Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-31 / 180. szám, kedd
Népszavazás Görögországban A szavazatok többségének összeszámlálása után már nyilvánvaló, hogy a vasárnapi görögországi népszavazás a reakciós rezsim „győzelmét" hozta. A közel 12 ezer szavazóhelyiségből tízezerben leadott csaknem négymillió szavazat több mint 80 százaléka „igen“ volt, ami gyakorlatilag ennyit jelent, hogy Georgiosz Papado- pulosz már köztársasági elnöknek tekintheti magát. Az alel- nök Odüsszeusz Angelisz tábornok lesz, aki rövidesen lemond katonai rangjáról. Hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint a népszavazáson a katonai rezsim csalások egész sorozatát követte el. Fenyegetésen és a megfélemlítésen túlmenően több helyen egyszerűen nem adtak a szavazóknak „nem“ feliratú cédulát. Kanellopulosz volt miniszter- elnök közölte, hogy óvást emel a visszaélések miatt a legfelsőbb bíróságnál. „Nem győzlek le bennünket — mondotta. — A rezsim szenvedett vereséget, mert hamis eredményeket produkált.“ Nyugat-Berlinben vasárnap többszáz görög tüntető vonult fel békés menetben a belváros utcáin, tiltakozva a népszavazás ellen. A tüntetők az Inter- nacionálét énekelték. EREDMÉNY NÉLKÜL Nicosia — A ciprusi rendőrség különleges osztagokkal kutat az elrabolt igazságügyminiszter, Vakisz után: Az országos méretű akció mindeddig nem hozott eredményt. Az elmúlt órákban több bomba robbant a szigetország különböző pontjain, a fővárosban, Limas- solbun és Famagusztában. A ha tóságok Grivasz tábornok illegális szervezetének tagjai közül 80 személyt letartóztattak. A tábornok pártján álló lapok vasárnap nem jelentek meg, mert szerkesztőiket letartóztatták és a terrorakciók miatt felháborodott tömeg elfoglalta a szerkesztőségeket. Makariosz érsek nyilatkozatban ítélte el Vakisz igazságügyminiszter elrablását. ,,A kormány készen áll a terrorizmus elfojtására“ — jelentette ki Makariosz. Pénzügyminiszteri szinten A Nemzetközi Valutaalap húsz tagországának pénzügyminiszterei tanácskoznak Washingtonban. A napirenden a nyugati valutarendszer elengedhetetlen reformjának lépéseit körvonalazzák meg. A szervezet pénzügyminiszterei megpróbálják az új valutarendszer kialakítását hátráltató nézeteltéréseket közös nevezőre hozni. Megoldást keresnek a krónikus fizetési mérlegdeficitek mérsékeléséhez és az államtartozások rendszerét illetően is egy ségesíteni igyekeznek a nézeteket. A miniszterek a Nemzetközi Valutaalap Végrehajtó Testületének új igazgatóját is megvá lasztják, az eddigi igazgató Pierre Paul Schweizer ugyanis nyugdíjba vonul. Az európai országok a tisztség betöltésére a holland kormány volt pénzügy- miniszterét, Johannes Wittewent javasolják. mm SORBAN A KREMLBEN megnyílt az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Munkájában Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők Is részt vesznek. BONNBAN tárgyalások kezdődtek a Német Szövetségi Köztársaság és Bulgária között a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. FRANCIAORSZÁG szeptember fi lőtt nem hajt végre újabb nukleáris kísérletet a Mururoa korallzátonyon levő kísérleti telepen. BELFASTBAN brit katonai alakulatok vonultak ki a 2000 főnyi tüntető tömeg ellen, amely két bebörtönzött polgárjogi harcos szabadonbocsátását követelte. WALTER ULBRICHTNAK, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottsága tagjának, az Államtanács elnökének egészségi állapota változatlanul súlyos, bár az orvosoknak sikerült egy anyagcsere-krízis veszélyét elhárítaniuk. BORDABERRY uruguayi elnök sikertelen parlamentalakítási kísérletet tett, ugyanis az uruguayi politikusok visszautasították az „Államtanácsban“ való részvételt. BELGRÁDBAN megkezdődött az 58. eszperantó világkongresszus. A kongresszus hatnapos munkája során elméleti és gyakorlati kérdéseket, valamint az eszperantó mozgalom távlatait vitatja meg. TEL-AVIVBAN meglepetést keltett a Biztonsági Tanács közel-keleti vitáját lezáró szavazása, amelynek során az USA-t és Kínát kivéve a testület többi tagja az izraeli csapatok kivonulását követelő javaslat mellett szavazott. Ä külföldi maoista csoportok hanyatlása A különféle országokban működő maoista csoportok hanyatlásáról ír a Novoje Vremja legújabb száma. Peking politikájának és gya korlati akcióinak antiszocialis- ta és szovjetellenes irányvonala fokozta a zűrzavart, a csalódottságot és a kételkedést a kisszámú és már amúgy is csődbe jutott csoportosulásokban — állapítja meg a lap. Ezek a csoportok világos program nélkül, a munkások támogatása nélkül korábban sem voltak képesek szervezetté egyesülni. Éppen olyan gyorsan széthullottak, mint ahogy létrejöttek. Jellemző példa erre a belgiumi maoista csoport, amely a Pekingből kapott anyagi támogatás szétosztásával kapcsolatos civakodás nyomán bomlott fel — folytatja a cikk író. Miután meggyőződtek arról, hogy a kínai vezetőknek a nemzetközi színtéren kifejtett bomlasztó tevékenysége reakciós jellegű, az Ausztriaiján, Franciaországban és más országokban a Kína-barát szervezetek számos tagja sorra szakít a maoistákkal és csatlakozik a valóban forradalmi csoportokhoz. így a libanoni Peking-ba rát szövetség márciusi feloszlá sa ismét bizonyította a külföldi „maoista mozgalom“ pers- pektívátlanságát. A cikk ezután rámutat, hogy a kínai vezetők már nem fitogtatják a külföldi csoportosulá sokkal fenntartott kapcsolataikat, nehogy ezzel megzavarják a más — főként kapitalista — országok kormányaival fenntartott kapcsolataikat. Ebben nincs semmi meglepő — teszi hozzá végezetül a Novoje Vremja — , hiszen az utóbbi években az egész pekingi külpolitika éles fordulatot tett jobbra, az imperializmussal és a reakcióval való szövetkezés felé. A VIT fiataljai kitörő lelkesedéssel fogadták Vietnam hősei (ČSTK) ÚJABB KÍSÉRLET Washington — Miközben Washingtonban a Watergate ügy közéleti botrányát kivizsgáló szenátusi különbizottság a tanúkihallgatások tizedik hetét kezdi meg, a bizottság vezetői ismét kísérletet tettek arra, hogy az alkotmányos válság elkerülésével, összeütközés nélkül szerezzék meg Nixon elnök tői az ügy főszereplőivel lebonyolított beszélgetéseit rögzítő hangszalagokat. Az egymást kő vető tanúvallomások ellentmondásainak kusza szövevénye után ugyanis sokan úgy vélik, hogy csak az elnök beszélgetései vethetnek fényt a botrány eredetére és elleplezési kísérletének körülményeire. Sam Ervin és Howard Baker, a szenátusi vizsgálóbizottság két vezetője vasárnap egy televíziós interjúban közölte, hogy Archibald Goxhoz, a Watergate- ügy kivizsgálásával megbízott ügyészhez csatlakozva szívesen meghallgatnák teljesen zárt körben, csupán hárman az elnök magnószalagjait. A Fehér Ház eddig nem reagált a szenátorok indítványaira. Nixon elnöki előjogaira hivatkozva nem volt hajlandó a bizottság rendelkezésére bocsátani a hangszalagokat. Tanaka—-Nixon megbeszélések Tokió — Kakuei Tanaka japán miniszterelnök Washingtonba érkezett, hogy kétnapos tárgyalásokat folytasson Richard Nixonnal, az Egyesült Államok elnökével. A japán államfőt elkísérte Ohira külügyminiszter is. Az alig egy éven belül sorra kerülő második találkozót a tőkés világ legnagyobb gazdasági erejével rendélkező két ország vezetői között az Egyesült Ál* lamok és Japán komoly gazdasági ellentétei tették szükségessé. Az emúlt 18 hónapban kétszer értékelték fel a jent az amerikai árucikkek japáni értékesítésének megkönnyítésére és mégsem sikerült megszüntetni a japán partnerrel szembeni amerikai kereskedelmi deficitet. Tavaly ez négy milliárd dollár volt. Az ENSZ-főtitkár Budapesten Kurt Waldheim, ENSZ-főíit- kár hivatalos látogatáson Buda pesten tartózkodik. A főtitkárt fogadta Fock fenő miniszter- elnök, Péter fános külügyminiszter és a magyar diplomáciai élet más ismert vezetői. A hivatalos megbeszéléseken Magyarország és a világszervezet kölcsönös együttműködésének problémáit, valamint a világ- politika legfontosabb kérdéseit érintették. Pihenőnap a Skylab-on Houston — Tegnap pihenő napot tartottak a Skylab űrha jósai, mivel a „tengeribetegség" tüneteitől még mindig nem sikerült megszabadulniuk. A houstoni űrközpont munkatársai közölték az asztronautákkal, hogy a szokástól eltérően nem ébresztik őket az előírt időben; addig alhatnak, amíg kedvük tartja. Bean, Garriott és Lousma rosszulléte miatt a keddre tervezett három és félórás űrsétát elhalasztották. A houstoni űrközpont orvosai szerint egyébként az asztronauták rosszullétét az okozza, hogy a súlytalanságban végzett mozgás zavarokat idézett elő a belső füljáratban levő egyensúly-szervben. űj szó 1973 VH. 3t. Kommentárunk N em mindennapos az a küzdelem, melyet a chilei Népi Egységkormány folytat a tömegek megnyerése, a politikai és gazdasági program megvalósítása és nem utolsósorban a jobboldal elszigetelése érdekében. A legutóbbi események, Arturo Araya Marin fregattkapitány Allende elnök haditengerészeti szárnysegédének meggyilkolása, vasútvonalak felrobbantása, s a szocialista párt titkára elleni merénylet, valamint a teherfuvarozók újabb sztrájkja azt jelzi, Chile újabb nehéz napjait éli. Ezek az akciók — az illegalitásba vo. nult Haza ós Szabadság fasiszta szervezet végrehajtásában, s a jobboldali reakció cinkossága miatt — a Népi Egység megbuktatását célozzák. Ilyen körülmények között fontos mozzanatnak ígérkezik, hogy az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt elfogadta Allende elnök tárgyalási ajánlatát, s tegnap párbeszédet kezdett az Unidad Popular-ral. Nehéz, persze, valamiféle „megbékélésben“ hinni, bár az okos kompromisszum mindenképpen hozzájárulhatna ahhoz, hogy a haladó vívmányok megszilárduljanak Chilében,“ s az ország távolabb kerüljön a polgárháború állandóan kísértő veszélyétől... És ez azért sem könnyű, mivel nem mindegy, hogy a legnagyobb ellenzéki párt milyen árat követel a „megbékélés“ fejében, másrészt a Népi Egység erői sem egységesek a közös fellépés megítélésében. Két felfogás viaskodik ugyanis egymással: az egyik az ered mények konszolidálásán és a tömegek megnyerésén — beleértve az elveszített középrétegek visszaszerzését is — ke resztül képzeli el a hatalom Chilei párbeszéd megszilárdítását; a rnüsik felfogás viszont elégedetlen a fejlődés ütemével, azok gyorsítását és a társadalmi élet polarizálódását követeli, a nyílt összecsapást sem kizárva... A Népi Egység eme felemás helyzetében Allende és az őt követő szocialista párti szárny, valamint a nagy történelmi tapasztalattal rendelkező kommunista párt az előbbi változat (az eredmények megszilárdítása és a tömegek megnyerése) mellett tart ki. Indokolja ezt a magatartást az a tény is, hogy a „chilei kísérlet“ törvényes, alkotmányos módszerekkel történik. S mivel az országban nincs forradalmi helyzet, a kormánynak ragaszkodnia kell a polgári fejlődés adta feltételekhez, s parlamenti úton kelt megkísérelnie programja megvalósítását. Fáradságos és nehéz út ez, hisz a parlamentben és a szenátusban egyaránt az ellenzék van túlsúlyban. Az az ellenzék azonban, amely lényegében meggyengülve került ki a tavaszi parlamenti választásokból (a Népi Egység az 1970. őszi 36 százalékkal szemben 44 százalékot szerzett), különböző eszközökkel igyekszik régi hatalmát visszaszerezni. A kereszténydemokraták — bár nem zárkóznak el az elnökbuktatás korábbi lehetőségeitől sem —, az 1976-os elnökválasztáson szeretnék visszaszerezni a hatalmat. Annál nyugtalanabbak, viszont a nemzeti pártiak, akik az ultra jobbal dali erők ós a fasiszta „Haza és Szabadság“ terrorcsoportjaival együttműködve szervezik az utcai tüntetéseket, erőszakos akciókat, hogy a feszültség fenntartásával megfélemlítsék a kispolgári tömegeket, s lehetetlenné te. gyék a kormány gazdasági programja teljesülését. S mivel ezek az akciók nem jártak sikerrel, ez év júniusában új helyzetet teremtett a reakció, a Tacnaezred puccskísérletével próbálta magához ragadni a hatalmat. A Prats tábornok vezette kormányhü alakulatok azonban leverték a lázadást, s bizonyították, hogy a hadsereg továbbra is az alkotmányosság pártján áll. Ilyen előzmények és megismétlődő, taktikai szempontból szükségessé váló kormányátalakítások után került sor az újabb belpolitikai válságra. Schneider tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka meggyilkolása óta most Ismét az elnök közvetlen környezetéből szemelték ki az áldozatot, s megfenyegették három további szárnysegédét is. Nehezíti a helyzetet — ebben a hosszanti kiterjedésű országban — a 45 ezer teherfuvaros újabb sztrájkja is. A három éve csatát vesztett reakció nyilvánvaló célja nemcsak az, hogy nehezítse a kormány gazdasági programja megvalósítását, hanem az is, hogy lehetetlenné tegye a Népi Egység és a kereszténydemokraták most kezdődő párbeszédét. A válságot csak fokozza a zilált gazdasági helyzet, az állandósult sorbaállás, az ellátás nehézségeiből adódó áruhiány, valamint a feketepiac és a spekuláció. A kormány nagy erőfeszítéseket tesz, hogy úrrá legyen a bajokon, a reakció viszont mindent megtesz, hogy a minél rosszabb, annál jobb: elvéhez igazodva lehetetlenné tegye a gazdasági-pénzügyi helyzet megjavítására, valamint az infláció leküzdésére hozott kormányintézkedések megvalósítását. A polgárháború határán álló Chile létérdeke a helyzet normalizálása. Ezt ismerték fel a kerszténydemokraták is, amikor a múlt héten elfogadták Allen- de elnök tárgyalásokat indítványozó javaslatát, s kísérletet próbálnak tenni a „megbékélésre“, az átmeneti kiegyezésre. A kereszténydemokraták egyébként már korábban is készségüket nyilvánították egy olyan kormányban való részvételre, mely a Népi Egységből, a kereszténydemokráciából és a fegyveres erők képviselőiből állna. Az ilyen összetételű kormány azonban meglehetősen irreálisnak tűnt, s jobbára ma is az. A hadsereg bevonása viszont annál hasznosabbnak mutatkozott (legalábbis a középrétegek szempontjából), ezért meglepő volt, hogy a márciusi, majd a puccskísérletet követő kormányátalakítás során nem számoltak velük. Bár a kiélezett belpolitikai helyzet miatt a kereszténydemokraták megnyerése fontos mozzanat volna, kérdés azonban, milyen haszna lesz a párbeszédnek. Minden kompromisszumnak ugyanis csak akkor lehet értelme, ha nem bontja meg a baloldali koalíciót, nem mond le a haladó vívmányokról, s a „megbékélés“ ürügyén nem gyengíti a népi erők egységét, összeforrottsá- gát, erejét. A választás nem könnyű. Nemcsak azért, mert a Népi Egység maga is meglehetősen heterogén szervezet, hanem azért is, mivel eddig az alkotmányosság oldalán álló, a stabilizáló erő szerepét játszó hadsereg tiszti és tábornoki kara sem független azoktól az erőktől — az ellenzékieket is beleértve! —, melyek Chilében tevékenykednek. És ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni! C hile népe az elmúlt közel három esztendő alatt bebizonyította. hogy a társadalmi haladás híve, s megvédi országa forradalmi vívmányait. A hatalom problémáinak megoldása azonban továbbra is izgató kérdés. És aligha férhet kétség ahhoz, hogy Allende és kormánya a reakció összpontosított támadásaival szemben csakis a népi erőkre támaszkodva nyerhet újabb csatát. FONOD ZOLTÁN