Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-17 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
A /~Cl/p internacionalista politi- *-OI\r kaja iránt érzett bizalom eredményeként járásunk területién már 1949-ben 34 községben megszervezték az egységes földművesszövet- kezetek előkészítő bizottságait, amelyek munkájában a mezőgazdasági munkások és kisparasztok mellett középparasztok is részt vettek. A szövetkezeti gazdálkodás gondolatának terjesztését, a kis- és középparasztok megnyerésére irányuló munkát az éles osztályharc feltételei között a kommunista párt járási bizottsága szervezte, melyben nagy segítséget nyújtottak az üzemek politikailag legfejlettebb munkásai, s a további intézmények, a nemzeti bizottságok, az Iskolák és a hivatalok dolgozói. Bár a kulákgazdaságok jelentős részét mint a csehszlovák nép ellenségeinek birtokát konfiskálták, a kulákság továbbra is erősen befolyásolta a falu közvéleményét, hatásuk főleg a középparasztoknál volt érezhető. Minden eszközzel meg akarták akadályozni, vagy legalábbis fékezni a falu szocialista átalakításának folyamatát. A járás kommunistáinak hatékony politikai munkája azonban rövidesen megérlelte az első gyümölcsöt: 1949. május 2-án nyilvántartásba kerülhetett az első szövetkezet, a Cečínská Pôtoň-i (Csécsénypatonyl) Efsz. 1949-ben 27, 1950-ben 29, 1951-ben lö efsz megalapítására került sor, s így Hubice (GomÖSb) és Blatná na Ostrove (Sárosfa) kivételével minden politikai községben szövetkezet alakult, melynek tagságát vagy az egész község lakossága, vagy legalább annak több. sége képezte, összesen 85 egységes földművesszövetkezetet alapítottak a Járás területén. Ennek a ténynek rendkívüli jelentősége van a munkásosztály politikai és állami hatalma szempontjából. A termelés legfontosabb szakaszán, amely járásunkban a társadalmi termék több mint háromnegyed részét adta, szocialista termelési viszonyok alakultak ki, s a járás politikai arculata alapjaiban megváltozott. Az egységes földművesszövetkezeti tagság a mezőgazdasági munkások, a kis- és középparasztok szemében állásfoglalást jelentett a párt politikája mellett, s részvételt a szocializmus építésének történelmi folyamatában. Az új efsz-ek eleinte nagyon nehéz körülmények között gazdálkodtak. Gyenge minőségű volt a tagság összevont állatállománya, s a felszerelés sem felelt meg a nagyüzemi termelés követelményeinek. A legjobban azonban a termelési objektumok és a szakemberek hiányoztak. Ebben a helyzetben ismételten megmutatkozott, hogy a munkások és parasztok szövetsége objektív és konkrét valóság, s hogy a szövetkezeti tagok a termelési feltételek megteremtésére irányuló törekvésükben nincsenek egyedül. Az állam hiteleket nyújtott, és az állóeszközök beszerzésére, állatok és gépek vásárlására, a gazdasági objektumok építésére hosszú lejárátú kölcsönöket biztosított a szövetkezeteknek. A hitelek és kölcsönök nagyobb részét később leírták, az állam tehát így részesítette az egységes földművesszövetkezeteket közvetlen anyagi támogatásban, A munkásosztály az üzemek, a hivatalok és az intézmények részéről védnökségi tevékenység formájában is segítette a szövetkezeteket, s nemcsak a mezőgazdasági munkákban való részvétellel, hanem a nyilvántartás, az adminisztratív munkák végzésében’ Is. Az állami és a volt beruházási bank, valamint a bratislavai üzemek segítségének jelentős része volt abban, hogy az efsz-ek szervezeti felépítése gyors ütemben konszolidálódott. Különösen a gép- és traktorállomások jelenlétét és részvételét kell nagyra értékelni, amelyek főleg a termelőerők fejlesztéséhez, az új technika és technológia bevezetéséhez járultak hozzá. E rendkívül hatékony segítség nélkül el sem lehetett volna képzelni a közös gazdálkodást a volt kisüzemekből összpontosított felszereléssel, és eredményesen gazdálkodni azokon a talajokon, amelyek termőképessége az éveken át tartó korszerűtlen agrotechnika és hiányos tápanyagellátás következtében minimálisra csökkent. A Dunajská Streda-i, a Štvrtok na Ostrove-i (Csallóközcsütörtöki) és a Calovói (Nagymegyeri) Gép- és Traktorállomás, s főleg azok brigádközpontjai nemcsak mezőgazdasági munkák végzésére hivatott vállalatok és üzemegységek voltak, hanem a szocialista nagyüzemi gazdálkodás győzelméért folytatott harcot is képviselték mind a mezőkön, mind pedig a mezőgazdasági dolgozók gondolkozásában. A gép- és traktorállomások a gyakorlat legintenzívebb iskolái voltak, amelyek gépesítőket és kiváló szervezőket neveltek, s vállukon viselték a mezőgazdasági üzemek konszolidálásának terhét. A gtá-k dolgozói a mezőgazdaság fejlődésének második szakaszában, a szövetkezetekbe való átlépés után is a haladás zászlóvivői voltak. Nagy jelentősége volt annak a körülménynek is, hogy 1949. január elsejével a volt nagybirtokok egyes területeiből állami gazdaságokat szerveztek, amelyek 4 igazgatósághoz — Hubice, Vrakúň (Várkony), Galovo és TopoFníky (Nyárasd) — tartoztak. Az állami gazdaságokat gyorsan ellátták a szükséges technikával, biológiai alapokkal és szakemberekkel, s ezek a gazdaságok (»részben • nagyüzemi gazdálkodás példájaként szolgálhattak az egységes földművesszövetkezetek számára, részben pedig közvetlen szervezési segítséget is nyújtottak. A TERMELÉSI ALAPOK MEGERŐSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE az éles nemzetközi és hazai osztályharc bonyolult feltételei között ment végbe. A koreai háború időszaka volt ez, amikor a világimperializmus az ideológiai diverziótól kezdve a nyílt háborús beavatkozásig minden lehetséges eszközt felhasznált arra, hogy megakadályozza a szocializmus építésének történelmi folyamatát. Ugyanakkor az egész községekre kiterjedő egységes földművesszövetkezetekbe a régi kizsákmányoló osztályok tagjai és olyan középparasztok is bekerültek, akiket az osztályérdek erősebben kötött a magántulajdon eszméjéhez. Számuk a valóságban sokkal nagyobb volt, mint ahogy azt a belépési nyilatkozatokon feltüntetett birtokviszonyok kimutatták. A kulákgazdák többsége a birtokot spekulatív módon elosztotta a családtagok között, így a szövetkezetbe középgazdaként léptek, de a kulák ideológiát képviselték. Közülük a valóságban kevesebben járultak hozzá teljes odaadással a szocialista mezőgazdaság építéséhez és erősítéséhez, többségükben rosszindulatúan kihasználták a kollektív gazdálkodás kezdeti nehézségeit, amelyek a termőtalaj elhanyagolt állapotából, alacsony termékenységéből, a legszükségesebb termelőeszközök, s főleg a nagyüzemi termelési tapasztalatok hiányából adódtak. A kulákságnak ez a része kitartóan agitált a közös gazdaság, a szocialista gazdálkodási forma érvényesítése ellen, és ilyen értelemben a szövetkezet többi tagjára, főleg a volt középgazdákra is hatottak. Járásunknak ez a jellegzetessége a szövetkezeti tagság osztályrétegeződésé- nek objektív következménye volt. A kommunisták következetes politikái munkája azonban élét vette ezeknek a káros tendenciáknak, sikerült kialakítani a szövetkezeti tagságban az osztályöntudatot, az osztályérdekek helyes felfogását, valamint a kommunista párt politikájába és a jövőbe vetett bizalmat. Az Ideológiai és politikai eszközökkel folytatott kemény harc eredményeképpen járásunkban nem került sor a szövetkezetek tömeges elhagyására, s a magángazdálkodás elavult formájához való visszatérésre. Ha elő is fordultak egyes esetek, ezek általában osztályszempontból kétes elemek, vagy az általuk félrevezetett személyek voltak. A kis- és középparasztok döntő többsége a nehéz körülmények ellenére hű maradt a szövetkezeti gondolathoz. Gyakran előfordult ugyanis, hogy a kifizetett előlegeken kívül a munkaegységek elszámolására már nem maradt pénz, s az őszi hónapokra néha már az előlegeket sem lehetett biztosítani. Nem volt családi pótlék, a szociális gondoskodás színvonala sokkal alacsonyabb volt, mint az alkalmazásban levő dolgozóknál, s az olyan eset sem volt ritka, amikor a közélelmezés érdekében a társadalom nem nézhette el a beadási kötelezettségek elmulasztását, s a szövetkezeti tagok még sertésvágási engedélyt sem kaptak. A szövetkezeti parasztság ebben az időszakban hősiesen kitartott, ami egyúttal a párt történelmi győzelmét is jelentette. A szövetkezeti dolgozók ideológiai-politikai színvonala rövid idő alatt oly magasra emelkedett, amely ma az egész társadalom elismerését megérdemli. A párt a falu jobb jövőjéért folytatott harcnak ezt a szakaszát is megnyerte, mint ahogy a kis- és középparasztokat is sikerült megnyernie a szövetkezeti gazdálkodás számára. Ez egyúttal a munkásság és parasztság szövetségének nagy történelmi próbatétele is volt. Az élet bebizonyította a párt igazát, és azoknak az igazát, akik szlllárdan hitték, hogy a szocializmus falvainkon is győzedelmeskedni fog. A SZÖVETKEZETEK MEGSZILÁRDULÁSÁNAK ELSŐ JELEI már az 1953—54-es években megmutatkoztak. A munkásosztály segítsége és a szövetkezeti dolgozók kitartó munkája gazdasági téren is megérlelte első gyümölcseit. A gép- és traktorállomások által alkalmazott technika, a műtrágyák, a jó minőségű vetőmagvak, a termelési ős szervezési tapasztalatok, az agrotechnika javulása elsősorban a növénytermesztés eredményességét növelte, amely azonban az állattenyésztésre is pozitívan hatott. Már olyan szövetkezetek is voltak — különösen a kisebbek között —, amelyek mérleghiány nélkül zárták az. évet. A báči, a čechovái (cséfalvai), az ižopi (izsapi), a topoľníkyi, a mi-' chalj (mihályfaij, a bodíkyi (bodaki), a Horné Mýto-i {felsővámosi), a Dunajský Klatov-i (dunatőkési), a kyseli- cal, a Dolné Janíky-i (alsójánoki) és a további szövetkezetek rövid időn belül szerényen bár, de gyakorlatilag is bizonyították a szocialista nagyüzemi termelésben rejlő előnyöket és lehetőségeket. A mezei munkákat egyre több szövetkezetben sikerült agrotechnikai határidőn belül elvégezni, s a szövetkezeti építőcsoportok — rendszerint valamelyik kőműves vagy ács által vezetett egyszerű földművesek — egyre több új objektumot építettek. A szövetkezeti tagok régi istállóiból egyre több állatot sikerült összpontosítani az új közös istállókba, amelyek nemcsak jobb elhelyezési feltételeket nyújtottak, hanem a takarmánygazdálkodás színvonalát is javították, ami a szövetkezetekben állandóan a legnagyobb problémát okozta. A konszolidáció üteme az egyszerű szervezési feltételekkel gazdálkodó kisebb szövetkezetekben, valamint a gazdálkodási és munkafegyelmet szigorúan megkövetelő szövetkezetekben volt a leggyorsabb. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a közös gazdaságok szilárdításának legfontosabb előfeltétele a káderek állandósításának megoldása. A politikailag fejlett és odaadó tisztségviselőknek elmélyült szakmai tudást kellett biztosítani. Járásunk lakosságának korábbi iskolázottságát értékelve megállapíthatjuk, hogy bár a 8 osztályos alapfokú iskola látogatása már az első köztársaság idején kötelező volt, a statisztikai kimutatások szerint 1921-ben a tanulóknak csupán 2,3 %-a folytatta tanulmányait a középiskolákon, s ez az arány 1939-ben is csak 7 %-ot ért el, tehát még az akkori 13 °/o-os magyarországi átlagot sem közelítettük meg. 1939-ben, amikor járásunkban 74 828 személy lakott, a középiskolákat összesen 975 tanuló látogatta, közülük 46 % polgári iskolába, 46 % gimnáziumba, 8 % pedig szakiskolába járt. Középfokú mezőgazdasági szakiskolát az egész járás területéről mindössze 7 tanuló látogatott. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az egységes földművesszövetkezetek sem főiskolai, sem középiskolai végzettségű szakemberekkel nem rendelkezhettek, s ha voltak is ilyenek a járá-s területén, azok a volt kapitalista osztályok tagjai voltak, akik a szakmai segítség helyett inkább ártottak a szövetkezeti mozgalomnak. Bár a rövid tanfolyamok és a szövetkezeti tagság tömeges iskolázásai (szövetkezeti munkaiskolák) nem jelentették a káderprobléma távlati megoldását, az adott feltételek mellett mégis jelentősen hozzájárultak a műszaki minimum megszerzéséhez a szövetkezeti gazdaság irányításában és szervezésében. A szövetkezeti termelőerők színvonalában jelentős változást eredményezett a gép- és traktorállomások gépi parkjának átvétele, amely minőségileg igényesebb feladatok elé állította az efsz-ek irányítását. E változás előtt az efsz-ek szervezési feladata a növénytermesztés és az állattenyésztés gyalogos és fogatos munkáinak irányítására korlátozódott, a gépi munkák igényes szervezését ia gép- és traktorállomások dolgozói végezték. Már a gépek átadásának egyszecű ténye is meggyőzően bizonyítja, milyen nagy utat tettek meg a szövetkezetek a szervezés szilárdításában s az anyagi források biztosításában — még a bank által folyósított kölcsönök mellett is —, hiszen az átvett gépek több milliós értéket képviseltek. A szövetkezeti mozgalom első 10 éve alatt elért színvonalat az 1959- es év végén feljegyzett adatokkal is szemléltethetjük. Ebben az évben 9735 egységes földművesszövetkezeti tag 55 043 ha szántóterületen gazdálkodott, s 112,6 millió koronás termelési költséggel 239 millió koronás árutermelést ért el. Ebből a növénytermesztésre 81,5 millió, az állattenyésztésre 124,8 millió korona esett. Az 1 ha mezőgazdasági földterületre számított termelési költség értéke 1758 korona, az árutermelésé 3731 korona volt (növénytermesztés 1273, állattenyésztés 1948 korona). Az egy hektárra számított költségekből 183 koronát műtrágya, 444 koronát takarmányok, 201 koronát pedig üzemanyagok vásárlására fordítottak. A munkaegység átlagos értéke pénzben 14,75 koronát, naturáliákban 3,6 koronát tett ki. A szövetkezetek 1 ha mezőgazdasáigi földterületre számítva az oszthatatlan alapba 386, a kulturális alapba 42, a szociális alapba 112 koronát juttattak. A szarvasmarha-állomány létszáma 1960-ban elérte a 38 359 darabot (60,1 darab/100 ha), ebből 14 729 volt a tehén (23,1 darab/100 ha). A sertések száma 79 862 volt, ebből 8471 darab anyasertés. A tehenek évi fejési átlaga 2207 liter, az évi tojáshozam 67 darab, az átlagos malacelválasztás 9,6 darab volt. A szövetkezetek egy hektárra számítva 330 liter tejet, 56,5 kg marhahúst, 95 kg sertéshúst és 238 darab tojást értékesítettek. A gabonafélék hektárhozama ebben az időszakban 20, a kukoricáé 25, a cukorrépáé 280 mázsa körül mozgott. Ha ezeket a mutatókat összehasonlítjuk az 1949-es és az 1950-es kiindulási alappal, óriási fejlődést tapasztalhatunk, ami a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek és a szocialista út helyességének cáfolhatatlan bizonyítéka. Következik: III. AZ INTENZÍV FEJLŐDÉS ÜTJAN II. Az első tíz év gondjai és eredményei IRTA: FERENC El ISTVÁN, A DUNAJSKÁ STREDA I (DUNASZ ERDAH ELYI) JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁG VEZETŐ TITKÁRA 1974. III. 17. 4
