Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-21 / 225. szám, penrtek

mm DIMITROV. AZ ANTIFASIZMUS HŐSE 1933 februáriában a hitlerlsták hallatlan provokációt haj tottak végre — felgyújtották a Reichstagot, a német parla ment épületét, hogy ennek ürügyén nyíltan üldözhessék az ország haladó erőit, feloszlathassák a Német Kommunis­ta Pártot. A gyújtogatással vádolt kommunisták között volt Georgi Dimitrov a bolgár és a nemzetközi kommunista moz­i/alom neves vezető egyénisége. Negyven éve, szeptember 21-én kezdődött a lipcsei per, amelyen Dimitrov hősi ma­gatartásával, bátor érvelésével erkölcsi politikui csapást mért a fasizmusra. Ez alkalomból részletet közlünk Fábry Zoltánnak 1953 ban irt cikkéből. NÉPSZERŰ A PÁRTSAJTÓ Ma már igen kevés ember tudna meglenni újságolvasás nél kii!. Igen, megnövekedett igényeink az újságolvasásra is vo­natkoznak. Ez pedig azt is jelenti, hogy nem mindegy szá­munkra mit olvasunk. A mai olvasó joggal elvárja, hogy a saj­tó idejében tájékoztassa a legfrissebb külföldi és hazai ese­ményekről, eligazítsa az információk áradatában. A hírek és hírmagyarázatok mellett persze arra is kíváncsi, milyen ered­ményeket érünk el — s hogyan érjük el őket — a termelés, az országépítés minden szakaszán. Az olvasó meg akarja tud­ni, kik állnak az eredmények mögött; meg akarja ismerni a jó, a hasznosítható tapasztalatokat, a bevált munkamódszere­ket. Természetesen, a fogyatékosságok leleplezését, a hibák és elkövetőik bírálását is elvárja a sajtótól. Ugyanakkor szó­rakozást, felüdülést is kell nyújtania az újságnak, az olvasó ' számára. Tömören szólva igényes, színes, objektív újságra van szükség. Mindez nem jelenti azt, sőt egyenesen lehetet­lennek tartja, hogy ún. „szenzációs“ újság kerüljön az olvasó kezébe. Az álszenzációkat tartalmazó bulvárlapokra semmi szükségünk, s nem is igénylik dulgozóink. Ellenkezőleg: egyre igényesebb és objektívabb a mai olvasó. Ez abból is látszik, hogy a mindig tárgyilagosságra törekvő és valóban igényes párisajtő egyre nagyobb népszerűségnek örvend. S hogy meny­nyire megelégelték az emberek az álszenzációkat és az olva­sók tudat félrevezetését, az abból is látszik, hogy ma több újságot olvasnak, mint 1968-ban és 1969-ben, amikor a lapok szinte versengtek, melyik tud több „szenzációval“ szolgálni olvasóinak. A pártsajtó és a pártos sajtó teljesen egyértelmuen állást foglal a hazai és külföldi eseményekkel kapcsolatban, soha­sem hagy kétséget az olvasóban. Az olvasó pedig el is várja a szókimondást, a nyíltságot. Érthető tehát, hogy a pártsajtó ma már nem csupán a kommunistáknak a kedvelt lapja, hanem a pártonkívülieké is. Sokan eppen a pártsajtó állandó olvasá­sának köszönhetik, hogy teljesen megértették a kommunista párt politikáját, melynek megvalósítása valamennyiünk érde­ke. Olyanok is akadnak, akik a pártsajtó olvasása révén egé­szen addig az elhatározásig eljutottak, hogy a dolgozók él­csapat á l>e lépnek. Üzemeinkben, faltainkban es városainkban egyaránt állan­dóan emelkedik a pártsajtó olvasóinak és állandó előfizetőinek a száma. Példaként bármely üzemet, községet, járást vagy ke­rületet említhetnénk. Ügy véljük azonban, egyetlen járás példája is eléggé szemlélteti állításunk alaposságát. A Nové Zámky-i |érsekújvári) járásból hozunk fel néhány konkrét adatot. A kommunisták a Pravdá ból naponta 4155 példányt járatnak a járás területén, az SZLKP KB magyar nyelvű napi­lapjából, az Új Szó-bol pedig 2U55 példányt. Ezenkívül 650 „Hlas ľudu“-t és 61 Rudé právo-t járatnak a járás kommunis­tái. A pártonkívüliek 1108 Pravdá-t, 4Ü30 Űj Szó-t, 255 Hlas ludu-l és 4 Rudé právo-t járatnak. Ezenkívül a különféle szer­vezetek is járatnak pártsajtót — 990 Pravdá t, 513 Űj Szó-t, 980 Hlas fudu-t, 129 Rudé právo-t. Az újságárusoknál 1412 Pravda, 1954 Űj Szó, 718 Hlas fudu, és 91 Rudé právo fogy el naponta. Összesen tehát 7665 Pravdá-t, 8552 Űj Szó-t. 2602 ltlas Indu l és 285 Rudé právo-t olvasnak naponta a járás dol­gozói. Csak az érdekesség kedvéért említjük meg, mennyi saj­tótermék fogy el a járás némelyik városában, illetve községé­ben. Érsekújvárban 5830, Štúrov nhan (Párkányban) 1850, Šu- ranyban (Surányban) 1300. Bánovban 615 példány stb. Az érsekújvári járásból vett példák világosan bizonyítják a pártsajtó népszerűségét. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy nincsenek további tartalékaink az olvasótoborzáshoz. Éppen ezért a partszervezeteknek újra kell értékelniük a pártsajtó járatásának kérdését. Már csak azért is, mert még mindig akadnak kommunisták, akik nem járatnak semmilyen pártsaj­tót. El kellene érni azt is, hogy a pártonkívüli tisztségviselők, mesterek, csoportvezetők, a szocialista brigádok vezetői, a tö­megszervezetek elnökei rendszeresen olvassák a pártsajtót. A pártsajtó propagálása érdekében az eddiginél jobban ki kel­lene használni a szemléltető propaganda és a személyi agitá­ció lehetőségeit. Minden alapszervezetben és munkahelyen meg kell találni a módját a pártsajtó propagálásának, ami az ideológiai tevékenység egyik eszköze, hiszen a pártsajtó ol­vasása egyben a CSKP politikájának megismerését jelenti. FÜLÖP IMRE MÁR SZÜRETELNEM Dimitrov kontra Göring: a gyújtogatási per idejéből szár­mazó lapok és könyvek ezzel a címmel jelzik a lipcsei per szenzációját és lényegét. Két névre . egyszerűsítve, két világ csapott itt össze. Es ez össze­csapásból megszületett a fasiz­mus kezdeti elmarasztalása és a kommunizmus felmentése. Di­mitrov vádlottként kerüli a per tárgyalására, és mint <iz egész világ által igazoll hős hagyhat­ta . el küzdelme színhelyét. Ki ismerte eddig a nevét? A tár­gyalásról közölt jelentések ele­inte csak Van der Lubbe, Torg- les és „a három bolgár“ peréről beszéltek, aztán egyszerre csak Dimitrov és mindig Dimitrov! És ez az ember most már szu­verénül uralta a tárgyalótermet. Dimitrov bombaszenzáció lett, majd ennél is több: a lipcsei per hőse. A világ felgyúltan fi­gyelt és igent bólintott: már csak Dimitrov érdekelte. Di mitrov, a vádlott, aki vádló lett, a támadó, aki taktikájával f el - ingerll ellenfeleit, hogy aztán észrevétlenül egyre sikamlósabb talajra csábítsa őket, míg csak el nem csúsznak azon a bizo­nyos narancshéjon. Minden ma­gyarázat helyett álljon itt a „történelmi párbeszédként" el­könyvelt jelenet: Göring: Meg vagyok győződ­ve, hogy a bűnösöket, a gazem­bereket az önök soraiban kell keresni. Dimitrov: Van-e arról tudomá­sa a miniszterelnök úrnak, hogy ez a „bűnös világnézet“ a föld pgyhatodát kormányozza: a Szovjetunió? Göring: Sajnos! Dimitrov: Van-e arról tudo­mása, hogy ez a Szovjetunió diplomáciai, politikai és gazda­sági kapcsolatot tart fenn Né­metországgal és hogy megren­delései száz- és százezer német munkásnak adnak kenyeret? Göring: Majd én megmondom, hogy miről van a német nép­nek tudomása. Arról, hogy ön ide befurakodott, hogy felgyújt­sa a parlamentet. Az én sze­memben ön egy közönséges akasztófára való gazember! Bunger elnök: Dimitrov, már figyelmeztettem, hogy ne tart­son itt kommunista propagan­dabeszédet. Ne csodálkozzon aztán, ha a tanú úr ennyire ki­jön a sodrából. Dimitrov: Én nagyon meg va­gyok elégedve a miniszterelnök úr feleletével. Elnök: Hogy meg van-e elé­gedve, vagy sem, az engem nem érdekel. Megvonom a szót. Dimitrov: (iróniával): ügy lá­tom, miniszterelnök úr, hogy ön fél a kérdéseimtől? Göring (toporzékolva, öklöt rázva ordít): Mi jut az eszébe, csirkefogó! Vezessétek ki azon­nal ezt a kommunista gazem­bert! (A rendőrség, anélkül hogy bevárná az elnök intéz­kedését, végrehajtja a „tanú úr“ parancsát). Elnök (hogy megmentse a látszatot, utánuk ordít): Ki ve­le! Göring (tajtékzó szájjal kiált Dimitrov után): Csak innen, a bíróságtól kerüljön ki egyszer, majd akkor elbánunk magával! Ki csodálkozik, ha a nácisaj­tó e párbeszéd után ezeket írta: „Ha még vannak a botbünte­tésnek ellenségei, most belát­hatnák tévedésüket. Ennek a bolgár fickónak minden reggeli­re huszonötöt kéne kiszámolni a hátuljára. Ez jótékonyan be­folyásolná lelkiállapotát“. A bolgár Tickő azonban nem hagy­ja magát befolyásoltatni sem a toporzékoló Göringtől, sem a német lapoktól. Folytatja táma­dásait, és bár név szei'int sose vádolja Göringet a gyújtogatás megszervezésével, de amikor Mefisztóról beszél, mindenki tudja, hogy kit ért e fedőnév alatt. Dimitrov tudja, hogy van egy szerencsétlen, pénzen meg­vásárolt „Reichstagsbrand­Faust: Van der Lubbe... de én a Reichstagsbrand-Mefisztót ke­resem. Kérdéseim csak ezt szol gálják és semmi mást“. A hát­téri mozgató ördögök ilyenkor persze csak dühöngeni tudnak. Dimitrov, a vádlott, ízeire bont ja a vád alapvető hazugságát: a kommunista felkelés meséjét. Idézi Hitlert: „A készülő per ki fogja nyitni a világ szemét a gyújtogatási éjszaka szenzációi­ra, melyeket a megtalált anyag­gal bizonyíthatunk, amelyet azonban eddig, épp a vizsgálat­ra való tekintettel nem tárhat­tunk a világ elé.“ Erre a nyi­latkozatni támaszkodva „Dimit­rov vádlott megkérdezi a ház­kutatást vezető Heller rendőr- tanácsost, hogy van-e birtoká­ban egyetlen olyan dokumen­tum, melyből kiviláglik, hogy a német hatóságok február 20. és 28. között fegyveres Uommu nista felkelést vártak?“ Heller rendőrtanácsos: Nincs! Ezek után érthetővé válik, mért kellett a kérdezőt a per tartama alatt ötször kizárni a tárgyalási teremből! De mind­annyiszor, amikor Dimitrovot kizárták, lényegében a világot zárták ki. Mert ne feledjük el: a per belpolitikai célján túl, na­gyon fontos külpolitikai vonat­kozást is szolgált. A német fa­sizmus e perrel a kommuniz­mus ellen hangolt Európa szim­pátiáját igyekezett megnyerni. A tanúk ennek megfelelően val­lották, hogy Varsó, Bécs és Prága ellen hasonló merényle­tek készültek. Dimitrov a me­sékre így felel: „Mélyen meg vagyok győződve, hogy a gyúj- 1 togatás csak őrültek vagy a kommunizmus legnagyobb el­lenségeinek műve lehetett. De én szerencsére sem őrült, sem a kommunizmus ellensége nem vagyok. Dimitrov, aki a gyújtogatás időpontjában a münchen — ber­lini éjjeli gyorsban ült, ártat­lansága tudatában nem is sze­mélye megvédésével törődött, de főként és elsősorban a per politikai lehetetlenségének — a kommunizmus ellen emelt hamis vádnak — kimutatásával. E magatartását összegezve, az utolsó szó jogán csak ezt mondhatta: „Én itt a magam kommunista becsületét védem: a magam személyét mint meg­vádolt kommunista. Én itt az eszményemet, kommunista meg­győződésemet védem“. Ez a vé­delem annyira sikerült, hogy ítélethirdetés után, amikor Di­mitrov újra szót kért, az egész tekintetes bíróság menekiilés- szerűen hagyta el a termet. Di­mitrov tényleg győztesként ma­radt a porondon! Dimitrov kont­ra Göring: egy egész világ fi­gyelt fel a történelmi jelenetre. Az antifasizmus döntőn és el­határozón itt nyerte meg az el­ső csatát. Ötvenhét napig tár­gyalt a bíróság, hogy a végén az egyetlen elszigetelt Van der Lubbét ítélhesse halálra. A töb­bieket: a kommunistákat, akar­va, nem akarva fel kellett men­teni. A kommunisták felmenté­se egyjelentésű voll a fasizmus elmarasztalásával. Ha a kommu­nista vádlottak ártatlanok, ki a bűnös, és hol vannak az isme­retlen tettesek? A bíróság e lo gikus konzekvenciává! már nem törődött. Nem törődhetett, mert Göring tette nem eshet vád alá. De Göringet és a fasizmust mé­gis vád alá helyezték — Lon­donban. A kultúrvilág legjobb­jai, a legismertebb jogászok közreműködésével itt rendezték meg az „ellenpert“. Cáfolhatat- lanul bebizonyították, hogy Gö­ring SA-legényeivel mint gyúj­totta fel a termet, mint jutottak el a Reichstag szomszédságá­ban levő Göring-palota fűtési alagsorán ill a parlament épüle­tébe. Leleplezték az egész Van der Lubbe-komédiát, e szeren­csétlen áldozat tragédiáját, akit Hanussen hipnotizált az egész idő alatt (Hanussent a per után azonnal eltették láb alól.) A fasizmus minden dühe Di­mitrov ellen irányult. A lapok, hol mint „ördögien veszedel­mes fickót“, hol mint „szemte­lenül intelligens tömeggyilkost“ sugalmazták. Dimitrov „Az apo­kalipszis koronázatlan állata“ lett, „mely a mélységből okád­ja a tüzet“. A Leipziger Neueste Nachrichten Dimitrov bírósági szerepét már e beállításnak megfelelően nyugtázza: „Mind­egy, hogy mi.volt a szerepe a gyújtogatásnál. Annyi bebizo­nyosodott, hogy Dimitrov egy mérhetetlen dimenziójú morális gyújtogató... A kultúrvilág kell hogy a III. Internacionálé- nak ezt a testet öltött program­ját elnémítsa“. A kultúrvilág azonban másképp reagált. A vi­lág minden sarkából, a föld minden rendű és rangú embe­re, az apokalipszis réme helyett „hőst“ köszöntött: Dimitrovot. Annyira, hogy a csehszlovák kormány lapja, a Prager Presse már figyelmeztetőn és óva in­tett: „Épp kommunistáéi lenes szempontból hangot kell adni annak az aggálynak, hogy a né­met propaganda mohósága a bolsevizmus maimára hajtja a vizet“. A Gazetta Warszaeska ugyanilyen értelemben ír: „A per egyetlen eredménye, hogy a kommunista eszme, me­lyet lehetetlenné kellett volna tenni az újonnan nyert szimpá­tiákkal lényegesen megerősö­dött“. A fasizmus a lipcsei perben csatát vesztett, és ezt a csatát nem utolsó mértékben Dimitrov személye döntötte el, a vádlott vádat széttépő hallatlan erköl­csi potenciája. Ki, mi tudhatná ezt kisebbíteni? A nácik mégis megpróbálkoztak vele. Revolve- rező firkászok, külvárosi zug­ügyvédek módján dolgoztak: Di. mitrovot piszkos nőügyek ,.hő­sévé“ kenték. Megírták, hogy Dimitrov, „mint fajidegen ál­landóan német nőket zaklatott, és még a hetvenéves Schrei- berné asszonynak sem hagyott békét, aki szimpatikus germán vonásaival még vénségében is lángra tudta gyújtani az elvete­mült bolgár beteg idegeit“. Mo­rálisan lejáratni a morál hősét: ez a cél. A tárgyaláson egy ha­mis eljegyzési kártyával ope­rálnak, melynek tanúsága sze­rint a nős Dimitrov egy bizo­nyos Anny Krügerrel jegyben járt. Dimitrov felháborodottan tiltakozott, de Göring zugügy­védjei ezen a ponton mégis csa­tát nyertek: „Házasságszédel­gő!“ — botránkozott a nyárs­polgár, és most már elhitt min­den hazugságot, hogy aztán évek múlva mint Hitler rabló- hadjáratainak eszköze és áldo­zata rábébredjen a rettenetes csalárdságra: a fasizmus uszító hazugságlényegére, mely pedig már itt, a lipcsei perben ország­világ előtt nyíltan lelepleződött. A hazugsággal, görögtűzzel és csinnadrattákkal elhódított né­metek nagy része akkor még nem tudta az igazságot, mely­nek a mi Nejedlý professzo­runk adott hangot, amikor a lipcsei per előtt a prágai német követhez intézett levelében ezt írta: „ma már minden gyerek tudja, hogy mi az igazság a Re­ichstagsbrand ügyében. Dimitrov ezt a szégyent a lipcsei perben a kommunizmus javára akkumulálta. E szégyen- teljes valóság leleplezésében, megbélyegzésében, tudatosításá­ban lett hős. És igazi hősnek megfelelően — szerény. Ami­kor szabadulása után, 1934. feb­ruár 27-én Moszkvába érkezik, ezeket mondja: „Ogy látom, hogy minket itt éppen úgy, mint a külföldi sajtóban érdé men felül dicsértek... Mi a fa­sizmus és kommunizmus né­metországi frontján lettünk ha­difoglyok, a polgárháború fog­lyai. A bíróság előtt tehát a ka­pitalizmus és proletariátus, a fasizmus és kommunizmus, a kapitalizmus és a Szovjetunió közt dúló harc egvik frontsza- kaszán mi csak kötelességün­ket teljesítettük: harci felada­tunkat. És mi leeinbb erőnk és tudásunk szerint vereked­tünk... Úgy vélem, hogy a fa­siszta reakció, a háborús uszí­tok elleni harc nem érdem, de kötelesség“. Dimitrov köteles­ségtette világot felfigyeltető történelmi lény lett. A Vihorlat déli lejtőin beé­rett a szőlő és Kelet-Szlovákia egyik legnagyobb szőlőtermesz­tő üzemében, a Michalovcei Állami Gazdaság több mint 390 hektáros szőlészetében megkez­dődött a 29 napra tervezett szüret. Kelet-Szlovákiában elég sok helyen panaszkodnak arra, hogy a lisztharmat, peronoszpó- ra és egyéb betegség jelentős károkat okozott a szőlőkben. A Michalovcei Állami Gazda­ságban még 21 nappal a szüret előtt is többször permeteztek, s ennek köszönhető, hogy az említett károkozókat időben ár­talmatlanná tették. Ezért derű­látóak, és remélik, hogy a ter­vezett 47 mázsás átlaghozamot legalább öt mázsával túlszár A kelet szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozói ezek­ben a napokban igyekezetüket a kukorica sílózására és a bur­gonya betakarítására összponto­sítják. A kelet-szlovákiai mező­gazdasági Termelési Igazgató­ság tájékoztatása szerint a mun­kálatok jó ütemben haladnak. A kerületükben eddig a beül­tetett földterület 43 százaléká­ról gyűjtötték be a burgonyát. A munkával a poprádi, svidníki, Stará Ľubovňa-i járásokban ha­ladnak a legjobban. Jelentős se­gítséget nyújtanak a munkában nyalják. A Müller-Thurgau bor­szőlőből 120 mázsás, a zöld- szilvániból 80 mázsás hozamot várnak. Az előzetes számítások szerint 14 millió korona érték« bruttó bevételre számítanak az idei szőlőtermésből. A borászati üzemnek 134 vagon borszőlőt eladnak, 55 vagon termést pedig a tibavai saját pincészetükben dolgoznak fel. Az előre kidolgozott harmono­gram szerint naponta 7—9 va­gon szőlőt szállítanak a borá­szati üzembe, 2—3 vagonra va­lót a tibavai pincészetbe. Mind­ehhez naponta 500—800 szüre­teiére van szükség. A michalov­cei üzemek és iskolák segítsé­gével ezt a kérdést is megold­ják. íik) az iskolák SZISZ szervezetei. Ha az időjárás továbbra is ked­vező marad, akkor előrelátható­lag néhány héten belül végez­nek a burgonya begyűjtésével. A kelet-szlovákiai kerületben a vranovi, svidníki és bardejO’ vi járásokban az idén nem for­dítottak kellő figyelmet a kuko­rica silózásának a megszerve­zésére, ezért ebben a munká­ban lemaradtak a többi járás­hoz viszonyítva. Ennek követ­keztében az őszi vetések mint­egy 20 százaléka agrotechnikai határidő után kerül a földbe.-szák Serény munka a földeken Cl sző 1973. IX. 21. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom