Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-18 / 248. szám, csütörtök
A BARÁTSÁG HÓNAPJA Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára a Szovjet Televíziónak és a Szövetségi Rádiónak adutt interjújában többek között elmondotta, hogy a CSKP és az SZKP, valamint országaink kapcsolatai nagyon jók, jobbak, mint bármikor a múltban voltak. Ennek történelmi gyökere és hagyománya van. Ezek a megállapítások főleg most rendkívül időszerűek, amikor hazánk népe a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójának és a barátság hónapjának méltó megünneplésére készül, melynek keretében hangsúlyozottan kifejezésre jut majd a barátság, amelyről a CSKP KB főtilkára beszélt. A baráfság hónapjának megrendezésére az idén a nagy béketörekvések, a nemzetközi feszültség enyhülésének évében kerül sor, olyan esztendőben, mely egész sor kerek évfordulóval utal a csehszlovák és a szovjet nép nagy barátságára. Negyed évszázaddal ezelőtt érte el munkásosztályunk a februári győzelmet, 30 évvel ezelőtt írták alá Csehszlovákia és a Szovjetunió képviselői a barátságról és kölcsönös segítségnyújtásról, valamint a háború utáni együttműködésről szóló szerződést. Ebben az évben kerül sor a moszkvai béke-világkongresszusra, az idén találkozott Berlinben tizedszer a világ ifjúsága. Ezek az események, rendezvények, egyezségek szorosan összefüggenek a Szovjetunió békepolitikájával és önzetlen segítségével, ezért az idén megrendezésre kerülő barátság hónapjában a különféle politikai és kulturális rendezvények keretében kiemelten kell foglalkozni a Szovjetunió békepnlitikájával, azoknak a kézzelfogható nagyszerű eredményeknek a méltatásával, melyek éppen ennek a béketörekvésnek eredményeként jöttek létre. A szovjet emberek az elmúlt év folyamán a tudomány és a technika eiőbbrevitelében, a gazdasági és a kulturális életben az ország határait messze túlszárnyaló eredményeket értek el. Kiváló eredmények születtek a szocialista munkaversenyben, s kitűnő eredmények elérését tette lehetővé a csehszlovák és a szovjet ipari és gazdasági együttműködés. A Szovjetunióban megkülönböztetett gondot fordítottak az ifjú nemzedék politikai nevelésére, melynek eredményei követésre méltóak. Ezeket és az első szocialista állam további sikereit kell majd ismertetni a különféle rendezvényeken, és arra kell törekedni, hogy az ünnepségek, a megemlékezések, a kulturális műsorok a járási székhelyeken, a kisebb városokban, üzemekben, falvakon a színvonalukat illetően szárnyalják túl az előző évek szintjét. Az ünnepségek rendezőinek nem szabad elfeledkezniük a fiatalságról. Az idősebb elvtársak — akik közül sokan vállvetve harcoltak a szovjet katonákkal hazánk felszabadításáért — jól ismerik a szovjet embereket, a fiatalok azonban főleg csak az iskolai tananyagból, könyvekből, a filmek megtekintéséből meríthettek eddig ismereteket, melyek nem pótolhatják a személyes kapcsolatok alapján létrejövő ismereteket, benyomásokat. A barátság hónapjában tudományos dolgozók, kutatók, művészek, egykori harcosok látogatnak el hozzánk a Szovjetunióból, s fiataljainknak így módjuk lesz arra, hogy találkozhassanak velük. „A kapcsolatok nagyon jók — mondotta Gustáv Husák elvtárs —, azonban minél többet gondolkodunk a mai problémák és a jövő felett, annál inkább tudatosítjuk, hogy az együttműködést még sokkal intenzívebben kell elmélyíteni minden területen.“ Erre nyújt nagyszerű alkalmat a közelgő barátsági hónap, melyet már most körültekintően, minden lényeges részletre kiterjedően elő kell készítenünk, hogy a rendezvények, a tudományos értekezletek, a hangversenyek, a szovjet emberekkel való személyes találkozások még tovább erősítsék népeink barátságát. (k. 1.) A szocialista fejlődés útján RAJTOL A „SIGNÁL 30" 1973. X. 18. A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának plenáris ülésén meghirdették a „Signál 30“ elnevezésű versenyt, amelynek keretében a fiatalok megismerkednek a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi eseményeivel és azokkal a változásokkal, amelyek társadalmunkban végbementek. Kerületek szerinti járások közötti versenyről van szó, amelyben részt vehetnek alapszervezetek és egyének. A versenyfeltételek teljesítését a kerületi törzskarok kísérik figyelemmel, amelyek egyébként a versenyt irányítják és összehangolják. A hosszú lejáratú versenyfeladatok értékelése, illetve teljesítésének határideje 1974 májusa, júliusa és augusztusa. Az első feladat forradalmi hagyományokat bemutató emlékszobák, emléksarkok létesítése. A fiataloknak tehát az a feladatuk, hogy az SZNF-ről és a haladó ifjúsági mozgalomról előkeressék és összegyűjtsék a dokumentumokat. Ezeket történelmi időrendben kell összeállítani. Legkésőbb 1974. augusztus 15-ig jelenteni kell a feladat elvégzését a kerületi törzskarnak. Az emlékszobákért 40, az emléksarkokért 15 pont jár. A második feladat az ifjú újítók versenye. Ennek célja, hogy minél több fiatal dolgozó, technikus és mérnök kapcsolódjon be egyénileg vagy csoportosan az újítási mozgalomba. A javaslatokat 1974. június 15-ig kell bejelenteni. Az értékeléskor a gazdasági, illetve a társadalmi jelentőséget veszik figyelembe. A munkások által benyújtott újítási javaslatért legalább 200 koronáig terjedő jutalom esetében 2 pont jár. A technikusok vagy mérnökök által benyújtott javaslat 3 pontot kap. A feltétel, hogy az újítási javaslatot elfogadják. A harmadik versenyfeladat vetélkedés érdéi és gyümölcsfák kiültetésében. Az alapszervezetek száz fa kiültetéséért 2 pontot, minden 1000 fa után pedig még három prémium-pontot kapnak. A gyümölcsfák kiültetésekor minden 25 fáért 3 és minden 250-ért még 3 prémiumpont is jár. Érdekes és nagy jelentőségű a negyedik versenyfeladat, amelynek lényege a SZISZ alapszervezetei által a jubiláló pionírszervezetnek nyújtott segítség. Célja, hogy minél több fiatal vegye ki részét főleg a műszaki és természettani érdekkörök vezetéséből. Ezeknek a szakköröknek legalább 5-tagú- aknak kell lenniük, s az eredmény bejelentéséig legalább tizenkétszer kell összejönniük. A körök létesítését ez év november 15-ig kell bejelenteni. Minden alapszervezet a műszaki és a természettani körök létrehozásáért 15, a vezetőkért ebben a szakosításban 12, más esetben pedig 10 pontot kap. A hosszú lejáratú feladatok mellett rövid Időtartamú feladatokat is kitűz majd a versenyt irányító törzskar. A végső értékelésbe csak azokat a járásokat sorolják be, amelyek részt vesznek az összes hosszú lejáratú és a gyors* versenyfeladatok megoldásában.-njEzekben a napokban jubilál a kelet-szlovákiai síkság egyik élenjáró mezőgazdasági üzeme, a több mint háromezer hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkező Szomotori Vetőmag- termesztő Állami Gazdaság. A szüreti időszak kellős közepén jártam ott. Az igazgató- sági épület irodáiban hiába kerestem a vezetőket. Palágyi Sándor mérnök, aki huszonhávezetésével aktív politikai munkát folytatnak és példát mutatnak a termelés szakaszán is. Sikeres politikai-szervező tevékenységet fejt ki a Zelenák József elvtárs elnöklete alatt működő szakszervezeti üzemi bizottság is. Ebben a gazdaságban minden dolgozó szakszervezeti tag, s részt vesz a „Mindenki szocialista módon“ mozgalomban. Zelenák jozseí, Palagyi Samí or mérnök és 5tefan Balog mérnök rom esztendeje áll a gazdaság élén, Štefan Balog mérnök, a gazdaság főközgazdásza és Zelenák József, a szakszervezeti üzemi bizottság elnöke, a szüretelő brigádosok munkáját szervezik, irányítják. Kedvez az idő, mielőbb puttonyba kívánkozik a szőlő. Amikor a szüretelő diákok népes csoportjai befejezték a munkát és autóbuszokba ülve hazautaztak, Palágyi Sándor igazgató irodájában beszélgettünk a negyedszázados állami gazdaság eddigi fejlődéséről. Az 1948. október 15-e óta létező gazdaság igazgatója legszívesebben az emberekről, a „gazdaság alapítóiról“ beszél. Igaza van, hiszen a huszonöt éve itt dolgozó Vitek József, Halász Miklós, Takács József, Tóth Sándor, Hornyák István és a „törzsgárda“ többi húsz tagjának, a gazdaság valamennyi, becsületes munkát végző dolgozójának egyaránt érdeme, hogy a jubiláló gazdaság sikeresen halad a szocialista fejlődés útján. Az indulás itt sem volt köny- nyű. Harminchat szarvasmarha, negyven sertés, tizenkét ló, két traktor és két cséplőgép képezte a leltárt. A gazdasághoz szükséges állatállomány beszerzése, a gazdasági épületek felépítése az ötvenes években kezdődött. Ekkor, pontosabban 1950-ben került ide Palágyi elvtárs, aki igen jó ismerője a cselédsorsnak. Bodrogközben az ő irányítsa alatt, elsőként itt számolták fel az „urasági majort“. A régi cselédházak helyett korszerű családi házak, üzemi lakások épültek a gazdaság dolgozói részére. A gazdaság fejlődése során az emberek is megváltoztak. Maga az igazgató, az egyszerű munkáscsaládból származó PaA szocialista munkaversenyt negyedévenként, nyilvános gyűléseken rendszeresen értékelik. Amint hatottuk, van is mit értékelni. A'Győzelmes Február 25. évfordulójának tiszteletére például 794 000 korona értékű felajánlást tettek a gazdaság dolgozói, amit 3,2 millió korona értékben teljesítettek. A „Szakszervezeti milliárd“ mozgalom keretében 55 000, korona értékű vállalás született, amit már eddig — főleg a költségek csökkentése és anyagmegtakarítás szakaszán — 117 000 ko róna értékben teljesítettek. ságba. Húsz tehenet gondoz, ezeknél tavaly 3450 literes évi fejési átlagot ért el. Prescsák Miklós az idősebb korosztály képviselője, a napokban ünnepli 60. születésnapját. Huszadik éve dolgozik ebben a gazdaságban, jelenleg a szomotori részleg vezetője, amely az idén 53,59 mázsás átlaghozamot ért el búzából. Horóczky János huszonkét esztendőt töltött a jubiláló gazdaságban. Jelenleg 45 koca gondozója, ezektől tavaly átlagosan 20,4, az idén 21,5 malacot nevelt fel. Tóth Sándor huszonöt esztendővel ezelőtt kezdett el ismerkedni a gépekkel, a gazdaság műhelyében. Ma a központi javítóműhely egyik legjobb dolgozója, aki — amint mondják róla — mindenhez ért. Ha kell, alkatrészeket is gyárt. A mesterséget itt tanuló fiatalok igen jó tanítóra találtak személyében. A negyedszázados fejlődés érzékeltetése néhány alapvető számadat ismertetését is megkívánja. Az 1955-ös esztendőben a szomotori gazdaság egy év alatt 528 000 liter tejet értékesített, 1972-ben pedig már több mint 1,8 millió litert. Marhahúsból háromszorosára, vágósertésből több mint négyszeresére növekedett a termelés. Búzából 1954-ben 18,08 mázsa termelt hektáronként, tavaly 33,2 és 1973-ban 52,6 mázsa. A jubiláló gazdaság az idén terven felül 176 vagon terményt értékesített, túlnyomó részt vetőmag gyanánt. Az állati termékek idei felvásárlási tervét november 7-ig teljesítik. Az NOSZF évfordulójáig értékesítik a tervezett 1,8 millió liter tejet, a 4700 mázsa húst s az év végéig még további 200 000 liter tejet adnak el. Štefan Balog mérnök, a gaz- 'I tvqo üzemgazdásza megjeLoksa Tibor, a pártszervezet elnöke a legjobb dolgozók egyik csoportjával beszélget. Ilyen körülmények közt szü leltek és születnek a termelés tervszerű és folyamatos növelésében mutatkozó eredmények, melyek mögött a gazdaság vezetői, — nagyon helyesen — a sikereket teremtő embereket, dolgozókat látják és értékelik. Olyanokat, mint Zelenák Géza állatgondozó, aki két évtizede dolgozik itt, s a gondjaira bízott 49 tehénnél 3605 literes évi fejési átlagot ért el. Hornyák István juhász kezdettől fogva, tehát huszonöt éve az álgyezte, hogy az idei mérleg igen biztató. Azt még nem közölhette teljes pontossággal, hogy hány milliós tiszta nyereséggel zárják az évet. Erről a jubileumi ünnepi gyűlésen már többet mondhat. A vetőmagvak termesztésével, tej- és hústermeléssel foglalkozó állami gazdaságban évről évre egyre magasabbra emelik a termelés „mércéjét“. Mindezt nem a véletlenre, hanem a dolgozók kollektív munkaszellemére alapozzák. A vezetők bízhatnak az olyan munkaközösségben, melynek tagjairól sokrétűen gondoskodnak, s akik ilyen feltételek mellett, jellemben és cselekvésben egyaránt, valóban szocialista arculatú emberekké formálódnak. KULIK GF.LLÉRT A gazdaság hat új lakóháza 36 családnak nyújt kényelmes ott* hont. MOLNÁR JÁNOS felvételei lágyi elvtárs is igen sokat dolgozott, rengeteget tanult, míg elnyerte a mérnöki diplomát. A közösségben eltöltött több mint két évtized alatt a dolgozók is közelebb kerültek egymáshoz. A gazdaság közel ötszáz dolgozójának 32 százaléka kommunista, akik Loksa Tibor elvtárs lami gazdaság dolgozója. Általában háromszáz juhot gondoz, s átlagosan tavaly 5,2 kg-os, az idén pedig 5,4 kg-os gyapjúhozammal dicsekedhet. Száz anyajuhra számítva 110 bárányt választott el, s juhonként 8 kg jó minőségű juhsajtot termelt. Id. Szabó János kilenc évvel ezelőtt került a jubiláló gazdaítik a feladatok folyamatos teljesítését (CSTK) — A legnagyobb átrakodó állomásunkon, Čierna nad Tisouban (Tiszacsernyőn) megalakult a „Szocialista munka komplex gócpont! brigádjának“ vezetősége. A brigád fő feladat? az lesz, hogy megteremtse a feltételeket a vasúti forgalom politikai és gazdasági feladatainak optimális teljesítéséhez. A vezetőség a CSSZSZK e legnagyobb szárazföldi kikötője működésének folyamán felmerülő problémák és feladatok megoldásával foglalkozik. A vezetőség tagjai az egyes munkahelyek szocialista munkabrigád munkaközösségeinek vezetőiből kerülnek ki. Čierna nad Tisouban több mint 1600 dolgozóból álló 144 munkaközösség kapcsolódott be a szocialista versenybe. A legtöbb munka- közösség (87) az átrakó állomás dolgozóiból alakult.