Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-06 / 290. szám, csütörtök
Az SZLKP KB Elnökségének jelentése gazdasági kérdésekről ŰJ SZÓ 1973. 211. 6. 3 'ily tat ás a 2. oldalról) ben vesz részt — körülbelül 66 százalékban — az ipar.TT CSKP XIV. kongresszusa irányelveivel összhangban az országos tervben Szlovákia társadalmi termelésének gyorsabb növekedésére számíthatunk, ezzel tovább emelkedik az állami szükségletek biztosításában való részvétefie. igényes feladatokról van szó Ezeknek kitűzésekor azonban a javuló nemzetközi politikai helyzetből, s ugyancsak a dolgozók növekvő tevékenységéből, kezdeményezéséből, a párt politikájába vetett bizalmából indultunk ki, ami észlelhető volt az októberi és a novemberi nyilvános pártgyűléseken is. Ezért Szlovákia 1974. évi gazdaság fejlesztési állami tervfeladatait is a társadalmi források alkotása sokoldalú növelésére, a munkatermelékenység fokozására irányítjuk, főleg az iparban. A népgazdaság egyes ágazataiban külön figyeüemmel foglalkoznak azokkal a szakaszokkal, ahol eddig, még nem sikerült teljes mértékben megvalósítani az ötéves terv céljait, kiemelik a tevékenységnek azokat a szakágait, amelyek megteremtik a feltételeket az elkövetkező évek számára a dinamikus növekedésre és a szerkezeti változásokra. Az 1974. évi terv kialakítja a félté telekül ahhoz, hogy tovább folytassuk a CSKP XIV. kongresszusa irányelveinek a teljesítését a CSSZK és az SZSZK gazdasági és életszínvonalának kiegyensúlyozásában, amit a társadalmi termelés, az ipari és a mezőgazdasági termelés és a beruházások terjedellmé- nek gyorsabb növekedésével biztosítunk. Szorosabb kapcsolat jön létre a lakosság gazdasági aktivitása, a pénzjövedelmek színvonala, s a személyi és a társadalmi fogyasztás között. Szlovákiában a bruttó ipari termelés terén a következő évben 9,4 százalékos növekedésre! számítunk, míg az ötéves terv első három évében az átlagos évi növekedési ütem 8 — 8,5 százalék volt. A termelési terjedelemben a bruttó ipari termelés gyarapodása több mint 10,1 milliárd koronái jelent. A bruttó mezőgazdasági termelés 5,6 százalékkal, az árutermelés 6,2 százalékkal növekedik. A terv feladata további minőségi és mennyiségi növekedést elérni a mezőgazdasági tér melésben, hogy magasabb színvonalat érjem el a lakosságnak mezőgazdasági terményekkel és élelmiszeripari gyártmányokkal való ellátása. Az alapvető építőipari termelés 7,3 százalékkal növekedik. Számítunk ar ra, hogy az építőipari kapacitásokat túlnyomórészben a befejezetlen építkezésekre s a befejezetlen építkezések számának a csökkentésére összpontosítják. E fejlődési követően 7,0 százalékkal növekedik a társadalmi termelés. Alkotásában döntő szefrepe lesz továbbra is az Iparnak, melynek hányada 64,6 százalékra emelkedik az 1970-ben elért 62,1 százalékhoz viszonyítva. A gazdaság fejlődésének a jövő évben még nyomatékosabban a növekedés intenzifikáló tényezőire kell támaszkodnia. Ezt követeli az a tény, hogy továbbra is növelni kell a népgazdaság hatékonyságát, valamint az a tény, hogy Szlovákiában a munkaerők számának a növekedése az előző időszakhoz viszonyítva csökken. A következő évben a népgazdaságban dolgozó alkalmazottak száma 35 ezerrel növekedik. öveliiik a termelés intenzitását Az ipari termelés növelésének igényes feladatai azt követelik az ágazatoktól, a központi szervektől, az üzemegységektől, a vállalatoktól és a szervezetektől, hogy céltudatosan és rendszeresen gondoskodjanak a fejlesztési súlyponti programok megvalósításáról. Tudatosítanunk kell, hogy bármilyen határidő eltolódás nem csupán termelési kiesést okoz, hanem kihatással van a kapcsolódó ágazatokra is. Főleg a vegyiparban rendkívüli fontos eíz a gondoskodás, mivel teljesíteni hivatott az egész népgazdaság kemizálásának jelentős feladatait. Célunk, hogy a vegyipar teremtse meg a nyersanyagbázist a feldolgozó ipar számára, hogy pótolja a hagyományos nyersanyagforrásokat, amelyeket túlnyomórészben behozatalból voltunk kénytelenek fedezni. A vegyiparban az árutermelés 8 százalékkal növekedik, s a termelés ilyen növekedéséneik 50 százalékát űj termelési kapacitásokkal kell biztosítani. Ezzel kapcsolatban elvárjuk, hogy minden vállalatban részletes fejlesztési ütemterveket dolgoznak ki. Ezek következetes teljesítése az új kapacitások korai üzembe helyezését teszi lehetővé. Külön figyelmet kell szentelni a petrokémiai, a celllulóz- és egyéb kapacitások építésének, mert az ötéves tervidőszakban ezek fogják lényeges mértékben biztosítani a termelés gyarapodását. A vegyipari termelés növelésében a fejlesztési programok hányada több mint 49 százalék lesz. Hasonló eljárást kell biztosítani a többi ágazatban is, főleg azonban a közszükségleti iparban, ahol az ipari termelés átlagos, növekedésének több mint 60 százalékát kell elérni az új kapacitások segítségével. A közszükségleti ipari termeílés- nek 7,1 százalékkal való átlagos növelésében jelentős mértékben vesz részt majd főleg a bútoripari termelés, a pamutipari és kötőipari termelés. A közszükségleti iparban a fejlesztési súlyponti programoknak az árutermelés növekedésében 42 százalékkal kell részesedniük. A élelmiszeriparban a termelés növekedése a húsfeldolgozó, a konzerv- és a söriparra összpontosul. Fontos lesz céltudatosan bővíteni az alkohol- mentes italok választékát, s hogy az élelmiszeripari termelés rugalmasabban alkalmazkodjék a lakosság ésszerű táplálkozásának a követelményeihez. Számottevően fokozni kell az élelmiszerek, különösen a hentes-, a tej- és a konzervipari készítmények minőségét. A feldolgozó kapacitások túlterheltsége ellenére sem fogjuk tovább tűrni a felmerülő fogyatékosságokat és követeljük, hogy a kommunisták — felelős gazdasági dolgozók — teljes felelősséggel lássanak hozzá a termékek minősége növelésének feladatához. Ezzel kapcsolatban sürgősen meg kell találni a megoldást bizonyos vajfeleslegek hatékony felhasználására is. A jövő évben is kedvező feltételek alakulnak ki a népgazdaságnak és a lakosságnak szilárd fűtőanyagokkal való ellátására. Feltételezhetően bonyolultabb lesz a helyzet a villamos energia, a gáz és a folyékony tüzelőanyagok ellátásának területén, főképp a következő időszakban. Ez megköveteli, hogy a gazdasági és a pártszervek a dolgozókat a villamos energia, a gáz és a folyékony tüzelőanyagok fogyasztásában a legnagyobb mértékű takarékosságra mozgósítsák, hogy biztosítsák a hőszabályozásra vonatkozó rendelkezések szigorú megtartását, a fogyasztásnak a nap folyamán való olyan ésszerű beosztását, hogy ne kelljen korlátozni a lakosság energiafogyasztását. Fokozott figyelmet szentelt a CSKP KJJ ülése a gépiparnak mint a népgazdaság dinamizáló ágazatának fejlesztésére azért is, mert ebben az ágazatban országos viszonylatban, de különösen Szlovákiában egész sor komoly probléma merült fel. További politikai-szervezési intézkedések Az ötödik ötéves terv feladatainak a szlovákiai gépipari vállalatoknál való eddigi teljesítésével és további biztosításával a múlt év végén és ennek az évnek a folyamán politikai, állami és gazdasági szervek és szervezetek foglalkoztak. A CSKP KB Elnöksége és az SZLKP KB Elnöksége a szlovákiai gépipari vállalatok fejlesztése és program- irányzata 17 kiemelt feladatának biztosítására irányuló politikai-szervezési intézkedéseket hagyott jóvá. Az SZLKP KB Elnöksége ez év júniusában összehívta a gépipari vállalatok vezérigazgatóinak és üzemi pártszervezetei elnökeinek aktívaértekezletét, amelyen a Szövetségi Kohó- és Gépipari Minisztérium és a szlovák kormány képviselői is részt vettek Az elfogadott határozatok nyomán intézkedések születtek főképp a kiemelt 17 feladat fokozatos megoldására vonatkozóan. E program fő célkitűzése volt az 1973—75-ös időszakban megoldani az új termékek bevezetésének és az építkezési beruházásoknak problémáit, hosszabb lejárattal kitűzni a termelési programok koncepciós megoldását és a kutatási-fejlesztési bázisok kiépítésének végleges megoldása a döntő jelentőségű gépipari vállalatokban. Ezek az intézkedések kezdik éreztetni pozitív hatásukat az idei termelési tervek teljesítésének eredményeiben. Az idei év első tíz hónapjában a növekedés 11,5 százalékos volt, míg 1972-ben csak 5,2 százalékos, Az 1974. évi terv számít arra, hogy ez a kedvező fejlődés folytatódni fog, és a növekedési rátát 11,4 százalékban határozza meg. Ez megkívánja a kooperáció terén mutatkozó egyes problémák megoldását a vállalatokon belül, de az egyes trösztök között is országos viszonylatban, éspedig különösen a Martini Nehézgépipari Vállalat egyes üzemeiben. Véglegesen meg kell oldani továbbá a gépipari fogyasztási cikkeket előállító egyes vállalatok és üzemek, különösen a fifakovói (füleki) Zománcgyár és részben a Zlaté Moravce-! (aranyosmaróti) Calex hűtőszekrénygyár termelési programjait. E kérdésekre és a gépipari vállalatok termékfejlesztésére állandóan nagy gondot kell fordítaniuk mind a vállalatok, a trösztök, mind a Szövetségi Kohó- és Gépipari Minisztérium irányítással foglalkozó dolgozóinak. Ismételten emlékeztetni kell rá, hogy a szlovákiai gépiparban végrehajtandó szerkezeti változások jelentékeny részét a fejlesztési programokon keresztül kell megvalósítani. A gépipari termelés növekedéséből a jövő esztendőben majdnem 24 százalékkal veszik ki a részüket a súlyponti termelési programok. Ebből látszik, hogy részesedésük a gépipar szerkezeti átalakításában egyelőre nem túl jelentős, mivel több esetben még csak a termelés beindításáról van sző. Az SZLKP KB Elnöksége és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya már megtárgyalta és ajánlotta a gépkocsiipar fejlesztésére vonatkozó tervek megvalósítását. A tervek szerint fejlesztik a tehergépkocsik és alvázak gyártását, a bánovcei és a čadcai Tatra üzemben, a furgonokét a trnavai Autógyárban, fejlesztik az ipari automatizáláshoz szükséges berendezéseket gyártó prešovi vállalatot, valamint a sninai Vihorlátot, fejlesztik továbbá a Pov. Bystrica-i Vágmenti Gépgyár és a prešovi Gördülőcsapágygyár, a nitrai Textilgépgyár, a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Vállalat és a Dolné Hámre-i Sandrik vállalat beruházási terveit, s ugyancsak megoldják a podbrezovái Vasgyár, a košicei Kelet-szlovákiai Vasmű, a Piesoki Gépgyár hroneci üzeme beruházásainak előkészítésével és biztosításával kapcsolatos problémákat. Különleges gondot fordítunk a számítástechnika felhasználásának és az elektronikai ipar fej* lesztésének a kérdésére is. A többi fel* adatot — a Poprádi Vagongyár fejlesztésén kívül, amely 1974-re tolódik át — a napokban készítik elő és ez év végéig terjesztik megtárgyalás céljából az illetékes szervek elé. A gépipari vállalatok problémái és távlati termelési programjai így továbbra is megmaradnak az SZLKP KB és a szlovák kormány érdeklődésének a középpontjában. Konkrét biztosításuk a területi pártszervek és különösen a vállalatoknál a kutatásban és a fejlesztésben, a szerkesztő- és a tervezőirodákban tevékenykedő irányító dolgozók gondoskodásának a homlokterében kell hogy álljon. A pártszervezetek feladata továbbra is kialakítani a szervezési-politikai feltételeket ahhoz, hogy a műszaki értelmiség tagjai és az újítók nagyob mértékben kötelezzék el magukat e súlyponti termelési programok megvalósítása érdekében. Jelentős sikerek a mezőgazdaságban Sikeresen teljesítik a dolgozók a párt fő politikai céljait a mezőgazdaságban. A növekedés nagyobb dinamikáját sikerült elérni, mint ahogy azt az ötéves terv feltételezte. A tervvel szemben a mezőgazdasági össztermelés nö vekedési rátája az ötödik ötéves tervidőszak első három évében kereken 2,5 százalékkal, és az állami alapokba való árutermelés 9,3 százalékkal lesz nagyobb. Szlovákia részesedése az országos árutermelésben megnövekedett és eléri a 29,9 százalékot. A mezőgazdaság fejlesztése terén elért eredmények igazolják a párt gazdaságpolitikájának helyességét és politikai szervezőmunkájának hatékonyságát ezen a területen, s pozitívan hozzájárulnak az egész népgazdaság fejlődéséhez. Lehetővé teszik, hogy jobban lehessen fedezni a lakosság szükségleteit és javítani a külföldi gazdasági kapcsolatokat. jelentős sikereket értünk el különösen a gabonafélék termesztésében: az ötödik ötéves tervidőszak első három esztendejében 900 000 tonnával több gabonát termesztettünk, mint amennyit a terv előírt, s ebben az esztendőben az átlagos hektárhozam meghaladja a 36 métermázsát. Jelentős szerepet játszottak a gabonatermesztés fejlődésében a nagy hatékonyságú szovjet gabonafajták. A szarvasmarha-tenyésztés területén sikerül növelni az állományt és a hasznosságot is. Az utóbbi időben pozitív változást figyelhetünk meg a tehénállomány és a borjúnevelés fejlődésében. A magántenyészetekben levő tehenek számának tartós csökkenése azonban szükségessé teszi ennek pótlását a szocialista szektorban, ami növeli az igényeket az istállózási kanacitásokkal szemben. A szocialista termelési viszonyok elmélyülése és megszilárdulása a szlovákiai mezőgazdaságban tervszerűen megy végbe a termelés további koncentrációjának és szakosításának fejlesztésével, a kooperáció és az integráció útján. Fejlődést mutatnak mindenekelőtt a közös mezőgazdasági vállalkozások. Ilyen eddig 108 alakult. Te-« vékenységük főképp építkezési beruházásokra és talajjavító munkálatokra, baromfitenyésztésre, sertéshizlalásra és borjúnevelésre irányul. Ezekben a vállalkozásokban a termelés többszörös koncentrációját és igen magas munkatermelékenységet sikerült elérni. Fokozatosan kialakulnak a kooperáció további formái is. Több gondot kell fordítani közös agrotechnikai központok, burgonya-, gyümölcs- és zöldségraktárak létesítésére. Folyik a koncentráció a szövetkezetek összevonásával is. Szlovákiában 1970 óta több mint 880 efsz-t vontak össze, s az egyes szövetkezetek átlagos földterülete 767 hektárról 1176 hektárra növekedett. Ámbár túlnyomórészt kis földterülettel rendelkező szövetkezeteket vontak össze, nem mindig és mindenütt tartották meg a társadalmi, a politikai, a gazdasági és a személyzeti feltételek elveit. Az összevont szövetkezetekben sürgősen tökéletesíteni kell a termelés szervezését és a vállalkozás belső irányítását. A hegyi és a hegyaljai körzetekben gyorsabban folyik a szocializálás betetőzése, mint ahogy azt feltételeztük, ami a pozitívumok mellett problémákat hoz magával a közös termelés anyagi és pénzügyi biztosításának a területén. Ez Irányban ezért továbbra is a jóváhagyott keretprogrammal összr hangban kell eljárni. A növénytermesztés és az állattenyésztés fellendülése Az elmúlt időszakban sor került az egységes földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok többségének gazdasági megszilárdulására, amiben a kedvező gazdasági eredmények mellett jelentős szerepe van az államtól kapott sokoldalú támogatásnak is. Tekintettel a mezőgazdaságban a jövedelmek és a díjazás fejlődésére, ezeknek szabályozását oly módon fogjuk alkalmazni, hogy a népgazdaság többi ágazatában mutatkozó arányokkal összhangban fejlődjenek. A mezőgazdaságban a jövő évben is a növénytermesztésnek lesz döntő szerepe. A súlypont a hektárhozamok további növelésében lesz, különös tekintettel a kukoricahozamok növelésére. Az állati termék termelésének fejlesztése feltételezi a takarmányipari program következetes biztosítását és a takarmánytápok nagyobb arányú termelését. Különösen sürgető probléma a fehérjetartalmú takarmányok szükségletének saját termelésből való fokozatos biztosítása. Szlovákiában ezenkívül a cél a takarmánytermelés növelése különösen a réteken és a legelőkön. Nagyobb gondot kell fordítanunk a burgonya, a zöldség- és a főzelékfélék, a gyümölcs, az étkezési hüvelyesek ég a mák termelésének a növelésére, valamint a termelés, kereskedelmi és felvásárló vállalatok együttműködésének a megjavítására, hogy ezeken a területeken is tartós javulást érjünk el a lakosság és az ipar ellátásában. Az állati termékek előállításának területén továbbra is elsőrendű feladat marad a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése, különösen az állomány nemesítésének a folytatásával. A megjavult takarmányalapot teljes mértékben ki kell használni a sertéshúsprodukció dinamikus növekedésének a felújítására, nagyobb mértékben tartva szem előtt a hússertéstenyésztést. Meg kell teremteni a komplex feltételeket a haszonállatok rendszeres megelőző egészség- védelméhez, különösen a nagyhizlaldákban. A baromfihús- és a tojástermelésben továbbra is végre kell hajtani a szabályozást, növelni kell azonban a liba-, a pulyka- és a kacsahús termelését és minőségét. A juhtenyésztés területén szintén változást kell elérni, éspedig a jobb minőségű hús és gyapjú irányában. (Folytatás a 4. oldalon}