Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-13 / 244. szám, szombat
A köztársasági elnök összehívta A SZÖVETSÉG! GYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKÁT (ČSTK) — Ludvik Svoboda hadseregtábornok, a CSSZSZK elnöke, a Szövetségi Gyűlés Elnökségéhez intézett levelében közli, hogy a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény 61. cikkelye alapján 1973. október 15-re összehívja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Gyűlésének őszi ülésszakát. Miniszterelnökünk befejezte finnországi látogatását KÖZÖS KÖZLEMÉNYT ADTAK KI A LÄTOGATÄSRÖ! (ČSTK) — Bohuslav Chňoupek mérnök, szövetségi külügyminiszter tegnap a prágai Cer- nín-palotában fogadta a Jud zsiro Toszaka vezette japán parlamenti küldöttséget. A szívélyes fogadás során a csehszlovák—japán kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatos gazdasági kérdésekről tárgyaltak. A csehszlovák külügyminiszter megbeszélte a japán képviselőkkel a jelenlegi nemzetközi viszonyokat érintő fontosabb kérdéseket és megmagyarázta a csehszlovák külpolitika alapfeladatait. Tájékoztatta a képviselőket Csehszlovákia szerepéről az európai biztonsági és együttműködési konferencián, a szomszédos európai országokkal való kapcsolatairól, a csehszlovákiai állásfoglalásról a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban, valamint az ázsiai országokhoz való viszonyáról. A fogadáson részt vett dr. Richardt Nejezchleb, a Szövetségi Gyűléls Népi Kamarájának az alelnöke, és Szaburo Kitno- lo, Japán csehszlovákiai nagykövete. * * * — Evžen Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke a Cseh Nemzeti Tanács prágai székházában fogadta a japán parlamenti küldöttséget Oldrich Vo- leníknak, a Cseh Nemzeti Tanács első alelnökének jelenlétében. Evžen Erban szívélyesen üdvözölte a japán képviselőket a CSSZK legfelsőbb képviseleti szervének székházában, majd megemlékezett a két ország népei kapcsolatainak történelméről. Judzsiro Toszaka, a japán parlamenti küldöttség vezetője egyebeken kívül megjegyezte, milyen nagy megtiszteltetés volt országa képviselőinek, hogy megismerhették a fejlett csehszlovák ipart és mezőgazdaságot. Fői s kólák ról, f öl s kel á sok r ól Október 1-ével Szlovákia- szerte megnyíltak a főiskolák kapui. Különböző egyetemeken 10 662 érettségizett fiatal folytatja tanulmányait az 1973— 74-es tanévben. — Köztudott, hogy a közép- iskolások nagyobb réfeze — 62 százaléka — humán tagozatra jelentkezik. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az idén a technikai irányzatú főiskolák Iránt nagyobb volt az érdeklődés, mint az elmúlt években. A múlt évi 3780 hallgatóval szemben 4290 első éves kezdte meg tanulmányait a különböző technikai főiskolákon — mondotta tegnap dr. Ľudovít Kilár professzor, az SZSZK oktatásügyi miniszterének helyettese, Bratislavában az Újságírók Házában rendezett sajtóértekezleten. — Az új tanévben fő feladataink közé tartozik a kommunista nevelés további elmélyítése. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy a hallgatók teljes mértékben elsajátítsák a marxizmus—leninizmus alapelveit, s majd az édetbe kikerülve, aktívan részt vegyenek a szocializmus építésében és további fejlesztésében. (cky) Régi ár Oj ár koronában koronában Škoda 100 Standard 56 750 45 000 Skoda 100 Lux 59 850 47 000 Škoda 110 Lux B3 850 50 000 Skoda 110 Lux-Super 66 000 59 000 Moszkvics 408/1 50 700 46 000 Moszkvics 412 58 400 52 000 VÁZ 2101 — Zsiguli 85 000 58 000 VÁZ 2101 autórádióval 68 100 59 100 VÁZ 2102 Universal 72 800 66 000 Amint látjuk tehát, október 15-től a személygépkocsik kiskereskedelmi árának jelentős csökkentésére kerül sor. A Skoda gépkocsiknál ez 7000-től 13 850 koronáig, a behozott kocsiknál 4700-től 7000 koronáig terjedő összeget tesz ki. Az ár- leszállítás évi összértéke csaknem 1 milliárd korona. Ismét egy láncszem ez azoknak az intézkedéseknek a láncolatában, amelyben megnyilvánul a párt- és az állami szerveknek a feladatok fokozatos megoldására irányuló gondoskodása, összhangban Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának a határozataival és a fejlett szocialista társadalom építésének a célkitűzéseivel. A párt- és a kormány- szerveknek erről a céltudatos magatartásáról állampolgáraink az 1969 májusában hozott realizációs irányelv elfogadása óta szüntelenül meggyőződhetnek. Természetes, hogy nem lehet egyszerre kielégíteni a társadalom és az egyének minden szükségletét. Emellett a szükségletek kielégítésének üteme csakis és kizárólag társadalmi munkánk eredményeitől függ. A legfelsőbb párt- és állami szervek döntésében tükröződnek az elért gazdasági eredmények, az, hogy mennyit termelünk és mennyiért termelünk, mit és mennyit vagyunk képesek forgalomba hozni a belső piacon, mennyit vagyunk képesek exportálni, hogy nyersanyagokat vásárolhassunk stb. Érvényes ez egyes személygépkocsi-típusok kiskereskedelmi árának mostani leszállítására is. 1969-ben az áremelésnek az volt a célja, hogy megbirkózzunk a lakosság autó iránti fedezetlen keresletével, amikor nem tudtuk a belső piac ellátottságát jelentősebben növelni sem hazai termelésből, sem behozatalból. Népünk széles körben kibontakozott munkakezdeményezé- se, amely meghatározó ereje a népgazdaság fejlődésének, megteremtette az anyagi feltételeit a személygépkocsik termelése növekedésének is. Ez a növekvő behozatallal együtt lehetővé teszi 150—170 000 személy- gépkocsi belföldi eladásának biztosítását, ugyanakkor jelentősen csökkenteni a személy- gépkocsik kiskereskedelmi árát is; ez mint tartós intézkedés abból a gazdaságpolitikai koncepcióból indult ki, hogy az iparcikkek forgalmának gyorsabban kell növekednie az élelmiszerfogyasztás növekedésénél. Az új kocsik árcsökkentése következtében elvárható, hogy nagyobb lesz a kínálat használt gépkocsikban, ez pedig a használt gépkocsik forgalmazási árának lényeges csökkentését vonja maga után. Ez nyilvánvalóan hozzájárul majd a használt gépkocsik vásárlása iránti érdeklődés megnövekedéséhez, különös tekintettel arra, hogy az Állami Takarékpénztár továbbra is az eddigi feltételekkel nyújt kölcsönt. Helsinki — dr. Ľubomír Štrougal miniszterelnök hivatalos finnországi látogatásának utolsó napján Jyvüskyla város ipari üzemeivel és közoktatási berendezéseivel, élénk kulturális életével ismerkedett, majd kíséretével együtt visszatért Helsinkibe és Kalevi Sorsa finn miniszterelnökkel ebédelt. A látogatás alkalmával dr. Milan Klusák, a Cseh SZK művelődésügyi minisztere csehszlovák részről kormányközi egyezményt írt alá a két ország tudományos és kulturális együttműködéséről. Štrougal elvtárs délután sajtóértekezleten válaszolt újságírók kérdéseire, értékelte látogatása eredményeit és megvilágította a csehszlovák kormány bel- és külpolitikai feladatait. Miniszterelnökünk és kísérete a tegnap esti órákban hazaérkezett Prágába. Štrougal elvtárs hivatalos látogatásáról közös közleményt adtak ki. A közlemény leszögezi: mindkét félnek az a nézete, hogy kölcsönös kapcsolataink megfelelnek a béke biztosítása és az együttműködés szilárdítá-, sa politikájának, az európai feszültség enyhítésére irányuló törekvés szellemének. Annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy minden téren kedvező lehetőségek vannak a kölcsönös előnyös csehszlovák— finn együttműködés továbbfejlesztésére. Kedvező feltételeket teremt a most aláírt kulturális, tudományos együttműködési szerződés, s mindkét fél hasznosnak- tartja, hogy Csehszlovákia és Finnország további megállapodásokat kössön, amelyek a többi területen főként gazdasági téren szabályozzák a kölcsönös kapcsolatokat. Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok, valamint a gazdasági, ipari és műszaki együttműködés továbbfejlesztésének, melynek jő alapja a hosszú érvényű kereskedelmi szerződés, valamint a gazdasági, ipari és műszaki kooperációra vonatkozó megállapodás, amely az együttműködés nagy lehetőségeit nyújtja mindkét félnek. Mindkét fél erőfeszítéseket tesz a kapcsolatok további eredményes, kölcsönös fejlesztésének útjában levő nehézségek elhárítására. Hasznosnak tartják a magas szintű eszmecsere folytatását. Kiemelték a hivatalos szervek, valamint az ifjúsági kulturális és egyéb szervezetek közti jókapcsolatok fejlesztésének szükségét. A kormányfők megállapították, hogy a nemzetközi kapcsolatok általában kedvező fejlődése annak a ténynek az eredménye, hogy a nemzetközi életben érvényre jutnak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének a békét és biztonságot erősítő elvei. A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos eszmecserében a két kormányfő megállapította, hogy Európában határozottan csökkent a feszültség. Kiemelték annak fontosságát, hogy tovább törekedjenek a biztonság és együttműködés erősítésére földrészünkön, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet eredményes befejezésére. Mindkét fél hangsúlyozta az ENSZ-alapokmány elvei szigorú betartásának jelentőségét. Sajnálatukat fejezték ki, hogy a világ különböző részein továbbra is léteznek feszültségi gócok és megoldatlan kérdések. A legutóbbi fejlemények fényében eszmecserét folytattak a közel-keleti helyzetről. Újra hangoztatták, hogy e térség tartós békéje csak a Biztonsági Tanács 1967, évi határozatának következetes végrehajtásával érhető el. Mély sajnálatukat fejezték ki a chilei fejlemények miatt. A két fél újra kijelentette, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Finn Köztársaság kész mindent megtenni a pozitív nemzetközi fejlődés, a béke és az együttműködés támogatására. A kormányfők megelégedéssel nyilatkoztak megbeszéléseik konstruktív lefolyásáról és szívélyes légköréről. Štrougal miniszterelnök köszönetét mondott Kalevi Sorsa finn kormány* főnek a baráti fogadtatásért és a csehszlovák kormány nevében meghívta őt Csehszlovákiába. A finn miniszterelnök örömmel elfogadta a meghívást, látogatásának időpontját később határozzák meg. Még nem született határozat a BT ülésén [Folytatás az 1. oldalról) Nem adtak felvilágosítást arról sem, hogy a 6. flotta másik helikopter-szállító óriása, a Guadalcanal az Iwo Jima oda- érkezése után is a flotta kötelékében marad-e. Találgatások tárgya végül, miért jelentették be hivatalosan az Iwo Jima útját, amikor — normális körülmények között — ilyen előzetes információk nem szoktak napvilágot látni. Washington — Henry Kissinger amerikai külügyminiszter pénteken sajtóértekezletet tartott, amelyen főleg a közel-keleti kérdés rendezésének lehetőségeivel foglalkozott. A külügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint Kissinger a közel-keleti háború miatt valószínűleg eláll tervétől, hogy a hét végén megkezdje londoni, illetve bonni útját, amelynek célja Nixon elnök nyugat-európai látogatásának előkészítése lett volna. McCloskey külügyi szóvivő ugyanakkor kijelentette, nincs tudomása arról, hogy síhalasztódna Kissinger október 26-án kezdődő pekingi látogatása. Kairó — Szadat egyiptomi elnök — mint az Al Ahram jelenti — utasította El-Zajjat külügyminisztert, hogy tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot az egyiptomi polgári lakosság ellen végrehajtott izraeli támadásokról. A csütörtöki bombatámadások több mint száz emberéletet követeltek Abu Hammad és Benha térségében. Az áldozatok nagy része gyermek és nő. Mindkét település a Nílus deltavidékén található. Mint emlékezetes, korábban Port Said lakosságát érte hasonló bombatámadás. Heikal, az Al Ahram főszerkesztője az új katonai helyzetet elemezve pénteki cikkében arra figyelmeztet, hogy az arab erőknek minden áron folytatniuk kell a harcot az egyi{>- tomi és a szíriai fronton. Őszintén meg kell mondani! — írja Heikal — hogy a Szovjetunió mindvégig hűséges barátnak bizonyult, s ez a rendkívüli alkalom tovább erősíti, szorosabbra fűzi a szovjet—arab kapcsolatokat. Damaszkusz — Damaszkuszban hivatalosan bejelentették, hogy egy izraeli rakéta pénteken súlyosan megrongálta az Ilja Mecsnyikov nevű szovjet teherhajót, amely az Eufrátesz- gát építéséhez szükséges felszereléseket, berendezéseket és anyagokat rakta ki a szíriai Tartusz kikötőjében. A rakétát izraeli naszád lőtte ki. Bejrút — A bejrúti An Nahar értesülése szerint Fejszál szaudl uralkodó külügyminiszterével, Omar Szakkaffal sürgős üzenetet küldött Nixon amerikai elnöknek. A lap az üzenet tartalmáról nem közölt semmit, de amerikai sajtójelentések szerint Fejszál megfenyegette az Egyesült Államokat: ha fegyvereket szállít Izraelnek, Szaúd-Arábia 50 százalékkal csökkenti olaj- szállítmányait. Erősen felélénkült az arabközi diplomácia is. Az iraki kormány Murtada Abdel Baki külügyminisztert Jordániába, Sza- adun Hamadi olajügyi minisztert pedig Szaúd-Arábiába küldte. Mindkét miniszter üzenetet vitt Al-Bakr államfőtől a jordániai, illetve szaúd-arábiai uralkodónak. Csütörtökön este kuwaiti ka* tonai delegáció érkezett a vezérkari főnök vezetésével Damaszkuszba, s ezzel egyidőben Szadat egyiptomi elnök fogadta Szaad Abdullah kuwaiti hadügyminisztert. Szadat elnök személyes megbízottjaként Sza- jed Maréi, aki korábban az ASZÜ első titkára volt, pénteken Ku- waitba érkezett. Maréi előzőleg Rijadban, Fejszál királynál járt» Corvalan: Lelkiismeretem nyugodt, nem félek a lialáltűl Pinochet áldozatokat követel a dolgozóktól Róma — „Államcsínnyel sem lehet feltartóztatni a nép harcát“ — jelentette ki Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára az Olasz Rádió és Televízió tudósítójának adott interjújában. Abba a helyiségbe, ahol most őrzik, őrein kívül senki be nem teheti a lábát, olvasnivalót nem kap. Luis Corvalan határozottan megcáfolta a katonai juntának azokat az állításait, amelyek szerint a Népi Egység valamiféle „tervet“ dolgozott ki az ország fegyveres erői ellen. „Nem hiszem, hogy a Népi Egység más pártjai ilyesmibe keveredtek volna. Bn a saját pártomért felelek. Mindezekben az években pártom feladata az volt, hogy elősegítse a társadalom szociális forradalmi átalakulását“. Corvalan kifejezte meggyőződését, hogy Latin-Amerika népei, és közöttük Chile népe is, folytatni fogják az előrehaladást. Mint mondotta, nem lehet kiirtani sem a marxizmust, sem egyetlen, olyan más ideológiát, amely megfelel a túlnyomó többség alapvető társadalmi érdekeinek. „Szeretem a szabadságot, de nem rémít a börtön. Lelkiismeretem nyugodt, nem félek a haláltól“ — jelentette ki végezetül a Chilei Kommunista Párt főtitkára. Santiago — Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a Népi Egység kormányzásának éveiben felépült ultramodern UNCTAD-palotában ünnepelte meg a véres hatalomátvételének elsőhónapos fordulóját a chilei ellenforradalmi katonai junta. Az egybegyűltek előtt Pinochet tábornok, a junta vezetője tartott rádió és televízió által is közvetített beszédet, amelynek tartalmát tábornoktársai előzőleg jóváhagyták. Pinochet bejelentette, hogy a fegyveres erők meghatározatlan ideig maradnak hatalmon. Beszédében azt állította, hogy a junta ellenőrzése alatt tartja az országot. Bejelentette viszont, hogy az ostromállapot továbbra is érvényben marad, mivel až országban folytatódik a juntá1 val szembeni fegyveres ellen» állás. A gazdasági helyzetről szólva a junta elnöke újból bejelentet* te, hogy kormánya ösztönözni kívánja a bel- és külföldi tőke^ befektetéseket, s ez utóbbiak tekintetében közvetítőként óhajt közreműködni. Fenyegető hangon beszélt á dolgozó osztályokhoz, mondván* hogy a fegyveres erők érvényesíteni fogják a munkafegyeU met, s kijelenette, hogy „a haladás érdekében mindenkinek áldozatokat kell hoznia“. Ezek az áldozatok a junta intézkedéseiben — a béremelések elmaradása, áremelkedések, elbocsátások — máris körvonalazódnak. Pinochet tábornok most mégis újból azt ígérte, hogy a dolgozók vívmányait nem éri bántódás. Nyugati hírügynökségek tudósítóinak feltűnt, hogy a junta elnöke semmiféle konkrét gazdaság-fejlesztési tervet nem ismertetett. 1973. X. 13. Gépkocsiárak leszállítása (Folytatás az 1. oldalról) natkozott. A használt gépkocsik eddigi átruházási illetéke — a gépkocsi korára és típusára való tekintet nélkül — egységesen 600 korona lesz. A Szövetségi Árhivatal a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányelnöksége határozatának értelmében 1973. október 15-től a személygépkocsik kiskereskedelmi árát a következőképpen módosítja: JAPÁN KÜLDÖTTSÉG A KÜLÜGYMINISZTERNÉL