Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-03 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
FÉLELMETES ... Egy külíöldi úti élményeivel dicsekedő fiatalember szavainak lettem akaratlanul is tanúja múltkoriban a villamoson. Izgalmas vadászutakon járhatott valahol a forró égövi őserdőkben, mert sűrűn ütötte meg fülemet előadásában ez a szó: félelmetest Aztán. ahogy mentünk tovább, kiderült, hogy barátunk nem is Afrikában járt holmi expedícióval, csak Itt valahol a jó öreg Európában egyszerű turistaként. Neki azonban mindenre, amit látott, csak egyetlen szava volt: félelmetest Félelmetesek voltak az új magasépületek, félelmetes volt a világvárosi forgalom, félelmetes az áruházak bősége, a múzeumok kincsei — előadásában hovatovább félelmetes lett Mona Lisa csodálatos mosolya is ... A megdöbbentő, a meghökkentő, az elbűvölő, a szédületes, a káprázatos, a hihetetlen, a bámulatos, a varázslatos neki mind-mind félelmetes volt. De nem merült ki ebben az egy szóban a világ dolgairól alkotott ítélete; volt egy másik minősítése Is a látottakról: „az nem igazi“. Olyan szép volt az ünnepi játékok előadása, hogy „az nem igazi“} annyian voltak a tengerparti strandon, hogy „az nem igaz1"; olyan gyorsan száguldoztak a gépkocsik a széles sugárutakon, hogy „az nem igazi“; annyi szép nő tündökölt az utcákon, hogy „az nem igazi“ Lassanként az az érzése támadt a hallgatónak, hogy amit hall, az talán nem is igaz ... A nyelvi elszíntelenedésnek és modorosságnak csakugyan félelmetes jele ez, amikor színes, sokat mondó jelzők helyett kényelemből, szellemi restségből, divatból beérjük egyetlen szóval. S a villamosbeli fiatalemberhez hasonlóan vannak, akik igék »Olgában is éppilyen kisigényűek: bezsong, kiborul, befűz, átráz, lebőg, kinyír — ezek s néhány társuk alkotják ennek a pár szóra korlátozódott nyelvnek alapszókincsét. S valljuk meg, az Irodalom, a szépirodalom is ludas egy kicsit ebben; kezdetben csak idézőjelben, aztán idézőjel nélkül beengedi ezeket az igénytelen, mindenre jő, mindenhova beilleszthető „varia“-szava- kat, úgyhogy hovatovább már tudományos fejtegetésekben is találkozhatunk majd velük — a választékos, igényes kifejezések rovására. Mit szólnának ezeknek az „univerzális“ szavaknak a használói, ha az ízes, ínycsiklandó, változatos falatok: sültek, pástétomok, gyümölcsök, sütemények helyett örökre csak krumplin meg borsón kellene élniükl A nyelvet is a változatosság, a választékosság élteti. A változatosság hiánya, az egyhangúság az emberi szervezetben Is sorvadást, betegséget okoz; éppen így a nyelv élő szervezetében is! Néhány évtizede a derék Ogden professzor 850 szóból álló nyelvet próbált alkotni az angol szókincs alapján: az úgynevezett Basic English-t. Ez a keret azonban túlságosan szűknek bizonyult az érző és gondolkozó ember számára. Kosztolányi Dezső így vélekedett róla: „Olvastam egy levelét, melyet a jeles tudós saját kezűleg írt egyik barátomhoz ezen a sarkalatos angol nyelven. Nem azt Irta, hogy „külföldön“ van. Ez a szó már nem szerepel szótárában. Azt írta, hogy „kívül van Anglián“. Nyomban megállapítottam, hogy a sarkalatos angol — legalább számomra sokkal nehezebb, mint Shakespeare bármelyik szövege. Nem mondhatom, hogy „fölmásztam“ a fára, mert a mászni szó is hiányzik belőle csak azt mondhatom, hogy „fölmentem a fára' A derék cambridge-i professzor 850 szóra korlátozott „sarkalatos“ angol nyelve jutott eszembe fiatalemberünk rendkívül „tömör“ előadását hallva. A születőben levő pár szavas magyar nyelv, a „Basic Hungarian“ szép példáját üdvözölhettem benne —, de megvallom, nem valami nagy örömmel. Ogden professzor kísérletét tiszteletre méltó cél fűtötte: könnyen megtanulható, néhány szavas világnyelvet akart teremteni. Kísérlete azonban így is meghiúsult, szűknek bizonyult. A kialakulóban levő pár szavas hazai „szükségnyelv“ mögött azonban nincs semmilyen tiszteletre méltó lelki rügó: egyedüli oka a henyeség, lelki lomposság, szellemi igénytelenség. Lehet, hogy néhány beszélőt kielégít a derűre-borúra, jóra, rosszra használt egyetlen szavas minősítés: oltári, állati vagy esetleg hullajó. Ennél már csak Swift halhatatlan szatírájának, a Gulliver utazásainak laputabell lakói mentek tovább. A kalandos utazó szerint a lebegő szigeten működő la- gadói Felséges Akadémia tudósainak az volt a véleményük, hogy „ki kell irtani az összes létező szavakat, s ezt azzal Indokolták, hogy ez mind az egészségügy, mind Időmegtakarítás szempontjából rendkívüli előnyökkel járna. Hiszen az egyszer mindenki előtt világos, hogy minden egyes szó, melyet kiejtünk, bizonyos mértékben fogyasztja a tüdőt, ugyanazt az alattomos munkát végezve, mint a víz eróziója; következésképpen nagyban hozzájárul életünk megrövidítéséhez.“ Ügy hiszem, nem egy fiatal hazánkfia kiérdemelné a lagadól Felséges Akadémia legteljesebb elismerését. A miénket azonban aligha. Mert lehet, hogy a beszélőt kielégíti az a néhány unos-untalan használt felkapott henye szó, az igényesebb hallgatót azonban nem. „Az angol tanár egyvonalúsága — írta Kosztolányi Dezső Ogden professzor kísérletéről — ellenkezik minden emberi lélekkel... Nem erre a 750 (valójában 850) szóra vágyakozunk mi, nem is tízszer annyira, nem Is Arisztophanész nábobi szókincsére. Anyanyelvűnknek mind a 140 000 (ma már tudjuk, egymilliónál Is többi szavára vágyakozunk, melyet akár tudunk, akár nem. bármikor kitalálhatunk az ösztönünknél fogva, anyanyelvűnknek e korlátlan lehetőségére és bűvös szellemi légkörére van szükségünk, mely levegő gyanánt vesz körül bennünket, él és éltet.“ Ne hagyjuk elsorvadni anyanyelvűnket, ne engedjük kipusztulni gazdag világú, sokszínű jelzőinketl Gondoljuk el, ml lenne, ha íróink, költőink — a fenti példák szerint — mindenre csak egyetlen jelzőt használnának műveikben. Még elképzelni is félelmetesI SZILAGYI FERENC II. 3. immss mm A Viharmadár dala Tajtékzó, bősz tenger felett szél hajszol kósza felleget. Felhő alatt, tenger fölött mintha sötét villám volna, büszkén száll a Viharmadár. Szárnya olykor hullámot ér, máskor nyílként fellegbe fúr és a felhők hallják hangját, harsány, bátor hangja boldog. Mert dalában vihar áhítl Bús haragját, szenvedelmét s reményét a győzelemben hallják hangjából a felhők. Sirály surran el sikongva, riadt szívét nyögve rejti tengerhullám hűvösébe, mert remeg, fél a vihartól. Dunnalúdnép is kiáltoz, de az élet szent harcában nem érezhet üdvösséget, villámlástól visszaretten. Balga pingvin lomha teste, sziklák közt megbúvik gyáván. Csak a büszke Viharmadár szárnyal merész ívben ott fenn tengerár felett a légben. Mind alantabb s egyre zordabb felhő tornyosul az égen s zúgva a tengerhullám villámfények magasába. Mennydörgés közt tajtékozva reng a tenger, küzdve széllel. Most a szél erős marokkal felragadja víz hullámát és haragvón dobja vissza sziklakőre - pozdorjává törve össze színsmaragdját. Viharmadár büszkén szárnyal, mintha sötét villám volna, olykor nyílként fellegbe fúr, szárnya víz hullámát tépi. Ott suhan, mint zordon démon, vihardémon... száll sötéten. Most kacagva, majd zokogva... fellegek fölött kacag most, örömében zokog máskor. Mindent érző démon - érzi: fáradóban a vihar már, tudja jól, hogy nem sokáig takarja a napot felleg, nem soká takarja móri Szél süvölt. . . és mennydörög még. kékes lánggal tündökölve száll a felleg víz tükrére. Tenger fogja fel a villám nyílvesszőit és eloltja. Tűzkígyóként felcikázik víz tükrében, majd elvész a villám vakító visszfénye.- Vad vihar jő nemsokára!... Viharmadár hangja szól így villámlások közt merészen zúgó tengerár fölött is győzelemnek prófétája:- Jöjj vihar, s légy még erősebbl LÁNYI SAROLTA fordítása Halott proletárok dala .. .Tizenharmadikán pedig, sötét és csatakos éjszakán, a krajiskai proletárok néhány raját a helyi kórház táján bekerítették. Szembeszállva a tízezres ellenséggel, hősi halált haltak egy szálig az aránytalan küzdelemben. Felénk kalászát hányja a búza, kezünk vetése kel, terem, vár az aratás s borong a lányok ajkán az esti nóta csöndesen. Mi meg elestünk, bajtárs, oda a fiatal búza zöldje, oda a tavaszi zsenge szem, fölötte suhogó esőben ködös bánatok dala a fekete hajtás. Halott karok és halott fegyverek. Ez a halál sorakozója. Bajtárs bajtársa oldalán merev nyugodt. Azok meg . . . ó, de voltak ám együnkre tíz jutott. Tízen is egyre a csatakos éjszakában, mi meg már rogyadoztunk, csapzottak voltunk s éhesek, tízünkre száz szörnyeteg szállott Tíz ellen egy, együnkre tíz - ó, hát így is lehet? Bizony, bajtársak, bizony proletárok! Búcsúnkon sirt a küszöb, viskónk kisírta hű szemét, utánunk zizegtek a hazai hegyek: valahol ó, viszontlátnak-e még? Várnak a jó anyókák virrasztva reggelig, az úti vártán veszteg a szem, falunkba hírnök érkezik. Támadnak bátor ifjak új holnap jegyében s a fegyverek eleven tüzében fogant, elakadt dalunk tovább dalolják, végig dalolják merészen, hogy mindörökké éljen. ö, e dalokat mi zendítettük, s a messzeséget rezgik átl Bátyjára ismer a húg, megleli bennük kedvesét a lány s a könnyes anya hős fiát. Dicsőségünk napja int - pusztulnak, fogynak a szörnyek, minket a győzelem fénye átfog. A szabadság menetelő fiaival együtt dübörgünk mi is, halott proletárok. DUDÁS KÁLMÁN fordítása Szabadság „Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet" JÖZSEF ATTILA Hány év volt? Három? Huszonöt? Ügy vélnéd ezer éve: s lm fölbukunk a föld alól s a téli napnok fénye a kínt, a rettegést, penészt lemossa rólunk végre. Még botorkálunk, mint vakok de arcunkat az égnek emelve, édes Italod kortyoljuk s drága fényed zabáljuk, mígnem jóllakik lelkünk, Szabadság, véled. Micsoda éh! Mily szomjúságl Hány évnek éhe, szomjal De légy hozzánk most még kemény, ints minket buzgalomra, mert kevés, aki megmaradt, és mindnek sok a dolga: Jaj, holtan fekszik városunk s a falvok, bányák, kertek egy jajongó ország ölén, anyjuk ölén hevernek - ints munkára, de Te segíts, hogy vélünk fölemeljed! Ints munkára, de Te segíts, hogy vélünk fölemeljed dúlt falvaink, hullt városunk s harsogjanak a kertekl Te légy Napunk és kenyerünk, Te szüld nekünk a rendetl 1945. január 12.
