Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-15 / 220. szám, szombat
A TERMÉSZET SZERELMESE 100 ÉVE SZÜLETETT MAX ŠVABINSKÝ 50 EVES A SZLOVÁK MAGNEZITMI)VEK JELSAVAI ÜZEME A Szlovák Érchegység déli lejtőjén, Gömör szívében fekszik JELÖAVA tlolsva), Szlovákia legidősebb bányavárosainak egyike. Létezéséről az első feljegyzés 1061-ből származik, amely német telepesek érkezését örökíti. A másik, 1243-ból származó, Jelšavával kapcsolatos feljegyzés már valamilyen „vasas vállalat“ létezéséről tesz említést. A XIII. század végén Jelšava már nagy község, ahol a bányászat és kohászat létezik. A nyersmagnezit számos lelőhelyei, a pörkölt magnezit jó árának híre néhány vállalkozó szellemű embert a magnezit jö- vesztésére és égetésére csábítja. 1893 júniusában a város főkönyvelője azt javasolja a városatyáknak, küldjenek bizottságot a határba, a feltételezett lelőhelyek felkutatására. így történt, s néhány hónap múltán Uhliarik Béla budapesti, vállalkozó személyében megje lent az első komoly érdeklődő a magnezit iránt. Már 1894-ben a Plešivec (Pelsőc)—Muráfi (Murány) közti vasútvonal kiépítése után két kemence épült itt a mész, dolomit és később a magnezit pörkölésére. Kezdetben primitív körülmények között folyt a munka, a bányákban két műszak alatt hetven és a kemencék körül harminc munkást foglalkoztató üzemben. A napi teljesítmény 3—7 tonna pörkölt (égetett) magnezit volt abban az időben. A Teplá Voda-i kemence 1905-ben 3621 tonnát, 1913- ban a legtöbbet — 8700 tonnát —, 1922-ben már csak 2613 tonnát termelt. Az első világháború idején született meg egy új magnezit üzem felépítésének a gondolata. Ennek megvalósítására, a jelenlegi „régi üzem“ felépítésére — tekintettel a háborús körülményekre — a fiatal, éppen születőben levő első köztársaság területén uralkodó politikai helyzet felmérése után került sor. '— 1923. szeptember 16-án gyújtották be az első kemencét Teplá Vodán s attól a perctől kezdve íródik a jubiláló mag nezit üzem története. A félév- százados üzem múltját, eddig elért fejlődését, annak vezetője, Ondrej FURMAN elvtárs segítségével elevenítettük fel. — Az elmúlt ötven észtén dőben több politikai, tudományos-műszaki és forradalmi változásra került sor — mondotta az üzemvezető. — E változások közepette éltek, dolgoztak és harcoltak a jolsvai üzem munkásai is. Belekóstoltak a burzsoá köztársaság, a megszállás 6s a második világháború alatti kizsákmányolás tjesentyés ízébe. A felszabadulás utáni 28 év alatt lelkesen dolgoznak a szocializmus építésében. Köztudott, ebből az alkalomból azonban mégsem hallgathatom el, hogy a felszabadulást megelőző időszak a leggyászosabb emlékeket hagyta maga után üzemünk dolgozóiban. A kapitalisták felépítették az üzemet, de arra nem gondoltak, milyen feltételek közölt fognak benne dolgozni a munkások. Minden tonna magnezit a kemény, kérges tenyerű bányász- kezeken ment keresztül. A kemencék mellett csak teljesen egészséges, erős férfi bírta a munkát. Nem volt ritkaság, amikor a pörkölőnél eszméletüket veszítve estek össze a kíméletlen feltételek között dolgozó munkások. A munkában viszont nem volt alkalmuk válogatni. Az éhség, szegénység, munkanélküliség, állandó fekete árnyként kísérte őket. Csak olyan munkát vállalhattak, amilyet felkínáltak. A magnezitet Dúbrava legkülönbözőbb helyein jövpsztették, egy műszak alatt 80—120 cm-es teljesítményt értek ei a kézi erővel „üzemeltetett“ vasrudakkal végzett fúrásoknál. A jelenlegi „régi üzem“ építésével gyakorlatilag új gazdasági Időszak kezdődött a környező falvak munkásainak életében. A „Kohútik“ domb északnyugati oldalán, Teplá Vodán, közel 22 hektáros területen felépített és ötven évvel ezelőtt beindított üzem nyolc aknakemencével, két gázgenerátorral és egy elektromagneti- kus dúsítóval kezdte el a működését és még 1923-ban 2813 tonna pörkölt magnezitot termelt. Az első huszonkét esztendő alatt — 1945-ig - átlagban 200 —300 embert foglalkoztatott az üzem, a gazdasági krízis éveiben, például 1932-ben csupán kilencvenketten dolgoztak. Jelenleg több mint kétezer dolgozó alkotja a jubiláló üzem munkaközösségét. Érthető, hogy az üzem vezetője, Furman elvtárs is legszívesebben a felszabadulást követő esztendőkre emlékszik visz- sza. Hiszen három nappal a felszabadító szovjet egységek bevonulása után gyülekeztek a munkások, hogy rendbe tegyék, felújítsák a fasiszta hordák által kifosztott üzemet. A bányászmunka elsőrendű, hősies munkakörré változott a szocialista építés folyamán. De változnak a jogok és kötelességek is. Az egyszerű ember is gyorsan megérti, érzi, hogy hazájában, falujában és üzemében joga van beleszólni a fejlemények alakulásába, Ö maga saját sorsának irányítója. A lelkes építőmunka óriási méreteket öltött ebben a magnezit üzemben is. A kétéves és ötéves terveket határidő előtt teljesítették. Nem véletlenül nyerte el az üzem a „Munkában elért hősiességért“ kitüntetést, tíz miniszteri vörös zászlót, és 1963-ban Munkaérdemrendet kapott. Az üzem 167 dolgozója állami kitüntetés tulajdonosa, hatan a szocialista munka úttörői, százharmincket ten a minisztérium, illetve a vállalat példás dolgozója címet viselik. A szocializmus példás építői, a kommunista párt és az ország hűséges fiai nőttek ki a jubiláló üzemben. A Szlovák Magnezitművek jolsvai üzeme történetének legújabb fejezete 1963-mal kezdődik. A CSKP KB elnöksége 1962-ben meghatározta a mag- nezitipar fejlesztésének koncepcióját, majd ezzel kapcso latban a kormány is megtette a szükséges intézkedéseket s ezek alapján az akkor negyvenéves üzemben, csaknem egy- milliárd korona ráfordítással, 21 hazai, egy szovjet, három NDK, egy NSZK és három svéd vállalat bevonásával, jelentős beruházási építkezés vette kezdetét. 1964-ben megindul a rotációs kemencékkel működő új üzemrészleg építése, amely 1973 első felében befejeződik s ezzel egy hatalmas műszaki fejlődés időszaka zárul le az üzem életében. Mindez döntő kihatású a termelésre s hazánk egész magnezitiparára. Az 1963-as évhez viszonyítva ötszörösére nőtt a termelés. Az öreg aknakemencék ma már csak történelmi emlékként szerepelnek az üzemben. Helyüket modern rotációs kemencék vették át. Az üzem rohamos fejlődésével párhuzamosan fokozódott a dolgozók nuinkakezdeményezé- se, ami értékes felajánlásokban, ezek sikeres teljesítésében nyilvánul meg. A vállalások értéke évente több millió korona. Tavaly például 7,6 millió korona értékű vállalást teljesítettek. Az idén a Februári Győzelem 25. évfordulója tiszteletére 4,4 millió korona értékű vállalást fogadlak el az üzem dolgozói s ennek teljesítéséről a közelmúltban személyesen tett Jelentést Furman elvtárs és az üzemi küldöttség többi tagja Jozef Lenárt elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, az SZLKP KB első titkárának, akit egyúttal meghívtak a jolsvai magnezitüzem félévszázados jubileumi ünnepségeire. KULIK GELLÉRT „Csodálni a természetet mindig és mindenütt, ez az élet értelme“ — ez volt a 20. század jeles cseh festőjének és grafikusának, Max Svabirtskýnak a művészi hitvallása 18 éves korában, 1891-ben, közvetlenül a prágai Képzőművészeti Akadémiára való beiratkozása előtt. Ez a meggyőződés végigkíséri Švabinskýt egész életén. Segítségével könnyen áthidalja a századforduló művészetének válságos éveit, amikor a legtöbben elfordulnak a realitástól, s művészetük beteges szubjektivizmussá fajul. Főiskolai tanárának, Pirnérnek. a hatására egy ideig ő maga is a preraf- faelista spiritualizmus rabja (pl- a „Lelkek egyesülése“ c. művében). A morva |kromörízi) származású grafikust, rajzolót és festőt azonban a vele született természe ti mád a to osa khamar visszatéríti a valóság ábrázolásához. Műveiben mégis mindvégig szerepe van egy bizonyos fajta miszticizmusnak ás egzo- tizmusnak. így válnak rajzai és festményei reális részletekből felépülő költői víziókká. A hetven éven át aktívan működő Svabinský szinte hihetetlen mennyiségű ceruza-, szén- és tollrajzot, a grafikában kőnyomatot, maratással és hidegtű technikával készült Aunkát hagyott hátra. Grafikáinak túlnyomó részét fametszetben oldotta meg, ezek közül leghíresebbek a „Beszélő múzsa“ és a „Paradicsomi szonáta“ címűek. Bravúros technikával készített munkáinak zöme tájkép, vagy A prágai Odeon Kiadó olvasó- klubjában jövőre kiadják Jókai Mór „Egy magyar nábob“ című regényét. A klubnak több mint kétszázezer tagja van. A kiadó így indokolta újságírók előtt Jókai említett művének kiadását: „Jókai a cseh olvasók előtt még mindig nagy népszerűségportré, de kedveli az antik mitológiából és a bibliából vett motívumokat is. Formáit és képeinek kompozícióit gyakran a reneszánsz és barokk művészetből meríti. Tájképei, részletes növény és állattanulmányai (pl. pisztráng- és lepkesorozata stb.) szinte illatot, színt, fényt és mozgást sugároznak a nézőre. Közülük a szlovákiai Felsőgaram, Murányi fennsík és az Alacsony Tátra vidékén készített rajzait és litográfiáit futó benyomások ihlették. Arcképei megörökítik a cseh nemzet kiválóságait is, mint pl. fívorákot, Smetanát, Jirásekot, Mánest, Fűtikot, stb. A hazai művészeti hagyományokra támaszkodva M. Aleš és J. Mánes „nemzeti művészetének“ huszadik századi folytatójává vált, s élete végén a „nemzeti művész“ ranggal illették. Széleskörű grafikai munkás- sán kívül (bélyegtől a plakát- formátumig), mint említettük, foglalkozott a festészettel is. Monumentális festményei közül említésre méltó az impresszionizmus hatására utaló „Sárga napraforgó“, a „Nagy családi portré“ és a „Műterem". Legnagyobb olajfestménye az „Aratás“ a termékenység allegóriája, melyet barokkos robusztusság jellemez. Prágában nem egy freskót készített, s dolgozott az ottani Szent Vitus katedrális üvegablakain is. Az élet szeretetét tükrözik utolsó litográfiái is, a monumentális „Melankólia“ és a „Béke és leszerelés“. LEVICKÝ TAMARA nek örvend, s népszerűsége vetekedik Jirásekével“. Az olvasóklubban ezen kívül további tizennyolc mű jelenik meg, részben külföldi és hazai klasszikusok, részben pedig a XX. századbeli szovjet, német, francia és cseh irodalom kiváló alkotásai. fsmf M. Svabinský: Alacsony tátrai táj JÓKAI NÉPSZERŰSÉGE CSEHORSZÁGBAN Segítsünk rajtuk mindnyájan! Az utcákon dülöngélő, nem mindig pallérozott modorban társalgó (sokszor csak önmagában beszélő) ittas ember nem a legjobb benyomást gyakorolja ránk. Az alkoholisták több fajtáját ismerjük. Van, aki néhány féldeci elfogyasztása után sétáltatni viszi „élet-tragédiáját“, mondván: nem értik meg őt, mellőzik, pedig ő megmutatná, de ... és ekkor feletteseinek a nevét sorolja fel, akik — mint mondja — „fűrészelik“ őt. Vannak azután az úgynevezett nagylegények. Elég hallaniuk egy, talán nem is hozzájuk intézett, de általuk rosszindulatú „bökölődzésnek“ hitt megjegyzést, felugranak az asztaltól, s ha valaki ebben meg nem akadályozza őket, könnyen tettlegességre ragadtatják magukat. Az alkohol sok bajt csinált már. Valaki találóan rímjátékot is faragott az italozásról így valahogy: „Az alkohol bajt kohol“. így van, mert az ittas ember tulajdonképpen nem ura önmagának, ki van szolgáltatva a szesz hatásának, s attól függően viselkedik, hogy menynyit és főleg mit ivott. Jámbor emberek a „mennyei nedűtől" megtáltosodnak, erős, munkaképes férfiak enerváltakká, fáradékonyakká válhatnak. Az alkoholizmus kapcsán eddig csak az egyénről esett sző, pedig szélsőséges viselkedése a vonatkozó személyen kívül érinti a családját, munkakörnyezetét, de még a gyanútlan utcai járókelőket is. Aki a sárgásán, barnásan, zöldes csillogó, olajosán gyönygyöző szeszes folyadékok rabja, azon túl, hogy rongálja egészségét, pokollá teheti felesége, gyermekei, rokonai életét, nem is szólva a munkahelyéről, ahol — mivel késik vagy „másnapos“ — a többieknek kell rá dolgozniuk. Egyszóval mindenképpen '.táros és egyben kóros szenvedélyről van szó, melynek felszámolásával a különféle társadalmi szervezetek és intézetek is foglalkoz- nak. Hazánkban az alkoholellenes harc negyedszázadra tekint vissza. Egészen pontnsan 1948 szeptemberében alapították meg Prágában a második számú egyetemi klinika pszichiátriai osztályán azt a szakosztályt, ahol tudományos móaszerekkel kezelik az alkoholistákat. Igen, kezelni kell őket, mert az alkoholizmus betegség és tegyük hozzá, komoly betegség. A 25 évvel ezelőtti, egy szobából álló alkoholelvonó részleget azóta kiépítették. Bevezették a 12 hétig tartó „bentlakásos“ intézeti kezelést, ahol az alkoholizmus gyógyítása terén szerzett hazai és külföldi tapasztalatok felhasználásával gyógyítják az ápoltakat. A kezelő személyzet munkáját -akkor koronázza siker, ha a beteg a kezelés után teljesen absztinenssé válik, ennek elérése azonban nem mindig sikerül. Az intézet többéves tapasztalatok alapján összeállított kimutatása szerint az ápoltak 55 százaléka a kezelés után számított egy évig nem hódol korábbi káros szenvedélyének, tartósan azonban csak minden tizedik ápolt lesz absztinens. Az alkoholizmus az a terület, ahol az egészségügy és a társadalmi szervezetek, nemzeti bizottságok, kulturális-felvilá- gosító munkát végző intézmények hatás- és jogköre összemosódik. A szeszimádat nemcsak betegséget, hanem társadalmi károkat is okoz, ezért üldözése, illetve elhárítása, s főleg a mindenekelőtt megelőzése komplex feladat, melynek végrehajtásából az említetteknek egyaránt ki kell venniük a részüket. Mi sem lenne könnyebb, mint egy adminisztratív intézkedés: alkoholista? vigyék elvonókúrára és kész! Ezzel sohasem küz- denénk le ezt a káros szenvedélyt. Az elvonókúra tulajdonképpen az utolsó állomás, ahol agy iszákos ember kiköthet. Rengeteg lépcsőfok előzi ezt meg. Főleg ezeken kell „járni“. Alkoholmentes italunk már van bőven, cikk, szakírás is jócskán jelenik meg a lapokban az alkoholizmus káros hatásáról, mindezekből azonban valahogy maga az ember hiányzik. Statisztikák, elrettentő számadatok sohasem helyettesíthetik a jószándékú közeledést, a humanizmus áthatotta szavakat. Az alkoholisták között sok a magányos ember. Közülük sokan talán maguk se tudják, miért isznak? A nemzeti bizottságok képviselői felkereshetnék ezeket az embereket, ha pedig munkaközösségben élnek, izolálás és lenézés helyett őket is meghívhatnák a közös kirándulásokra, baráti összejövetelekre, hogy a bennük levő kisebbségi érzést ezzel is mérsékelnék. Ez utóbbit a már említett prágai szakintézet dolgozói is végzik, mert az ápoltak részére ismerkedési esteket, közös vacsorákat, kirándulásokat, kultúrműsorokat szerveznek. Az alkoholizmus indítéka több tényező is lehet. Családi villongások, pályatévesztettség, rossz társaságba való keveredés, de kiválthatják munkahelyi problémák is. Ezért ezek tisztázása céljából kell beszélni az italos emberekkel, meg kell találni, fel kell számolni azt a gócot, mely tulajdonképpen elindította az illetőt a lejtőn. Ebben nyújthat nagy segítséget a vöröskereszt, a nemzeti bizottság, de egy-két igazi jőbarát is. Minden ember szellemi és fizikai munkájára szüksége van társadalmunknak, éppen ezért az alkoholizmus elleni harcot ne bízzuk csupán egy-két intézetre, hanem valamennyien, az adott lehetőségeken belül vegyük ki részünket e betegség megelőzésében vagy a már kigyógyított személy visszaeséstől való megóvásából. Segítsünk rajtuk mindnyájan! A fennállásának negyedszázadát most ünneplő prágai első gyógyintézet is amennyire a körülmények engedik — személyes kapcsolatot tart egykori ápoltjaival. Ebben az évben is meghívták egykori pácienseiket az intézet fennállása óta immár ötödször megtartott baráti összejövetelre, melynek keretében elbeszélgettek ápoltjaikkal és Jó tanácsokkal lát ták el őket. (k. 1.) L973. IX. 15.
