Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-05 / 158. szám, csütörtök

A fiatal nemzedék szocialista nevelése s előkészítése az életre és a munkára a fejlett szocialista társadalomban

(Folytatás a 4. oldalról)

képzett tanítóval rendelkeznek, jobbak a feltételeik a rendszeres politikai-eszmei, módszertani és szakmai képzésre, megfelelő szemléltető eszközökkel, ka- binettekkel, munkahelyekkel és laboratóriumokkal rendelkeznek, jobban, hatékonyabban kihasználhatják a pedagógiai erőket, a korszerű berendezést, a tantermeket, a tornatermet és a játszóteret, ezzel szemben az osztatlan iskolák diákjai rendszerint jelentős hátrányban vannak, s ezért a tanulóknak nehézségek merülnek fel, amikor középiskolába, vagy iparitanuló-viszony- ba kerülnek. Mindez a teljesen szervezett iskolák előnyét igazolja.

Azonban hangsúlyozni kell, hogy az oktatásnak a teljesen szervezett alapiskolákba való összpontosítása semmi esetre sem lehet adminisztratív ügy. Ez érzékeny kérdés, s ezért mindenkor a megoldás politikai feltételeit kell elsőként fontolóra venni. Nem szabad megengedni az egyoldalú adminisztratív intézkedéseket, a csupán gazdasági szempontok érvényesülését. Látni kell, hogy az osztatlan iskolák a községekben az oktató-nevelő és a kulturális népművelő munka bizonyos központjai, és tanítóik pedagógiai kötelességeik teljesítése mellett gyakran több politikai, kulturális és népművelő funkciót töltenek be.

Iskolánk problémáinak megvitatása során a legnagyobb figyelmet általában a középiskolákra fordítják.

Ez nem véletlen. Szocialista társadalmunk további fejlődésével összefüggő igények arra kényszerítenek bennünket, hogy bizonyos mértékben átértékeljük a középfokú oktatás tartalmát és funkcióját, és következetesen felszámoljuk az úgynevezett elit-koncepció maradványait.

Ugyancsak meg kell találnunk a szükségleteinknek és lehetőségeinknek megfelelő módokat és előnyben kell részesítenünk azokat a tendenciákat, amelyek — ahogyan a szocialista országokban ezek objektiven érvényesülnek — lehetővé teszik, hogy távlatilag, amely szakaszt a XIV. kongresszus alapján ki kell jelölni, egyre több fiatal szerezhesse meg a teljes középiskolai végzettséget. Annak ellenére, hogy ez nem sürgető kérdés, megköveteli a társadalom érdeklődését, ugyanis a megoldásától függ majd jelentős mértékben a tudomány és a technika további fejlődése, és népünk műveltségi és kulturális színvonala ezzel kapcsolatban kétségtelenül további minőségi emelkedést ér el.

Összehangolni a szükségletekkel

Ami a gimnáziumok és a szakközép- iskolák mai helyzetét illeti, nem mondhatjuk, hogy profiljuk teljesen megfelel a jelenlegi szükségleteknek. így például a gimnáziumok — a végzetteknek kb. 40 százaléka nem folytatja tanulmányait főiskolán — nem készítik fel tanítványaikat kellőképpen a gyakorlati foglalkozásokra. A szakközépiskolákban sem felel meg a tanulók előkészítése a társadalom növekvő követelményeinek, különösen annak az igénynek, hogy bekapcsolódhassanak a termelő üzemek munkájába, az irányító és szervező tevékenységbe. Az általános ismeretek szükséges alapjait sem nyújtják, tehát ezeket a problémákat haladéktalanul meg kell oldani.

A gimnáziumoknak továbbra is elsősorban általános műveltséget, a szakiskoláknak pedig szakmai elméleti ismereteket kellene nyújtaniuk. A második ciklusba tartozó két iskolatípus számára közös követelmény azonban az általános műveltség olyan terjedelme, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a végzett növendék eredményesen folytathassa tanulmányait a főiskolán. Természetszerűleg közös követelmény a szakmai felkészítés, amely szükséges ahhoz, hogy a végzős növendék megszerezze a gyakorlati foglalkozáshoz szükséges szakképzettség alapjait, beleszámítva az igényes munkásfoglalkozásokat is. A munka társadalmi jellegének változása egyre gyakrabban és határozottabban megköveteli az igényes munkásfoglalkozásokra jogosító szakmai képzettséget.

Számolunk azzal is, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák továbbra is négyévesek lesznek, és ismét bevezetik a négyéves és érettségivel végződő szakmunkásképző tanintézeteket. Általános egyetértéssel fogadják azt, hogy a tanulók az alapiskola nyolcadik évfolyamából léphessenek gimnáziumba vagy szakközépiskolába. Ebből adódik, hogy a nappali tagozat, tehát a teljes

középiskolai műveltség megszerzésének időtartama 12 év lesz.

Jelenleg az egész oktató-nevelő rendszer legnagyobb gondot jelentő problémája a szakmunkásképzés. Ez nemcsak az iskolaigazgatóságok ügye, hanem egész társadalmunké, valamennyi üzemé, vállalaté és szövetkezeté. Annak ellenére, hogy államunk hatalmas ösz- szegeket fordít a szakmunkásképző intézetekre, az ipari tanulók nevelése nem elégíti ki szükségleteinket, a szocialista állam szükségleteit. Sajnos, népgazdaságunk nem minden felelős dolgozója tudatosítja, hogy az ipari tanulókról való gondoskodással egyidejűleg a munkásosztály jövő nemzedékét neveljük.

A CSKP KB Elnöksége a szövetségi és a nemzeti kormányokkal együtt a szakmunkásképzés további fejlődését célzó számos intézkedést fogadott el, amelyek lehetővé teszik a hibák felszámolását és a képzés színvonalának lényeges növelését. Az intézkedések értelme a munkásfiatalság hivatásbeli és általános elméleti előkészítésének elmélyítése, az, hogy ezeket az intézeteket formalizmustól mentesen iktassák be a második ciklusú középiskolák rendszerébe, lehetővé tegyék a munkásfiatalok számára a teljes középfokú műveltség megszerzését és a főiskolai tanulmányok folytatását, A dokumentum, amelynek lényeges részét a tájékoztató anyagban szintén a központi bizottság elé terjesztették, javasolja a szakmunkásképzés további fejlesztését. Meghagyja, hogy fokozatosan számolják fel a szakmunkásképzés irányításában a felesleges kettősséget, mélyítsék el az ellenőrző állami felügyelet hatékonyságát. Ezek az intézkedések hivatottak növelni a felelősséget az ipari tanulók neveléséért, éspedig mind az oktatásügyi minisztériumok és nemzeti bizottságok, mind az egyes tárcák, vezér- igazgatóságok, vállalatok, a szakszervezetek központi tanácsa és más szak- szervezeti szervek részéről.

Javítsuk a főiskolákon az oktató-nevelő munkát

1973.

VII. 5.

Jelenleg nagy igényeket támasztunk a főiskolai munka iránt. Az a követelmény, hogy javítsák a népgazdaság, a tudomány és o kultúra számára szükséges káderek előkészítésének minőségét, úgy, hogy az összhangban legyen a tudományos-műszaki haladás és a szocializmus további fejlődése követelményeivel.

Ha az iskolaügy egész szakaszán érezhető az igény, hogy mélyíteni kell az egységes irányítást, akkor ez a főiskolák esetében különösen nélkülözhetetlen. Elsősorban koordinálni kell a főiskolák és az egyes karok oktató-nevelő munkáját. Egységesen kell dönteni a szakok további fejlődéséről és a főiskolák távlatairól. Egységesíteni kell a tudományos feladatok megoldását célzó munkát. Határozottan szembe kell szállni az olyan törekvésekkel, amelyek minden áron, minden szakon, minden főiskolán jól felszerelt munkahelyeket akarnak kiépíteni, tekintet nélkül a szak valódi fejlesztési igényeire, irányára ős az egész népgazdaságra. Olyan munkahelyek kiépítése, amelyek a jelenlegi követelmények színvonalán állnak és valóban sokoldalúan képzett kádereket készítenek elő, csak az egész CSS2SZK oktató-nevelő rendszere és tudományos munkarendszere fejlesztésénél vrjységes terve alapján lehetsé- gr.%

A tudományos-műszaki előrehaladás és a társadalmi fejlődés bonyolultsága és dinamikája megköveteli, hogy a főiskolák hallgatóit szélesebb szakmai profillal készítsük elő, hogy képesek legyenek elsajátítani és megszerezni a gyakorlat szükséglete szerint változó szakmai tudást különösen a továbbképzés keretében. A főiskolai hallgatók arculata nem tartalmazhatja csupán a hivatásbeli ismeretek összességét. A főiskoláknak az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell törekedniük arra, hogy minden hallgató elsajátítsa az általános műveltség alapjait, hogy kulturált, politikailag öntudatos, erkölcsileg érett és felelősségét tudatosító ember legyen, önállóan és alkotó módon közelítsen a feladatokhoz, képes legyen a kollektívák irányítására és nevelésére, legyen érzéke az új iránt. Nem kellene megelégednie a szakmai és általános műveltség éléit színvonalával, hanem törekednie kellene arra, hogy ezt a színvonalat az ismeretek bővülésével összhangban növelje.

Ebből ered, hogy nélkülözhetetlenül módosítani kell és néhány ponton újszerűén kell értelmezni a tanulmányok tartalmát és szerkezetét, mindenekelőtt az oktató-nevelő munka hatékonyságának és korszerűsítésének növelését, azt, hogy az új ismereteket érvényesítsék az oktatásban. Az oktatásügyi minisztériumoknak — az illetékes tárcákkal együttműködve — ugyancsak mérlegelniük kellene a tanulmányok tartalmát, irányát, megosztását, és ahol ez célszerű, rövidíteni kellene időtartamát. A rövidítésnél meg kell fontolni, hogy fenntartsák az alapvető elméleti szakok és az alkalmazott szakok tárgyi arányát úgy, hogy az esetleges hibás lépés ne vezessen a nélkülözhetetlen általános műveltség leszűküléséhez.

Főiskoláinknak eddig nincs megfele lő kapcsolata az ipari és mezőgazdasági vállalatokkal, a tudományos kutató intézetekkel, a CSTA és az SZTA munkahelyeivel. A főiskolák egész munkájának nagyobb mértékben kell támaszkodnia a gyakorlatra és e gyakorlat távlati szükségleteire.

A főiskolák és az üzemek, vállalatok, elméleti munkahelyek kapcsolata nem lehet időszaki, vagy ösztönös jellegű. Az a feladat, hogy az egyes főiskolák és fakultások fokozatosan kialakítsák az együttműködést az ipari és a mező- gazdasági vállalatokkal, a tudományosműszaki munkahelyekkel, a CSTA és az SZTA intézeteivel, éspedig olyan együttműködést, amely céltudatosan törekedne a társadalmilag eredményes és a kölcsönösen hasznos problémák megoldására és amit tervszerűen irányítanának.

E feladatok teljesítése nem lehet egyszeri aktus. Az oktatás tartalmának olyan sokoldalú elmélyítése, amely összhangban áll a népgazdaság és a társadalmi élet valamennyi területe progresszív fejlődésének szükségleteivel, csak megfelelő tudományos előrejelzés, a különböző szakaszok egész kollektívájának, a teoretikusok és a tapasztalt gyakorlati emberek rendkívül igényes munkájának az alapján lehetséges, és ezt az oktatásügyi minisztériumnak kell irányítania. Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a főiskolák, vagy az egyes szakok fejlődésének nagy horderejű kérdéseit a szakbizottságokban csak úgy véletlenül oldják meg és ezekre hárítsák a felelősséget, holott semmiféle hatáskörük nincs, tanácskozásaik vontatottak és gyakran nélkülözik a gyakorlati eredményeket.

Sürgető követelmény, hogy lényegesen javítsuk a főiskolákon a pedagógiai munka minőségét, és növeljük az igényeket a főiskolai oktatók iránt. Ámbár ezen a téren az utóbbi időben bizonyos eredményeket értünk el, a valóság az,

hogy az olyan főiskolai oktatók mellett, akik felelősségteljesen és lelkiismeretesen, lelkesen teljesítik nevelő és oktató küldetésüket a főiskolákon, még nem kevés az olyan is, aki nem tartja tiszteletben a pedagógia alapvető követelményeit, s akiknél súlyos fogyatékosságok tapasztalhatók a szakmai fel- készültségben és a nevelő munkában is, akik elhanyagolják munkájukat és vannak gyakorta esetek, amikor az ilyen tanítók be sem tartják a kötelező tanterveket és számos szakszerűtlen, szubjektív elemet iktatnak az anyag magyarázatába, csakúgy, mint a diákok ismereteinek az ellenőrzésébe.

El kell érni, hogy a diákokkal főiskolai tanulmányaik kezdetétől, valamint attól kezdve, hogy megkezdik az adott szak tanulmányait, a legjobb, a legképzettebb pedagógusok dolgozzanak, és ugyanilyen követelmény, hogy az évfolyam és a csoportvezetői funkciókban olyan professzorok és tanársegédek dolgozzanak, akik szakmai, pedagógiai, erkölcsi és politikovi tekintélyükkel megnyerhetik a hallgatókat annak, hogy öntudatosan és mélyrehatóan tanulmányozzák az adott szakot. Ezért nem helyes, ha ezt a munkát a fiatalabb, eddig kevésbé tapasztalt, szakmailag még nem eléggé képzett tanítókra bízzák.

Az irányító szervek, az oktatásügyi minisztériumok, az egyetemi funkcionáriusok, a tanszékek és intézetek vezetői — kötelesek rendszeres figyelmet szentelni a főiskolai tanítók politikai és pedagógiai műveltsége színvonala növelésének, az oktató-nevelő munka ellenőrzésének, a diákokkal való személyes foglalkozásnak és a munkafegyelem megszilárdításának.

A főiskolák tudományos-pedagógiai testületei munkájának megjavítása érdekében minden egyes iskolán át kell értékelni a kádermunka terveit, beleértse a kádertartalékok tervét, és bizto sítaniok kell azt, hogy a szakértők, a polilikailíig fejlett, gyakorlati dolgozók nagyobb részben menjenek át a fr'.s- kólákra, s ugyanakkor gondoskodn kell arról, hogy gyakorlatot szerezzenek azok a tanítók, akik még ezzel nem rendelkeznek. Az oktatásügyi minisztériumoknak és az egyes főiskolák vezetőségének ezzel egyidejűleg ki kell dolgozniuk a főiskolai tanítók további politikai és szakképzésének terveit, s gondoskodniuk kell ezek megvalósításáról.

Kulcsfontosságú feladat az értelmiség nevelése

Igen fontos a tudós jelöltekkel végzett munka. Eddig sok véletlenszerűség és ösztönösség mutatkozik már a kiválogatásuk során is. A jelöltek előkészítésében túl sok a formalizmus, csupán a vizsgák letételére, ;i disszertációs munka megírására helyeznek súlyt és általában lebecsülik az aspiránsok céltudatos és rendszeres marxista—leninista neveléséi. A jelölteket feltétlenül egységes terv alapján kell kiválogatni, gondoskodni kell megfelelő számukról, főként azokban a szakágazatokban, amelyek a társadalom fejlődésének előrejelzései szerint kulcsfontosságúvá válnak. Fontos, hogy disszertációs munkájukat a legfontosabb társadalmi kérdések megoldására irányítsák. Az eddiginél jobban becsüljük meg, és szélesebb mértékben használjuk ki azt a lehetőséget, hogy a jelöltek a Szovjetunió és más országok Intézeteiben és főiskoláin végezzék tanulmányaikat, ahol számos a jövőnkre tekintve fontos szakágazat már sokkal fejlettebb.

A művelődés közép- és főiskolai fokozata minőségének megjavításával folytatódik a szocialista kulturális forradalom kulcsfeladatának — az új szocialista értelmiség előkészítésének —- a megvalósítása. A szocialista értelmiség nem reprodukálódhat csupán a saját soraiból. Szükséges, hogy a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság soraiban gyökerezzen. Nem volt véletlen az, hogy a jobboldali opportunista és antiszocialista erők mindenféle módon igyekeztek elszakítani az értelmiséget a többi dolgozótól, különleges, úgynevezett felsőbb réteggé akarták emelni. Ezek az erők a válság fokozódásával és főként az 1968—1969-es években minden pozíciójukat, eszközüket, felhasználták és a legkülönfélébb nyomást gyakorolták, hogy a közép-, de főként a főiskolákon tanuló munkás- és parasztszármazású gyermekek hányada csökkenjen. Ez bizonyos mértékben sikerült is nekik.

Iskolapolitikánk egyik legnagyobb sikere volt 1969 áprilisa után, hogy kiküszöbölte ezt az antidemokratikus deformációt és felújította a komplex értékelést a közép- és főiskolákra való felvételnél. Ebben az értékelésben éppúgy tekintetbe veszik a jelentkező tudását, mint egyéb fontos feltételeit ahhoz, hogy sikeresen elvégezze tanulmányait és bekapcsolódjék a gyakorlatba, így biztosítva van, hogy a fiatal emberek valamennyi társadalmi osztályból és csoportból hozzájussanak a magasabb fokú műveltséghez, mégpedig nem formál i> alapon, hanem a tényleges demokrácia alapján. Míg a tőkés államokban a munkás- és kisparaszt családokból származó gyermekek hányada a szak és főiskolákon — ellentétben a társadalom osztály- és szociális struktúrájával — elenyészően cseké y. Nálunk a szocialista államban, a dolgozó nép államában, elengedhetetlen, hogy ez az arány megfeleljen a társadalmi összetételnek. Nem elegendő az, hogy a munkás- és parasztszármazású gyermekek jelentkezhetnek és felveszik őket ezekre az iskolákra; a tovább’alt folyamán megfelelően gondoskodni is kelt róluk. Ez is kifejezi rendszerünk jellegét, amelyben a munkásosztálynak a kommunista párttal az élén vezető szerepe van. Ezenkívül szükséges lesz, hogy valamennyi diák tanulmányai folyamán is rendszeres kapcsolatban álljon a gyakorlattal, jól ismerje munkás- osztályunk, népünk életét és problémáit.

A fent felsorolt okok alapján 1973. szeptember 1-től a CSKP KB Elnökségének határozata értelmében bentlakásos középiskolák nyílnak meg a dolgozók számára, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság fiatal tehetséges tagjait előkészítsék a főiskolai tanulmányokra.

A néppel egybeforrott és a néphez hű munkásosztály és parasztság soraiból származó saját értelmiség számának a növelését már a CSKP IX. kongresszusa kitűzte, mint a szocialista átalakulás egyik döntő feladatát. Ez a feladat a jelenlegi feltételek között továbbra is érvényes. Minden szükséges előfeltételt meg kel! teremtenünk ahhoz, hogy az iskoláinkból kikerülő új szocialista értelmiség teljes mértékben hű legyen a szocializmus ügyéhez, a munkásosztály és népünk ügyéhez, hogy minden erejét és képességét a fejlett szocialista társadalom építésére szentelte

/A beszámoló befejező részét lapunk holnapi számában közöljük)