Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-10 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó
LENIN ^ ^ p3^ Tj^ jj^JP Harmincan voltak. Valamennyien öreg kommunisták. Többnyire a párt alapító tagjai a komáromi járásból. Nyugdíjasok, de olyanok, akik politikailag még most is tevékenyek. A lenini eJszmék forradalmi szelleme segítette megőrizni fiatalos lelkesedésüket. Legtöbbjük csak sok-sok év után, szocialista rendszerünkben érte meg legnagyobb vágyának a teljesülését — látogathatta molg a Szovjetuniót. A társasutazás, amelyet a komáromi járási pártbizottsággal együttműködésben a ČEDOK ottani utazási irodája szervezett, a legérdekesebb és legértékesebb társasutazások közé tartozott, amelyeket eddig Csehszlovákiából a Szovjetunióba szerveztek. Az út nagy részét a komáromi hajógyárban épült Klement Gottwald nevű motoroshajóval tették meg. Uljanovszk, ez a Volga-parti város, volt az utazás egyik legérdekesebb megállója. Amikor a hajó befutott a kikötőbe, a kapitány, aki néhány nappal korábban még a komáromi hajógyárban volt látogatóban, örült, hogy az utasok öreg kommunisták a baráti Csehszlovákiából. A párt alapító tagjai: a csallóköz- aranyosi Szabados József, a komáromi Patkó Béla, a bátorkelszi Kucek János, a gútai Táncos István, a mar- celházi Kelkó István s a többiek gondosan kiöltöztek erre az alkalomra. Feltették a kitüntetéseiket is, amelyeket a munkásmozgalomban és a szocialista építésben kifejtett sokéves áldozatkész tevékenységükért kaptak. Néhány perccel a megérkezésük előtt apró szemű eső hullott, de már kezdtek felszakadozni a felhők és kikukkantott mögülük a nap. Ez tehát Uljanovszk. A város, mely Lenint, a proletariátus vezérét, a nagy forradalmárt és gondolkodót adta a világnak. A csehszlovákiai látogatók csoportja csak egyike volt azoknak, amtílyek évről évre nemcsak a Szovjetunióból, de az egész világból meglátogatják ezt a várost. Az Inturiszt autóbuszai szállítottak bennünket a kikötőből. Végighaladtunk a széles utcákon, fasorokon, és parkokon, a város régi és új negyedein, míg elértük az Uljanov utcát. Míg eddig, az egész utazás folyamán minden úgy ment, mint a karikacsapás, tervszerűen, beosztva szinte percekre, itt mintha megállt volna az idő. Csak néma tekintetünk kérdezte: hogyan és mikor jutunk be ebben a hatalmas tömegben Lenin szülőházába? Márpedig be kell jutnunk. Hiszen azért jöttünk ide. Mégha elstig is kell várakoznunk. Egyszerű egyemeletes faépület. Házszáma: 24. Az utca enyhén emelkedve visz fel a dombra. Nem mindennapi kíváncsisággal nézegetjük a házat. Emléktárgyakat fényképezünk, prospektusokat vásárolunk, s terveket szövögetünk, hova kellene csoportunknak csatlakoznia, hogy minél hamarabb bejuthassunk az épületbe. Ekkor, egészen váratlanul szól az idegenvezetőnk, hogy készülődhetünk. A külföldieket, különösen a szocialista országokból érkezőkelt, előnyben részesítik. Ismét tudatosítjuk, mit jelent a barátság a gyakorlatban. Hatalmas csoportok, amelyek ki tudja melyik részéből érkeztek a Szovjetuniónak, utat engednek. Mivel van még egy kis időnk, mielőtt bejut nánk a házba, érdeklődéssel nézzük az elmbereket. Egyesek jellegzetes orosz vonásokat viselnek, másokon látszik, hogy valamely keleti népcsoporthoz tartoznak, de olyanok sem hiányoznak, akikről az első pillantásból, meg lehet állapítani, hogy valamelyik balti köztársaságból jöttek. Ott voltak a távoli Szibéria különböző népcsoportjainak fiai, lányai. Felnőttek és gyermekek nyugodtan álltak, várva, hogy bejussanak, közben prospektusokat tanulmányoztak, vagy vidáman beszélgettek. Végre bejutunk a házba. Mindenütt barna színű faborítás. Ez jellegzetes erre a vidékre. A ruhatárban leraktuk a fölösleges holmit, papucsba lépünk és már sorakozunk is a múzeum megtekintésére). Itt a lakószoba, ahol az egész Uljanov család együtt szokott tartózkodni. Megvan még az egész eredeti bútorzat az 1878—1887-es évekből, amikor a család az akkori Szimbirszkben élt. Megtekintjük a hálószobát, a konyhát, Vlagyimirnak és nővérének, Olgának a gyermekszobáját. A megmaradt tárgyakból elképzelést tudunk alkotni, hogyan éltek a ház egykori lakói. Sok könyvet, gyermekjátékszert, zongorát, szamovárt, gyertyatartót látunk ... Ott, ahol egy kicsit jobb a megvilágítás, kattognak a fényképezőgépek. Lélegzetvisszafojtva hallgatjuk vezetőink magyarázatát, akik több világnyelven tájékoztatják a látogatókat. Az építkezés alkalmazkodott az éghajlathoz, a forró, száraz nyárhoz és a szigorú télhez. A házakat többnyire olyan magasságban építeftték, hogy a Volga áradásai nem veszélyeztethették a lakókat. Érdeklődéssel szemléltük Leninről és a testvéreiről készült egykori fényképeket, a néhány megmaradt iskolai dolgozatot, a család tulajdonában volt könyveket. Majd elhelyeztük a vörös szegfűből kötött virágcsokrunkat és beírtuk nevünket az emlékkönyvbe. Ünnepi hangulatban hagytuk el a múzeummá átalakított Lenin-házat. Megtekintettük az udvart, a lmz túlsó oldalát és sokat fényképeztünk. Uljanovszk neve összekapcsolódik olyan híres forradalmárokkal, mint Sztyenka Rázin és Jelemljan Puga- csov. Szimbirszk kormányzóságban született N. I. Turgenyev és V. I. Iva- sev. Szimbirszk, a „költők hazája“, ahogyan valaha hívták, Irodalmárok egész sorát adta a világnak: jaziko- vot, Gyenyisz Davidovot, Karamzint, Goncsarovot és másokat, akik magasra emelték az orosz irodalom fáklyáját. A szimbirszki gimnáziumban tanított a két kiváló tudós: V. P. Fila tov és Sz. A. Buturlin. Uljanovszk, amelyet a forradalom előtti időben csekély iparral rendelkező kereskedelmi központként ismertek, ma a Volga völgyének egyik legszebb és legnagyobb városa. Gépipari üzemeinek termékeit több mint 50 államba exportálják. A város lakosai élénk kultúréletet élnek. Itt működik a területi színház és a területi filharmónia is. Forgalmas város Uljanovszk. A Volgán rengetetg teher- és személyhajó, motorcsónak és szárnyashajó közlekedik. Pályaudvara is igen forgalmas, a városban sok az autó. Este kigyulladnak az utcai lámpák, a színes fényreklámok. Messzire látszanak az igazgatási központ magas házai s az ipari üzemek óriási csarnokai, kéményei. De vannak még itt- ott apró faházak is a domboldalakon. Ezeket nagy gondossággal eredeti állapotukban tartják fenn. A város lakói azt akarják, hogy Uljanovszk gyors ütemű fejlődése ellenére is megőrizze régi arculatát. F. SIVÄK I smerik a szólást? így hangzik: Áldja meg az isten, mint a suhai malmotI Nem ismerik... Sebaj, én sem ismertem, csak a du- naradványi Suhai Lajos bácsi malmát. A szólásnak is, a malomnak is külön-külön története van. Mindkettőt leírom, elmondom. Szíves engedelmükkel. JÖKAI MÖR még 1904-ben megjelentetett egy könyvecskét, melyre címűi ezt írta: „A magyar nép élcze — Szép helgedtíszóban összegyűjtő Jókai Mór.“ Ebben a könyvecskében a fentebb idézett szólást a NÉPMESÉK című részben áldásként emlegeti, s arról szóról szóra a következőket írja: „Ezen áldást olyankor szokták vesztegetni, mikor valakit nemigen nagy szeretettel akarnak tetézni. Ha pedig valaki kérdezni találja: tehát miképen áldotta meg isten a suhai malmot? arra azt szokták felelni: Ügy, hogy egy nyáron tizenhatszor ütött bele az isten nyila!“ A könyvecskét Suhai Lajos bácsi Zilinán, az antikváriumban vásárolta, tíz évvel ezeflőtt, amikor a PA- MIATKOSTAV vállalat munkásaként azon a vidéken dolgozott. Akkoriban még nem ismerték a szabad szombatokat, hétvégeken csak ritkán utazhatott haza, viszont olvasni nagyon szeretett, olcsó pénzért egész kis könyvtárra való könyvet vásárolt az ottani antikváriumban. így került ketzébe Jókainak ez a könyve is, melyben a suhai malomról írt. Különös gonddal őrzi, hiszen az ő neve is Suhai, s a malmokhoz is sok-sok emlék fűzi. Annak idején, még 1934 előtt dunai hajómalmon dolgozott, mint segéd. Nem volt ugyan soha életében önálló molnár, soha nem volt saját hajómalma, de a szakmát szerette. Most, mint nyugdíjas, nem szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, mert keseJrves volt akkor az élet, de ha a hajómalmokra emlékezteti valaki, felcsillan a szeme, s mesél, beszél, emlékezik. Órákon át. A Jókai által emlegetett suhai malomról persze ő sem tud többet, mint én, vagy bárki más, aki elolvassa Jókai könyvét. Különösebben nem érdekli, honnan ered a Suhai név, egyszerűen úri mániának tartja ilyesmi után kutatni. Őriz ugyan egy régi-régi térképet, melyet annak idején Bécsben nyomattak, a dunai hajómolnárok használtak, azon ott szerepel a BALTA SUHAIA feltlrat, szemben a Persin szigettel, de nem hiszi, hogy kapcsolatos lenne a nevével, vagy a Jókai által emlegetett suhai malommal. 0 inkább csak a malomhaiókra emlékszik, az akkori munkára. TAVALY órák hosszat hallgattam. Oly szépen, oly megelevenítő erővel beszélt a hajómolnárok életéről, munkájáról, hogy tollat ragadtam, s riportot írtam elbeszélése nyomán. Képzeletben, gondolatban ott jártam a malomhajón. Mi volna, ha elkészítené kicsinyben annak a malomhajónak a mását, amelyiken dolgozott? — kérdeztem. Furcsán nézett rám a jó öreg, de én csak mondtam a magamét: Lajos bácsi amolyan fúró-faragó mesterember, hisz több szakmában Is dolgozott, még a műelmlékeket védő és helyreállító vállalatnál is, most nyugríjas, kerülne erre Ideje, próbálkozzon meg vele! Nem mondott ő erre sem á-t, sem bé-t, csak megvonta a vállát: Nem ígérem, de megpróbálom. Azután múltak a hetek, hónapok. Lajos bácsi küldött néhány üdvözlőlapot, néhány rövidke levelet, de próbálkozásáról, munkájáról egy sort sem írt. Hanem újévi meglepetésként üzenetet küldött: Kész a malomhajó. És csináltam „egyebeket“ is. Tessék megnézni! ELMENTÜNK, megnéztük, lefényképeztük. Valamikor Kurucz András hajómalmán dolgozott Lajos bácsi. Az egy 18 méter hosszú hajómalom volt. Százszoros kisebbítésben készítette el. Olyan, mint az eredeti volt. A szobában persze nem fér el, de gyorsan összerakható, összeszerelhető. Amolyan kisebb kiállításfélét rendeztünk az udvaron, mert előkerültek ám az üzenetben említett „egyebek“ is: a kolostya, a baga- ra, a döböny. Kész a hajó malom. Tessék megnéznil Megcsodáltuk mindegyiket külön-külön. Lajos bácsi is didergett, mi is, de azért csak mutogatott, magyarázott: Ez a ladik, forró vízbein hajlítottam az elkészítéséhez való deszkát... Ez a kolostya. Jól nézzék meg, majd a szobában elmondom, hogy mire használtuk... És újra órák hosszáig hallgattam elbeszélését: hogyan dolgoztak a hajómolnárok. De már sokkal érdekesebb, élvezetesebb volt az elbeszélés, mert közben a munkaeszközök kicsinyített mását is megmutatta. Csodálatos este volt. A duruzsoló kályha mellett ülve képzeletben újra a malomhajón jártam, közben mint a játékszereket, kezemben tartottam a ladikot, a kolostyát, a bagarát, a döbönyt, a malomkerelket, a vasmacskát, az evezőket. Lajos bácsi azt is elmondta, hogy Gyurkovics András, az unokaöccse, aki jelenleg katona, sokat segített a munkában, mert útmutatása nyomán ő készítette el a vasmacskát és ő végezte el a szükséges vasmunkát. Azután képzeletben újra ladikba szálltunk, vittük magunkkal az őrölni valót. Zúgott a Duna vize, megindult a malomkerék ... Csodálatos este volt. A VEGÜN persze nem maradt fii a kérdezősködés sem. —■ Mennyiért adná el ezt, Lajos bácsi? — Oh, már nagyon sokan meg szerették volna venni, de ez bizony nem eladó, tehát nincs is ára... — A véleménye szerint mégis, mégis... Mit ér ez a kicsiny hajómalom? — Mondom: nincs ára... Számomra olyan értékes, hogy nincs ára. — Másikat nem készítene? — Már volt erről sző. A szövetkezet megígérte, hogy ad hozzá anyagot, készítsék még egyet, de abból aligha lesz valami ... * — Miért? / — Nos, ugyanezt még egyszer már nem csinálom meg, hanem helyette inkább egy másfélét. Tudja, annak ide;én többféle hajómalom volt. Amíg bírok, dolgozgatok, elkészítem egyiket is, másikat is, de hogy sorozatban gyártsam ezeket, arról szó se lehelt. Nincs hozzá kedvem. — Mikorra készül el a következő? Erre a kérdésre megint csak úgy válaszolt, mint tavaly. Megvonta a vállát. — Nem ígérem, de megpróbálom. SZÓVAL ez a története a suhai malomnak, melyet Jókai emlegetett, s annak a malomnak, melyet Suhai bácsi készített. Az előbbinek ma már híre, nyoma sincs. Hogy is volna, hisz már Jókai megírta: egy nyáron tizenhatszor csapott bele az isten nyila. A másik azonban ott található Dunaradványon, Suhai Lajos bácsi házában, megnézheti bárki. Sőt, re- méleJm, hogy néhány hónap múlva újabb Suhai-malom is lesz. Meglátják, megtudják majd önök, mert a jó öreg egész bizonyos, hogy néhány hónap múlva üzenetet küld majd: — Kész a hajómalom. Tessék megnézni! ’ HAJDÚ ANDRÁS 1974. II. 10. 6 Ebben a házban élt az Uljanov család.
