Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-01 / 26. szám, Vasárnapi Új Szó

KULTURÁLIS KAPCSOLATOK

ÉS MEGÉRTÉS

A kulturális kapcsolatok, a nemzetközi érintkezés másféle — politikai, gazdasági, kereskedelmi — formáival együtt, a jelenlegi nemzetközi viszonyok fontos alkotórészévé váltak. Szerepük a legutóbbi években mindinkább előtérbe kerül. Gyarapszik a nemzetközi kulturális cserében részt vevő államok száma, nő e csere volumene és intenzitása. A kölcsönös kulturális kapcsolatok problémáiról mind gyakrabban esik szó a különböző országok vezető államférfiainak találkozóin. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány állandóan abból indul ki, hogy szükséges minden eszközzel elősegíteni e kapcsolatok széles körű fejlődését.

A legutóbbi időkben mind időszerűbbé vái'ak a Szovjetuniónak a fejlett tőkésor- sz gokkal — a többi között a nyugat-európai országokkal — fenntartott kulturális kapcsolatainak problémái. Megoldásuk összefügg az európai béke megszilárdítá- sáért az összeurópai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséért, kontinensünkön az enyhülési folyamat elmélyítéséért folytatott harc kérdéseivel. A kulturális kapcsolatok fejlesztésének a szovjet állam részéről történő elvi megközelítése és az e téren kifejtett gyakorlati tevékenysége arról tanúskodik, hogy ezekben a kérdésekben éppen a Szovjetunió a kezdeményező.

A más országok és népek életéről való ismeretek fontos forrása az irodalom. Az, hogv egyik vagy másik országban milyen mértékben terjedtek el a külföldi szerzők művei — nemcsak a lakosság általános kulturális színvonalának egyik fokmérője, hanem egyúttal bizonyíték ennek az országnak arról a törekvéséről is, hogy értesüléseket szerezzen más népek életéről. A Szovjetunió az UNESCO adatai szerint a világ első helyén áll a külföldi irodalmi művek kiadásában. Azoknak a külföldi szerzőknek — köztük a modern szerzőknek — a száma, akiknek művei a Szovjetunióban több mint egymillió példányszám- ban lelentek meg, több tucat.

Nyugaton, ahol a kiadói tevékenységben a magánvállalkozás uralkodik, s ennek következtében a haszonszerzés az alapvető indíték, az irodalomnak, mint a kultúra hordozójának és mint a népek közötti közeledés eszközének szerepe, egyaránt korlátolt. A szocialista országok szerzőinek művei itt gyakran kiadói sorompóba ütköznek és hozzáférhetetlenek maradnak az olvasók számára.

A népek közötti kapcsolatok gyors fejlődése idején igen fontos szerepet játszik, az idegen nyelvek tanulása, mint a kölcsönös érintkezés és megismerés nélkülözhetetlen eszköze. A Szovjetunióban nagy figyelmet szentelnek a nyelvek tanulására.

Sok millió azoknak a száma, akik idegen nyelveket — németet, angolt és spanyolt — beszélnek, tanulnak az iskolákban és a felsőfokú tanintézetekben. Állandóan növekszik azoknak a szakiskoláknak a száma, ahol az idegen nyelveket különösen intenzíven tanulják. A legutóbbi években világszerte, a nyugati országokban is tapasztalható volt az orosz nyelv tanulása iránti érdeklődés jelentős fokozódása.

A szocialista és a tőkésországok közötti kulturális kapcsolatok az eszmei politikai és esztétikai nézetek elkerülhetetlen párviadalának körülményei között valósulnak meg. E nézetek az illető országok társadalmi viszonyainak jellegétől függnek. Emellett bizonyos nyugati körök gyakran törekednek arra, hogy a kulturális kapcsolatok csatornáit a polgári ideológiának a szocialista országokban való terjesztésére használják fel. Az efféle próbálkozásokat az alkotás „szabadságáról“, a művésznek a társadalomtól való függetlenségéről szóló, képmutató fecsegéssel, az eszmék és a hírek „szabad“ terjesztésére vonatkozó felhívásokkal palástolják. E jelszavak leple mögött pedig valójában egyesek azon próbálkoznak, hogy a szocialista erkölcscsel, a szocialista ideológiával össze nem egyeztethető, antihumánus, embergyűlölő nézeteket és elképzeléseket terjesszenek.

A szovjet művészet egyúttal nagy ideológiai mondanivalót hordoz. Tartalma azonban a polgári művészet ideológiai irányával ellentétes előjelű. A Nyugaton elterjedt embergyűlölő eszmékkel, fajelméleti nézetekkel és nacionalista előítéletekkel a béke és a humanizmus eszméit állítja szembe, a dolgozók boldogságáért folytatott harc szellemével áthatott, tiszta kommunista eszméket tárnak fel. A szovjet művészet képviselői ezért nem kapnak gyakran beutazási vízumot a tőkésországokba. Az eszmék „szabad“ cseréjének egyes hívei ezekben az országokban hajlamosak arra, hogy gyorsan lemondjanak az efféle „szabadságról“, amikor úgy vélik, az ellentétben áll saját érdekeikkel.

A Szovjetuniónak a különböző országokkal fenntartott kulturális kapcsolatai természetesen nem azonos intenzitásúak. Széles körű fejlődésnek indult például a szovjet—francia kulturális együttműködés. Ez a Szovjetunió és Franciaország közötti politikai kapcsolatok fokát is tükrözi. Sikeresen fejlődnek a Szovjetunió kulturális kapcsolatai Finnországgal, úgyszintén más észak-európai országokkal. Széles körű kulturális csere jellemzi a Szovjetuniónak Olaszországhoz és számos más nyugateurópai államhoz fűződő kapcsolatait is. A Szovjetuniónak a nyugati országokkal való kulturális, tudományos és művelődési kapcsolatainak és cseréjének a legutóbbi 15 évben történt fejlődése arra vezetett,

hogy szerződéses kapcsolatok rendszere alakult ki velük ezen a területen. A Szovjetunió 1956-ban kötötte az első kulturális együttműködési egyezményt nyugat-európai országgal — Norvégiával. A Szovjetunió jelenleg már 13 nyugat-európai állammal, valamint az Egyesült Államokkal és Kanadával is szerződéses alapon építi kulturális kapcsolatait.

A különböző társadalmi rendszerű országok közötti eredményes kulturális együttműködés legfontosabb előfeltétele kétségkívül azoknak a céloknak a pontos meghatározása, amelyeknek jegyében ez az együttműködés megvalósul. E célok; az illető országok kultúrájának kölcsönös gazdagítása a másik ország klasszikus örökségének és legújabb kulturális eredményeinek megismerése révén. A kulturális kapcsolatoknak elő kell segíteniük a népek kölcsönös megértését és közeledését.

A Szovjetunió álláspontját a nemzetközi együttműködés e fontos területén pontosan és világosan meghatározza L. I. Rrezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának a Szovjetunió megalakulása 5Ü. évfordulójával foglalkozó beszéde. Brezsnyev, miután kifejtette azt a véleményét, hogy „eljött az ideje annak, hogy napirendre tűzzük az európai gazdasági és kulturális együttműködési program kidolgozását", megállapította: ,,Nemritkán hallhatjuk, hogy Nyugaton jelentőséget tulajdonítanak a kulturális együttműködésnek, és különösen az eszmék cseréjének, az információk bővítésének, a népek közötti kapcsolatoknak. Engedjék meg, hogy itt félreérthetetlenül kijelentsem: mi is emellett vagyunk. Magától értetődően akkor, ha az ilyen együttműködés valamennyi állam szuverenitásának, törvényének és szokásának tiszteletben tartásával valósul meg, a népek kölcsönös szellemi gazdagodását, a kölcsönös bizalom növekedését, a béke és a jószomszédság eszméinek megszilárdítását szolgálja. Síkraszállunk az idegenforgalom bővítéséért. Síkraszállunk a különböző országok közvéleménye közti széles kapcsolatokért, az if júság, a rokonszakmák képviselőinek találkozóiért, az állampolgárok kollektív vagy egyéni utazásaiért. Egyszóval ezen a területen nem kis lehetőségek nyílnak, ha a kölcsönös tisztelet és az egymás ügyeibe való be nem avatkozás szellemében és nem a hidegháború álláspontjáról kiindulva cselekszünk."

A Szovjetunió álláspontja e kérdésekről tehát teljesen világos. A Szovjetunió hajlandó továbbfejleszteni a kulturális kapcsolatokat és cserét a nyugati országokkal, s ennek során a népek kultúrájának kölcsönös gazdagítására, közeledésük és barátságuk elősegítésére törekszik.

V. SZÓKINSZKIJ

K u 11 u r á I i s

HÍREK ___

□ A

z NDK egyik legfontosabb irodalmi kitüntetését. a Heinrich Mann-díjat Helga Schütz és Ulrich Plenzdorf |Az ifjú W. keservei című, nemzetközi feltűnést keltett regény szerzője) kapta.

□ A New Ynrk-í Lincoln Center egyik színházában mutatták be a Nobel-díjas Sámuel Beckett Not I (Nem én) című új drámáját. A beszélő f Jessica Tandy) nem látszik, csak a száját világítja meg élesen egy pontreflektor. A hosszú ja- jongást egy életnagyságnál magasabb, néma alak (báb?) hallgatja, az Auditor.

Q Kómában megrendezték a modern olasz képzőművészet reprezentatív kiállítását. Többek között Se- gantini. De Chirico, Carra, Campigli, Moradi. Marini, Manzu, Fazzini és Greco munkái tekinthetők meg itt.

□ A New Yorki filharmóniát ezután leggyakrabban új igazgatója, Pierre Boulez fogja vezényelni. A meghívott karmesterek: Ma- azel, Barenboim, Bernstein, Kubelik.

Q Benjamin Britten operát írt Thomas Mann Halál Velencében című híres elbeszéléséből. Gusta von Aschenbach szerepét Peter Pears alakítja majd, a színpadkép John Piper, a koreográfia Frederick Ascton munkája. rendező: Colin

Graham, vezényel: Stuart

Bedrod. A bemutatóra az Aldeburgh Fesztivál keretében kerül sor.

j Robert Schumann, Karl Jaspers, Marc Chagall, Charlie Chaplin, Ingmar Bergmann, Olivier Messiaen és Jean Piaget után — az

1973-as Erasmus-dí jat a Collégé de France híres antropológia-professzora. Claude Lévi-Strauss kapta.

□ Jozef Režneha, a koli- bai stúdió rendezője Napforduló címmel új filmet

forgat. Az alkotás forgató- könyvét Peter Jaroš írta. A főbb szerepeket Magda Va- sáryová, Zuzana Kocúriko- vá. Emil Horváth, Juraj Ku- kura és mások játsszák.

■a

A marxista ateizmus lényege és értelme

1973

VII. 1.

(Folytatás a 3. oldalról)

A marxisták a forradalmi program becsületes teljesítésével, szilárd ideológiai meggyőződésükkel és példamutató emberiességükkel nyerték el a hívők bizalmát és támogatását. Ma nálunk, amikor a hivők többsége a szocializmust támogatja és tudatukba behatolt a marxista világnézet számos eleme, nagyon helytelen lenne, ha általánosan, előítéletekkel, elfogultan viszonyulnánk hozzájuk.

A szocialista államokban a marxisták és a hivők kapcsolatai és a materialista világnézet terjesztése nem zárja ki egymást, sőt a marxisták pozitív ideológiai hatása a hívőkkel való kapcsolat bizonyos színvonalát feltételezi. Ezek a kapcsolatok a papság közvetítése nélkül alakulnak ki annak ellenére, hogy a papság érthető okokból ilyen közvetítő szerepre törekszik. Ha teret biztosítanánk e törekvésének, veszély keletkezne, hogy olyan kérdéseket vihetnének be ezekbe a kapcsolatokba, melyek a mi szempontunkból nem emelnék ki az emberek társadalmi érdekeinek és szükségleteinek közeliségét, hanem még elmélyülne a szakadék a világnézetek között.

Amikor a marxisták kapcsolatot létesítenek a hivők kel, nem adják fel ideológiai alapelveiket. A hívőkkel való kapcsolat a rájuk gyakorolt hatás része, a vallás elleni ideológiai harc egy része.

Ma a vallás „korszerűsítésére“ törekszenek. Mit jelent ez? A vallási kérdés a marxizmus és a kereszténység világméretű „versengésének“ egyik része. A világban végbement szociális, kulturális és tudományos változások hatást gyakoroltak a keresztény vallásra is. Az egyházak ma lázasan keresik helyüket a modern társadalomban, új formákat keresnek, melyekkel hatni tudnak az emberekre. A szocialista országokban az egyházak és a teológia egyes képviselőinél már régebben látható ilyen törekvés. Meg akarják, érteni, de teljesen sajátos módon a szocializmus történelmi szerepét és a jelenkorra gyakorolt hatását. Ezért formálisan szembehelyezkedtek a hagyományos antikommunizmussal és a politikai kleri- kallzmussal. Elméleti szempontból a marxizmust nem tekintik „téveszmének“, melyet egyszerűen el lehet marasztalni. Nézetük szerint a kommunizmus gyakorlati eszköz lehet bizonyos szükségszerű történelmi

változások végrehajtásához. A materializmus azonban szerintük egyoldalúságra ítéli az embereket. A kommunizmus állítólag nem elégítheti ki az ember minden szükségletét, mivel nem jelentheti történelmi fejlődésének betetőzését. Ezt a szerepet csupán a kereszténység töltheti be, amely dualizmusával, egyetemességével és humanizmusával filozófiai és etikai szempontból is a marxizmus és a kommunizmus fölött áll. E törekvések célja tehát a világ és az ember vallásos átalakítása, a kereszténység ideológiai és erkölcsi re- habilitása és a marxista világnézet leküzdése.

Az ilyen teológusok nézete szerint a vallást meg kell tisztítani a hűbéri és kapitalista társadalom hordalékaitól. Szerintük az így megtisztított kereszténység továbbra is létezhet a szocializmusban és pozitívan befolyásolhatja az embereket a szocialista társadalom fejlesztésében. Az egyházak ideológiai aktivitása tehát nem merül ki a material zmus elleni hagyományos. többnyire hatástalan negatív harcban. Ezért a marxisták reakciója sem lehet csupán a teológiai koncepciók negatív bírálata.

Az egyedüli helyes válasz a társadalmi és egyéni élet valamennyi kérdésének pozitív, meggyőző és vonzó megoldása. Ez különösen fontos a szektáknál, melyek vallásos meggyőződésüket összekapcsolják a politikával, (jehovisták, óhitűek, adventisták, kérész tény anarchisták stb.).

A mai vallás és a marxizmus versengését az jellemzi, hogy gyakorlati jelentőségüket közvetlenül az életben akarják bizonyítani. A hivők és a teológusok érdeklődése már nem irányul olyan mértékben a vallás és a tudomány közti hagyományos ellentétekre, hanem elsősorban a mai emberek időszerű problémáira. Előtérbe kerül az a kérdés, hogy az egyes ideológiák hogyan tudják megoldani az alapvető létproblémákat, hogyan tudják felkészíteni az embert az életre, hogyan tudják kielégíteni szellemi életünk sajátságos szükségleteit.

A katolikus egyház korszerűsége abban nyilvánul meg, hogy a vallásos hitet meg akarják fosztani a fanatizmustól. A hitet gyakorlati életfilozófiává akarják változtatni, amely segítene az embernek személyes problémáinak megoldásában. A túlvilágról a tényleges világra, az illúziókról a valóságra, az istenről az emberre terelődik át a figyelem. Ebben rejlik

a marxizmus ás a vallás közti ellentét magva. Jelszavuk: az ember isten, és a világnak mint isteni alkotás értelmének a létezése. Vagyis az ember magában tartalmazza az istent és ezért „isteni lény“. Ez azonban, figyelembe véve a valóságot, illúzió.

A vallás sajátos vonásait és jellegét csakis az alapvető probléma, a vallás szociális forrásainak, okainak és gyökereinek elemzése által fogalmazhatjuk meg. A kizsákmányolás megszüntetésével megkezdődött a vallás által teremtett szociális és társadalmi viszonyok felszámolásának folyamata. Megkezdődött a vallás fokozatos megszűnésének folyamata, mivel a vallást nem lehet megszüntetni, a vallás elhal, ha megszűnnek az őt előidéző feltételek.

A való világ vallásos visszatükröződése csak akkor szűnhet meg, ha a gyakorlati mindennapi élet kapcsolatait az emberek úgy fogják értelmezni, mint az ember és a természet közötti kapcsolatot. A társadalmi életfolyamat, vagyis az anyagi termelési folyamat csak akkor válik meg misztikus, ködös fátylától, ha az emberek szabad társadalmi alakulatának terméke lesz. Ehhez azonban a társadalom bizonyos anyagi alapja szükséges, tehát bizonyos anyagi és létezési feltételek, melyek egy hosszas fejlődési folyamat eredményei.

Szocialista társadalmunk céltudatosan kialakítja egy olyan anyagi bázis feltételeit, amelyben a természeti és társadalmi erők magas színvonalú irányítása, az emberek és nemzetek közti ésszerű elvtársi kapcsolatok kialakítása biztosítja az olyan alapot, amely már nem teremt vallást.

Az emberek aktív részvétele az új társadalom kialakításában az egyetlen megbízható útja annak, hogy az emberek megszabaduljanak a vallástól. Az ember azáltal, hogy megváltoztatja a világot, önmagát is megváltoztatja. A kommunista társadalom kialakítása az emberiség történelmi ugrását jelenti „a szükség- szerűségek birodalmából a szabadság birodalmába". Ez természetesen nem automatikus folyamat, hanem hosszas, türelmes ideológiai gyakorlati harc, amely megköveteli a marxisták, ateisták, és a hivő dolgozók céltudatos, rendszeres tevékenységét. Ebben a folyamatban az emberek megváltoztatják a feltételeket, és a megváltozott feltételek egyúttal megváltoztatják az embereket.