Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-10 / 293. szám, hétfő
KU BBC GONDOLKODÁSI IDO Szűzezrek halnak meg a huszadik század derekán autószerencsétlenség következtében az utcákon, mivel a mentőautóban nincsen orvos. Minden ál- Iam kormánya köteles biztosítani, hogy a mentőautóban orvos is legyen. Utol kell érnünk «i 20. századot — ez volt a Lett ingrádban nemrég megrendezett nemzetközi orvosi szimpózium legfontosabb határozata. Szerkesztőségünk megbízásából néhány napot a mentőállomáson töltöttem. Élesen emlékszem azoknak az embereknek arcára, akiket egészségügyi dolgozóink szemem láttára mentettek meg. Valóban megmentették őket, habár az orvosok és ápolók ezt a szót nem szeretik. — Mi nem mentjük meg az embereiket — mondják —, hanem csak életfolyamataikat biztosítjuk kórházba szállítás közben. Életfolyamat biztosítása — ez a fogalom nagyon sok mindent rejt magában. Egyszer olyan beteghez hívtak bennünket, akit már az egész népes rokonság elsiralott. Először értettem meg, mi is az: agónia. Szívinfarktus, tüdővizenyővel komplikálva: nemrégen még fölöslegesen hívtak volna bennünket. A mentőszolgálat kollektívája teljes négy órát töltött a beteg ágyánál. Az asztal tele volt üres ampulkákkal. A beteget minden negyedórában EKG- vizsgálatnak vetették alá. A tüdőből speciális készülék távolította el a folyadékot. A karri iogram végre kimutatta, hogy u beteg képes a kórházba szállításra. Éppen távozni akartunk a kórházi szobából, amikor a különböző orvosi készülékek elektródjaival „gúzsbakötött“ betegünk megszólalt: „Az unokám ma volt felvételi vizsgán a főiskolán. Már azt hittem, sohasem tudom meg az eredményt.“ Beszélhetünk-e egyáltalán életfolyamatok biztosításáról annál a kétéves kislánynál, aki egy mély árokba esett, s amikor a mentőszolgálat kollektívája rátalált, már beállt nála a klinikai halál? Neki már minden szükséges segélyt megadtak a mentőautóban — adrenalin injekciót, fiziológiai oldatot, szívmasszázst és más egyebet. Szüntelenül ápolták az egész úton. Mire a kórházba értek, kinyitotta a szenét, s amint meglátta a fehérköpe- nyes bácsit, kiabálni és sírni kezdett. Ű kiabált — mi meg útban az autó felé, nevettünk örömünkben. A szovjet küldöttséget biztonságérzet töltötte el a szimpóziumon, hisz a Szovjetunióban már megoldották ezt a problémát, a mentőautókban orvosok Is helyet kaptak. Amikor a szovjet küldött felrajzolta a táb á- ra a szovjet mentőautók sémáját, a szimpózium küldöttei elcsodálkoztak. Kérték, hogy a sémát ne töröljék le, am’g mindnyájan le nem rajzolják vagy fényképezik. Aztán kérdésekkel halmozták el a szovjet orvosokat. Valóban igaz? Honnan vesznek ennyi rengeteg orvost? S ml történik, ha fölöslegesen hívják önöket: megérkeznek a szerencsétlenség színhelyére, s Itt orvosra nincs szükség? S egyre jegyezték az értékes feleleteket. A szimpóziumon Európa minden állama részt veit, de egy küldöttség sem dicsekedhetett hasonló dolgokkal. A toulouseí francia küldött például filmet vetített a szimpóziumon: a várostól 30 kló- méterre egy autó elütött egv gyalogost. A sebesültnek elsősegélyt kell nyújtani. És ekkor érkezik egy... tűzoltóautó, üvöltő szirénával rohan a szerencsétlenség színhelyére, néhány rendőrségi motorkerékpár kíséretében. Az orvos közben azt magyarázza, hogy a tűzoltók és a rendőrök ismerik az elsősegély szabályait. S így a talán élet-halál harcot vívó sebesülthöz eljut bárki, csak orvos nem. Európa legtöbb államában a mentőautóknak csak egy feladatuk van: a sebesült kórházba szállítása. Útközben a haldoklóhoz hozzá sem nyúl az orvos. A szimpózium után néhány napot úlból a moszkvai, lenln- grádi és tyumeni mentőállomáson töltöttem. Egyebeken kívül új szó főleg az a kérdés foglalkoztatott, milyen gyorsan indul el a mentőautó a hívás után. Bizonyíthatom, a lehető leggyorsabban. ' A hívások jönnek, egyik a másik után, különböző időközökben. Megfigyeltem egy idősebb sofőrt, aki éppen nehéz útról tért vissza, lefeküdt, még a cipőjét sem húzta le (amint azt az instrukciók meghatározzák), s azonnal elaludt. Körülötte jöttek-mentek az emberek, telefon csörgött, a hangosbemondóban a felelős hangja a kocsik számát jelentette, melyeknek a szerencsétlenség színhelyére kellett menniük, de a gépkocsivezető zavartalanul aludt tovább. Egyszer csak a hangosbemondó ugyanolyan egyhangúan, mint az előbb, további számot jelentett. Erre az öreg sofőr futni kezdett kocsijához. A mentőosztag orvosa talán már századszor fogott hozzá ebédjéhez. Ebben a pillanatban látom, hogy ebédjét ismét félbehagyja, fut ő is az autóhoz, az ápolónő pedig futás közben az ebédjét csomagolja. Mikor a mentőszolgálatot hívják, egyszerűen bemondják: „egy férfi elsápadt és elájult“, vagy „az asszonynak a szívével van baja.“ A mentőosztag anélkül indul el, hogy tudná, miről is van szó valójában: egyszerű rosszullétről vagy szív- szélhűdésről. Az orvos feladata, hogy néhány percen belül, sokszor alig kivehető tünetek alapján megállapítsa a kórtünetet és megtegyen mindent, hogy elmúljon a fájdalom, megindítsa a légzést, szabályozza a vérnyomást. Milyen orvos is legyen a mentőautóban: belgyógyász, kardiológus, sebész? Nyikolaj Kaveriu, a mentő- szolgálat moszkvai állomásának vezető orvosa így válaszolt erre a kérdésre: „Az SZSZKSZ egészségügyi minisztere tíz évvel ezelőtt különleges intézkedést foganatosított, amelyben új orvosi szakosítást vezetett bo — az elsősegélynyújtás orvosa. S ez nagyon helyes. Vegyük csak a szív-, ér-, tüdő-, szembetegségek szakemberét — ezek a mi esetünkben tehetetlenek lennének. Hiszen mi naponta kerülünk kapcsolatba Infarktussal, égési sebekkel, epileptikus rohamokkal és mérgezéssel, agyvérzéssel és különböző balesetekkel. S a poliklinika egyetlen orvosa sem hajlandó az önök egészségéről dönteni, amíg nein ismeri az analízisek eredményét. A mi orvosainknak sokszor két percük sincs a döntésre. Tapasztalt szem és szerencsés kéz — ezek a mentőszolgálat orvosainak legfőbb tulajdonságai. Néhány évvel ezelőtt a mentőszolgálati állomásokon megjelentek az első „mentőautók“, így hívták az egészségügyi technikával felszerelt közönséges mikrobuszokat. Ezeket maguk az orvosok rendezték be. Ha a beteg asfyxiában hal meg, az orvos sajnálkozik: „Ha az autóban kellő felszerelés lett volna, még élhetne.“ S így a mentőszolgálat autóiban évről évre szaporodtak az orvosi műszerek, és egyre szűkebb lett a hely. Kezdetben nagyon kevés mentőautónk volt, s ezért csak a súlyos betegekhez küldték őket — tűzvész, autószerencsétlenség esetében stb. „Ma — folytatja N. Kaverin — azon igyekszünk, hogy minden kocsi a legmodernebb orvosi műszerekkel legyen ellátva. Figyeljük csak meg: Tavaly Moszkvában egymillió kétszázezer esetben hívták a mentőszolgálatot. Ebből 83 százalék szív- és érbetegség volt. S mit kezdene az orvos ilyen esetben megfelelő felszerelés nélkül?“ A tűzoltókról elterjedt az a tréfás mondás, hogy öt perccel a tűzvész kiütése előtt a helyszínre kell érkezniük. Ez a mentőszolgálatra is vonatkozik. Mindig a „sarkon“ kell várnia. S ez nem is olyan megvalósíthatatlan. ... Nem tudom, mások hogyan, de én mindig megállók, ha az úton szirénázó mentőautót látok. Szemmel tartom, míg csak el nem tűnik, s azt kívánom, hogy még időben érkéz- zéií. Týždenník aktualít—N. L. ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI •' • - . • EGYENRUHÁBAN A Dunán a mólóhoz kötött őrnaszád ring. A legénység két tagja a naszád indulását készíti elő. Az árral szemben már közeledik a nappali őrjárat csónakja. A két legénység parancsnoka szerepet cserél, s az őrtorony irányából már közeledik az éjjeli őrjárat harmadik tagja is. — Nem ismerjük egymást? — Úgy gondolom, hogy igen, valószínűleg Duklánál találkoztunk. Tavaly, amikor az első „Győzelem útja“ nevű sportversenyt rendezték. Laco Slovák smolenicei ifjú tavaly még Trnava színeit képviselte a duklai távfutásokon, és így természetesen nem hiányozhatott a „Győzelem útja" nevű sportversenyről sem. Ez csak természetes. Csak az egyenruha változtatott rajta egy kissé. Hogy miképpen került éppen ide, a dunai határőrség egyik alakulatához? Hogyan kapta meg a jellegzetes kék színű egyenruhát és a szalaggal díszített matrózsapkát? — Ez tulajdonképpen gyer- mekálmoon volt. Gyakran jártaim látogatóba a bátyámhoz Bratis- lavába. A Duna-parton sohasem mulasztottam el az alkalmat, hogy megcsodáljam a tengerészegyenruhát, amelynek nagy vonzóereje volt számomra. Amikor már olyan idős voltam, hogy a többi fiúhoz képest el- gondolkozhattaan a katonai szolgálatról, gyakran így töprengtem: „Mindenáron ehhez az alakulathoz kell kerülnöm.“ De jól tudtam, hogy ez csak óhaj lehet. Bár a besorozottak kérdőívére ráírtam, hogy a dunai határőrségnél szeretnék szolgálni, de végeredményben mindent a véletlennek köszön- íetek. Bevonultam a határőrséghez. Bevonuláskor valaki megkérdezte tőlem, hogy a polgári életben hol dolgozom. A hivatásom elárusító — mondtam. Hát akkor gyere hozzánk a konyhára — volt a válasz. Úgy gondoltam, hogy ez is jobb, mint a semmi. S végül mégiscsak alkormányos lett belőlem. Amikor az első szabadságra hazajöttem, Trnaván ugyancsak megbámultak az emberek. Az egyenruhánk nem mindennapi. S bizony olyan büszkén sétálgattam fel s alá az utcákon, hogy ember még a katonai díszszemléken sem menetelhet büszkébben. Azóta már egy év telt el. Az alkormányosból ezalatt kormányos lett. — Otthon már többször is voltam, de mindig szívesen térek vissza alakulatomhoz. A kötelesség — kötelesség, s mi több, ez még becsületbeli kötelesség is. Laco dicséri parancsnokát, katonaéletéről beszél és akarva-akaratlanul nagyszerű képet nyújt a szocialista hadseregről. A katonák négyötöde a „Ki váló határőr“ jelvény viselője. Az alakulat szépen berendezett kultúrtermében filmeket vetítenek, színészegyüttesek lépnek fel. S így nem szenvedünk hiányt a kultúrában sem — mondja. De a városban is járunk kultúrrendezvényekre. Olyan rendezvényeket szerveznek a számunkra, amelyek részben elszórakoztatják a bajtár- sakat, részben lehetővé teszik számukra szocialista felajánlá Őrjáraton Németh J. felv. saik teljesítését. De a sportról sem feledkeznek meg. A sportakciók keretében megszerezték a fesztiváljelvényt, néhány teljesítmény szerinti osztályt a lövőgyakorlatok során, sőt az ifjú katonák teljesítették a „Kiváló határőr“ jelvény elnyerésének a feltételeit is. De más sportágakat is űzünk. Csaknem állandóan folynak az alakulatnál röplabda-és az asztaliitenisz- bajnokságok, sőt még a futballra is jut idő. Bár Laco Slovák nein készülődhet kedvenc sportjára, a honvédelmi versenyszámokra, de kondícióját megtarthatja. Ezt a szolgálat is elősegíti. Az őrségben eltöltött idő semmivel sem rövidebb, mint a szabad idő, de a katonák szolgálati kötelességeiket magától értetődőknek tartják. < Végül is a katonáskodás férfivá neveli az ifjút. Laco Slovák a katonai szolgálata folyamán túllépi a honvédelmi sportversenyek korhatárát, de előbb még az őrnaszád parancsnoka lesz. A volt parancsnok, Firta őrvezető helyébe lép, aki Slovák kortársa, barátja és tanítója egyúttal. S ha visszatér a polgári életbe? Bár ez még messze van, máris tudja, hogy mit fog tenni. Munkájában felhasználja mindazt, amire a szocialista haza hadseregében eltöltött szolgálata során tett szert. —miö— NEMES VETÉLKEDŐ A Veľký Krtíi-i (nagy kürtösi) járásban 1971 óta rendszeresen megrendezik a Štefan Tuček honvédelmi emlékversenyt. Az idén a járás valamennyi alapiskolája képviseltette magát a Veľký Lom-i (naglami) versenyen. A 25 versenyző két kategóriában — fiatal és idősebb pionírok — mérték össze erejüket. Rudolf Mlate,ík, a PHSZ képviselője, a bíráló bizottság elnöke értékelte a versenyt. Az I. kategória egyéni versenyében Danóci Hilda, a II. kategóriában Bacsa Mária vrbovkai (varbúi) tanuló került az élre. Csapatban is a varbóiak szerezték meg az elsőséget Balog nad Ipľom (Ipolybalog ( és Modrý Kamen (Kékkő) előtt. Nagy hát az üröm a varból Fra- ňo Kráľ csapat háza táján. A kecses vonalú Tuček-vándorserleget egy évig őrzik majd. Mint Zsol- nay Péter pionírvezető elmondta, szeretnék, ha újabb győzelemmel végleg a birtokukban maradna az értékes díj. A verseny résztvevői a Tuček emlékműnél helyezték el a megemlékezés koszorúját. URBAN ALADÁR Start előtt AZ ELSŐ JUBILEUM Szlovákia fővárosában otthonra találtak Mintegy 200 000 könyv áll a hallgatók rendelkezésére A politikai és a társadalmi munkából is kiveszik a részüket Az líl69-ben Bratislavába . helyezett brnói Katonai Akadémia politikai karának életében tavaly nagy változás állott be. Felvette a Klement Gottwald Politikai Akadémia nevet, s ezzel egyidejűleg teljesen önálló lett. A változásoknak és a névadásnak pár nappal ezelőtt múlott egy éve. Ennek kapcsán náhány kérdést tettünk fel dr. Jirí Reindl vezérőrnagynak, az akadémia parancsnokának. ■ Tábornok elvtárs, hogyan értékeli az első. évet? — Egy év nem nagy idő, de ennek ellenére elmondhatom, hogy a Klement Gottwald Katonai Politikai Akadémia életében igen sokat jelent. A szovjet katonaiskolák tapasztalatai alapján kidolgoztuk a tanulmányi dokumentációt, s igyekszünk megoldani mindazokat a feladatokat, amelyek a XIV. pártkongresszus határozataiból reánk hárulnak. Az akadémia osztály- és politikai szempontból való megerősítése munkánk minőségének javulásában is megmutatkozott. ■ Milyen a tanári kar összetétele? — Természetesen fiatal — itt elsősorban nem az évekre gondolok —, de tapasztalt, a marxi—lenini politikához hű elvtársak. Az elmúlt évben heten szerezték meg a tudományok kandidátusa címet, a tanári kar 60 százaléka pedig kandidatúrája megvédésére készül, legtöbbjük a szovjet katonai főiskolákon. Ez a tény magában is sokra enged következtem. Természetesen az önképzés terén a tanári kar a jövőben sem fog lemaradni. Mindnyájan tudatosítjuk, hogy aki lépést akar tartani a fejlődéssel, annak nemcsak tanítania, hanem tanulnia is kell. ■ Segéd- és taneszközök dolgában hogyan állnak? — Az elmúlt évet arra is kihasználtuk, hogy megteremtsük a tanuláshoz szükséges feltételeket. Ebben nagy segítségünkre voltak Szlovákia közéleti és pártfunkcionáriusai, a szovjet elvtársak, főleg a Lenin nevét viselő Politikai Akadémia dolgozói ós más baráti országok is. Könyvtárunkban ma mintegy 200 000 könyv áll a hallgatók rendelkezésére, ebből 60 000 kötet tudományos irodalom. Természetesen az elmondottakon kívül más korszerű segédeszközök is a tanulás és a tanítás megjavítását szolgálják. ■ Milyen feladatok állnak az akadémia előtt? — A múlt évhez hasonlóak. A párt XIV. kongresszusa és a júliusi plenáris ülés alapján úgy előkészíteni hallgatóinkat hogy azok az életben, illetve a katonai egységekhez kikerülve megállják helyüket, elsősorban is a politikai nevelőmunka terén, de a harcászatban is. W Az önök isko-ája az első katonai főiskola Szlovákia fővárosában. Hogyan illesz kedtek bele az itteni éleibe? — Ügy gondolom, hogy akadémiánk nemcsak a többi főiskola között, hanem a nyilvános politikai és társadalmi munka terén is megtalálta a helyét. Nem bombasztikus rendezvényekkel tettünk jó névre szert, hanem rendszeres és kitartó munkánkkal. Hallgatóink kiveszik részüket a párt és az ifjúsági szövetség munkájá- bóL —ni—
