Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-12 / 217. szám, szerda

* BARÄTI HADSEREGEK III. NYÄRI SPARTAKIÄDJA Győzött az igazi sportszellem. Labdarúgó-táblátok KELET-SZLOVÁKIA I/A OSZTÁLY a jobb felkészültség Hazánkban befejezték a baráti hadseregek III. nyári sparta kiadjanak küzdelmeit, amelyeket a közönség mindenütt nagy érdeklődéssel kísért. KOSÁRLABDA A csehszlovák kosárlabdázók ezüstérmet szereztek, míg az arany a szovjet csapatnak ju­tott és a bronzérmet a bolgárok viszik el. A csehszlovák csapat második helye ilyen erős me­zőnyben feltétlenül sikernek számít. A döntőben az addig két veretlen, a Szovjetunió és Cseh­szlovákia találkozott, a szov­jet együttes 103:85 (61:39) arányban szerezte meg a győ­zelmet. Így tehát továbbra is övé maradt a győztesnek kijá­ró kupa, amelyet előzőleg Ki- jevben hódított el. A csehszlo­vák csapat legeredményesebb­jei: Kos (26), Huminel (16), és Pekárek (14), a szovjet együt­tesé Bjelov (27), Miloszerdov (24), Novikov (18) voltak. A találkozót a lengyel Wezyk és a magyar Karner vezették. A kosárlabda-torna legjobb ötösének a következő játéko­sokból álló csapatot minősítet­ték: Pejcsev (bolgár), Bjelov (szovjet), Bobrovský, Hummel, Kos (mindhárom csehszlovák). A legeredményesebb Pejcsev volt 135 ponttal. Utána a len- . gyei Durejko (117) és a magyar Gyurasics (95) következett. 1973. IX. 12. Növeli előnyét a Dukla? Ezen a héten két fordulót bo­nyolítanák le az I. labdarúgó­ligában. A 6. forduló összes mérkőzésére ma kerül sor. A táblázat élén álló Dukla előtt Itt a nagy lehetőség, hogy nö­velje előnyét, mivel otthon ját­szik a Baník Ostrava ellen, míg a második helyezett Slo­van Bratislava idegenben, Zili- 'ián szerepel. Nincs kizárva, hogy a Slovan pontot vagy pon­todat veszít, így a prágai kato­nák győzelem esetén két, illet­ve három pontra elhúzhatnak a mezőnytől. Prágában rangadóra kerül sor a Slávia és a Sparta között. A Slávia a 9. helyen áll, de csak egy pont választja el őt nagy vetélytársától. Kelet-Szlo- vákiában is rangadót játsza- hak. A Tatran PreSov a Dukla elleni sikertelen mérkőzés után most a Lokomotíva ellen akar­ja bebizonyítani, hogy a szom­bati 2:4 csak „rövidzárlat“ volt. A liga két újonca, az Inter Bra­tislava és a Bohemians Praha csapatai közül a prágaiak sze­repelnek eddig sikeresebben. Az utolsó helyen álló Internek nem mindegy, hogy milyen eredményt ér el a zöld-fehérek ellen. Egy esetleges vereség nagyon megnehezítené a sárga­feketék helyzetét. A további mérkőzések: Zbrojovka Brno — Spartak Trnava, Skoda Plzeň — teplice. (ie) A külföld labdarúgása ■ Labdarúgó-VB selejtező mér­kőzésen Argentína 4:0 (2:0) ará­nyú győzelmet aratott Bolívia fö­lött. Góljait Brlndlsl (2) és Alaya (2) lőtték. ■ Utánpótlás-válogatott találko­zón Franciaország együttese 2:1 arányú vereséget szenvedett a Vendég Finnországtól. ■ A mára tervezett NDK—Bul­gária nagyválogatott és utánpót­lás-válogatott mérkőzést a vendé­gek lemondták. ■ A. Hardaker, az angol labda­rúgó-liga főtitkára ünnepélyes ígéretet tett Ramsey szövetségi kapitánynak, hogy a klubok min­den segítséget megadnak a válo­gatott előkészületeihez. Ennek tu­datában Ramsey már az osztrákok elleni, szeptember 2ö-án sorra ke­rülő barátságos mérkőzés előtt néhánynapos edzőtáborozást ter­vez. ■ Zaire és Marokkó labdarúgó­válogatottja a FIFA döntése ér­telmében december 9-én és 23-án vívja VB-seleJtezőjét az afrikai csoportban. ■ Svédországban a 19. forduló volt soron és az éllovas Aatvida- berg (34 pontja van) 4:1 arány­ban győzött a Saab együttese fö­lött. Az Osters, amelyik 9 ponttal lemaradva a második helyen ta­nyázik, Idegenben ért el 2:2 ará­nyú döntetlent az Elfsborg ellen. A kosárlabda-torna táblázata: 1. Szovjetunió 6 6 0 608:467 12 2. Csehszlovákia 6 5 1 598:495 11 3. Bulgária 6 4 2 525:455 10 4. Lengyelország 6 3 3 546:486 9 5. Magyarország 6 2 4 500:508 8 6. Kuba 6 1 5 412:461 7 7. VDK 6 0 6 385:702 6 ÚSZÁS Zilinán az úszóversenyek befejezése után a szovjet csa­pat másodedzője, Szkripcsenkov a következőket jelentette ki: „2ilináról teljesen elégedetten távozunk. Itt 12 érmet kíván­tunk szerezni és huszonkettőt sikerült: Együttesünk kiválóan fölkészült, de sokat köszönhe­tünk azoknak a nagyszerű fölté­teleknek, amelyek a žilinai uszodában vártak ránk. Csodá­latra méltó volt a rendezők gyorsasága, rátermettsége és tárgyilagossága.“ Az úszók egyébként öt orszá­gos, 14 spartakiád csúcsot állí­tottak föl. A legeredményesebb­nek a szovjet Nemsilov bizo­nyult, aki a 200 méteres pillan­góúszásban 2:07,7 perces idő­vel állított föl spartakiád-re- kordot. Versenyen kívül meg­döntötte a szovjet 100 méteres pillangóúszás csúcsát is, 57,7 mp-es idővel. Az úszóversenyek látogatott­ságára jellemző, hogy azokat 4600 néző tekintette meg. Az érmek: 1. Szovjetunió 12 8 2 2. NDK 2 3 2 3. Magyarország 12 3 4. Csehszlovákia — 16 5. Lengyelország — 12 6. Bulgária — .— — 7. Románia — — — LÖVfSZET Plzefíben a liadipuska ver­sennyel fejezték be a lövészet küzdelmeit. A 3X20 lövésből álló sorozatban a szovjet Agisev bizonyult a legjobbnak, a len­gyel Siemionov és az ugyancsak szovjet Daniilcsenko előtt. Sor­rendben 564, 562, 555 találatuk volt. Csapatban: 1. Szovjetunió 2206 (spartakiád-csúcs), 2. Len­gyelország 2179, 3. Csehszlová­kia 2148 (országos csúcs), 4. Koreai NDK 2145, 5. Magyaror­szág 2104. A Reuter munkatársa a férfiak kétnapos küzdelméről így Irt: „Ritka dolog sportban, ha a jósla­tok beteljesülnek. Most ez a kü­lönleges helyzet állt elő — mivel legtöbben a Szovjetunió elsőségé­re szavaztak. Nos, a szovjet csa­pat bebizonyította: a legegysége­sebb, legerősebb jelenleg Európá­ban. Persze, győzelme nem volt ilyen sima, a második napon az NDK versenyzői többször is az él­re kerültek . . .“ A cikk Írója a IV. EK legna­gyobb meglepetésének az angol futók szereplését tartja. A máso­dik napon öt futószámból négyben a szigetország versenyzői győztek, míg a finneknek csak Kantanen „csípett el“ egy győzelmet. Az NDK hírügynöksége Is elis­meri a szovjet férfi csapat ki­egyensúlyozott, Jó teljesítményét. Kiemeli viszont, hogy a férfiaknál HORVÁTH IS KERETTAG A magyar labdarúgó-váloga­tott keret szerdán a Népstadi­onban a II. ligás szovjet Szo- kol Szaratov együttesével ját­szik előkészületi mérkőzést. II- lovszky szövetségi kapitány az alábbi tizenhat játékost hívta meg: Mészáros, Géczi — Török, Páncsics, Vidáts, Horváth (0. Dózsa), Fábián — Nagy L. Ju­hász I., Karsai, Kocsis, Bálint — Szőke, Bene, Kozma, Váradi. — Megyesit, Tóth Andrást, Zámbót és a székesfehérvári Kovácsot is számításba vettem, ők azonban közölték, hogy sé­rültek — mondta a kapitány. 0 Szeptember második vasár­napján bonyolítják le a hagyomá­nyos Praha—Karlové Vary—Pralia országúti kerékpárversenyt, mely­re eddig 130 nevezés érkezett. egyetlen új világrekord sem szü­letett. A második napon a kelle­metlen hideg, esős időjárás is köz­beszólt és az atléták Inkább tak­tikáztak, semmint rekordokra tör­tek. Az ADN a nők versenyéről szól­va Bulgária szereplését analizálja elsősorban — kiemelve, hogy bár először szerepelt EK-döntőben, alig szorult a harmadik helyre. „Még sok meglepetést okoznak a bolgár atiétalánynk" — zárta kommentárját. A nyugatnémet hírügynökség, a DPA kiábrándítónak tartja az NSZK nőt csapatának szereplését, a férfiakkal viszont elégedett. „Igaz — írja Ottó Klappert, ve­zető edző azt nyilatkozta, hogy az első nap után a második hely­re várta csapatát . . .“ Meglepetésnek tartják a brit vá­logatott negyedik helyét. ,,Ezt elsősorban ragyogó futói­nak köszönhetik az angolok, Monk, Carter, Foster és Pascoe még fejlődhet ... a finnek kelle­metlen meglepetést okoztak a cet­jei elődöntő után — amikor egy kiegyensúlyozott, jó együttes vív­ta ki a döntőbe jutást — most enervált, léleknélküli atléták ver­senyeztek a finn nemzeti színek­ben.“ A hatodik helyen végzett francia válogatottról így Irt a DPA: „Nem tartoznak Európa él­vonalába, helyüket inkább a len­gyelek foglalhatnák el . . .“ 1965 óta valamennyi EK-n ott volt a nyugatnémet csapatban Ha­rald Norpoth. A 31 éves hosszú­távfutó most ezzel a viadallal bú­csúzott a versenyektől. Klaus Wolfermannak, a nyugat­német gerelyhajítónak úgy látszik a nyolc a szerencseszáma. Tavaly az olimpia előtt 90,08 métert do­bott, az olimpiát 90,48-cel nyerte. Május 5-én 94,48 méterrel állított fel új világcsúcsot, s most Edin­burghban 90,68 méterrel nyerte meg a viadalt vetélytársal előtt. Nyugati csoport: 1. Poproč 2. Sp. Vlachy 3. Matejovce 4. Kož. N. Ves 5.Levoča 6. Moldava 7—8. Hranovnica Smižany 9. Krásna 10. Valaliky 11. Ľubica 12. Harichovce 13. V. Ida 14. Barca I/B OSZTÁLY Zemplíni csoport: 5 3 11 9:3 7 5 3 0 2 13:6 H 5 2 2 1 11:6 6 5 3 0 2 9:9 B 5 2 2 1 6:7 5 521211:9 5 5 2 1 2 8:6 5 5 2 1 2 8:6 5 5 13 1 11:14 5 5 203 7:9 i 5 2 0 3 7:1G 4 5 113 5:10 3 5 113 4:12 3 5 1 0 4 5:8 2 A Kunára támaszkodó Pollák figyeli, hogy a labda elkerüli Kéketi kapuját a Spartak Trnava—VSS Košice mérkőzésen (Alexy felv.) Vélemények az atlétikai EK-ról Az elmúlt hét végén a IV. Európa Kupa döntők miatt a skóciai Edinburgbra figyelt az atlétavilág. A versenyek befejezése után a nagy hírügynökségek, neves szakértők már értékelték a három versenynap izgalmakban bővelkedő eseményeit. Természetes, ezek inkább csak az első benyomásukat tükrözik, még érződik a verse­nyek izgalma, forró légköre. 1. Trebišov B 5 3 11 12:4 7 2. Míchafany 5 3 11 8:5 7 3. Lubiša 5 3 11 5:7 7 4. Strážske R 5 3 0 2 11:7 e 5. Belá 5 3 0 2 7:9 6 H. Maičice 4 2 11 9:6 5 7. Kamenica 5 2 0 3 4:5 4 8. Papin 5 2 0 3 6:9 4 9. V. Kapušany 4 2 0 2 4:7 4 10. Nac. Ves 5 2 0 3 6:12 4 11. Rokytov 4 112 8:4 3 12. Pavlovce 4 112 5:6 3 13. Lastomír ,5113 5:8 3 14. Budknvce 5 113 4:10 3 Košicei csoport: 1. Haniska 5 3 11 7:3 7 2. Družstevná 5 3 0 2 10:6 B 3. PS Košice 5 3 0 2 8:5 6 4. K. Teplica 4211 9:5 5 5. Jasov 5 13 1 13:12 5 B. Čečejovce 5 2 12 11:13 5 7. Čaňa 5 2 12 8:10 S 8. V. Opátske 5 12 2 7:7 4 9. V. Slaná 4 20 2 7:9 4 10. Revúca 4 2 0 2 7:10 4 11. N. Miyšla 4 112 9:6 3 12. Gočovo 4 112 8:7 3 13. Dobšiná 4 112 2:3 3 14. Myslava 4 10 3 8:12 2 Geller—Poriisch függő Portorozsban Geller és Po gajevszkij újabb találkozója is­mét Polugajevszkij győzelmét hozta. Az 5. fordulóban Geller fe­hér bábukkal játszott Portisoh ellen és találkozójuk félbesza­kadt. jelenleg Polugajevszkij vezet 2 ponttal, Portischnak 1,5 pontja. (1), Gellernek 0,5 pontja (1) van. Ezen a tornán mind a három sakkozó négyszer játszik egy­más ellen. RÖPLABDA JUNIOR EB A holandial röplabda junior Európa-bajnokságon mindkét cseh­szlovák együttes győzött a leg­utolsó fordulóban. Eredmények: Nők: Csehszlovákia—NSZK 3:0, Szovjetunió—Hollandia 3:0, Ma­gyarország—Lengyelország 3:2. Férfiak: Csehszlovákia—Hollandia 3:1, Olaszország—Bulgária 3:1, Szovjetunió—Lengyelország 3:0. T'anulsúgos forduló volt... A x I. labdarúgó-ligában a bajnoki év /1 mérkőzéseinek egy hatodát bonyolí­tották le, s ez már lehetőséget ad bizonyos értékelésre. A táblázat élén a DUKLA PRAHA csapa­tát találjuk, amely eddig még nem talált legyőzőre, s olyan teljesítményt nyújt so­rozatban, mint régi nagy napjaiban. Sorai kiegyensúlyozottak. Védelme sziklaszilárd, középpályás alakzata fáradhatatlan, a csa­társor pedig az egyre gólerősebb N eh o- d a vezérletével az ellenjelek kapusainak réme lesz. Masopust edző nagyszerű erőnlétií csapatot készített elő az őszi idényre, s ha jöhetnek is még váratlan fordulatok, — hiszen az ilyesmi a labda­rúgás velejárója, — a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyesét a Duklában kell lát­nunk. Nem ilyen megnyugtató a helyzet a SPARTAK TRNAVÄVAL, amely az őszi idényben nehezen talál magára. Odahaza is nehezen tud győzni, s ráadásul a VSS elleni találkozón meg sem érdemelte a két pontot. Edzője, M al at i n s k ý a ta­lálkozó után azt a meglepő kijelentést tette, hogy fetek a válogatott első edzője megfontolhatná, hogy a bajnokcsapat játékosaira igényt tart-e a Skócia elleni mérkőzésen. Ez a kijelentés nagyon fur­csa. Málatinskýt arról ismerték, hogy min­dig rendet tudott teremteni csapatában, s most egyszerre a jelek szerint nem bán­ná, ha jelenlegi formájuk miatt Jetek nem venné igénybe Adamecék szolgálatait. Ez a figyelmeztetés persze nem lehet teljesen mérvadó. A keret már ismert, s abban túl nagy változásokat eszközölni nem lehet. Az utazási formalitások elintézése sem megy máról-holnapra, no meg aztán Glas- gowban valóban hétpróbás labdarúgóknak kell a csehszlovák színek képviseletében védelméről ne ugyanezt kelljen majd meg-> állapítania a következők során is. A TATRAN PREŠOV csapata, az elmúlt bajnoki évben a Spartak Trnava legkomo­lyabb üldözője volt, s most öt forduló után csakúgy ötven százalékos, mint a volt éllovas trnavai csapat. Igazi formáját még nem nyerte vissza. Az figyelmeztető, hogy hazai pályán négy gólt kapott a Duk* látói, amely sajnos egyik nagy európai klub kupaküzdelemben sem érdekelt ezúttal, pe­dig a csehszlovák labdarúgás egyik leg- hivatottabb képviselője lehetne... A SLÁVIA PRAHA egyik arca az ötven -százalékos sikerességről tanúskodik, a má­sik a Slovan elleni ötgólos vereséget tűk- rözl. Annak ellenére, hogy csak 4 pontot szerzett a VSS együttese, az utóbbi fordu- lókban nyújtott teljesítménye határozott for ma javulásról tanúskodik. Változatlanul többet kellene mernie, jobban bíznia ön­erejében. Ez lélektani dolog is. A PLZEŇ és a BRNO eddig nagyjából azt nyújtotta, amit vártak tőlük. Nehezen tudnak elrugaszkodni az alsó régiókból. A ŽILINA egyelőre csak árnyéka nem is olyan régeni félelmetes csapatának. Az országos kupagyőztes BANlK OSTRA­VA sem örvendeztette meg még jelentőseb­ben szurkolóit, akik csak a Trnava felett aratott győzelemnek örülhettek igazán. Az AÔ NITRA hadilábon áll a szerencsé­vel, s olyan mérkőzéseken vesztett, ami­kor azonos erejűnek látszott a későbbi győztessel. Csalódás az INTER eddigi szereplése, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy három alkalommal idegenben játszott. A határozott felzárkózást már most kellene megkezdenie, nehogy az igyekezet majd késői legyen. (zala) pályára lépniük, a rutin, a tapasztalat hiá nya megbosszulhatná magát. Talán csak nem látja eleve kilátástalannak a válogar tott helyzetét Malatinský és csapatának válogatott-jelöltjei?! Most kell megmutat­ni, hogy elsőrendűnek tartjuk a válogatott érdekét, amit sokszor bizonygattunk. A skót—csehszlovák találkozó az Idegek har­ca is lesz, s az említett játékosoknál ép­pen az idegeket kell elsősorban rendbe hozni. V e ng l o š edző munkája egyre ered­ményesebb a Slovannál. A csapat még Ľ. Z l o c h a és f oki, tehát a nagy sérültek nélkül ,is egyre magabiztosabban játszik, s kezdi azt nyújtani, amire képességeiből telik, komoly szerepet játszik és kíván ját­szani az új idényben. Érdekes a SPARTA esete. A jelek sze­rint odahaza egyre inkább kezd magára találni. Játékosai értenek ahhoz, hogy a helyzeteket akkor értékesítsék, amikor az ellenfél sikertelen kezdeményezései után csüggedni kezd. Igaz, még nem annyira állandósult a Sparta formája, hogy a baj­noki címre esélyesként emlegethetnénk. A BOHEMIANS csak egy találkozón szenvedett, méghozzá jelentős arányú ve­reséget, egyébként körülbelül azt hozza, amit az előjelek szerint vártak tőle. To­vábbra is egyik legjobb középcsapatunk lehet. Stratil vezetésével kezd magára ta­lálni a TEPLICE csatársora, s ennek a legutóbb éppen a žilinai csapat látta ká­rát. Stratil eredményességének Ježek főed­ző örülhet a legjobban. Szolid együttesnek látszik a LOKOMOTÍ- VA, amelynek sorai egyformán erősek. Ráadásul gólerős ez a csapat, csak arra kell nagyobb gondot fordítania, hogy a arany ezüst bronz

Next

/
Oldalképek
Tartalom