Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-22 / 199. szám, szerda

Hősiesen építi újjá hazáját a VDK népe. Bár a pusztítás nyomai még láthatók, már üzemel a vasút Hanoi és Vinh között. (Sebes Tibor felvétele] DÉL-VIETNAMBAN NEM ÉRT VÉGET A HÁBORÚ „ÚJ” INDOKLÁS — RÉGI NÓTA Nyomozás a Nixon elleni merénylet ügyében Hanoi — A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front központi Bizottsága és a dél- Vietnami ideiglenes forradalmi kormány augusztus 19-én közös felhívást adott ki a nemzeti felkelés győzelmének 28. évfor­dulója és a szeptember 2-i füg­getlenségi nap alkalmából. A jelenlegi helyzetet elemez­ve a felhívás megállapítja, hogy 9 DIFK kezdettől fogva szigo­rúan tiszteletben tartotta a párizsi békemegállapodás és a június 13-án aláírt közös köz- lemény előírásait, míg a saigo­ni kormányzat sorozatosan megsértette őket. Dél-Vietnam- ban nem ért véget a háború, mindennaposak a fegyveres konfliktusok. A párizsi béke- megállapodás érvénybe lépése Óta a saigoni kormányzat so­rozatosan „tisztogató“ és terü- íetszerző hadműveleteket és vpacifikálási akciókat“ hajtott végre. A felhívás leszögezi, hogy a fi)lFK továbbra is szigorúan végrehajtja a párizsi megálla­podás előírásait és erélyesen követeli ugyanezt az Egyesült Államoktól és a saigoni kor­mányzattól is. A felhívás a DIFK határozott támogatásáról biztosítja a füg­getlenségéért harcoló kambod­zsai népet és elítéli a laoszi Kommentárunk A z ember természetesen ** környezetének védelmé­ről egyre több szó esik, írnak és vitatkoznak róla, előadások, bizottságok foglalkoznak vele. A közvélemény nyugtalanságát nem a mai civilizáció pusztító hatását felvetítő apokaliptikus vízióval kell magyaráznunk, ha­nem azokkal a mindenütt meg­figyelhető, egyre szaporodó je­lenségekkel, amelyeket a tudo­mány egyre behatóbban vizsgál. A környezetvédelmi problé­mák megoldásához egyetlen ország erőfeszítései nem ele­gendők, ezért a nemzetközi együttmüködés ezen a téren igen 'nagy jelentőségű. Ezen túlmenően szükséges a környe­zetvédelmi kérdések összekap­csolása a társadalmi-gazdasági fejlődés problémáival s szüksé­ges egy olyan környezetvédelmi politika kidolgozása minden állam részéről, amelyek nem sértik más országok érdekeit. A KGST-tagállamok együtt­működése a környezetvédelem és a természeti készletek ra­cionális felhasználása terén különböző szervezeti formákban és különféle módszerekkel va­lósul meg, a többoldalú és két­oldalú egyezmények alapján. A többévi szerződésekre tá­maszkodva a KGST-tagállamok 300 tudományos kutatóintézete beliigyek rendezéséről szóló egyezmény aláírását halogató amerikai és helyi szélsőjobbol­dali mesterkedéseket. A Felszabadulás hírügynök­ség jelentése szerint augusztus első hetében a saigoni hadsereg 22. hadosztályának 41. ezrede, valamint öt „nemzetőr“ zászló­alj tankok, páncélkocsik, tüzér­ség és légierő támogatásával területszerző hadműveleteket hajtott végre Binh Donh tarto­mányban. Több ezer bombát és mérgező vegyszert szórtak le a tartomány több térségére, rom­ba döntöttek sok házat és megöltek számos lakost. A né­pi fegyveres erők méltó válasz­ban részesítették a területrab­lókat: az egyhetes harcok so­rán 350 saigoni katonát tettek harcképtelenné. Ugyancsak au­gusztus első hetében súlyos veszteségeket okoztak Ben Tre tartományban, a „nemzetőrség“ három ugyancsak hadművele­tekbe kezdett zászlóaljának. A saigoni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy kormá­nya nem óhajt részt venni az el nem kötelezett országok al­gíri értekezletén, mivel a DIFK meghívásával ezek az országok úgymond kinyilvánították, hogy „nem felelnek meg az el nem kötelezettség fogalmának“. működik együtt 112 téma ki­dolgozásában. A KGST 15 ál­landó bizottságának keretében már évek óta koordinálják a munkát 52 problémával kapcso­KÖRNYEZETVÉDELMI MUNKAMEGOSZTÁS latban — ebből 170 tudományos intézet és szervezet veszi ki ré­szét. A szocialista gazdasági integráció komplex programjá­nak megfelelően egész sor új megállapodás született, ame­lyek 60 téma 190 tudományos kutatóintézet általi feldolgozá­sát irányozzák elő. Az általános irányelveket „A környezetvédelmi kezdeménye­zések kidolgozását szolgáló tu­dományos-műszaki kutatások programja“ tartalmazza. E komplex program keretében egész sor részproblémát külö­nítettek el, s minden kérdés­csoport számára ún. koordiná­ciós központot jelöltek ki — ez valamelyik tagállam megfe­lelő tudományos intézete, amely a kutatások szervezőjének sze­repét tölti be. E téren csak a vízvédelem jelent kivételt, mi­vel a munkát ezen a területen a KGST-tagállamok vezető víz­New Orleans — Nixon ameri­kai elnök beszédet mondott a frontharcosok New Orleans-i 74. országos kongresszusán. A beszéd elhangzásával egyidejű­leg nyilvánosságra hozott nyi­latkozatában elismerte, hogy személyesen adott parancsot az 1969-es kambodzsai titkos bombázásokra. Az elnök azzal igyekezett megindokolni akkori döntését, hogy a bombázással — úgy­mond — „amerikaiak életét kellett megrnenteni" (az ameri­kai légierő a szóban forgó idő­pontban Kambodzsa Dél-Viet- nammal határos vidékeit bom­bázta ). Nixon azt fejtegette a nyilat­kozatban, hogy ha a dolgot nyilvánosságra hozták volna, a kambodzsai kormány kénytelen lett volna tiltakozni: ebben az esetben pedig „jel kellett vol­na függeszteni a bombázásokat, és hagyni, hogy amerikai kato­nák életükkel fizessenek ezért az intézkedésért". A New Orleans-i látogatás — az állítólag felfedezett össze­esküvés miatt — a legszigo­rúbb biztonsági intézkedések közepette ment végbe. A repü­lőtérről az elnök gépkocsija, nyolc rendőri motoros és heli­kopterek védelme alatt, kerülő- úton érkezett a Rivergate-palo- tához, hogy elkerülje azokat a közlekedési csomópontokat, ahol a gépkocsinak lassítania kellett volna. New Orleansban letartóztat­ták Edward Gaude-1, azt a volt rendőrt, akiről olyan hírek ter­jedtek el, hogy részt vett vol­na a Nixon elnök meggyilkolá­sára szőtt és a titkosszolgálat Athén — A görög kormány hivatalos lapjában közzétették a Papadopulosz államfő által bejelentett s a kormány mi­nisztertanácsán jóváhagyott négy dekrétumot: az ostromál­lapot megszüntetéséről, a Gö­rögország területén levő összes politikai foglyok szabadonbo- csátásáról, a politikai perek al­kalmával elkövetett ügyvédi és rendőrségi bűntettek elévülésé­ről és a Papadopulosz elleni merényletkísérletért halálra ítélt Panagulisz szabadonbocsá- tásáról. A dekrétumok közzétételével egyidőben Athénban és Pireusz körzetében is felfüggesztették az ostromállapotot. Az ország más területein már 1972. de­cember 1-én véget ért. A politikai foglyokra vonat­kozó amnesztia csak a Görög­ország területén elkövetett tet­tekre és görög börtönökben fog- vatartott személyekre érvényes. Politikai megfigyelők rámutat­nak, hogy az ügyvédek bűn­tetteinek elévüléséről kiadott gazdálkodási szervei látják el. Moszkvában működik az egész­ségvédelmi, Bratislavában a tájképvédelmi, Drezdában a le­vegővédelmi, Budapesten a hul­ladékgyűjtési, felhasználási és felszámolási koordinációs köz­pont. A lengyel Környezetvé­delmi Intézet feladata a kör­nyezetvédelemmel kapcsolatos szociális-gazdasági, közigazga­tási, jogi és pedagógiai problé­mák vizsgálatának koordinálá sa. A program végrehajtásával kapcsolatos alapproblémák megoldására és az egyes köz­pontok tevékenységének általá­nos irányítására létrehozták a meghatalmazottak tanácsát, amelyben mindegyik ország képviselteti magát. Abban a tényben, hogy az egyes területek munkájának ko­ordinálását a KGST-tagállamok élenjáró intézetei végzik, a nemzetközi szocialista munka- megosztás alapelve jut kifeje­zésre. A tudományos alapokon nyugvó, ésszerű és tervszerű környezetalkotás lehetőségét a szocialista országok a lehető legteljesebb mértékben ki sze­retnék használni. Elismerést érdemel a kapitalista országok több jelentős eredménye is a környezetvédelem terén. így például a London levegőjének által leleplezett állítólagos összeesküvésben —, közölte a New Orleans-i rendőrség. A New Orleans-i rendőrséget a titkosszolgálat szólította fel, hogy tartóztassa le Gaude-t. Az AFP úgy értesült, hogy Gaude-t 1970-ben egyszer már letartóztatták, mert Nixon New Orleans-on áthaladó gépkocsi­jára akart dobni egy elégetett amerikai zászlót. Nixon elnök New Orleans- ból repülőgépen elutazott a ka­liforniai El Toro tengerészeti támaszpontra. Az elnök két hé­tig pihen majd kaliforniai nya­ralójában. Az amerikai titkos szolgálat egymásnak ellentmondó jelen­tései után tisztázta, hogy az elnök életét fenyegető két kü­lön ügyben folytatnak nyomo­zást. Elfogató parancsot adtak ki egy Edward Gaude nevű volt rendőr ellen, aki múlt szer­dán New Orleans-ban állítólag több ember fülehallatára azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi Nixon elnököt. A titkosszolgálat két ügynöke néhány órával ké­sőbb Űj-Mexikó államban iga­zoltatta a körözött személyt, aki azonban hirtelen kereket oldott és menekülés közben né­hány lövést adott le a titkos ügynökre. Az elnök New Orleans-i lát­ványos nyitott-kocsis bevonulá­sának útirányát viszont azért változtatták meg, mert a tit­kosszolgálat egy „esetleges összeesküvés“ nyomaira buk­kant. A Nixon meggyilkolására szőtt összeesküvésnek egyet­len konkrét részlete sem isme­retes még. rendelet nyilvánvalóan a jogos felelősségre vonás ellen kíván bántatlanságot biztosítani azok­nak az ügyvédeknek, rendőrök­nek és bírósági alkalmazottak­nak, akiknek részük volt szá­mos politikai fogoly törvényte­len elítélésében, vagy jogtalan bántalmazásában. Andreasz Papandreu volt gö­rög miniszter, akit az 1967-ben hatalomra került katonai junta két évvel ezelőtt megfosztott görög állampolgárságától, a gö­rög katonai kormány gyengesé­gének és elszigeteltségének je­leként értékelte az amnesztia- rendeletet, s kijelentette, bol­dog, hogy az nem vonatkozik rá. „Én egész életemet e fasisz­ta rendszer megdöntésének szentelem“ — jelentette ki. Papandreu a Pánhellén Fel­szabadítási Mozgalom (PÁK) vezetője, a szervezet nevében hétfőn üzenetet intézett a gö­rög néphez, hangsúlyozva, hogy a Papadopulosz-féle amnesztia „a görög nép felháborodásának következménye“. tisztaságáért indított energikus és igen költséges akció komoly eredményekkel és jelentős gaz­dasági haszonnal járt. A terv- gazdálkodást folytató országok­nak azonban sokkal több lehe­tőségük van a hathatós tevé­kenységre. Ez év márciusában megala­kult a KGST Környezetvédelmi Tanácsa, amely megkezdte a tagországok környezetvédelmi munkájának összehangolását. A KGST-tagállamok együttműkö­dési programja további közös tudományos és műszaki kuta­tásokat helyez kilátásba, elő­irányozza a víz- és levegőtisz- títő berendezések gyártássza kosítását és kooperációját, a szennyezésmérő műszerek gyár­tásának specializálását s a mű­szerek egységesítését. 1/ étségtelen, hogy a kör- nyezetvédelmi együtt­működés és nemzetközi tapasz­talatcsere nem korlátozódhat bizonyos államok csoportjaira, hiszen ez az együttműködés minden ország számára egya ránt hasznos és az emberiség közös ügyét szolgálja. A kör­nyezetvédelem mélységesen hu­mánus feladat, amely erősíti a nemzetközi összetartozás ér­zését — *amely nem elválaszt, hanem összeköt. (J. N.) események margójára? BŐVÜLŐ KAPCSOLATOK A nemzetközi munkameg­osztás területén, amely je­lentős tényezője a gazdasá­gi fejlődésnek Románia szintén fontos szerepet ját­szik. A nemzetgazdaság növe­kedésével párhuzamosan Ro­mánia külkereskedelme is nagy mértékben növekszik. 1972-ben a külkereskedelem terjedelme 14 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évben és 26 százalékkal nö­vekedett az 1970-es évhez viszonyítva. Románia kereskedelmi partnerei között a fő he­lyet a szocialista országok töltik be. Külkereskedelmé­nek 55 százaléka a szocia­lista országokba irányul és ebből a Szovjetunióra 25 százalék esik. A nemzetközi árucsere-forgalom kereté­ben Románia nagy figyel­met szentel gazdasági kap­csolatainak kiszélesítésére a KGST tagállamaival. A komplex program értelmé­ben jelentősen hozzájárul a szocialista országok sokol­dalú fejlődéséhez és így elő­segíti a szocialista közös­ség egységét. Románia jelenlegi ötéves tervében hosszú távú keres­kedelmi szerződést kötött a Bolgár Népköztársasággal, a Chilei Népköztársasággal, Csehszlovákiával, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­sasággal, az NDK-val Len­gyelországgal, Magyaror­szággal, a Szovjetunióval és Jugoszláviával. E szerződé­sek alapján az árucsere-for­galom 50 százalékos növe­kedése várható. 1973-ban a tervek szerint az árucsere­forgalom 16 százalékkal nö­vekszik az előző évivel szemben. Egyre több tudo­mányos—műszaki együtt­működési szerződés aláírá­sára kerül sor. Nemrégen írta alá Románia a szovjet —román együttműködési szerződést a cellulózgyárak építéséről, közösen a többi KGST-államokkal. Románia a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal kölcsönös együttműködés alapján állít elő megmunkálógepeket, vagonokat, traktorokat és egyéb ipari berendezéseket. Nagy jelentősége van az egyre bővülő gazdasági kapcsolatoknak Chilével. Chile Romániának gépeket és különböző berendezése­ket szállít. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság­gal közösen műanyaggyárat épít. Nemrégen köttöt szer­ződést Kubával egy ce­mentgyár építésére. Az egyenjogúság és a kölcsönösség elvei alapján Románia a világ 110 államá­val tart fenn gazdasági kapcsolatokat. Románia az utóbbi évek­ben bővítette gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait Ázsia, Afrika és Latin-Ame­rika államaival. 70 fejlődő országgal tart fenn gazda­sági kapcsolatot. A Román Kommunista Párt KB plénu­ma feladatul tűzte ki a szó­ban forgó kapcsolatok bő­vítését és fejlesztését a töb­bi fejlődő országgal is. Románia a gazdasági együttműködés fejlesztése szempontjából bővíti kap­csolatait különféle nemzet­közi gazdasági szervezetek­kel is. Mindez magától ért­hetően politikai szinten is tükröződik, elősegíti a nem­zetközi feszültség további feloldását és természetesen hozzájárul a nemzetközi biztonság további megszilár­dításához. Románia — mint a fel­soroltakból is kitűnik — valóban nagy súlyt fektet arra, hogy tovább bővítse együttműködését a szocialis­ta közösség országaival. Ennek az együttműködés­nek az alapját természete­sen a komplex program és a KGST-n belül megkötött egyéb megállapodások al­kotják. A GYENGESÉG ÉS ELSZIGETELTSÉG JELE Papandreu: Életemet a fasiszta rendszer megdöntésének szentelem London — Bomba robbant egy észak-londoni üzletsor előtt. A merénylet néhány órá­val azután történt, hogy a rendőrség — egy áruházi gyúj­togatás miatt — különleges elővigyázatosságra intette a be­vásárlókat. A merénylet sem sebesülést, sem számottevő anyagi kárt nem okozott, hasonlóan a me­rényletsorozat többi cselekmé­nyéhez. A kis bombát egy fia­tal pár találta meg Hapstead- ben, majd a rendőrség lezárta a környéket. A bomba a lezárt körzetben robbant fel. A po­kolgép robbanóanyagból és óraszerkezetből állt. A SCOTLAND YARD NEM NYILATKOZIK A Scotland Yard nem tesz elkötelező jellegű nyilatkozatot arról, hogy kiket gyanúsít, és a merényletet még csak ösz- szefüggésbe sem hozza a londo­ni Harrod Áruház felgyújtására tett kísérlettel, az aldershoti katonatiszti klub elleni gyújtó­palackos támadással és a lon­doni Liberty Áruház ruhaosz­tályán talált gyújtóbombákkal. Az aldershoti támadásért eddig csak egy „mindenki szabadság- harcosai" nevű szervezet vál­lalt felelősséget, de a rendőr­ség nem ismeri ezt a csoportot. Az IRA Dublinban elhatárolta magát a londoni merényletek­től.

Next

/
Oldalképek
Tartalom