezte az egységes, internacionalista Csehszlovákia Kommunista Pártjának elveit, valamint az új Csehszlovák Köztársaságnak, — mint a csehek és a szlovákok, a két egyenjogú testvéri nemzet közös államának — kialakítását. Husák elvtárs az áprilisi plé- numon mondotta ezeket a felejthetetlen szavakat: „Véleményem szerint a ma megválasztott és bizalmat kapott pártvezetőség fő feladata kivezetni a pártot és nemzeteinket ebből a válságos helyzetből. Békésebb napokhoz, vagy jobban mondva, nyugodtabb élethez kell vezetnie népünket és köztársaságunkat.“

A kommunista párt 1969 áprilisában óriási küzdelmet indított. Csaknem emberfelettinek tűnt az a feladat, hogy kivezesse a társadalmat a válságból. Azok az erők. amelyek élén Husák elvtárs állt, fellépésük óta azt bizonyították, hogy ezt a feladatot minden áron teljesítik, nem sajnálják a fáradságot és erőfeszítést, nem hátrálnak meg a marxizmus—leninizmus pozícióiról, a végsőkig védelmezik a munkás- osztály és a dolgozó nép ügyét. A párt bonyolult harcot folytatott a bomlás, a káosz és a válság ellen a nyugalomért és a rendért, a jobboldali és szocialistaellenes erők ellen, a becsületes és a haladó emberekért, az illúziók és a mítoszok ellen, az igazságért és a tudományosságért. Harcában nem maradt egyedül. Kezdettől fogva a becsületes emberek ezrei csatlakoztak hozzá, akik számára továbbra is drága volt a szocializmus ügye. A kommunista párt kezdettől támaszkodhatott a Szovjetunió és a testvérpártok segítségére, amelyek tapasztalataikkal, ismereteikkel, megfontoltságukkal és türelmükkel segítették leküzdeni azokat a problémákat, amelyekről a jobboldal azt hirdette, hogy megoldhatatlanok.

Amilyen a párt, olyan a társadalom

A társadalomban a normalizálás folyamatának a kommunista párton belül kellett megkezdődnie. A szocializmus további fejlődése szempontjából szükségszerű volt, hogy megtisztítsák a pártot azoktól, akik befurakodtak soraiba, és kispolgári elképzeléseiknek megfelelően akarták átváltoztatni; meg kellett tisztítani a pártot a jobboldali opportunizmustól, a szocialistaellenes erőktől, s a marxizmus—leninizmus és proletár internacionalizmus elvei alapján fel kellett újítani vezető szerepét és egész tevékenységét. Ehhez a célhoz jelentős és döntő mértékben hozzájárultak az összes párttaggal folytatott beszélgetések, amelyek a tagsági igazolványok cseréjével kapcsolódtak össze. Nagy és érdemdús munkát végeztek a beszélgetéseket folytató bizottságok tagjai, akik a legaktívabb megvat képezték.

A párt kizárta soraiból azokat, akik elárulták érdekeit, a munkásosztály, a dolgozók és a szocializmus érdekeit. 1970- ben 64 408 személyt zártak ki a CSKP-ból.

A párt megvált azoktól, akik passzívak voltak és a legnehezebb időszakban csalódást okoztak.

Azok is elhagyták a párt sorait, akik ugyan programszerűen nem tartoztak a jobboldalhoz, de a döntő pillanatokban ingadoztak, haboztak. Több százezer ilyen tag párttagságát törölték.

A kommunista párt fokozatosan megbénította a jobboldali opportunisták hatását, megfosztotta őket a hatalomtól és végül a politikai küzdelemben csapást mért a jobboldalra. A párt ebben a harcban ideológiailag egyesült, szervezetileg megszilárdult tes tökéletesítette taktikai eljárását. A párt egységének a marxizmus —leninizmus elvei alapján történő kialakításához, megszilárdításához és fejlesztéséhez jelentős mértékben hozzájárul a pártegység időszerű kérdéseiről elfogadott határozat, amelyet a CSKP Központi Bizottságának 1971 decemberi ülése hagyott jóvá, majd a XIV. kongresszus is megerősített.

Az új vezetőség következetesen a szocializmus alapelvei felújításának útján haladt. Az adott viszonyok között ez jelentette a marxista—leninista álláspontot. A jobboldali opportunista és reakciós erők legyőzése szükséges feltétele volt annak, hogy a társadalom tovább fejlődhessen és megszi(Folytatás a 4. oldalon)