Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-24 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó
|||pÉ|p 1974. II. 24. IKES IGE ES IKES IGA Az a kérdés, amelyről most lesz szó — az ikes Igeragozás —, igen gyakori és igen szenvedélyes viták elindítója szokott lenni. Arról van szó, hogy az beszél-e jól magyarul, aki azt mondja: hullik a hő, győződjék meg, én is innám, 6 is innék, vagy aki így beszél: hull a hó, győződjön meg, én is innék, 6 is inna. Mondanom sem kell, mindegyik formának megvan és megvolt a maga tábora, az egyik romlott magyarságnak tartva az iktelen ragozást, a másik „ikes igá“-nak az ikes igeragozást. S mindegyik (enyhe kifejezéssel élve) csodálkozik, miért nem teremt már rendet a nyelvtudomány ebben a rendetlenségben. Ha valóban volna ilyen hatalma bármilyen intézmények, ebben a rendben aligha volna köszönet. Mert ha például azok javára szólna a döntés, akik nem szeretik, nem használják beszédükben az ikes ragozást, azt kellene tanítanunk, hogy az beszél jól magyarul, aki azt mondja: én is falun lakok, s lusta gyermekeinknek is így mondanánk a régi verset: Ma még játszok, iszok, eszek. Persze van, aki valóban így beszél, de választékosabb beszédben, írásban ez bizony nagyon furcsa, nem veszi be az ízlésünk, túlságosan pongyolának vagy tájnyelvinek érezzük. Igen, mert íróink nyelvében, akik a finomabb nyelvi kifejezési normát kialakították és műveikkel őrzik, ilyen nyelvi formák még elvétve is ritkán akadnak. Nézzük meg hát a dolog fordítottját, mondja a másik tábor, legyünk valóban igényesek, s ragozzuk az ikes igét következetesen ikes módra. Sajnos, ennek a következetességnek is jelentős akadályai vannak. Csuk megemlítem például, hogy nyelvjárásainkban ezen a téren is igen nagy tarkaság mutatkozik: vannak helyek, ahol alig-alig ismerik az ikes ragozást, másutt meg így beszélnek: fűtik, nyitik „fut“, „nyílik“ jelentésben. Nehézségekbe ütköznék azután annak a megállapítása is, melyik ige ikes, melyik nem az. Különösen akkor, ha a szavak múltját is szem előtt tartjuk. Mert például ma a küzd, térdepel, bujdokol nem ikes, régen meg az volt: küzdik, térdeplik, bujdokik, bujdoklik, sőt ilyen a lép ige is: lépik. Éppen ellenkezőleg ma azt mondjuk: folyik, hazudik, álmodik, vágyik, régen meg a foly, hazud, álmod, vágy volt az általánosabb. S ez a „régen“ nem is beláthatatlan évszázadokat jelent, hanem Csokonai, Petőfi, Arany korát és költeményeit. Mindezeknél nagyobb akadálya a teljes ikesedésnek az, hogy ma már alig van valaki, íróinkat is beleszámítva, aki az ikes igéket különösen a felszólító és a feltételes módban „szabályosan“ ragozná. Tehát például egyaránt írják már Petőfitől, Aranytól elkezdve íróink azt is, hogy bújjon, azt Is hogy bújjék, az aludj és aludjál is előfordul ugyanabban a nótában is. Valószínűnek tartom, kevesebben mondják azt, hogy ő innék, pedig ez a „szabályos“, a többség azt mondja, ő inna, az innék inkább első személyre vonatkozik. De az már egészen bizonyos, hogy az s, sz, z végű iktelen igéknek szinte mindnyájan ikes ragot adunk a jóhangzás kedvéért: ásol, vésel, leszel, hozol; az l végű ikes igéknek meg iktelen ragot, ugyanazon okból: válsz, illesz, nem pedig válói, illel. Mindebből annyi tanulságot máris levonhatunk, hogy ikes ragozás használata nem lehet döntő abban a tekintetben, hogy ki beszél igazán jól magyarul. De mi hát végül az a szabály vagy tanács, amit a vitázók- nak mondhatunk? Nagyon röviden ennyi: A jelentős módban — a legutóbbi példák kivételével — általában szabályosan megkülönböztetjük az ikes és az iktelen igéket. A felszólító és a feltételes módban már nem kifogásolhatjuk az ikes igék iktelen ragozását, de persze az ikes ragozá- súakat sem. Ez nem valami új találmány, iskolai nyelvtankOnyveink már igen régóta így tanítják. L0RINCZE LAJOS DÉNES GYÖRGY: FORGATAG Rút gép-folyam. Mint lomha kín sajog az utca kövein a félbemaradt gondolat; viszek féligéit arcokat. Cipelem az őrületet, a nyíló, csukódó eget, felhők szürke cigányhaját, magaméval a más baját. Viszem magamat kirakat csúfondáros arca alatt. Mint a lovak: csűdig sárban gázolok az ingoványbán. TÖRÖK ELEMÉR: KÖVEK TÜRELME Elindulok újra mielőtt kivirágzónak jegenyéim hegyén a csillagok lépésem nyomai felisszák hallgatásomat olyan ez mint a csenddé oldott idő ballagása s a kövek mozdulatlan türelme hogy egyszer kivirágzónak SZITÄSI FERENC: PETRIK JÓZSEF: ESTE Gondom, lendületem zárom a fiókba, úgy eredek útnak, mintha otthon várna, értelmemig nem ér az utcai lárma, a külvilág ívelt üvegbúra alatt groteszk némajáték; mégis egy zaj lettem: hullámverte homlok, lüktető halánték. Haza indultam, de haza sosem érek, a fogalmak mélyén elbillent a mérleg: az otthon - nem otthon, a mágnes - nem mágnes, mintha: bimbó sarjad s érzed, nem virág lesz. nem virág lesz. Nekiindultam egy múló világtájnak, mely nő s elvész, mint az alkonyati árnyak. A villanyoszloptól talpamig tüdőnyi táj a tér - Szemembe röpül a csönd: sikít: él.-Meggyőződöm: létezem, akár a ház, kert, kő, szoba, vagy az izmokat mozgató sejt, melynek testem az otthona. A villanykopcsoló várja ujjam. Mozdulok: a mennyezeten sárga szökőkút a nyári ég darabja homlokomból befelé hull a fekete eső. * Staudt Mihály: ARVlZ
