Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-27 / 203. szám, hétfő
KADHAFI KAIRÓBAN Izraeli fegyveres provokáció Libanon ellen Kairó — Kadhafi líbiai államfő váratlanul Kairóba érkezett. Megfigyelők szerint a váratlan látogatás kapcsolatban áll szeptember 1-gyel, mivel eredetileg erre a napra tervezték a két állam egyesülését. Egyiptom és Líbia képviselőinek legutóbbi tanácskozásán megállapodtak, hogy az egyesülést szakaszonként hajtják végre. Megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy Kadhafi, aki az azonnali teljes egyesülést szorgalmazza, még az utolsó pillanatban is megkísérli, hogy Egyiptomot az egyesülési folyamat meggyorsítására kényszerítse. Refrút — Az izraeli haditengerészet újabb fegyveres provokációt követett el Libanon ellen. Több izraeli hadihajó Libanon felségvizeire hatolt, és egy libanoni halászcsónakot erőszakkal arra kényszerített, hogy a liaifai kikötőbe hajózzon. New York — Abba Eban izraeli külügyminiszter élesen megtámadta a Polgári Repülők Nemzetközi Szervezetének a döntését, amely elítélte egy li banoni repülőgép izraeli vadászrepülőgépek általi elrablását. Kairó — Egyiptom nagy aktivitást fejt ki az el nem köte lezett országok közeledő csúcs- találkozójával kapcsolatban. A tanácskozáson egy Izraelt elítélő határozatot akar beterjeszteni, valamint egy részletes beszámolót a közel-keleti válságról. Az egyiptomi küldöttséget személyesen Szadat elnök vezeti. Tel Aviv — Izrael afrikai dip iomáciai képviselői a napok ban Tel Avivban tanácskoztak. A tanácskozás összehívásának közvetlen oka az volt, hogy Uganda, a Csád Köztársaság, a Ko tagói Népi Köztársaság, Mali, Niger és Burundi megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Az izraeli kormánykörök attól tartanak, hogy hasonlóan járhat el több más afrikai ország is. CHILÉBEN VÁLTOZATLANUL FESZÜLT A HELYZET Santiago — Salvador Allende chilei elnök nyílt levélben visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a parlamentben a jobboldali ellenzék emelt személye és kormánya ellen. Kijelentette, hogy továbbra is teljesíteni fogja kötelességét, következetesen folytatja az ország forradalmi átváltoztatását. Szavai szerint a parlamenti ellenzék tudja, hogy nem sikerül megszereznie a kétharmados többséget, s ezért rágalmakkal próbálja támadni a kormányt. A jobboldali erők újabb zavargásokat provokáltak ki a fővárosban. A rendbontásra az ellenzéki diákok tüntetését használták fel. A tüntetők egy része fasiszta szervezetek tagjaival együtt kirakatüvegeket és ablakokat tört be, köveket dobált gépkocsikra és autóbuszokra. Egy másik csoport újból megkísérelte a Chilei Kommunista Párt székházának a megtámadását. A zavargások során többen megsebesültek, 80 személyt őrizetbe vettek. Heves harcok Phom Penh közelében A hazafias erők sikeres akciója Phnom Penh — A kambodzsai felszabadító erők rakétatámadást intéztek a Phnom Penh melletti repülőtér ellen. A hazafiak Kompong Tram mellett megtámadták a kormánycsapatok hadállásait. Folytatódtak a harcok a fővárostól 80 km re levő Kompong Cham környékén is. A hazafiak a légierő támadásai ellenére 6 km-re megközelítették a várost. Mintegy 5 órás harcok után a hazafias erők elfoglalták az 5-ös számú főútvonalat, amely BatlamabanggQl köti össze a fővárost. A kormánycsapatok képvise lője bírálta Lón Nol csapatainak fegyelmezetlenségét — jelenti az AFP. A szóvivő szerint a kormány sokkal nagyobb si kereket érhetne el a harcokban, ha katonái ugyanolyan magas erkölcsi szinten állnának, mint ellenfeleik. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front képviselője azzal vádolta a saigoni hadsereget, hogy csapatai kambodzsai területre hatoltak be. A képviselő konkrét adatokat közölt a behatolásról, mégemlítve, hogy a hadműveletek so rán a saigoni egységek a fel szabadítási front által ellenőr zött területeket is megsértették. MOSZKVÁBAN tegnap meg kezdődött a bókeerők világ- kongresszusa előkészítő bizottsága végrehajtó bizottságának az ülése. Romes Csandra, a Bé- ke-világtanács főtitkára ez alkalomból kijelentette, hogy a világkongresszus egyre nagyobb támogatásban részesül. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Ke reskedelmi Kamarájának a küldöttsége tegnap Moszkvába utazott. A küldöttség találkozik a Szovjetunió Kereskedelmi és Iparkamarájának, valamint külkereskedelmi minisztériumának a képviselőivel és megvitatja a két ország kereskedelmi kapcsolatai további kibővítésének a lehetőségét. HENRY KISSINGER, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója tegnap Mexikó fővárosába utazott, ahol találkozik Echeverrio elnökkel. DOUGH WHITLAM ausztráliai miniszterelnök bejelentette, hogy Franciaország valószínűleg újabb atomrobbantást hajtott végre a Csendes-óceán térségében. A francia hadügyminisztérium nem volt hajlandó megerősíteni, de cáfolni sem az ausztráliai miniszterelnök bejelentését. KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára tegnap tíznapos közel-keleti körútra indult, mely során találkozik a közel-keleti konfliktusban részt vevő orszá gok képviselőivel. H. ISIDA ismert politikus ve zetésével Moszkvába utazott a japán parlament küldöttsége, A küldöttség vezetőjének sza vai szerint a látogatás hozzájárul a két ország baráti kapcsolatainak az elmélyítéséhez. A SZOVJET KORMÁNY kinevezte az európai biztonsági ér tekezlet második szakaszán részt vevő szovjet küldöttség tagjait. A küldöttséget Anatolij Kovalov külügyminiszter helyettes vezeti. A SKYLAB amerikai űrlabo- ratórium legénysége a szombati több mint négy és fél órás űrséta után a tegnapi nap folyamán pihent és a Napot figyelte. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az űrhajó üzemanyaga gyorsabban fogy, inint ahogyan azt feltételezték, és bár az űrhajósokat nem fenyegeti. közvetlen veszély, a műszaki hiba miatt esetleg korlátozni kell a kutatásokat. SZOMBATON újabb levélbomba robbant egy londoni bankban. Három személy megsebesült. A rendőrség jelentése szerint az elmúlt héten 11 ilyen robbanóanyagot tartalmazó küldemény robbant fel, illetve találtak meg. Hátfő, 1973. VIII. 27. A NAP kel — Nyugat-szlovákia: 5.00, nyugszik: 18.44, Közép Szlovákia: 4.52, nyugszik: 18.36, Kelet Szlovákia: 4.44, nyugszik: 18.28 órakor, A HOLD kel: 3.54, nyugszik: 17.54 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük GIBÁRT — SZILVIA nevű kedves olvasóinkat H 1783-ban született VÁRADI SZABÓ JÁNOS pedagógus, a politech nikai oktatás első magyar hirde tője (•i‘1864)ií ■ 19H3-ban halt meg WILLIAM EDWARD DUBOIS amerikai néger író, szociológus és publicista, a Nemzetközi Lenin Békedíj tulajdonosa (szül.: 1868). Tudósítóink írják MÉLTÓ MODON Tegnap, augusztus 20 án, új kézi. labdapályán fogadták Nesvady (Naszvad) községben a Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére rendezett kézilabdatorna II. évfoiya mának a résztvevőit. Űj pályán, melynek építésébe július végén kezdtek, amikor Benyó Máté elvtárs, a Komáromi Jnb elnöke az első 10 lapát kavics elhelyezésé vei megindította a munkálatokat. Augusztus 12-re el is készült a pálya. A lelkes ifjúság néhány sportkedvelő felnőtt vezetésével ,,bedolgozott“ mintegy 360 köbméter kavicsot, megkevert, elterített és ledöngölt 230 köbméter salakot és 30 köbméter téglaport. Később lelátókat építettek és a pálya környékét hozták rendbe. így valóban méltó módon köszöntötték a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóját és méltó környezetben fogad ták a torna résztvevőit, a štúrovói (párkányi) papírgyár ifjúsági csapatát, az oroszlányi TE női csapatát, a surányi és a sládeckov- cei női csapatot. Hanzelík Kálmán A KOMBAjNOSOK VERSENYE niun- kaértékeléssel ért véget a košicei járásban. Az értékelés szerint E— 512-es típusú kombájnon Lochniann József és Újlaky András, a Períni (Perényi) Efsz koinbájnosai voltak a legjobbak, akik 387 hektárról 1161,2 tonna gabonát gyűjtöttek be. SZK—4-es kombájnon Urbán István, és Baran Dániel, ugyancsak a Perényi Efsz dolgozói értek el kiemelkedő eredményeket, akik 23Ü hektárról 690 tonna gabonát takarítottak be. Andreas Sándor A wrociu^L ...h'A'KO villamos berendezések gyára az utóbbi időben csaknem teljesen áttért az elektronikus számítógépek gyártására. Felvételünkön a 255—L típusú új lengyel elektronikus számítógép látható Felvétel: CSTK — CAF Zivatarok a láthatáron Az idén augusztusban túl sok volt a derült, napfényes idő, s annál kevesebb volt az eső. A csapadékhiány érezhető volt egész Szlovákiában, bár az egyes területek és helyek között bizonyos különbség mutatkozott. Hazánk legszárazabb vidéke a Duna menti síkság déli része. Például Hur- banovóban (Úgyallánj e hónap elejétől csak 0,4 mm volt a csapadék mennyisége. Hasonló rendkívüli száraz augusztus hazánkban és egyáltalán Közép-Kurópá- ban csupán 1947-ben volt. A múlt hét közepén Közép Európa, majd a Balkán-félsziget fölé északnyugatról hűvösebb levegő áramlott, amely általában csökkentette a nappali és az éjszakai hőmérsékletet. A hűvösebb légáramlat áthaladása után, amelyet helyenként futó záporok és viharok kísértek, a felhőzet egy új anticiklon hatása következtében gyorsan csökkent, és nappali fel- melegedés következett be. A legmagasabb nappali hőmérséklet azonban a 30 fokot már a síkságokon sem érte el. Hazánkban az időjárás jelenleg is egy anticiklon hatása alatt áll, amely Dél- Skandináviából vonult Közép-Euró- pa fölé. Várható időjárás augusztus 27- től szeptember 2-ig: kezdetben derült idő, az éjszakai hőmérséklet 6—12 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok. Körülbelül a hét közepétől sűrűsödő felhőzet, helyenként szórványosan zivatarokkal. A nappali hőmérséklet enyhén csökken. P. F. Példát mutatnak A Banská Bystrica-i Vnb hatáskörébe tartozó választópolgárok példásan teljesítik az igényes választási programot. Főleg a kezdeményezés, a feladatok túlteljesítésére irányuló Igyekezetük érdemel dicséretet. Nem véletlen, hogy a Martini Járási Nemzeti Bizottsággal közösen éppen ők intéztek országos felhívást a galántai és a trnavai felhívás után a helyi, a városi, a járási és a kerületi nemzeti bizottságokhoz. Feladataikat azóta még nagyobb' felelősséggel végzik. Választási programjukban 38, a pénzértéket tekintve 26 millió 825 ezer korona értékű, főleg beruházási jellegű társadalmi munka elvégzésére tettek ígéretet, melyből a ,,Z“-akció keretében eddig már tíz feladatot teljesítettek. Az elvégzett munka értéke túlhaladja a 4 millió koronát. Ezzel köszöntik az SZNF 29. évfordulóját. A Banská Bystrica-i választópolgárok ä Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére vállalták, hogy a vnb felhívása alapján a ,,Z“-akció keretében 10 millió korona értékű további építkezési beruházási feladatot sorolnak be a választási programba. Lenin- emlékművet emelnek, parkot létesítenek, melyet Ján Švermáról neveznek el. A nem építkezési beruházási jellegű feladatok teljesítésébe — melyeknek értéke egymillió 900 ezer korona — bekapcsolódnak a kerületben levő üzemek dolgozói és a társadalmi szervezetek tagjai is. A jól végzett munkáért dicséret illeti a Magasépítő Vállalat, a Slovenka, a Tesla és más üzemek dolgozóit. A választópolgároknak a feladatok teljesítésére, illetve túlteljesítésére való mozgósításából jelentősen vették ki részüket a polgári bizottságok. Rendkívüli műszako kát szerveztek, melyeknek keretében a kerületi székhely lakosai több, mint 100 000 brigádórát dől goztak le. A közép-szlovákiai kerületben a nemzeti bizottságokat mozgósító országos felhívás intézőihez méltóan dolgoznak az építők is. Az Idén 805 lakásegységet adnak át, ami a múlt évhez viszonyítva 24- gyel több. A Banská Bystrica-i városi és a közép-szlovákiai kerületben levő többi nemzeti bizottság jó eredményei lelkesítik mindazokat, akik értékes kötelezettségvállalásokkal válaszoltak a nemzeti bizottságok munkaeredményeinek javítását célzó országos felhívásra, melyet ebben a városban dolgoztak ki közösen a Martini Járási Nemzeti Bizottsággal. (k. 1.) Mi Hol Mikor * Film Bratislava ®> HVIEZDA: A Bororo akció (cseh) 15.30, 18, 20.30 # DUKLA: Az oroszlán télen (angol) 15.15, 18, 20.45 ® SLOVAN: Katarína Pa- dychová vétke (szlovákj 15.30, 18, 20.30 # METROPOL: Terézke és a sátán (román) 15.30, 18, 20.30 # POHRANIČNÍK: Hogyan robbantottam ki a második világháborút — 1. rész (lengyel) 15.45, 18.15, 20.45 KERTMOZI: Oázis (cseh) 20 • MIER: Semleges vizek (szovjet) 17.30, 20 # PALACE: Olimpiai láng (lengyel) 20.00 ® PRAHA: Quelmada (olasz) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # OBZOR: Ruszlán és Ludmilla (szovjet) 18, 20.30. Rádió Bratislava Magyar adás (a 197,4, 233,3 és a 295,3 méteres hullámon): 6.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 6.10: Sporthírek. 6.18: Reggeli zene, közben leb. 6.30: Napjaink margójára. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Női magazin (ism.). 12.30: Népi muzsika. 12.55: Hírek. 17.00: Sport és muzsika. 17.30: Hírek. 17.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 17.05: Hírek. 17.10: Fair playl 17.45: Kerületeink hangja. 18.00: A Partizán együttes műsoré* ból. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.30: Időnk órái. Közvetítés a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzemből. 20.00: Akinek meg kell halnia, NDK bűnügyi film. 21.45: TV Híradó. 22.05: Dokumentumfilm. Gusta Fu- cíková 70. születésnapjára. 22.25: Muslca Viva VIH/73. ■ MÉRGEZETT LIMONÁDÉT árusítottak Bochum nyugatnémet városban. Az esetet kivizsgáló bizottság megállapította, hogy a limonádé gyártására felhasznált ásványvíz erős cián- káli-koncentrációjú volt (1 literben 1,4—2,4 mg), ami az Egészségügyi Világszervezet által megszabott normák durva megsértését jelenti. ■ Több mint 250 000 liter folyékony kloroform ömlött egy megsérült hajóról a Mississippi folyóba. New Orleans városának hivatalai megtiltották a városi és községi vízműveknek, hogy a folyó vizét az alsó folyás 250 km-es szakaszán használják. Több mint 1 millió ember marad víz nélkül, amíg a vegyszer nem éri el a Mexikóiöblöt. ■ A TEXTILO SVÉD KUTATÓINTÉZET megállapította, hogy az elmúlt 20 év alatt a svéd nők megnőttek és soványabbak lettek. Ma Svédországban a nők 1,5 cm-rel magasabbak, mint 1953-ban. A mai átlag svéd nő 163 cm magas. Az intézet ezenkívül megállapította, hogy a konfekciót gyártó üzemek ezt a növekedést egyelőre nem veszik figyelembe. Ezekben a napokban sokan keresik fel Banská Bystrica történelmi nevezetességeit • (F. I. felvétele) Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyula Szerkesztőség: S93-38 Bratislava Gorkij utco 10. Telefon: 169 312-52 323 01, főszerkesztő- 532-20 titkárság: 550-18 sportrovat 505-29, gazdasági ügyek 506-39. Távíró: 092308. Pravdo Kiadóvállalat Bratislava, Volgogrodská 8. Nyomjo a Pravdo Nyomdavállalat bratisiovo Ozeme Bratislava, Stúruva 4 Hirdetőuoda: Vajanského nábrežie 13ŕA. II. emelet, telefon. 551-83. 544 51. Előfizetósi díj havonto 14,70 korona, o Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13— korona. Törleszti a Posto Hlriapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ostrednó expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. “ ■“