Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-19 / 249. szám, péntek
MENYASSZONY Szabó Béla színműve a Magyar Területi Színházban Területi színházunk művészeti vezetősége ebben az évadban is folytatja dramaturgiai pásztázásit a csehszlovákiai magyar irodalom mezején. Dávid Teréz és Lovicsek Béla színműveinek bemutatása után most Szabó Bélát avatta színpadi szerzővé: az ötvenes évek derekán megjelent kisregényét adaptálta színpadra. Szabó Béla az alkotásaira jellemző hangvételben — sajátos lírai, olykor már-már a naivság határait érintő eszközökkel — egy jobb sorsra érdemes cselédlány tragédiáján keresztül ábrázolja a kisemmizettek, a szegény rétegek szomorú életét a két világháború közötti esztendőkben. A kisregény, s a színpadi adaptáció sem állít fed szélesebb, az akkori kort jellemző palettát, elsősorban az egyszerű történet hősnője és társai sorsán keresztül következtethetünk a társadalmi és egyéni igazságtalanságokra. A regény műfaja véleményem szerint alkalmasabb arra, hogy a már említett egyszerű történet, s az ott felbukkandó reflexiók révén legalábbis részben hiteles légkört teremtsen. A színpadon „élnek“ a figurák, látjuk őket, s itt mindenképpen el kell hitetni a nézővel, hogy vagy kellő jellemrajzzal felruházott hús-vér alakok, vagy pedig bizonyos rétegek stilizált képviselői. A színpadi változatban — annak ellenére, hogy a kisregény színpadi átírása jónak mondható — véleményem szerint ebből a kettősségből adódtak a hibák. Emma sok-sok hasonló sorsú cselédlányt testesít meg, s tragédiája is, sajnos, gyakori eset volt a már említett években. Viszont a környezetét már nem ilyen „összevont“, hanem konkrét figurák, alkotják, s ezért a cselekmény hangvétele is változó: a lírai, stilizált részek cserélődnek a helyben ós időben pontosan meghatározott jelenetekkel. Az előbbieknél nem zavart az egyszerű cselekmény, így ezeknek jobbára hiteles légkörük volt, az utóbbi jeleneteknél viszont hiányzott az aprólékosabb jellem- és társadalomrajz. Kticman Eta es Hoioesy István a színmű egym jeleneiében. (Nagy László felvétele) Konrád József dramaturgként és rendezőként egyaránt jó munkát végzett, megfelelő érzékkel állította színpadra a cselekményt. A játék első részében csupán tompítani tudta a már említett hiányosságokat, a második részben már nemcsak légkört teremlett, hanem sikerült pergőbbé is tennie a játékot. Az est egyik szép élményét a debütáló Kucman Eta szerezte. A címszerepet alakító tehetséges színésznő végig feledtetni tudta, hogy most lépett fel hivatalosan közönség előtt először a világot jelentő deszkákra. Magabiztosan mozgott a színpadon, jól építette föl játékát, s dikciója — néhány zavaró kiejtéstől eltekintve — is átlagon felüli volt. Az ugyancsak fiatal Holocsy István sokkal letisztultabb alakítást nyújtott, mint korábbi szerepében. Gazdaságosabban, átgondoltabban merített színészi eszköztárából, s ez mindenképpen játékának a hasznára vált. Ez mondható el dikciójáról is, amelyen azonban még olykor kísértett a teátrális hangvétel. Ida szerepében Kovács fúlia újra bebizonyította, hogy a jövőben képes az eddigieknél igényesebb feladatokat is sikerrel megoldani. Palotás Gabi (jegyzőnél, Petrécs Anni (Zelma) és Udvardi Anna (Katka) játéka a SZÜLŐK AZ ISKOLÁÉRT A bratislavai magYar tanítási nyelvű iskola szülői munkaközösségének ülése Bratislavában ülésezett a Duna utcai magyar tanítási nyelvű iskola tanári kara és szülői munkaközössége. A nagy számban megjelent résztvevőknek Makrai Miklós, a Szülők és Iskolabarátok Szövetségének elnöke beszámolójában többek között elmondta, hogy a tavaly megválasztott 26 tagú vezetőség tagjai a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a nevelési, a szervezési és propagációs, a táborozást előkészítő, a pályaválasztási, valamint a testnevelési bizottságokban tevékenykedtek, és sokrétű munkát végeztek, az iskola munkáját igyekeztek mindenben támogatni. A beszámoló foglalkozott a nemzetközi élet eseményeivel is, és a résztvevők egyetértésével elítélte a közel-keleti izraeli agressziót és a chilei fasiszta rémuralmat. Janda Iván iskola- igazgató az iskolában történt változásokról, a tanrendről és az iskola vezetőségének az új évre vonatkozó tervéről tartott beszámolót. Az elkövetkező időszakban mind az iskola tantestülete, mind a szülői munkaközösség arra törekszik, hogy közös munkával eredményesen teljesítsék a CSKP KB és az SZLKP KB júliusi plenáris ülésének az ifjúság szocialista szellemű nevelésére vonatkozó határozatát. (a) szerep kínálta lehetőségeket figyelembe véve megfelelő volt. Szentpétery Aranka Farkasné szerepében meglehetősen olcsó eszközökkel jellemezte az alakított figurát. Egy idős asszonyt — véleményem szerint nem csupán úgynevezett orrhanggal és csoszogással lehet jellemezni. Még úgynevezett kis szerepben sem. Platzner Tibor „natúr“ díszleteit szinte alig vettük észre, és ez szerintem csaknem egyértelmű a teljes elismeréssel. SZILVÄSSY JÓZSEF Kellemes zenei találkozás LETT VENDÉGMŰVÉSZEK BRATISLAVÁBAN Zenei őszünk jelentős eseményeinek sorában érdekes helyet foglal el a rigai művészek vendégszereplése. A kamarazenekar művészi múltját és tagjai életkorát tekintve is fiatal. Az együttes 1967 szeptemberében „született“, de szívós munkával már kialakította sajátos hangzásképét. , Muzikális karmesterük, Tovij Lifsic mozgékony karmesteri pálcája alatt a kamarazenélés finom alkalmazkodásával érvényesítik hangszeres művészetüket. Modern szellemű előadásmódjuk nagyon alkalmas kortárs művek tolmácsolására. Ezt már műsornyitó számukkal, R. Kalsori dallamvilágában megkapó kétrészes Kamarazenéjében bebizonyították. Mozart 449-es Köchel számú zongoraversenyét a Lett SZSZK érdemes művésznője, Hze Grau- biň adta elő a lényeget érintő, érzékeny Mozart tolmácsolásban. Szviridov kamarazenekarra írt Zenéje műsoruk fénypontja volt. Szviridov, aki ma méltán tartozik a szovjet zene vezető egyéniségei közé, nem keres rafinált hanghatásokat, nem ere- detieskedik, a korszerű kom- pozíciós elvek jegyében fogant muzsika intenzíven éli a maga sajátos belső életét. A mi kamaraegyüttesünk is értékes műsorszámmal gazdagodna, ha felvenné repertoárjába ezt a különleges művet. Az est második feléljen a rigai Akadémiai Énekkar lépett színre. A kórushangversenyek sikerének egyik titka a vonzó műsorok kialakítása. A rigaiaknál már a műsorösszeállítás is felkeltette a figyelmet. Ez önmagában persze még nem volna elég, de érdekesen felépített műsorukat magas művészi igénnyel szólaltatták meg, a műsor választékossága tovább élt a kórus produkciójában, tehát adva volt a megérdemelt siker előfeltétele. Szviridov, Daruin, Ivanov, Szalmanov, Vintule, Tormisz ... a nevek számunkra jóformán ismeretlenek, de az ismeretlen dalszerzők szebbnél szebb dalai a zenei élmény ismerős jó érzését keltették a hallgatókban. A bő választékban nemigen lehet rangsorolni, mégis kiemelkedően szép volt Szviridov „Apa és fiú találkozása“ és Darzsin „A vágyak távolában“ című dala. A mai szovjet zene légkörében érdekesen hatott Monteverdi Madrigálja. A dalműsor első részét az énekkar művészi vezetője, Imants Cepitis, második részét pedig Ausma Derkevic vezényelte. Mindkettőjük betanítÖ- és irányító munkája a kórus- éneklés élő szépségét szolgálta. HAVAS MÁRTA INTERPÓDIUM ’73 ÉRDEKES EGY ÉN í SÉGEK, SZÍNVONALAS HANGVERSENYEK VÁLTOZÓ ÉLETÜNK... (A „Falusi változatok“ c. sorozatból) Molnár János felvétele Az idei Bratislavai Zenei Ünnepségek egyik nagy jelentőségű, immár negyedik éve elválaszthatatlanul szerves része az — Interpődium. Ennek a rendezvénysorozatnak az a célja, hogy a szocialista országok fiatal művészei veisenyizgalom- tól mentesen, hangversenyek keretében muta!koznak be a városunkba sereglett szakértőkének, és így indulnak el a Parnasszusra vezető úton. Magáról a bemutatkozás szerkezetéről tudni kell még azt, hogy a résztvevők a zenekari esten kívül délutáni szólókoncerteken is felléphetnek, hogy így több oldalról bemutatkozva egységesebb kép alakuljon ki képességeikről és művészi arculatukról. Az idei „pódium“ profilja örvendetesen egy új színárnyalattal is bővült, éspedig azzal, hogy hangszeres szólistákon kívül ^énekesek is szerepeltek, akik teljes operaelőadások keretében léptek fel és ezzel az opera kedvelőinek is változatos élményt nyújtottak. Röviden summázva az egy hét alatt fellépő negyedszázadnyi résztvevő produkcióját, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a jó és nagyon jó átlagos színvonalból az idén is három egyéniség emelkedik ki, akiket már most méltán illet meg a nemzetközi elismerés. Először az Anyegin előadásáról számolok be, amelyben három vendég működött közre. Tatjánát Na- gyezsda Krasznaja énekelte nagyon szépen. Szép és gazdagon áradó, nagy terjedelmű kiművelt szopránja kimondottan színpadra termett. Erről győzött meg drámai szenvedéllyel tolmácsolt ária- és dalkoncertjén is, továbbá pedig arról, hogy Mozart és Schubert világának tolmácsolásához orgánuma túl súlyos. Partnerei — Kazimierz Przylubski mint Anyegin, valamint Mile Pelrovics mint Len- szkij — nem győztek meg arról, hogy ők hivatottak Csajkovszkij és Puskin híres kettősét életre kelteni. A már említett Toscában a címszerepet a „callasszos“ hangárnyalattal rendelkező kolozsvári Lucia Stanescu énekelte pompásan. A nagy meglepetés azonban a Róma rendőrfőnökét éneklő budapesti Sólyom Nagy Sándor volt. Ö is elsősorban színpadi jelenség, ez kiérződött már a szolidan megoldott Schubert dalokból, főleg Kodály „Bordalok“ című ciklusából, de hogy ilyen nagyformátumú Scarpia- alakítással ajándékozzon meg, erre kevesen számítottak. Mert amit hangban, játékban, kifejezésben és árnyalatokban nyújtott, ez már egy érett művész teljesíťménye volt. Sass Szilvia, a Kodály dalverseny és az idei szófiai énekverseny első helyezettje — sajnos, a pillanatnyi operarepertoár következtében — „csak“ koncerten működhetett közre. Bach egyik kantátájának szoprán áriáját és Mozart „II pastore“ bravúráriáját adta elő, csillogtatta gyönyörű hangját és bebizonyította, hogy méltán tartják számon a nagy reménységek listáján. A vonóshangszerek családjának képviseletében egy csellóst és két hegedűst hallottunk. A román Mirel lancovici játékából csellójának nemes hangszíne és Haydn ritkán hallható C-dur versen ymüvének stílusos megoldása marad emlékezetes. Ka- je Danczovska lengyel hegedűsnő nagyon jó benyomást keltett már Bach tolmácsolásával is, de szólókoncertjéről mégis csupán rutinjának és technikai felkészültségének elismerésével távoztunk. Mozart D-dur versenyének előadásával azonban meggyőzött arról, hogy szíve is van, és hogy hangszerén tud „mozartul“ is dalolni. A német Konrad Other Brahms hegedű- versenyének tolmácsolásával nehéz feladatra vállalkozott. Az első tétel után a benyomás kedvező volt. A későbbiek folyamán azonban valódi Stradivári- ján egyre gyakrabban jelentkeztek az intonációs bizonytalanságok, s így a végbenyomá's .csupán egy szép részmegoldásokkal tarkított, de mégis csak középszerű produkció volt. A fafúvósokat hárman képviselték, és közülük a legegységesebb benyomást Csánky Emília képviselte. A két klarinetista —- a jugoszláv Vladimir Zsi- kics és a hazai Jozef Luptáőik — tolmácsolásának közös vonása a jól megalapozott hangszeres tudás. A híres cseh rézfúvós kultúrát a már fiatalon is jónevű Miroslav Kejmar fémjelezte, Querfort roppant kényes és igényes művének tolmácsolásával. Ugyancsak üde és közönségvonzó színfoltja volt az In- terpódiumnak Carlos Molina kubai gitáros fellépése. A zongoristák szintén nagy számban szerepeltek, összesen hatan jelentették be részvételüket. Marián Lapšanský neve, tudása és ragyogóan fejlődő művészete a beavatottak körében már ugyancsak jól ismert, de mostani fellépése után a nagy nyilvánosság is felfigyelhetett rá. Abszolút értékben mérve ugyanilyen vonzó jelenség Dimitrij Alexejev, a moszkvai konzervatórium aspiránsa is. Egyéniség terén a különbség közöttük azonban óriási, mert Alexejev maga a vulkánként tomboló kirobbanó szenvedély, a lenyűgöző erő és a tévedhetetlen ritmus szinte félelmetes biztonsága. Rachmanyinov híres Paganini variációit játszotta és Gershwin örökzöld „Kék rap- szódiá“-ját, tehát két olyan versenyművel, melyben említeti jellemzői mellett még bebizonyíthatta azt is, hogy van szívet és elképzelése a poézisről is. Utánuk, illetve mellettük bizony Baranyai László Beetho- ven-produkciója haloványra sikerült. Ez meglepett, mert at 1971-es Liszt—Bartók zongora- verseny elődöntőjében lényegesen jobbat produkált. Pianista készségei nagyon jók, de kívülálló, feszültségmentes játéka színtelen produkciót eredményezett. A bolgár Jeny Petro- vova virtuóz egyéniség, de hogy Prokofjevet mennyire nem lehet „csak“ virtuóz csillogásra törekvőén és zuhogó akkord tömbökkel játszani, azt éppen Lap- šanský bizonyította be egyértelműen. A német Andreas Pisto~ rius pályafutásán egy karrierszakasz már lezárult. Csodagyermekként ugyanis már nagy sikereket aratott, s ez a múlt, most az átváltozások korában is kísérti még erősen. Pusztán technikával, tempókkal Schumann, Brahms és Bartók világát feltárni természetesen lehetetlen. Kubából N. Fernandez Brito látogatott el, aki megismert honfitársnői közül elvitat- hatatlanul magasan kiemelkedik. Beethoven c-moll versenyét azonban még így is csak nagyon egyéni síkba vetített körvonalakkal tudta megszólaltatni. A prágai „Panoeh-vonósné~ gyes“ játékában a fiatalságukból eredő lelkesedés és a muzsikálás öröme volt a megkapó. Persze, hogy a kamarazenélésnek eme gyönyörű ágazatát mesterien is műveljék, még sok-sok csiszolásra van szükségük. A két karmester közül Vach- tang Dzsordaníja Sosztakovics Hatodik szimfóniájának jól hangzó megszólaltatásával hívta fel magára a figyelmet, míg a hazai Ondrej Lenárd Tadeáš Salva új művének a „Háború és a világ“ című poéniájának bemutatásával jeleskedettt. VARGA JÚZSEF 1973. X. la.
