Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-08 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó
MŰFORDÍTÓINK MUHELYEBOL v.; SZÁLLT vagy SZÁLLOn? Valószínűleg mindenkivel megtörtént már, hogy amikor a száll, a hull vagy a szól ige valamelyik múlt idejű alakját kellett volna leírniuk, egy pillanatra megállt a kezükben a toll: hogyan is'írjam? Szállt vagy szállott? Hulltak vagy hullottak? Szóltam vagy szólottam? Aki szakemberhez fordul a kérdéssel a következő választ kapja: mindkét változat helyes, a két párhuzamos igealak egymás mellett él nyelvünkben. De rögtön hozzá kell tennünk azt is, hogy nem mindig olyan egyszerű a dolog, mint a száll, a hull vagy a szól ige esetében. Bizonyára furcsállnák, ha például valamelyik ismerősük így számolna be napi elfoglaltságáról: ebédre tésztát süttem, aztán egész délután játsztam kisfiámmal. A süttem, játsztam igealak ugyanis már nem egyenrangú párja a sütöttem, játszottam köznyelvi alaknak, hanem csak nyelvjárási változata. Vannak azután olyan alakpárok is, amelyek közül az egyik a mai köz- és irodalmi nyelvi, a másik, a hosszabb, már csak bizonyos stílus- árnyalatot kifejező nyelvi eszközként fordul elő, a régiesség vagy az ünnepélyesség érzékeltetésére. Ilyennek érezzük például Tompa Mihálynak A gólyához című versében az áradott szót: „Ne járj a mezőn, temető van ott; Ne menj a tóra, vértől áradott“. Vagy Arany Jánosnál: „Zengettük a jövő reményit, Elsírtuk a múlt panaszát“ (Letészem a lantot). Az árad, zeng igék múlt idejét ma már így képezzük: áradt, zengtük. — Amint látjuk, a két párhuzamos alak között az a különbség, hogy a múlt idő jele az egyikben közvetlenül az igetőhöz kapcsolódik (árad t), a másikban pedig az igető és a -t között még egy magánhangzót is találunk. Ez a magánhangzó valamikor az igetőhöz tartozott. Tudnunk kell ugyanis, hogy nyelvünk életének egy régi korszakában a magyar szavak általában magánhangzóra végződtek. Ezek azonban idők folyamán lekoptak a tőről. Csak néhány esetben maradtak meg az igék múlt idejében is. Főként azokban az igékben, amelyeknek a töve is -t-re végződik: kötöttem, rejtettél, tanítottunk, szántottak stb. Ilyenkor a magánhangzó mintegy összeköti a tövet a raggal vagy Jellel. Ezért is nevezzük ezt a hangot leíró szempontból kötőhangzónak. — De ezenkívül más szabályszerűségekben' Is megállapodott már az irodalmi nyelv. Azok az igék, amelyek f, l, ly, n, ny, r-re végződnek, s e hangok előtt magánhangzó van, általában kötőhangzó nélkül képezik múlt idejüket: vájt, emelt, font, kevert stb. A többi ige csak abban különbözik ettől a csoporttól, hogy ez egyes szám 3. személyű alakot kötőhangzóval képezi: tehát: adtam, adtál, ellenben: adott, adtunk, adtatok, adtak. De térjünk vissza most azokhoz az alakpárokhoz, amelyek még ma is teljes jogú tagjai irodalmi nyelvünk szókincsének. Vajon jó dolog-e, ha egy bizonyos szerep betöltésére több nyelvi eszköz áll rendelkezésünkre, például hasznos-e, ha ezt is mondhatjuk: állt, s ezt is: állott? A gyakorlat azt mutatja, hogy ez bizony hasznos dolog. A nyelv az ilyen eszközöket fel tudja használni finom hangulati, stiláris, jelentéstani vagy egyéb árnyalatok megkülönböztetésére. A múlt idejű melléknévi igenevet például sokszor éppen a kötőhangzó segítségével különböztetjük meg az ige egyes szám 3. személyű múlt idejű alakjától. Azt mondjuk: eltört az edény, de: törött edényt, ruhát varrt, de: kézzel varrott ruha; szilárdan állt a lábán, de állott víz stb. Némelykor ugyanazon ige egyik jelentésárnyalatához a kötőhangzós, a másikhoz a kötőhangzó nélküli alak tapadt hozzá: eltévedt az erdőben, de: tévedett valamiben; vagy: kitörött a szék lába, de: kitört a háború: valakinek meg tört a szíve, megtört az ereje, de: megtörött a szépen kivasalt ruhája. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez az első pillanatra fölöslegesnek látszó kettősség nyelvünk kifejezőeszközeinek sok esetben igen értékes gazda- gítójává lett A. MOLNÁR ILONA ST. K. NEUMANN: Masíroztunk Masíroztunk a Dorozsmán-túli síkon, rechts um, links um és grädaus, kehrt euch és kniet. Végtelen magyar róna, rád fejemet hadd hajtom, sötét kedvemre békés fényedet hintsd! Masíroztunk vezényszók vad zajában, rechts um, links um és gradaus, nieder - aur. Mint békedal leng szélmalmok vitorlája. „A Gewehr nyolc főrésze: első a Lauf . . „Fejeket feli" Nem sikerül, lekókad. A füvet letiporják súlyos bakancsaink. A szívünket tiporjuk, mint vetést pusztító had. Nincs semmi, mi enyhítse e poklot, ezt a kínt... Masíroztunk egyre. Az idő állt egyhelyben. Ügy tűnt, mint romlott gyümölcs, az életem olyan. Azután hirtelen éreztem, illat lebben: min járunk, puha szőnyeg, virágzó borbolya. Mint szarvas szimatoltam, hogy hol vagyok, felejtve. Arcomra, éreztem, derűs mosoly suhan Immár hűs erdőn át győztesként meneteltem, lábam hazai rögön lépdelt rugalmasan. Fügedi Elek fordítása LACO NOVOMESKÝ: BÖLCSESSÉG Van ilyen bölcsesség: letérdelni a zsinat előtt, beismerni az érsekeknek a tévedést, a tébolygást, a tévhitet inkább letérdelni, mint elhullni a határon, inkább elrejteni az igazságot valahol önmagunkban, mint egy kincstárban, s azután újra vallani, hogy forog mégis. Van ilyen bölcsesség, ugye, Galilei elvtárs? De a bölcsektől is bölcsebb az a gyermek, a mesebeli kisfiú, az a vakmerőn bátor, aki hangosan kiáltani merte, hogy meztelen, hogy egy szál ruha sincs a királyon. Kulcsár Tibor fordítása VLADIMÍR REIS EL: A HALOTT KATONA Hanyatt zuhant, a karját szerte csapta..« Ott távol, anyáml Milyen látomás: kezem közt mintha csöpp játék ragyogna, a nap vörös virág. Mégsem a nap, véres hab ez a számon, milyen furcsa most a vérem színe. Ráng a testem borongó pusztaságon s kék az alkony szeme. Hadd szorítsam még öklöm végső görcsbe, faggatva sápadt alvilágot! Nézz le anyám e megdermedt ökölrel így is bosszút állok. Dénes György fordítása
