Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-27 / 282. szám, kedd
EREDMÉNYES MOZGALOM fFolytatás az 1. oldalról) nyét a „Mindenki szocialista módon“ mozgalom egyik formájaként elsősorban a gazdasági és műszaki tevékenységben, a munkafegyelemben, és az anyagi költségekben rejlő tartalékok feltárására kell összpontosítani. A konferencia vitájában a résztvevők kicserélték a versenyben szerzett tapasztalataikat. Befejezésül nyilatkozatot fogadtak el, amelyben felhívták az üzemek műszaki, gazdasági és vezető dolgozóit a százezres mozgalom tömeges fejlesztésére, s egyben az újítókat és az ésszerűsítőket is felszólították a tervfeladatok és a gyártmányok minőségi tervének a teljesítésére a párt gazdaságpolitikájának a szellemében. Ugyanakkor felhívást adtak ki a szocialista munkaverseny kiszélesítésére a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. és hazánk felszabadítása 30. évfordulójának a tiszteletére. A konferencia keretében Martinban a Szlovák Npmzeti Múzeumban a „Racio ’73“ kiállításon megrendezték a legújabb találmányok, felfedezések és ésszerűsítési javaslatok seregszemléjét. További tiltakozások a chilei katonai junta önkényuralma ellen (ČSTK) — E napokban hazánk dolgozói az egész országban nyilvános pártgyűléseken tiltakoznak a chilei katonai junta önkényuralma ellen. A Pol- tári Efsz — (luőeneci járás) nyilvános pártgyűlésének résztvevői nyilatkozatukban ezt írják: „A chilei események újra bebizonyították, hogy a demokráciáról, a szabadságról és az emberiességről szóló burzsoá jelszavak csupán a korunk kapitalizmusa reakciós, embertelen lényegének álcázására szolgálnak.“ Úgyszintén nyilatkozatban tiltakozott a luőeneci (losonci) járás Píla nevű községének lakossága is a nyilvános pártgyűlésen. Nyilatkozatukban annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy a chilei haladó erők igazságos harca végül is győzelemhez vezet. A Trenčianska Teplá-i fűtőház dolgozói Luis Corvalán- nak, Chile Kommunista Pártja főtitkárának szabadon bocsátását követelik. „Azok, akik az imperialista monopóliumok segítségével lábbal tiporják a chilei nép emberi jogait, megfeledkeznek arról, hogy az igazságos harag, a fasizmus Lránti gyűlölet és a Egységes porcelándíszítés Á „Karlovarský porcelán“ Áruértékesítő Ágazati Igazgatósághoz és a „Kavalier“ üveggyárhoz a Rempo n. v.-on keresztül az utóbbi időben számos vendéglátóipari vállalat fordult azzal a kéréssel, hogy nagyobb mennyiségben szállítson porcelán, illetve üvegárut a vendéglők porcelán készleteinek kiegészítésére. Hogy a megrendeléseknek eleget tudjanak tenni, elhatározták, hogy a köz- étkeztetési üzemek rugalmasabb porcelánellátása érdekében egységesítik az egyes árkategóriákba tartozó vendéglátóipari vállalatok számára készülő készletek díszítését. Mivel a porcelán és az üveg törékeny cikk, ez az ésszerűsítés lehetővé teszi a készletek gyors feltöltését, a kisebb mennyiség rendelését. Az egyes árkategóriákba tartozó vendéglők porcelán készletein főleg a díszítés színeiben lesz eltérés. Pl. a II. árkategóriába tartozó vendéglők, éttermek porcelán készleteit aranysárga szegély és ugyanilyen felírás („Restaurá- ce“) díszíti majd. A III. és IV. árkategóriájú vendéglők készleteit különböző színű dekoráció (pl. kés és villa) díszíti majd a glazúr alatt. (sin) Klórgázömlés a kölini teherpályaudvaron (ČSTK) — November 24-én, 17.00 óra után Kolínban a teherpályaudvaron klórgázömlés történt. A rögtöni orvosi segítség ellenére három vasutas a kolíni kórházban meghalt. A rendőrség a közigazgatási szervekkel és a termelési üzemmel vállvetve azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. A gázveszélyt az esti órákban felszámolták. A baleset körülményeinek kivizsgálását a Belügyminisztérium illetékes szerve és a Csehszlovák Vasútigaz- gatóság más intézményekkel együttműködve folytatja. zsarnokság elleni ellenállás egyszer őket is lesöpri a világ- történelem porondjáról. A világ haladó emberiségével együtt támogatjuk mi is a hősi chilei nép harcát, és szilárdan bízunk győzelmében“ — írják a Földművesszövetkezeti Dolgozók Szövetsége luőeneci (losonci) járási bizottsága plenáris ülésének résztvevői. A jelenlegi chilei események ellen tiltakoztak a Szlovák Nőszövetség vagrineci falusi szervezetének (svidníki járás) évzáró taggyűlésén, valamint a vagrineci falusi pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság képviselőinek közös gyűlésén is. Röviden ★ A Nemzeti Front cseh választóbizottsága tegnapi prágai ülésén megvitatta és jóváhagyta az észak-morvaországi kerület 185. választási körzetében szombaton, november 24-én megtartott pótválasztásról szóló jelentést. A pótválasztáson Robert Hendrychet, a Sziléziai Cementgyárak és Gipszbányák kobericei üzemének dolgozóját választották meg a Cseh Nemzeti Tanács képviselőjévé. ★ Tegnap Prágába érkezett Alekszandr Ivanovics Pokriskin, a szovjet légierők marsallja, a Szovjetunió háromszoros Hőse, a Szovjet Honvédelmi Szervezet Központi Bizottságának elnöke. A legendás vadászrepülő Anton Fedoszjevics Pokalcsuk altábor- nagynak, az Ukrán Honvédelmi Szervezet Központi Bizottsága elnökének kíséretében érkezett hazánkba, s mind a két szovjet elvtárs vendégként részt vett a CSSZSZK Polgári Honvédelmi Szövetségének csütörtökön kezdődő V. kongresszusán. ★ A SZISZ Központi Bizottságának és a Csehszlovák Főiskolások Központjának küldöttsége tegnap Szófiába utazott, a diák- szervezetek 11. európai találko zőjára. ★ Pavol Koyš, a szlovák művelődésügyi miniszter helyettese tegnap fogadta Andrej Espaj szovjet zeneszerzőt, az Orosz SZSZSZK érdemes művészét, aki zenés vígjátékának bemutatóján vett részt Bratislavában. A fogadáson jelen volt Jurij Ljovics Aszaturov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának alkon- zulja is. Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára tegnap átnyújtotta a CSSZBSZ díszjelvény első fokozatát Andrej Espaj szovjet zeneszerzőnek. ★ A politikai és tudományos ismereteket terjesztő bolgár társaság küldöttsége Georgij Madolevnek, a társaság Nemzeti Tanácsa első alelnökének vezetésével tegnap Bratislavában megbeszélést folytatott a Szlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottsága Elnökségének tagjaival. A megbeszélésen jelen volt Nikol Kocsanov, Bulgária bratislavai főkonzulátusának konzulja is. Közélet — Dr. Ľubomír Štrougal, a sző vetségi kormány elnöke fogadta Vlagyimir Nyikolajevics Noviko- vot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, aki sza badságát tölti hazánkban. Ugyanaznap fogadta a miniszterelnök Torfinn Oftedalt, a Norvég Királyság új csehszlovákiai nagykövetét. ■ Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Prágában Jan Ha- velkát, Csehszlovákia szovjetunió beli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, akinek 60. születésnapja alkalmából átnyújtotta a CSKP KB «dviizlň levelét. — )an Fojtík. a CSKP KB titkára tegnap átnyújtotta Evžen Paloncynak, a Svoboda Kiadóvállalat igazgatójának 50. születésnapja alkalmából a CSKP KB titkárságának üdvözlő levelét. Ebből az alkalomból méltányolta a kiadóvállalat tevékenységét, amely az utóbhi években hatékonyan se gít a marxizmus—leninizmus eszméinek terjesztésében. — Michal Saboleík, a Szövetségi Árhivatal vezetésével megbízott miniszter bemutatkozó látogatáson fogadta Prágában Gerd Königet, az NDK nagykövetét. — Tegnap Prágába érkezett Amin Malidzsub Abdái, a Szudá- ni Demokratikus Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A Ruzynéi repülőié ren dr. Zdenék Cernik, a szövetségi külügyminiszter diplomáciai protokollfőnöke és a prágai diplomáciai testület képviselői fogadták a nagykövetet. — Jan Kaztmour mérnöknek, a Szövetségi Statisztikai Hivatal elnökének vezetésével csehszlovák küldöttség utazott tegnap Moszkvába, hogy részt vegyen a KGST Állandó Statisztikai Bizottságának 22. ülésén. — Dr. Pavol Király, a szlovák igazságügyi miniszter vezetésével tegnap csehszlovák küldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen a szocialista országok igaz ságiigyi minisztereinek november 27-től 29-ig sorra kerülő tanácskozásán. — A Mongol Népi Forradalmi Párt Ulánbátor! városi pártbizottságának négytagú hivatalos küldöttsége, melyet Bat-Ocsirin Al- tangerel, az MNFP Politikai Bizottságának póttagja, az Ulánbá tori városi pártbizottság első titkára vezetett, tegnap elutazott hazánkból. A Ruzynéi repülőtéren Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára, Karéi Beránek, Jaroslav Pospíšil, Miroslav Tichý, a prágai városi párt- bizottság titkárai és dr. Zdenék Zuska, Prága főpolgármestere búcsúztatta a mongol vendégeket. A Magyar Állami Népi Együttes Bratislavában (ČSTK) — A Magyar Állami Népi Együttes, amely az elmúlt hét folyamán a Cseh Szocialista Köztársaságban négyszer lépett fel, e héten a Szlovák Szocialista Köztársaságban további négy fellépéssel folytatja csehszlovákiai vendégszereplését. Az együttes vezetőségét, élén Rábai Miklóssal, az együttes művészeti vezetőjével, a Magyar Népköztársaság érdemes művészével, Kossuth-díjassal, tegnap fogadta dr. Pavol Koyš. az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese. A fogadáson részt vett Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja. Az együttes tegnap a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színházban mutatkozott be a bratislavai nézőközönségnek. További fellépéseit Levicén (Léván), Sala nad Váhomban (Vágsely- lyén) és Dunajská Stredán (Du- naszerdahelyen) tartja. Csehszlovák—koreai tárgyalások (ČSTK) — Prágában, a Valdštejn-palotában tegnap délelőtt kezdődtek a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága küldöttségének, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Egységes Demokratikus Hazafias Frontja Központi Bizottsága küldöttségének a tárgyalásai. A csehszlovák küldöttség vezetője dr. Tomáš Trávníček, a CSSZSZK NF KB alelnökei, a koreai küldöttséget Cshe Csun- Guk, a KNDK Hazafias Frontja Központi Bizottsága Elnök ségének tagja, a tudományos akadémia elnöke vezeti. A tanácskozáson jelen volt Ri Wort Bom, Korea csehszlovákiai nagykövete. Sz él so j o bboldctli tábornokok a k o rmány ke r ék né l Készül az új kormányprogram £ Fokozódik a terror Görögországban? Athén — A görög fővárosban tegnap megtartotta első ülését az az új kormány, amelyet vasárnap a szélsőjobboldali tábornokok katonai puccsa juttatott hatalomra. Hírügynökségi jelentések szerint az új kormány, amelynek az élén Adamantiosz Andrutszopulosz áll, programjának kidolgozásával foglalkozott. A Reuter jelelntése szerint az új görög kormány polgári személyekből áll, azonban tagjainak nagy része nyugalmazott tábornok, vagy admirális. A kormányban helyet kapott néhány konzervatív politikus is. Az új államfő, Gizikisz tábornok csak a hadseregben Ismert. Jobboldali beállítottságú katonatiszt, Görögország NATO-tag- ságának nagy támogatója. Az AP hírügynökség beszámolójában megállapítja, hogy az újabb katonai államcsíny valószínűleg hosszabb időre lehetetlenné teszi, hogy görög földön legalább a demokrácia látszatát megőrizzék. Tulajdonképpen ez utóbbira törekedett Papadopulosz köztársasági elnök is. A tábornoki junta amely vasárnap került hatalomra többek között túl bizonytalannak és enyhének tartotta azokat a lépéseket, amelyeket a fekete ezredesek kormánya tett a legutóbbi diákmegmozdulások ide. jén. Az AP tudósítója egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy az új görög kormány jobboldaliságában túltesz Pa* padopulosz rendszerén is. Párizs — Az Humanité vezércikkben foglalkozik az újabb görög katonai államcsínnyel. A vezércikk rámutat, hogy az új puccs jelzi: Papadopulosz rendszere zsákutcába jutott és Görögországban diktatúrával meg- oldhatatlanok a széles néprétegek létproblémái. Mindenekelőtt arról van szó, hogy az ország népgazdasága rendkívül súlyos helyzetbe jutott, a létfenntartási költségek 25 százalékkal elmelkedtek. Ami az ország belső politikai helyzetét Illeti, — mutat rá a vezércikk — itt lényegében közismert tényekről van szó. A legutóbbi tüntetések hűen tükrözik, miként gondolkodik a görög nép. Tagadhatatlan tény, hogy az utóbbi hat esztendőben mintegy 70 000 embert tartóztattak le és kínoztak meg. Betiltották a politikai pártok működését és akadályozták az alapvető emberi szabadságjogok gyakorlását. Olyannyira, hogy 1970-ben még az Európa Tanács is kénytelen volt elítélőleg nyilatkozni a görög rendszerről. LEONYID BREZSNYEV INDIÁBAN Az indiai sajtó Leonyid Brezsnyev látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) Delhi — Az indiai sajtó behatóan foglalkozik az SZKP KB főtitkárának látogatásával. Számos lap külön mellékletet adott ki e nagyjelentőségű eseménnyel kapcsolatban. „Leonyid Brezsnyev látogatá- sa történelmi esemény, mert az ilyen látogatások történelmet alkotnak“ — hangsúlyozza a National Herald. „India és a Szovjetunió a világ két olyan békeszerető nagyhatalma, amelyeknek kapcsolatai közös eszmények, az imperializmus, a gyarmatosítás, a fajgyűlölet elleni harc, az emberiség társadalmi és gazdasági haladásáért és a népek biztonságáért vívott küzdelem alapján fejlődnek •— írja a lap. Az indiai sajtó nagy figyelmet szentel az indiai—szovjet tárgyalások gazdasági részének. „Az indiai—szovjet együttműködés már csaknem húsz éve sikeresen fejlődik és Leonyid Brezsnyev látogatása után még Jobban elmélyül.“ írja többek között a Times of India. A Hindustan Times hangsúlyozza, hogy „Leonyid Brezsnyev látogatása nem csupán udvariassági aktus. Olyan barátok látogatása ez, akiknek politikai célkitűzésük a világbéke és a népek biztonsága.“ NAPIRENDEN: AZ ARAB EGYSÉG MEGSZILÁRDÍTÁSA (Folytatás a 2. oldalon) fegyveres erői főparancsnokának elnökletével folyt le. Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tábornok találkozója több mint két órán át tartott. A megbeszélések után csupán röviden közölték, hogy az egyiptomi és izraeli képviselők szerdán újból találkoznak. Nicosia — Ciprus fővárosa, Nicosia mellett a repülőtéren vasárnap este fegyveres férfiak csoportja leszállásra kényszerítette a KLM holland légitársaság repülőgépét 262 utassal és 17-tagú legénységével a fedélzetén. A repülőgép-eltérítők annak a hét személynek szabadonbo- csátását követelték, akiket Cipruson fogva tartanak az izraeli nagykövetség elleni támadás miatt. A Boeing 747-es repülőgép az Amszterdam—Tokió közötti vonalon repült. A merénylők kijelentették, hogy „a palesztinok felszabadításáért küzdő ifjú arab hazafiak szerve* zetének“ a tagjai. A repülőgép tegnap reggel Nicosiából Líbiába repült és leszállt a Tripoli repülőtéren. A líbiai sajtóiroda képviselője közölte, hogy az elrabolt repülőgép leszállása után a repülőtéren levő szervek az ellenőrző toronyból rádión keresztül tárgyalásokat kezdtek a géprablókkal. Közelebbi tájékoztatásokat azonban nem közölt. PERÓN STRATÉGIÁJA A Rabotnicseszko Delo cikke Szófia — Az utóbbi időben — természetesen Perón visszatérte óta — az argentin politikai és katonai körökben bizonyos változás tapasztalható, ami az úgynevezett „potenciális ellenséggel“ (a „nemzetközi kommunizmus“, népi mozgalmak) kapcsolatos állásfoglalásban nyilvánul me|g. Viszont a független nemzetközi politika perspektívája, amelyet a hadsereg is támogat, mindenekelőtt Brazília expanzív törekvései miatt nem jut érvényre. Argentína pillanatnyilag — hangsúlyozza a bolgár lap — Perut tartja egyedüli igazi szövetségesének a latin-amerikai szubkontinen- sen. A kommentátor rámutat, hogy Perón kormányának első lépései az ellenséges rendszerek semlelgesítésére irányultak. Ezt a törekvést segíti elő Perón nemzetközi politikai aktivitása, így legutóbbi hivatalos látogatása Uruguyban és Paraguay- ban, amelynek nem az volt a célja, hogy szoros baráti kapcsolatokat építsen ki a szóban forgó államokkal, hanem éppen az, hogy legalább semle-' gesítse azokat. Perón a közelmúltban megbeszélést folytatott az összes politikai párt képviselőjével és megteremtette egy úgynevezett „álamtanács“ alapjait, amelynek az antiimperialista frontot kellene! képviselnie. Ez az elképzelés természetesen továbbra is az úgynevezett „integrált demokrácia“ keretei között mozog. Belpolitikai vonatkozásban Perón a mérsékelt irányzatokat támogatja. Ugyanakkor feltétlenül támogatja a „szakszervezeti bürokráciát“, a jobboldali vezetőket. Így természetesen gyengíti a baloldal erejét, amelyet viszont a peronista ifjúsági mozgalom támogat. Perón mindent melgtesz annak érdekében, hogy egységes imperialistaellenes frontot hozzon létre. A peronizmus — tekintettel az elmondottakra — komoly ellentéteket rejt magá ban, amelyek elsimításához valóban nagy taktikai érzékre van szükség. 1973. XI. 27.