Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-28 / 308. szám, péntek
Sokrétű gondoskodás Csendes helyen, Košice északi körzetében, a Komenský utca lakóépületei, . modern üzletei mögötti udvaron áll egy emeletes villa, hajdan gazdag, a felelősségre vonás elől külföldre szökött, fasisztákat pénzelő banktisztviselő tulajdona volt. Később a legkülönbözőbb hivatalos intóz- niények használták ideiglenesen, s 1972 június elejétől falán két nyelvű felirat jelzi: Klub dôchodcov — Nyugdíjasok klubja. Annak idején az ünnepélyes megnyitóra meghívtak bennünket is. Emlékszem, milyen jó volt látni az idős emberek örömtől sugárzó arcát, hallgatni az Északi Körzeti Nemzeti Bizottság elnökének, Zoltán Rášky elvtársnak derűlátással teli ünnepi beszédét... Több mint egy év eltelt azóta, s ebben a klubban — a legutóbbi látogatásunk alkalmából szerzett tapasztalataink alapján —, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk: nem csalódtak a nyugdíjasok, megkapták és megkapják mindazt, amit a nemzeti bizottság felelős vezetői ígértek és adhatnak .. Délfelé jár az idő, — a vasárnapot kivéve — naponta ilyenkor nyílik meg a klub ajtaja látogatói előtt. A fel járati lépcsőnél előbb azok gyülekeznek, akik ételhordókban viszik az ebédet élettársaik részére a klub étterméből. Ez az étierem szlovákiai viszonylatban is egyedülálló, egy nyugdíjas klubnak sincsen saját étterme. Itt, a Békevédők utcája 2/b szám alatti nyugdíjasok klubja épületének alagsorában ez év november elsejétől a hétszáz klubtag bármelyike naponta 5,50 koronáért kiadós ebédet kaphat. Jelenleg közel sžáznyolc- vanan veszik igénybe ezt az előnyös étkeztetést. A megkérdezett nyugdíjasok elégedetten nyilatkoztak az étteremben tálalt ételekről. Ebéd után sokan felmennek a klubhelyiségek valamelyikébe, és — ha úgy tetszik — este fél nyolcig szórakoznak. A szlovák és magyar nyelvű napi sajtótermékek, képes hetilapok egész sora közt válogathatnak. A „sajtószemlét“ a társasjátékok: dominójáték, sakk, röml, preferánsz ... követik ... Négy, szépen berendezett helyiség áll a nyugdíjasok rendelkezésére, egyikben televíziókészülék, hétszáz kötetes könyvtár ... öt óra felé talán legnépesebb a klub, de ennek ellenére aránylag csendes, tiszta levegőjű minden helyiség. Senki sem dohányzik?! Hirtelen körülnézve, ezt állapíthattam meg. De még sem volt teljesen igazam, mert egy helyiségben, a „dohányzóban“ találkoztam két dohányzó klubtaggal, a 73 éves Barcsa Antallal, s a nála fiatalabb Novotný Gyulával... — A házirend így kívánja, — magyarázkodik Antal bácsi — már megszoktuk, itt elszívjuk a Együtt a „vezérkar“ — balról: Jozef Pavkov- öek, Hubert Gyula, Papp Károly cigarettát, utána visszamegyünk a társalgóba, és folytatjuk a „römizést“ . .. A klub önkormányzatának vezetőivel, Jozef Pavkovček elnöktől és az állandóan víg kedélyű, nemrég 50. házassági évfordulóját ünneplő Hubert Gyula bácsitól, a pártcsoport vezetőjétől s egyben a gazdasági ügyek intézőjétől megtudtuk, hogy a klubtagok fegyelmezetten viselkednek, nemzetiségre való tekintet nélkül példás társadalmi életet élnek közös otthonukban, egyikük sem sérti meg a házirendet... Az alkoholt teljesen „száműzték“ a klub területéről. A „kézikonyhában“ Gresová Mária készségesen megfőzi a kávét, vagy teát a klubtagok részére. A huszonegy tagú önkormányzat elnöke Jozef Pavkov- őek elvtárs vagy Hubert Gyula tan, december 18-án százharminc nyugdíjas névnapját ünnepük meg egyszerre, akiknek október, november vagy decemberben van a névnapjuk. Pontos áttekintésük van arról, kinek mikor, milyen fontosabb jubileuma van, és olyankor nem marad el az ünnepi köszöntő, az ajándék ... Miből fedezik az ezzel járó költséget? Hubert Gyula bácsitól kaptunk erre választ, aki elmondta, hogy a tagok havonta egy korona tagdíjat fizetnek. Ez havi hétszáz korona, s a košicei Északi Körzeti Nemzeti Bizottság költségvetéséből is jelentős összegei kapnak a nyugdíjas klub üzemeltetésére, a rendezvényekkel kapcsolatos költségek fedezésére. — Ha valamire szükségünk van, ott a telefon, — jegyzi meg tréfásan Pavkovček bácsi — felhívjuk „védnökünket“ Görcsös Mihály elvtársat, a körzeti nb szociális és egészség- ügyi osztályának vezetőjét, aki a többi vezetővel együtt készségesen segít bennünket. — A munka-, a programterveinket is ők hagyják jóvá — veszi át a szót Hubert Gyula bácsi. — Előre kidolgozott terv szerint folytatjuk tevékenységünket ... — Miből áll például egy heti terv? — érdeklődünk. — Hétfőn, pártnap van nálunk, részt veszünk közben a pártoktatáson — válaszol az elnök. —■ Kedden zenés műsor, saját nyugdíjas zenekarunk szolgáltatja a zenét. Tagjai: bácsi a nap jelentős részét a klub irodájában tölti. Papp Károly elvtárs, — aki kitűnő énekhangjával gyakran szórakoztatja klubtársait — a kulturális rendezvények felelőse, szintén eléggé elfoglalt tisztségviselője a klubnak. Ugyanis a nyugdíjasok klubjának tagjai szervezett kulturális életet élnek itt, s mindez körültekintő szervezőmunkát igényel... Miközben a „vezérkarral“ beszélgetünk, Hubert Gyula bácsi egy jegyköteget pecsételget. Kérdésünkre válaszolva elmondja, hogy decemberben több rendezvényre sor kerül a klub keretén belül, s ezekhez szükségesek a jegyek. Lesz mikulásest, negyedévenként megün- neplik a névnapokat. KonkréDéJutfinl jribepfe * iár*o)g<iiHUb Kernáč František. Ivanecký Vincent, Lapitka elvtárs és mások. Táncolhat is, aki akar. Hiszen járnak hozzánk házastársak is mint a Plíchta, Beránek, Horný és más házaspárok. De ha akar, a többi klubtag is táncolhat. Szerdán kétórás filmvetítés van, csütörtöki napokon valamilyen érdekes előadást hallgatunk meg; az előadókat az nb küldi. Pénteken újból szól a zene, szombaton társasjátékok, tv-nézés van napirenden, vasárnap hasonlóképpen. — Nyáron a hétvégét szervezett, csoportos kirándulásokkal tarkítjuk. Jártunk már közösen Bardejovban, a világhírű fürdőben, Rožňavában, a Dar— gón, ahol megkoszorúztuk a hősök emlékművét. Harlanyban a „gejzírt“, Byštén a fürdőt, néztük meg, — itt műsort is rögtönöztünk. — Ellátogattunk a Tátrába, hajókinrándulást szerveztünk a Síňaván. Volt alkalmunk ismerkedni Uzsgorod és Sátoraljaújhely városok nevezetességeivel. Igen sok kedves, közös élményünk van ... Magunk is kellemes élmények birtokában vettünk búcsút a nyugdíjasok klubja tagjaitól. Beszélgettünk szlovákul, csehül, magyarul, de szót értettünk a ruszin és lengyel nemzetiségű nyugdíjasokkal is, akik a szó legnemesebb értelmében internacionalisták. Mindannyian egy közösség egyenrangú tagjai, érzik a sokrétű gondoskodást, ez elősegíti az itt folyó példás társadalmi életet, amely mindenkinek örömet szerez ... KULIK GELLÉRT M ég nincs is egészen három éve, hogy egyik tudósítónk örömmel számolt be a hírről: Hamarosan autójavító műhely nyílik Želiezovcén (Zselízen). A Szolgáltatási Vállalat új műhelyében főleg a Skoda típusú autók garanciális javítását végzik majd, de szívesen vállalják más típusú autók javítását is. Három év múltán az autójavító-műhelybe látogattunk, s Molnár Ferenc elvtárshoz, a műhely vezetőjéhez ezzel a „divatos“ kérdéssel fordultunk: Reggel kihozzuk. Félórás mun. ka este, félórás munka reggel. — Nem számít? — Dehogynem! Csak másként nem lehet... LÁTTÁK? Ezzel a kérdéssel fogadott bennünket Molnár Ferenc elvtárs, a műhely vezetője, az alig 3 négyzetméteres, szűk Irodájában. — Szűk a helyük. Ez az a „valami“? — Ez is. De mondok fontosabbat. A látszat ugyebár az, hogy ilyen viszonyok, ilyen körülmények között nem lehet jó eredményeket elérni... HÁROM ÉV MÚLTÁN Hogyan szolgál ez a szolgáltatás? Nagyon furcsán nézett reánk, széttárta a karját: Tessék! Nézzenek szét! Nézzék meg! S amikor leengedte a karját, még hozzátette: Utána majd mondok még valamit! Mi mindjárt azt a „valamit“ szerettük volna hallani, de megfogadtuk tanácsát, előbb szétnéztünk. A MŰHELY előtt legalább húsz autó állt. A műhely mögötti udvaron is hasonló volt a helyzet. Közben a javítók kinyitották a műhely hatalmas ajtaját. Vajon miért? Amíg ezen gondolkodtunk, tanakodtunk, a javítók már munkához is kezdtek. Pizur Ferenc javító, meg az egyik harmadéves ipari tanuló, Kabai Gyula egy-egy szorosan egymás mellé állított autón dolgozott. A műhelyajtót azért nyitották ki, mert nem a legkellemesebb, ha egyszerre ketten is kezükbe veszik a festőpisztolyt. Néhány perc múlva már mindketten fulladoznának, ha nem'* kapnának egy kis friss levegőt. Tény: kevés szabad hely van a műhelyben, szinte egymáshoz érve dolgoznak a javítók. Amikor végigjártuk a műhely szűk helyiségeit, teljesen bizonyosak voltunk: A műhely kapacitása már nem felel meg az igényeknek. Három év múltán „kinőtte“ ruháját. Űjat kellene szabatni. Csak önmagunk megnyugtatására kérdeztük meg Nyus- tyin Gyula szerelőtől: Miért éppen a műhely közepén illeszti be a csapágyat a motorba? Persze, hogy erre a furcsa kérdésre furcsa választ adott: Nincs máshol hely. Akármelyik helyiségbe mentünk, akármelyik javítótól kérdeztük, hogy mi a legnagyobb problémájuk, mindegyik ezt a választ adta: Nincs elég helyünk. — Vállalják a kerekek beállítását? — Igen, persze ... Jó műszerünk is van hozzá, de csak csütörtökönként dolgozunk vele. Egy kocsiért, nem érdemes felállítani. — Éjszakára az udvaron hagyják a kocsikat? — Nem lehet. Egyszer már póruljártunk. Műszak végén beállítják a kocsikat a műhelybe. — A látszat gyakran csal. Milyenek az eredmények? — A terv szerint egy dolgozó teljesítménye óránként 22,20 korona. Mi ezt túlteljesítjük, mert 24,50 koronát érünk el. A múlt hónapban 106 000 korona értékű munkát végeztünk el. — Hogyan? — Bizony, néha túlórázunk, de naponként csak 8 éš fél órát írunk be. Egyébként jól keresnek a javítók. A múlt hónapban is 62 százalékos prémiumot kaptak. Mindegy tehát, hogy ilyen, vagy olyan formában kapják meg a jutalmat, de megkapják, az a fontos. Nemde? — Hm ... Hümmöglünk, de megértettük, hogy szűk helyen, amikor naponként csak az autók ki- és beállításával elvesztegetnek egy-egy munkaórát, talán nincs is más megoldás. Három évvel ezelőtt, amikor kezdték a munkát, csak heten dolgoztak a műhelyben. Ma huszonketten. A létszám: 11 javító, 6 harmadéves, 4 másodéves, 1 elsőéves ipari tanuló. Mit csináljanak? Az igények megnőttek, mert hisz ma már sokkal több autót használ, üzemeltet a lakosság, mint három évvel ezelőtt. Ügy dolgoznak, olyan munkakörülmények között, ahogy lehet. Esetleg csak a tervezőknek lehetne szemrehányást tenni: Miért nem számoltak a fejlődéssel? Miért nem vették számításba az igények növekedését? Miért nem tervezlek elő- * re? — HAMAROSAN minden másképpen lesz — mondta —, már építik a város mikolai részén az új javítóműhelyt. Ott lesz elegendő helyünk, mert a csarnok 500 négyzetméter alapterületű lesz. — Ez az a „valami“? — Ez is. De mondok még mellé egy két szót... — TessékI .. — Ha megkqpják a meghívót, hogy megkezdi működését az új csarnokban a műhely, ne három év múlva jöjjenek el megnézni... Reméljük, s velünk együtt sok-sok Garam menti autós reméli, hogy arra a meghívásfa már nem kell sokáig várni. HAJDŰ ANDRÁS A Pavol Titka vezetése alatt álló vágathajtó szocialista munkabrigád már évek óta a legjobbak közé tartozik a novákyi szénbányákban. Már hagyományossá vált, hogy ez a munkai:soport elsőnek teljesíti az évi tervet a bányavállalatban. Az idén mát októberben teljesítette s az év végéig még 400 méter hosszú bányafolyosóval többet vágnak ki terven felül. Kötelezettség vállalásuk: az ötéves tervidőszak feladatait négy év alatt akarják teljesíteni. A kollektíva, amely a „Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség szocialista munkabrigádja“ büszke címet viseli, ilyen tevékenységével barátainak, a szovjet bányászoknak példáját követi. Felvételünkön Josef Stopka és Ján Ra&ka, a fúrógéppel dolgoznak. (Felvétel: J. Lofaj — CSTKJ 1973. XII. 28 Az étteremben
