Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-16 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
EECQQUjOD - TRR5IDM0N 1973. XII. 16. VEZETŐ BEOSZTÁSBAN BIZONYÍTOTT K özeledik a karácsony — hogy a megszokott sablonnal éljek; a szeretet a békesség, a család ünnepe. Az ám! De mindaz, ami ezt a gyertya- gyújtás estéjére időzített családi boldogságot és általános örvendezést megelőzi — nehezen nevezhető békességnek. A gyerekek még csak hagyján, ők a boldog várakozás légkörében álmodoznak az ajándékok tömkelegéről. A szülőknek már annál nehezebb a dolguk. Minél nagyobbak a gyerekek, annál nagyobb a gondjuk, mivel ajádékozzák meg őket. A kétéveseknek a filléres gumiállat, a labda, vagy az olcsó műanyag autócs- ka is megfelel, de a hatéves kislánynak már járni és beszélni tudó hajasbaba kell, esetleg babakocsival együtt, az pedig már szép kis összeg, s akkor hol van még az élettárs, a nagymama, a sógornő, az unokatestvér s más közeli és távoli rokonok hada? Vagy vegyünk egy másik családot, ahol „felnőtt“ gyerek van a háznál, aki az érettségijére B 4-es magnót kap.ott, a névnapjára drága karórát, annak nem lehet egy tucat zsebkendőt ajándékozni. Vagy ott van a serdülő lány. Van már mindene, a műszőrme bundától kezdve a piros lakkcsizmáig. Van magnója, lemezjátszója és arany karkötőórája, három pár fülbevalója, és néhány tucat aranyláncra akasztható szívecskéje, érmecskéje. őneki mit vegyenek? Bevallom, erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Pedig nem is olyan légből kapott gondok ezek. Sok szülőt hallottam már eképpen panaszkodni. S még azt is hozzátenném, cseppet sem sajnálom az ilyen szülőket, úgy kell nekik, csak lörjék a fejüket, megérdemlik, hogy a drága gyermek elégedetlen arccal álljon az annyi szeretettel és izgalommal díszített karácsonyfa alatt, mert „csak“ biciklit kapott. Mert ezeket a gyerekeket maguk a szülők „nevelték“ tévesen. Ezeknek a gyerekeknek életében a gumiállatkák után talán rögtön a járóbaba és a villanyvonat következett. Innen pedig már csak egy ugrás a magnetofon és az aranyékszer. Ne felejtsük el, hogyha azt mondjuk, hogy a karácsony a szeretet és az ajándékozás ünnepe, nem azt jelenti, hogy a túlságosan drága ajándékok átadásáé. Mert amelyik családban már csak az ilyen összegekért vásárolt luxuscikkel tudnak örömet okozni és szeretetet ébreszteni, ott már nagy baj van. Megfigyeltem valamit: hogy éppen ezek a magnót és aranyórát ajándékozó szülők azok, akik tíz évig hordják magukon ugyanazt a divatjamúlt és régen kihízott öltönyt vagy kabátot, a régimódi cipőt. És az a szomorú, hogy mégis sokkal kevesebb szeretetet és megértést kapnak gyermekeiktől, mint azok, akik nem akarják ilyen drága pénzért megvásárolni a gyermeki ragaszkodást. Eszembe jut egy szélsőséges példa, szerencsére nálunk már nem kell, hogy követőkre találjon, de a spártai fegyelme elgondolkoztató. Egy öreg bácsi mesélte egyszer, akinek vagy egy tucat testvére volt, hogy karácsonyonként a szegényes kis karácsonyfa alatt megjelent egy fából faragott baba — mindig ugyanaz. Mind a tízegynéhány gyerek boldogan vetette rá magát, dédelgették, ruhácskákat varrtak neki maradék rongyokból, egy hétig, kettőig fényesebbé, örömtelibbé tette napjaikat, aztán egy szép napon a baba titokzatos módon eltűnt — hogy jövő karácsonykor újra ott lehessen a karácsonyfa alatt. És újra örömet hozzon a házba. Mint mondottam, ez az ellenkező véglet. De nem lehetne találni a kettő között valami ésszerű középutat? Ne becsüljük túl az ajándékozást, mert kétélű fegyver lehet a nem szakavatott kézben. Szülőnek és gyermeknek egyaránt meg kell értenie, hogy nem az ajándéktárgy árcédulája a lényeges, hanem valami más, valami mélyből fakadó öröm: az adás és az elfogadás öröme. Boldog lehet az a szülő, akit a gyermeke meg tud ajándékozni. Akár félretett fillérekből vásárolt zoknival, illatszerrel, akár egy saját kezűleg rajzolt képecskével. Ez a szülő jó bizonyítványa. Amelyik gyermek megtanul ajándékozni, heteken, esetleg hónapokon át gyűjtögetni, az már nemcsak az adás örömét, s az adott és kapott ajándékok értékét ismeri, hanem a pénz értékét is, ennek pedig nagy hasznát veszi később. Sokkal szegényebb az érzésvilága annak a gyermeknek, aki csak várja az ajándékot. Ismerek olyan szülőt is, akinek intelligenciájából nem futotta annyira, hogy őszintén tudjon örülni a filléres apróságnak, amelyet kislánya átadott neki. „Inkább magadnak vettél volna valami édességet,“ jegyezte meg, nem is tudatosítva, milyen durva kézzel nyúlt a gyermeki lélek legszemérmesebb és legérzékenyebb pontjához, a szeretet megfogalmazásához és kinyilvánításához. Nem fogok csodálkozni rajta, ha ez a szülő később majd ezres összegekért próbálja visszavásárolni az eltékozolt szeretetet és érzékenységet. M1KOLA ANIKÚ AZ AJÁNDÉKOZÁS ÖRÖME KÜLÖNLEGES, ÍZLETES EGY FŐZŐTANFOLYAMRÓL A sűrű sötétségbe burkolódzott Tany község utcáin asszonyok igyekeznek a vendéglő felé. Annak egyik helyiségében tartották az előadásokat a főzőtanfolyam résztvevői számára. Kint tipikus késő őszi idő volt, az eső is esett, bent kellemes meleg fogadta az érkezőket. Kartai László, a tanfolyam egyetlen férfi résztvevője figyelmességének volt ez köszönhető, ő fűtött be minden alkalommal. Ö egyébként a vendéglátóipari üzem dolgozója. Mint elmondotta, a tervek szerint bővítik az üzemet, konyhát is nyitnak, s akkor majd hasznát veszi a tanfolyamon tanultaknak. * # # A nőszövetség helyi szervezete tagjainak a kezdeményezésére rendeztek főzőtanfolyamot. A Járási Népművelési Otthon gondoskodik tanfolyamvezetőről, — hivatásos szakácsról. Sőt, szükség esetén — az előadások megtartásához szükséges felszerelést — edényeket, villanysütőt és egyebeket — is kölcsönöznek. Tóth István elvtárs, a gasztronómia egyik legjobb ismerője vállalta a tanyi asszonyok tanítását. Mire tanította őket? Főzni? Nem kimondottan főzni. Hiszen többnyire olyan nők járnak a tanfolyamra. akik tíz-tizenöt, sőt még ennél is több év óta háztartást vezetnek. Ezért helyesebb, ha úgy írjuk, hogy különleges, de ugyanakkor egyszerűen elkészíthető, az ésszerű táplálkozás alapelveinek megfelelő ételek, — mint pl.: sajtos tekercs, töltött kalarábé, töltött paradicsom, spanyolmadár, parasztleves, kenyérleves, diétás kelt gombóc, bolgársaláta, összesen vagy hetvenféle étel — elkészítési módjával ismertette meg őket. — A bolgársaláta nevével most találkoztam először — mondja Keszegh Jolán néni. — Amíg nem ettem belőle, el sem hittem, hogy olyan jó lehet, ahogy azt Tóth elvtárs mondta. Azóta többször is csináltam otthon. — S a családtagoknak is nagyon ízlett — teszi hozzá. S nekünk is lediktálja, hogy mi kell hozzá: 15 dkg főtt sertéshús, 6 dkg bolgár paprika (olajos), 5 dkg paradicsompüré, 10 dkg hagyma, 15 dkg lecsó, fél deci vörösbor, 2 dkg- só, 1 dkg cukor, 5—6 szem szagosbors, fél deci olaj, 3—4 gerezd fokhagyma, fél deci ecet. — Ma megtanuljuk, hogyan készül a töltött zeller, vadas hús és a Stefánia- siilt — kezdi meg az előadást Tóth István. Az asztalra rakja a hozzávalókat. Három fehér köpenyes, fehér kendős asszony segítségével hozzálát a főzéshez. A többiek papírt, ceruzát vesznek elő, s a legszükségesebb tudnivalókat feljegyzik. Legelőször a töltött zeller készül el. Meglestük, hogyan csinálták. Az ökölnagyságú zellergumókat meghámozták, ecetes vízben megfőzték. Minden gumóba üreget vájtak, és az üreget megtöltötték majonézes salátával. Maradék salátával és sonkás szalámival körítették. Az egvmás mellé ültetett zellergumók tetejét vajas krémmel díszítették fel. Meg is kóstoltuk, nagvon finom volt. A többi étel még nem főtt meg, amikor elbúcsúztunk, de semmi kétség nem fér hozzá, hogy azok is sikerültek. Az utolsó előadás díszvacsorával ért véget. Erről Sárik Erzsébet, a tanfolyam legfiatalabb részvevője többek között a következőket írta: „A díszvacsorán körülbelül 60 személy vett részt. Többek között kaszinótojást, orosztojást, sonkát aszpikban, fánkot, töltött almát tálaltak fel.“ Tanyon bizonyára sok ünnepi asztalra kerül olyan étel, amelynek a receptjével ezen a tanfolyamon ismerkedtek meg a résztvevők. KOVÁCS ELVIRA Košicén a Terasán lakótelepen épült az Erika nevű vendéglátóipari üzem. Nem éppen feltűnő helyen, mégis sokan keresik fel. Az üzem éttermére és kávéházára a tisztaság, az itt dolgozó személyzet munkájára pedig a gyors kiszolgálás a jellemző. Egy alkalommal mi is itt ebédeltünk. Ebédünket fiatal, csinos lány szolgálta fel. Mikor fizetésre került a sor, egy fiatalember jelent meg. Ez megszokott dolog. Főpincéri minőségben a legtöbb helyen férfiak dolgoznak. Éppen itt lenne másként... ? Azután kiderült, hogy itt nem minden főpincér férfi, sőt az üzem vezetője is nő: Vyrostková Agneša. Mint később megtudtam, két éve az „Erika“ vezetője. A vendéglátóiparban már 18 éve dolgozik. Egyéb foglalkozást el sem tudná képzelni — mondotta. Már gyerekkorában szeretett a tűzhely körül forgolódni, szívesen segített édesanyjának az asztal terítésében... Mikor pályaválasztásra került sor, úgy határozott, hogy pincér lesz. — Miután elsajátítottam a szakmát, felszolgálóként dolgoztam. De rövidesen előléptettek. Bevallom, nagyon féltem. — Azt hittem, nem tudom majd elvégezni a rám bízott munkát. De mégis megbirkózott a feladatokkal. A munkahelyen is, otthon is. Mert ekkor már férjnél volt. A vendéglátóipari üzem kávéházát este hét órakor nyitják ki. Ez annyit jelent, hogy az ő munkaideje sem telik le délután négy órakor. — Legtöbbször éjfél után érek haza — mondja. — Mondják is a fiaim: „Anyu, veled sohasem lehet beszélni.“ Reggel sincs idő a beszélgetésre, ők iskolába sietnek, mi pedig a férjemmel munkába. Este, amikor hazajövök, ők már alszanak. De ez már így van, a vezető beosztásban levő emberekre az is jellemző, hopv kevés idejük van a magánéletre. Csak a nyári szabadság idején van együtt a család. Közeledik karácsony, a szilveszter. A vendéglátóipar alkalmazottainak ilyenkor sok a dolguk. Ök sem kivételek. Ezekben a napokban ő a legjobb ételekhez szükséges nyersanyagok beszerzésén fáradozik. Ünnepekkor pedig arra kell ügyelnie, hogy a pincérek a szokottnál is kedvesebbek legyenek a vendégekhez, hogy jövőre is ide jöjjenek szórakozni. Az idei karácsonyi, illetve szilveszteri rendezvényeik iránt nagy az érdeklődés. — Főleg azért, mert nálunk nem olyan borsosak az árak, — mondja a főnöknő. Mi azonban tudjuk, hogy nemcsak ezért. — a kellemes környezet, a gyors és udvarias kiszolgálás és nem utolsósorban az ízletes ételek is vonz zák a vendégeket. Beszélgetésünket az asztalon levő telefon berregése zavarja meg. Azt hiszem, nem leszek indiszkrét, ha megmondom, hogy telefonon közel 50 személy számára rendeltek vacsorát. Mikor befejezte a beszélgetést, felém fordult, s azt mondta: —; Mikor két évvel ezelőtt idejöttem vezetőnek, „Erika“ az ismeretlen vendéglátóipari üzemek közé tartozott. Ma már nincs szükségünk reklámra. Promóciókat, szalagavatókat, esküvőket, egyéb ünnepségeket tartanak nálunk. Vyrostková Agneša munkája nem kevés és nem is könnyű, de ennek ellenére szép sikereket ér el. S az Erika vendéglátóipari üzem éppoly látogatottságnak örvend, mind azok az üzemek, amelyeknek férfi áll az élén. Hogy jól dolgozik, az is bizonyítja, hogy ebben az évben megkapta a „Kereskedelem példás dolgozója“ kitüntetést. MILICKY JOLÁN Ez a kép még a kitüntetés átvételekor készült.
